Oldalanként a folytatás:
2
hely melege. A pattogó tűz körűl ül a család, a komondor is meleg vaczkába húzódik, csak a szegény fecske családnak nincs háza. Síró panaszuk végig száll a falun s ím, halljátok, csudál¬játok, a falu minden fecskéje meghallja a keserves panaszt: félretették a maguk dolgát, gondját, repülve repülnek szerencsétlen társukhoz.
- Mi történt, mi történt? kérdik egyszerre tizen-huszan.
- Nézzetek oda, kesereg az öreg fecske-pár, összeomlott a házunk. Mi lesz velünk s gyermekeinkkel!
- Ó szegények, sajnálkoznak mind. Adnánk szállást, de szűk a mienk is. Mit tegyünk, mit, mit, mit?
Nem sokáig tépelődnek, nem sokáig tanakodnak: egy szívvel-lélekkel azt határozzák, hogy közös erővel újra építik a házat. És elröpülnek mind a hányan vannak, csupán kettő marad ott: a kárvallott fecskepár. Aztán alig telik el egy percz, kettő, már többen visszajőnek, hozván a csőrükben agyagot, pehelyt, vízcseppet, átadják szaporán a kárvallottaknak: rakjad, rakjad. Majd egyszerre tízen is érkeznek, alig győzi az a kettő átvenni az épület-anyagot. Egy óra sem telik belé, már formálódik a fészek. Szép kerek, szabályos, mintha építőmester mérte volna ki. Mire a nap alkonyodóra száll: kész a fészek s örvendező csicsergéstől hangos az eresz alja...
Kitől tanúlta a fecske, hogy segítsen a társán? Az embertől? Vagy tán megfordítva lesz: az ember tanúlta ezt Isten madárkájától? Sem ez, sem az nem tanúlta a másiktól: Isten oltotta embernek, állatnak a szivébe az egymáson való segítség szent erényét, embernek,

Válasz

3
állatnak e megindító szép jellemvonását. Ez az erény az idők folyamán szokássá vált a magyar embernél s ház és gazdasági épület ritkán épül a falubeliek önkéntes segítsége nélkül. A Székelyföldön, hol kétségtelenűl legtisztábban maradtak meg az őseredeti szokások, neve is van e segítség¬nek: kaláka, mellyel nemcsak a házépítésnél, de a gazdasági életnek jóformán minden ágában találkozunk. Legsűrübben, természetesen, a házépítésnél. Ha valakinek házát, csűrét tűz hamvasztja el, segítségére megy a fél falu, fát, követ, homokot hordanak s a gazdára, akárcsak a kárvallott fecskére, az építés gondja marad csupán, bár kisebb, egyszerübb épületeknél ebben is segítenek. Rendes körülmények közt, mikor nincs hirtelen szükség, a magyar ember esztendőkkel elébb neki készülődik az építésnek. Nem magának épít, őneki van háza, hanem a fiának. Szinte észrevétlenűl gyűl össze az anyag oly vidékeken, hol kő és fa bőviben. Valahol tán fuvarba járt s üres szekérrel jővén haza felé, a faluhoz közel megrakja szekerét kővel. Szerény kezdet, de meg van az első szekér kő. Kora tavasszal, késő őszszel, mikor nincs szorgosabb mezei munka, már nemcsak véletlenűl kerűl haza egy-egy szekér kő: egyszerre csak látják a falusiak, hogy az udvaron nagy kőrakás, a kerités tövében meg hosszú szarufák hevernek. A kéreg még a fán: minek faragják ki, míg építéshez nem fognak. Addig csak verné, rontaná eső és hó leve. Hány szekér kő, vagy, ha tiszta fa házat építenek, hány szál cser- vagy fenyőfa kell a házhoz, azt maga gazduram sem tudja egész bizonyossággal. Ha sokat hordanak össze, nem vész kárba. Ház, csűr, istálló, ól ha felépült s marad még kő, nem megy kárba: kőből építik a

