• Lapszemle

Thai boksz-edzés, kés- és botharc alapok, és a nagy próbatétel: a halálfolyosó, nyolc napon túl gyógyuló sérülésekkel, ketrecharcos ellenféllel. Egy harmadéves egyetemista fiú mondta el a 168ora.hu-nak a Magyar Nemzeti Arcvonal táborában szerzett élményeit. Kíváncsi volt a katonásdira, idén nem jutott el nyaralni.

 

András huszonegy éves egyetemista. A Szegedi Tudományegyetem mezőgazdasági mérnöki karának harmadéves hallgatója. Történetéhez valódi nevét nem adja, fél, nehogy kirúgják az egyetemről. Új mezőgazdasági technikák után kutatott az interneten, amikor a kereső kidobta a jövőnk.info oldalt. A hungarista hírportálon a Magyar Nemzeti Arcvonal táborának meghívójával találta magát szemben.

- Megnéztem a képeket, a videókat és arra gondoltam, milyen jó kis nyári kaland lenne kipróbálni a katonásdit.

A felhívást olvasva András tisztában volt vele, hogy a táborban nem vehet részt bárki. A július közepén rendezett, a honlapon még olvasható tábori tájékoztató szerint „ a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött! Buzik, cigányok, zsidók nem vehetnek részt a Táborban.” A jelentkezők felé támasztott követelmények közül fontos a „nemzeti elkötelezettség, a haza védelmére való hivatásérzet, kötelezettségvállalás a kiképzőktől kapott parancsok végrehajtására, a cigány és zsidó életmód (bűnözés, kábítószer stb.) elutasítása”. A szabályok szerint azoknak, „akik eddig semmilyen kapcsolatban nem álltak velünk, ám most mégis érdeklődnek Mozgalmunk iránt, javasoljuk, hogy keressék fel a lakóhelyükhöz legközelebb lévő MNA Csoportot és forduljanak bizalommal a csoport vezetőjéhez. A Táborban való részvételükről (személyes találkozó után) az adott csoport vezetője dönt.”

- A zártság, a tiltott gyümölcs fíling csak még érdekesebbé tette az egészet. Idén nem jutottam el sehová nyaralni, gondoltam, itt a lehetőség.

András levelére rövidesen válasz érkezett, a jelentkezésétől számított harmadik napon már találkozhatott is, ahogy mondja, egy igazi hungaristával.

- Magas, izmos harminc év körüli barátságos, de kissé gyanakvó fickó volt. Mivel sem zsidó, sem cigány, de még csak homoszexuális nem vagyok, azt hittem, hamar túl leszünk az "elbeszélgetésen”. De tévedtem. Rengeteg kérdést tett fel. Nem hazudtam neki, csupán azt hallgattam el, hogy engem nem érdekel semmilyen ideológia.

Egy nap se telt el bele, és kiderült, András jelentkezését jóváhagyták és felsorolták a szükséges felszerelést is. A lista hosszú volt, András „gardróbja” pedig hiányos. De megnyugtatták, mindenből tudnak adni kölcsön. Így aztán a tábori költség csupán a napi hétszáz forintos étkezésre korlátozódott, plusz az odautazásra.

A tábor helyszínét a fiú csak két nappal a kezdés előtt ismerte meg. Szegedről Karcagra vonatozott, ahol elmondása szerint már több, terepszínű ruhás ember várakozott. Egy közeli laktanya volt a végállomás, több száz hektáros komplexum egy elhagyatott katonai reptéren. András később megtudta, a helyet bérelték a hungaristák. Hogy miből futotta rá, ha csak az étkezésért kértek pénzt, a fiú nem tudta megmondani, de elmesélt egy esetet.

- A tábor során elromlott valamilyen áramellátással kapcsolatos kütyü. Odajött valaki, hogy pótolni kellene, erre minden férfi elővette a pénztárcáját és összedobtak vagy tizenötezer forintot.

