A gajdesz: Keresztényhalál! – 4.
2014. március 13. - 18:49
Rovatok:
Publicisztika
Share on favorites Share on email Share on print Share on pdfonline |

Mindent eltipor, ami ellenszegül neki. Saját fajvérei ellen nem lép fel büntetőileg más fajok érdekében, mert faji önérzettel visszautasít minden panaszt, amit zsidó bűnösök ellen tesznek. Igen fontos kötélék a zsidó élősdiség és a zsidócsahos között az anyagi érdek. Az átlagember nagyon hajlandó jónak, helyesnek tartani az olyan állapotot, amiből hasznot húz. A zsidócsahosok hasznot latnak a zsidók élősködéséből, tehát az a természetes "meggyőződésük" hogy ez az állapot így jó és helyes, és ellene küzdeni bűn és ostobaság. Mindazok szívesen küzdenek a zsidó élősködésért, akik személyes hasznát érzik annak. Jó példa a mágnások viselkedése. Valamikor lehetetlen jogfosztásnak ítélték a nemesi kiváltságok eltörlését, mert az hasznos volt nekik. Ugyanígy vannak most a zsidó élősdiséggel. A mágnások kivétel nélkül részvényesei, felügyelői és igazgatói a zsidó nagyipari, kereskedelmi és hitelvállalatoknak. Munka nélkül (mint a régi feudális korszakban), pusztán a nevükért dús jövedelmet húznak osztalékok, jutalékok címén. Világos, hogy nekik ez az állapot kedves, jó és igazságos. Tehát túlnyomó részük zsidócsahos is. Ugyanilyen indítékok miatt zsidócsahos a vállalati igazgatóságba beválasztott miniszteri tanácsos, a miniszterségig fölmagasztalt többszörös bankigazgató. Ki kívánhatja azt, hogy egy bankigazgató-pénzügyminiszter a zsidó élősdiség átkos voltat hirdesse, amikor ő maga annak csak áldásait élvezi?