Válasz

4
kapulábat, s ha telik, a kerítést is. Ha meg építés közben kitűnik, hogy sem kő, sem fa nem elég, nosza, nyakába veszi a falut gazduramnak valamelyik jó embere s sorba járja a lovas, ökrös gazdákat.
- Nagy János uram, - így köszönt be a szószóló - tisztelteti kigyelmedet s kéreti szívesen: ne sajnálja szekerét s marháját néhány szekér kőnek a hordására. Ha szüksége lészen kigyel¬mednek, Nagy János uram is jó szívvel jő majd kalákába.
A kaláka reggelén a szószóló ismét végig fut a falun, de most nem szól be a házakhoz, csak nagyokat rikkant: jertek elé kalákába, hé! - mire itt is, ott is neki készülődnek, ökröt, lovat felcsengőznek, bokrétáznak, s hogy még jobban megadják a módját, ökröt, lovat négyével fognak össze. Kenyér, túró s pálinka várja a kalákásokat Nagy János uram udvarán s délben gazdag ebéd: bizony meg-megesik, hogy többe kerűl a segítség, mintha gazduram fogadott fuvarral hordatja a követ...
A régi jó világnak, mikor a gazdaember háza jóformán csak a munkába került, külömben is vége. A sátortól, melyet az egykor nomád magyar magával hordott s ott verte föl, hol marhá¬jának legjobb legelőt talált, a mai módosan épített, tornáczos, piros cseréppel fedett kőházig ezer esztendős időköz esik, ezer esztendőnek lassú, de az utolsó félszáz esztendőben rohamos fejlődésével. Ma sok zsellérember külömb házban lakik, mint még csak száz év előtt a kurta nemes. Némely falunak a képe szinte úgy megváltozott két-három évtíz alatt a maga kicsiségében, mint Budapesté a maga nagyságában. A falunak a vályogfalas, egyszobás,

Válasz

5
kamarás, zsup- vagy nádfödeles házaktól a két-háromszobás, konyhás, tornáczos, cserepes házig van akkora út, mint Budapestnek a zig-zug utczáktól a palotákkal ékeskedő körutakig. A városi épületek hatása mind jobban szembetünő a falusi házakon, a falusi ember növekedő igénye nagyobb és csinosabb házat kíván a réginél, a házaknak külseje, belső felosztása, a bútor már csak haloványan emlékeztet a régire, vagy éppenséggel nem s nem csudálom, ha az ezredik év fordulóján a »kiállítási falu« megalkotóinak sok gondot és fáradságot okozott az őseredeti jellegű magyar házak összeállítása.
Könyvemnek az lévén a czélja, hogy a magyar nép életét a jelen való állapotában tárja az olvasó elé, nem elégedhetem meg azzal, hogy az olvasót csupán oly házakkal ismertessem meg, melyek az őseredeti jelleget lehető híven őrizték meg. A mennyire fontos a magyar nép ismerésére a régi lakásviszonyok feltüntetése, épp annyira fontos az a fejlődés is, mely a házak építésében, belső elrendezésében, különösen az utolsó száz esztendőtől, nemzedékről-nemzedékre kimutatható. Ha ennek a fejlődésnek a feltüntetésére a székely falut használom, ez nem a székelység iránt való elfogult kedvezés, tisztán annak a körülménynek a számba¬vétele, hogy a Székelyföldön voltak s vannak meg leginkább a házépítés terén a fejlődés kedvező feltételei. E kedvező feltételek alatt korántsem az anyagi gyarapodást kell értenünk, hanem az épületanyagokban való bőséget, ez anyagokhoz: nevezetesen a kőhöz, téglához és fához való könnyebb juthatást. Nem elég az igények növekedése, nem elég a

Válasz

6
vagyoni jólét sem, mert például az alföldi jómódú magyar semhogy messze földről, drága pénzen hozassa az épületanyagot, inkább ellakik az alacsony, nádfödelű, vályogfalu házacskában s földjének jövedelmét újabb föld szerzésére fordítja. A székely húsz holdas gazda különb házban lakik, mint sok alföldi ember, kinek több száz hold földje s rengeteg marhája van. Mindkettőnek nőttek az igényei az idők folyamán, de a székely szegény létére is könnyebben elégítheti ki azokat a házépítés tekintetében, mert a házépítéshez szükséges anyagok nagy része nem kerül pénzbe, csupán munkába: ezt pedig nem számítja. Nem, mert oly időben hordja össze az anyagot, mikor a mezőn kevés vagy semmi dolga sincs.
Ám ha az őseredeti jellegű magyar házzal akarunk megismerkedni, akkor is a székely házat kell első sorban szemügyre vennünk. Mert akár itt találta a székelységet a honfoglaló magyar, akár a honfoglalás után került e nép mai lakóföldjére, ez a nép az, mely a századok során idegen népektől elkülönülten magában élt, s minden néven nevezendő ősi szokásait leg-tisztábban őrizhette meg. A régi székely ház s különösképpen a székely kapú az, mely legegyenesebb úton vezet vissza a magyar nép bölcsejéhez. Az alacsony falú s aránytalanul magas födelű székely ház az, mely leginkább emlékeztet ama korra, midőn a magyar nomád nép volt és sátrakban lakott s legjellemzőbb része az eresz, melynek ugyanaz a rendeltetése mint úri házaknál az előszobának: innét nyílnak az ajtók a ház különböző helyiségeibe: szobába, kamarába, pinczébe.