A megérkezés után András az ,,ismeretlenek” közé került. Körülbelül tizenöten-húszan lehettek, mindenüket átkutatták. Akinél telefont találtak, elvették, hiszen már a felhívásban is szerepelt, hogy „a táborba tilos bevinni lőfegyvert, alkoholt, mobiltelefont, bármilyen kép- vagy hangrögzítő, vagy továbbító készüléket”. A kezdőktől teljesen elkülönítve a táborba érkezett vagy száz hungarista, akik Andráséktól végig szeparálva, a fiú elmondása szerint kommandós ruhában végezték az övékénél sokkal nehezebb feladatokat.

- Az ország minden részéről jöttek ide emberek, és a határon túlról is, meg különféle szervezetekről. Fiatalok, idősek, gyengébbek, erősek. Sokan több száz kilométert utaztak, gyűjtöttek arra, hogy az MNA táborában lehessenek. Ők, velem ellentétben tudták, mire számítsanak.

Andrást először a másnap reggeli torna bizonytalanította el. Nyomai még ma, bő héttel az események után is látszanak a fiú testén.

- A futás és a bemelegítés után előkerültek a bokszkesztyűk. Szabályosan végigvertek mindenkit a kiképzők. Nem kíméltek senkit. A reggeli után pedig „alaki foglalkozás” következett. Ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy ebédig jártunk fel-alá, vagy forgolódtunk egy ,,alakulótéren” a tűző napon. Ez nem ment nekem, így kiképzőnk idegeit rendesen megviselte a délelőtt.

András azt mondja, bár keményen bántak velük a kiképzők, mindig segítőkészek voltak.

- Amikor egyszer félreálltam és csak nyeltem a könnyeimet, egyikük vizet hozott, és azt mondta, tudja, hogy fáj, de nem gyűlöletből teszi, hanem, hogy többet tanuljak. Látszott rajtuk, hogy tanítani akarnak, hogy elsajátítsuk a tudásukat. A végén pedig mindig megdicsértek. És egymást is össze-vissza verték. Mindegyikük korábban katona volt, de kirúgták őket a honvédségtől, amikor kiderült, hogy az MNA tagjai.

A következő napon a thai boksz alapjait sajátították el a táborozók. Kétórányi oktatás után párokba állították őket és egymáson gyakoroltak. Végül kiderült, a három kiképzővel is harcolni kell majd egy-egy percet. Az elsővel bokszkesztyűvel, a másodikkal thai bokszolni szintén kesztyűben, majd kesztyű nélkül egy ketrecharcos bajnokkal kellett küzdeni.

- Gyakorlatilag futószalagon vertek rommá húsz embert. Amikor már nem bírtam szusszal és összeestem, felrángattak. Nem lehetett sumákolni. Szó szerint úgy vonszoltam magam vissza az épületbe. Ebéd után elméleti oktatás következett, majd pihenő.

Aztán a szervezők elmondták, lesz egy bátorságpróba. Egyre többen emlegették a ,,halálfolyosó” kifejezést. András szerint hátborzongató, feszültséggel teli várakozás következett. Rövid bemelegítés után azonban még a bot és a késharc alapjait tanították meg nekik.

- Nagydarab, maszkos figurák jelentek meg, de így is megismertem a bokszolót és a ketrecharcos gyereket, és az egyik kiképzőnket. Bementek egy épületbe, majd pár perc múlva

hangos kiabálást hallottunk az ablakon át: ,,Meg fogtok dögleni!” ,,Végetek van!” Majd öt embert beküldtek az épületbe. Rövidesen hangos kiabálások szűrődtek ki: ,,Harcolj!" Ütéseket, botok csattogását lehetett hallani. Nem tudtuk eldönteni, hogy ez egy megrendezett esemény, vagy azt a gyereket tényleg megverik-e ott bent. Az első tiszta vörös fejjel, rózsaszín hurkákkal a kezein támolygott elő. Eldőlt, nem tudott megszólalni sem.

A következő ötös turnussal András következett. A padlón vérnyomokat, a falon vércseppeket látott.

