25. Waffen-Grenadier-Division der SS Hunyadi, avagy a "Hunyadisták"Megosztom

“Száz év múlva majdnem mindent el fognak felejteni, de a Waffen SS nagyságára és hősiességére emlékezni fognak.” - Léon DeGrelle

A németül hivatalosan „25. Waffen-Grenadier-Division der SS” (ungarische Nr 1.) nevet kapott Hunyadi hadosztály – amelyet magyarul először Hunyadi páncélgránátos-hadosztálynak, majd később „Hunyadi” magyar fegyveres SS-gránátoshadosztálynak neveztek – egy már 1944. október 15. előtt megindult tárgyalás eredményeként, de ténylegesen csak 1944. október 23-án megkötött magyar–német egyezmény alapján jött létre.

A magyar katonai vezetés 1944 nyarától ismét új hadosztályok felállításában gondolkodott, ennek a szervezésnek köszönhetően jött létre a Szent László nevét viselő hadosztály, amely a későbbiek során a magyar királyi honvédségben a „mintát” jelentette volna.

A német–magyar megállapodás lényege az volt, hogy – miután 1942-től a Waffen-SS létszám-kiegészítése folyamatos volt a német ajkú magyarok köréből – önkéntes jelentkezés alapján a német fél további nyolc hadosztály felállításában működik közre, amelyeknek tagjai már nemcsak a népi németek soraiból kerülhetnek ki. A nyolc hadosztályból négy felállítását, kiképzését és felszerelését a német szárazföldi haderő (Heer) vállalta, míg a másik négyet a Waffen-SS keretein belül szervezeték meg. Az utóbbiak közül ténylegesen csak két magyar hadosztály szervezését – a Hunyadiét és a Hungáriáét – kezdték meg.

Fegyveres-gránátos hadosztály (Waffen-Grenadier-Division): ez az elnevezés a Waffen-SS-en belül kifejezetten a külföldiekből (nem birodalmi és nem népi német) felállított alakulatokra vonatkozott (a két magyaron kívül létezett olasz, lett, litván stb. is). Mintájául az 1944 végétől folyamatosan szervezett úgynevezett „népi gránátos” (Volksgrenadier), lényegében gyaloghadosztályok szolgáltak.

A megállapodás szerint a Waffen-SS magyar hadosztályainak vezényleti nyelve magyar, katonái magyarok, illetve magyar állampolgárok, a hadosztály az elnevezését valamely magyar történelmi személyről kapja. A hadosztályt elvileg csak Magyarország védelmében lehet bevetni, és felszerelése, mindennemű anyagi ellátása német részről történik. A jelentkezőknek be kellett tölteniük 17. életévüket, és 21 éves korig hatóságilag láttamozott szülői beleegyezést kértek a jelentkezéshez.

A jelentkezők jöhettek a polgári életből, a magyar királyi honvédség tényleges és tartalékos állományából. A törzstisztek esetében kötelező volt a német nyelv ismerete, a főtiszteknél „ajánlott”. A jelentkezők családjai a fegyveres SS tagjainak családtagjait megillető támogatásban részesülnek. Sebesülés, halál esetén a gondoskodást az SS (hadi)gondozási parancsnoksága intézi.

Az úgynevezett „Hunyadi hadosztályokba” – a közvélemény számára így szerepeltették a Waffen-SS magyar alakulatait – való jelentkezés lehetőségére 1944 novemberétől hívták fel a figyelmet a plakátok, falragaszok, különböző újsághirdetések. A propaganda hatására jelentős számban jelentkeztek fiatalok a szolgálatra. A legénységi állományúak többsége 17. és 21. életév közötti volt, míg a kisebb részt a már a magyar királyi honvédségben szolgálók tették ki. A számottevő érdeklődésnek – a háború folyamán mintegy 40 ezer magyar jelentkezett a Waffen-SS magyar alakulataiba – különböző okai voltak:

1. Számosan úgy érezték, hogy a haza védelme a kötelességük, és ezekben az alakulatokban jobb felszereléssel, jobb fegyverzettel, jobb ellátási körülmények között tehetnek eleget neki.

2. A jelentkezők nem a frontra, hanem hátországi kiképzőközpontokba kerültek, így a hadműveletekből elvileg „kimaradtak”, és úgy számoltak, hogy megúszhatják a fegyveres összecsapásokat.

Az önkéntes és toborzott állományt a rajkai gyűjtőterületről vasúton a Német Birodalomba szállították, ahol megkezdődött a kiképzésük és a felszerelésük. Az egy hadosztálynyi létszám – 15 ezer fő – azonban már a kezdet kezdetén nagyobb lett, ezért 1944 decemberében megkezdődött a „26. Waffen-Grenadier-Division der SS” (ungarische Nr 2.) szervezése. Utóbbi a Hungária nevet kapta. E hadosztály felállítására azonban német részről sem az anyagi, sem az eszközfedezet nem állt rendelkezésre, ezért tagjai gyakran zsákmányolt – például belga és francia – ruházatot kaptak.

Bár a háború folyamán egyik hadosztály személyi állományának a kiképzése sem fejeződött be – és így a seregtestek nem érték el a hadrafoghatósági szintet –, kisebb – a szovjet előretörés hatására ad hoc jelleggel elkülönített – részei 1945. január–márciusban több esetben is harcba keveredtek a Vörös Hadsereg csapataival, és néhány száz főre tehető veszteséget is szenvedtek.

A Hunyadi hadosztály parancsnoka Grassy József altábornagy, a Hungáriáé Pisky Zoltán ezredes volt. Utóbbi hősi halálát követően a Hungária hadosztály parancsnokságát is Grassy Jószef vette át.

A háború befejezésekor a két hadosztály – hasonlóan más kisebb magyar Waffen-SS-kötelékekhez – katonáinak kisebb része amerikai hadifogságba került, a nagyobb rész pedig, elvegyülve a magyar polgári menekültek között, hazatért Magyarországra.

A magyarországi népbíráskodási gyakorlatban nem egy személy esetében a Hunyadi, illetve a Hungária hadosztályban való szolgálat „háborús bűnnek” számított. Magyarországon ezen a gyakorlaton az 1990 utáni bírósági ítéletek változtattak – a Németországi Szövetségi Köztársaságban a Waffen-SS-t már korábban „rehabilitálták” –, és törvénysértőnek mondták ki a korábban a Hunyadi vagy a Hungária hadosztályban való szolgálat miatti elmarasztaló ítéleteket.

Érvényesnek tekinthetjük a második világháború utolsó hónapjaiban a Hunyadi és Hungária hadosztályban szolgált magyar katonákra vonatkozóan is néhai Konrad Adenauer egykori kijelentését, aki a Waffen-SS-ben szolgált német katonákra utalva mondta: „Soldaten wie andere auch”, azaz „ugyanolyan katonák, mint a többiek”, mert a Waffen-SS-ben szolgálni nem kivételezettség és párthűség alapján lehetett, hanem önkéntes döntés, majd később sorozás, illetve a Wehrmachtból oda történt áthelyezés után.

(Szakály Sándor, történész - MNO)