Válasz

7

Az utolsó száz esztendő során meglepő a fejlődés, különösen e század második felében, de azért a legújabb építkezéseknél is nem nehéz egyben-másban megtalálni az őseredetiséget. Azt gondolom, megkönnyítem az olvasó dolgát, ha közvetlen egymásután bemutatom négy székely ház alaprajzát, más-más korból mind a négyet. Ez a négy ház nemcsak más-más korban s nemcsak egy faluban épült, de egyenes ágon leszármazott családnak a háza mind a négy. Meglátjuk, milyen volt a Huszár uram háza, mely 1770-80 közt épült, milyen az unokájáé, Huszár Jánosé, a 40-es, ugyanennek a fiáé a 60-as és az unokájáé a 90-es években. Tudnunk kell, hogy mind a négy egyszerű szántóvető ember, jórészt egyforma anyagi viszonyok közt élő, földje, marhája alig több egyiknek, mint a másnak, szóval: nem annyira a gazdaság nőtt, mint nőttek az igények. Nőtt a házban, a ruhában, de ezzel együtt nőtt a megélhetés, a boldogulás, a gyarapodás gondja s terhe is.
Huszár Gábor háza, mely a negyvenes években degradálódott zsellér házzá, miután két nemzedéket kiszolgált, 1770 táján épült Kis-Baczonban, egy erdővidéki faluban. A falubeli jegyzőkönyv tanusága szerint, maga a község lakossága építette egy szekér burgonya fejében, mit Huszár Gábor Kolozsvárról hozott s a falubeliek közt ültetés végett szétosztott. Mária Terézia rendelte meg a burgonya ültetését s Huszár Gábor a község határozatából ment Kolozsvárra, hogy ott átvegye a burgonyát, melyért aztán neki házat építettek. Ezen a házon megvan minden, a mi az

Válasz

8
őseredeti székely háznak jellemzője s a minőt szórványosan itt-ott még látni lehet a Székelyföldön. Aránytalanul magas tetejét bikkfa-tégla födi, kéménynek nyoma sincs. Mint e rajz mutatja, nyílt ereszből nyílik az ajtó az egyetlen, de jó tágas lakószobába, jobbra az ajtótól a nagy nyílt tűzhely, mely nemcsak melegíti télen a szobát, de télen-nyáron a konyha helyét is pótolja Az ereszből még egy ajtó nyílik a kis éléskamarába, egy meg a sütőkemenczéhez, mely a régi székely házban ritkaság: ezt rendesen külön födél alá építették, a lakóházzal szemben. A közmunkával épült háznál azonban bekerült a sütőház is; külön födél alatt egy kis pálinkafőzőház állott: ma zsellérház. Az egész ház gömbölyű, faragatlan cserefából épült s ablakai udvarra és kertre nyílnak, az utczára egyetlen ablaka sincs. A fődolog nem az, hogy a gazda az utczára lásson, hanem hogy lássa az istállóját s a későbbi építkezéseknél is különös gondjuk van arra, hogy a lakószoba ablakaiból látni lehessen a gazdasági épületeket és a vendégszoba, melyet néhol »tessék-háznak« is neveznek, nézzen az utczára.
Hetven évvel később, a negyvenes években épűl az unoka háza, melynek már kő a fundamen¬tuma s faragott cserefa gerendákból van összerakva a fala. A székely eresz még itt sem marad el, de már ez valóságos előszoba, ajtóval és két kis ablakkal. Ebből a zárt ereszből nyílnak az összes ajtók, nevezetesen balra a lakószobába, melynek két ablaka az utczára, illetőleg egy kis előkertre nyilik, egy kis ablaka, a »tyukleső ablak« a veteményes kertre, egy másik ajtó szintén balra egy kis szobácskába, melynek kettős a