- A sarokba szorítottak, egy botot adtak a kezemben és elmondták, hogy fejet és lágyékot nem szabad támadni. Majd odalöktek az ellenség elé, hogy harcoljak. Képtelen voltam megmozdulni. Az ellenségem erre támadni kezdett, egy sor ütést mért rám a botokkal. Kezemen, lábamon, oldalamon értek az ütések, majd talppal hasba rúgott, úgy, hogy beestem a sarokba. Felállítottak és visszalöktek, hogy harcoljak. Elöntött az ideg. Ahol értem, ütni kezdtem az ellenséget. Aztán egy bokszkesztyűt húztak rám, és odalöktek a második emberhez. Iszonyatos gyorsasággal és erővel záporoztak az ütések, melyek eleinte a kesztyűmön, majd a fejemen landoltak. Egy kemény gyomros találat után a kezem lecsúszott és egy hatalmas jobbhorogtól a földre rogytam. Képtelen voltam felállni. Levették a kesztyűt, megint továbblöktek. A ketrecharcos gyerekkel kellett puszta kézzel küzdenem. Sem erőm, sem levegőm nem volt hozzá. Megemelt, falnak lökött, kaptam két nagy rúgást térddel a bordáimra, majd földre zuhantam. Aztán egy gumikést adtak a kezembe, a késharcot tanító kiképzővel találtam szemben magamat. Minden mindegy alapon rontottam neki az utolsó ellenségnek, aki utamat állta a folyosón. Elkapta a kezemet, elgáncsolt, kezemet kifeszítve egy szúró mozdulatot tett az oldalamra. Ott is maradtam kifeküdve. Végül odajött valaki, felemelt és a lejárathoz vezetett. Örökkévalóság volt, mire magamtól leértem a második emeleti folyosóról az épület elé. Ebben a pillanatban éreztem, hogy nem vagyok idevaló.

A délutáni vonattal András hazament. Azt mondja, nem haragudtak rá, kivitték az állomásra, s megmondták, kihez forduljon, ha tartani szeretné a kapcsolatot. Vagy folytatni szeretné a gyakorlást, merthogy a kiképzők hetente tartanak edzéseket.

Amikor hazaért, apja majdnem felpofozta. Szülei orvoshoz akarták vinni, látleletet kérni, aztán feljelentést tenni. Lassan békültek meg András tábori élményeivel. Ő is emészti még.

- Az egész helyet belengte a büszkeség és a hazaszeretet, ami ilyen formában belőlem hiányzik. Haljon meg a hazáért, aki akar. Én nem. Ők azt mondták, szeretik ezt az országot, és arra készülnek, ha bármi baj történik, megvédik a hazát és a népet.

És hogy akkor miért nem állnak katonának?

András úgy véli azért, mert szerintük a honvédséget lepusztították, a kiképzők is csupa rémisztő történetet meséltek használhatatlan eszközökről, gépekről. Lenézik a „sorozatokon elbutult, birka népet”, akik közömbösek a körülöttük lévő történések iránt.

- Nem hallottam, hogy zsidóztak, vagy cigányoztak volna, náluk Szálasi, a zsidók vagy a holokauszt nem központi téma. A nem magyar beszédet, például cucc, pia, kaja, fekvőtámasszal büntették. Napjában többször jártak imádkozni, a kiképzők nyakában rózsafüzér lógott. Fanatikus, de nem eszement emberek. Akadt köztük pap, orvos, exkommandós, légiós, aktív sportoló. Az Isten és a család szentségét emlegetik, miközben elveikért ölni is képesek lennének. Egy hatvanéves ember azzal köszönt el a kiképzőktől, hogy hálás azért, mert egyszer az életben végre igazán férfinak érezhette magát. Most már én is másként látom a dolgokat. Végigcsináltam, bátrabb vagyok. A fájdalmak tompulnak, az önbecsülés növekszik.

168 óra

Válasz:Mint a tábor egyik vezetője - Andor barátunk leveléhez a következőt fűzném hozzá.