Válasz

9

rendeltetése: mikor még a székelyek szabadon főzhették a gabona- és szilvapálinkát a »kisüstön«, pálinkafőző volt, nyáron meg konyha. Ma nyári konyhának s nagy mosásnál lugzásra használják. Az eresz ajtajával szemközt egy ajtó a pinczébe nyílik, mely földszinti helyiség, csupán egyik felében van gödör, melyben a pityókát vermelik el. Jobbra az eresztől az első ajtó a »kölcséges« kamarába nyílik: ebben tartják a szalonnát, zsirt s általában a husfélét, de tartanak benne kisebb gazdasági eszközöket is, ásót, kapát, csákányt s más egyebet. Még egy ajtó nyílik jobbra: a vendégszobába, másként a »nagy házba«. Két ablaka a virágos kertre, egy az udvarra nyílik s mind a három ablakon át jól lehet látni a gazdasági épületeket. Van még egy kis »tyúkleső« ablaka is, mely szintén, mint a másik szoba tyúklesője, a veteményes kertre nyílik. Ősztől tavaszig laknak a nagy házban: ez az az idő, mikor a gazdának leginkább kell szemmel tartania, mi történik kint az istálóban, a pajtában, a csűrben, nem jár-e ott hivatlan vendég. Szentgyörgy napján legelőre kerűl szarvas¬marha, ló, juh, a takarmány is fogyatékán, s most már a háznépe átköltözhetik az utczára néző kicsi házba s a nagyházból vendégszoba lesz. Ekkor kerűl ki a konyha is a »pálinkafőzőbe«. Egész őszön, télen s kora tavaszon át a »nagyházban,« a lakószobában a konyha. A nagy nyitott tűzhelyen sütnek, főznek, melynek végéhez kis takaréktűzhely is van épitve, hol a vizet gyorsabban lehet fölforralni. Csupán a kenyeret sütik a házon kívül, külön kis házikóban, melyben csupán a sütőkemencze

Válasz

10

áll. Ha még hozzá veszem, hogy a ház födele cseréppel van födve s két kémény rajta és két végén a födelet tűzfal szakítja meg, melyre ékes tulipántok vannak pingálva - szembetünővé tettem a nagy külömbséget, mely nagyapa és unoka háza közt van. Íme, a nagyapának és fiának hetven esztendőn át elég egy lakószoba s a mellék¬helyiségekből is csupán az egy kamara van meg. A nyílt eresznek semmi egyéb rendeltetése mint egyszerű belépő, míg az unoka házában a zárt eresznek annál több a rendeltetése. Ebből már nemcsak hogy nyílnak az összes ajtók a szobákba és apróbb helyiségekbe, de innét járnak föl létrán a padlásra is (a székelyeknél híjju a neve) s egy-két butordarab is látható, akár csak az uriházak előszobáiban. Belépvén a zárt ereszbe, jobbról, balról egy-egy kis szuszék áll, melyben rendesen zabot tartanak. Innét szórják ki az udvarra a zabot a majorságnak, hogy mindegyre ne kelljen fölmászni a híjjuba, hol a hombárok és nagy gabonás szuszékok állanak. Itt nyujtózkodik egy hosszu keskeny láda is, melyet egyszerűen padnak neveznek s melyben üres zsákokat s ócska ruhanéműt tartanak. Az eresz gerendázataira van fölszegezve a fejsze- és furútartó tábla is s ha a cseléd valami eszközt levesz innét, a gazda mindjárt meglátja s számon tarthatja: estére be kell hozni s visszatenni a helyére. És itt áll, rendesen a létra alatt, a tyúkborító is: ott kotyog a tyuk az ő apró csirkéivel.
Hetven esztendő köz s mely nagy külömbség! Növekedtek az igények s fejlődött a gyakorlati érzék is.

Válasz

11
A székely ház jellemző vonásait megtaláljuk, csak a ház bővült, s mint a rajzon is látható, ha e házból elvesszük a pálinkafőzőt és kamrát meg az eresz első falát, valóképpen a régi ház áll előttünk, annyi külömbséggel mindössze, hogy a réginek sütőháza helyén is lakó szoba van: az egy szobából kettő lett. A pálinkafőző és kamara, nemkülönben az eresz első része nincs is a főfedél alatt, ezek csak úgy hozzá vannak ragasztva a fő épülethez.
De menjünk tovább. Alig huszonöt éve mult, hogy az unoka fölépítette házát, az unokának már házasuló legényfia van: s ez már nem alapíthat családot e födél alatt. Régen elég lett volna két családnak, hisz a mult századbeli, az ősi házban, annak egyetlen lakószobájában jó ideig megfért két család. Ám az évek folyamán a negyvenes években épült házon több rendbéli hiányosságot fedeznek föl. A földszintes pincze szűk, télen hideg, folyton égő parazsat kell belé hordani, hogy a pityóka s más egyéb zöldség meg ne fagyjon. Nagy baj, hogy nincs külön konyha. A pálinkát ősszel és télen át főzik, mikor a mezei munka nem fogja le a háznépét: konyhának is használni lehetetlenség. Az pedig szintén nagyon alkalmatlan, hogy az asszony ugyanabban a szobában süssön, főzzön, mely egyszersmind lakó- és hálószoba is. Kora hajnalban már bejőnek az istállóból a férfi cselédek, a nyitott tüzelőn kiteregetik nedves kapczájukat, ott száritgatják, ott kötik fel a bocskorukat, miközben fő számukra a puliszka, melegedik a káposzta, a kiteregetett kapczákal egy helyen. Nagymosás idején a ruhaneműt is ugyanabban a szobában teregetik föl, a

Válasz