A tisztviselők óriási hányada szinten zsidócsahos. A tisztviselő, akit bőrig nyúzott a zsidó élősdiség, most sokkal jobban ragaszkodik a zsidósághoz, mint 50 évvel ezelőtt, amikor még valóban "tekintetes úr"volt. A lerongyolt, kiéhezett tisztviselő helyzetéhez illő rabszolgalélekkel hálálkodik minden morzsáért, amit nagy leereszkedéssel nyújt neki az ő romlásán meggazdagodott zsidó. A kormányférfiak mindig hangoztatják, hogy lehetetlenség annyira fokozni az ország közjövedelmeit, hogy emberi megélhetést lehessen biztosítani a tisztviselőknek. Pedig annak a jövedelemrésznek, ami a tisztviselők életszínvonalánál hiányzik, meg kell lennie valahol a nemzeti jövedelem részei között. Az a gazdasági érték, ami a társadalmi termelésben a tisztviselők munkateljesítményére jut, nem vesz el a semmiségben. A tisztviselő munkája is értékké válik a társadalmi termelés összesített hozadékában, és ha a tisztviselő azt nem kapja vissza a nemzeti jövedelemből, akkor másutt kell annak fölgyülemlenie. Már pedig, oda, ahová ez az érték fölhalmozódik, mindenesetre igazságtalanul kerül. Az államra hárul a kötelesség, hogy közadók alakjában elvegye és visszajuttassa annak, akitől származik. A tisztviselők munkájának a terméke is a zsidóság jövedelmébe folyik bele, csakúgy, mint a munkásoké. Csakhogy a tisztviselők nem vehetik vissza folytonos béremeléssel, mint a munkások (azok is csak nagyon csekély hányadát). Az állam kötelessége tehát, hogy a zsidó élősdiségtől elvegye adók alakjában azt a zsákmányjövedelmet, amit a jogos életszínvonalhoz képest túlontúl elveznek, mert azt a zsidóság úgyis másoktól vonja el. Mindaddig lehet emelni az ország közjövedelmeit, amíg akadnak dúsjövedelmű zsidók és nem zsidók, akik élvezetekben dőzsölnek, miközben mások nyomorognak. Az eldőzsölt zsákmány úgy sem értékesül termelő vállalatok alapításában, hanem csak arra való, hogy hirdesse a társadalom igazságtalanságát. A tisztviselő annak van elkötelezve, akinek létfönntartását köszöni. Az államnak nincs, mert az maga hirdeti, hogy képtelen emberi megélhetéséről gondoskodni. Ellenben annál többen kötelezik el magukat a zsidóságnak, mert az segíti, sápolja, vesztegeti azokat, akikre szüksége van. Az ilyenek aztán fanatikus csahosaivá lesznek a zsidó élősdiségnek. A társadalmi zsidókorságnak ez a beteges folyamata úgy jellemezhető röviden: a zsidó élősdiség kifosztja a dolgozó társadalmat; úgy tesz szert zsákmányjövedelemre, ebből a zsákmányból megvásárolja az állam legfontosabb közhivatali szerveit, amelyekre szüksége van. Az államhatalom elnézi ezt a fosztogatást, mintha csak ezt mondana: én nem bántom a te zsákmányjövedelmedet, mert a nagyarányú adóztatás bolsevizmus. Tartsd meg a zsákmányodat, inkább nem fizetem a tisztviselőimet. A zsidóság viszont úgy gondolkozik: ha nem fizeted a tisztviselőidet, az csak neked baj, annál jobb forradalmár és hívebb zsidócsahos válik belőlük. A zsákmányjövedelemből majd fizetem én a te tisztviselőidet a nekem teljesített szolgálatok mértéke szerint. A zsidó élősdiség kifosztja a milliókat, de a zsákmányból zsoldjába fogadja a zsidócsahosok seregét, hogy fölhasználja azt a kifosztott milliók ellen. Megvizsgáltuk milyen eszközökkel tenyészti a zsidóság a zsidócsahosokat, lássuk, miként bánik velük. Már említettem, hogy a zsidósag több-kevesebb kedvezményben részesíti a zsidócsahosokat, akiket felhasznál a csürhenép elbolondításában, kifosztásában és leigázásban. Az anyagi jutalmazáson kívül esetenként országos, európai vagy világhíres nagyságokat csinál belőlük, mert jól tudja, hogy a csürhenép szívesen követi a híres embereket. Azonban árnyoldalai is vannak ennek a viszonylag kedvező helyzetnek. Mindenféle árulásnak megvan az az erkölcsi kockázata, hogy az áruló nem számíthat az elárult felek jóakaratára, tehát egészen ki lesz szolgáltatva azon hatalom kényének, amelynek javára árulóvá lett. Viszont az árulót az sem szokta túlságosan sokra becsülni, aki felhasználja. Fokozott ez az erkölcsi kockázat a zsidócsahosoknál, mert a zsidó a legönzőbb, leghazugabb, leghűtlenebb faj a világon. Amikor a zsidó kifosztja, uszítja, leigázza a társadalmat, akkor ebben a romboló munkában a zsidócsahosok járnak legelöl. A zsidóság őket tünteti föl cselekvők gyanánt, hogy ne legyen annyira feltűnő a saját bűnössége. Amikor aztán a törvény, a jogrend, a közvélemény, a népharag megtorlást követel, a zsidó élősdiség mindig a zsidócsahost veti oda áldozat gyanánt. (Zuschlág-ügy, Simon-ügy – ezek nem a baloldal kizárólagos ügyei, hanem az egész inogó demokrácia odavetett „becsület-mentő” koncai) Feleljen az, aki elkövette a bűnöket, ordítja ilyenkor a tömegnyilvánossággal burkolódzó ellenlábas (lét-érdekeik főződnek hozzá) vokális csorda. A mindenkori háború (a politikai dimenzió is egy hadszíntér) folyamán elkövetett „hadi” csalásokat szinte kivétel nélkül zsidók csináltak, ők agyaltak ki a maguk javára. De talán egy sem volt olyan, amibe gojokat is bele ne kevertek volna, mint részeseket. Ezek voltak a gaztettekben a zsidócsahosok. Amikor aztán törvényes számonkérésre került a sor, a zsidó gazember sátáni ravaszsággal kievickélt a veszedelemből, de annál mélyebben taszította bele a zsidócsahost, aki a bűntettnek végrehajtója gyanánt szerepelt. Innen van az, hogy a háborús bűntettekért elítélt bűnösök között a gojok számaránya eléri a 27%-ot. Akkor látnánk ennek a számnak iszonyú aránytalanságát, ha ki tudnánk mutatni, hogy a bűnös úton szerzett haszonnak hány százaléka jutott a zsidónak. Ezt azonban éppen a zsidócsahosok szerepe miatt nem lehet kimutatni.

Más példa. A háború alatt űzött fosztogatásokat a zsidó élősdiség nagyon sok helyen a kibérelt hatósági szervek fedezete és támogatása mellett űzhette olyan biztos sikerrel. Amikor aztán ugyanez a fosztogató zsidóság megcsinálta a forradalmat,a népharag kitörésének áldozatul dobta azokat a zsidócsahos tisztviselőket, akiket felhasznált azelőtt a saját céljaira, s akiket éppen ezért meggyűlölt a nép. A nép haragja kitombolta magát a jegyzőkön, szolgabírákon és rendőrtisztviselőkön, a bűnösök mellett persze ártatlanokon is: az élősködő zsidó pedig majdnem sértetlenül úszta meg a veszélyt.

Más példa. Az Est, a Pesti Napló, a Világ, a Népszava, a Magyarország és a többi zsidó lap zsidó uszítói megcsinálták, a pesti zsidó tőkések finanszírozták a forradalmat, amelybe belevadítottak néhány keresztény zsidócsahost is. Amikor felelni kell a bűntettekért, egymás után kerülnek börtönbe, fegyházba azok a zsidócsahosok, többnyire munkások, rongyos tisztviselők, akiket magával ragadott az ellenállhatatlan zsidó uszítás, mert a tömeg előtt elszónokoltak vagy végrehajtották a zsidó lapok boszorkányosan befolyásoló erejű vezércikkeit. De az összes gazság kigondolói és uszítói még ma is kedélyesen rothasztják tovább a magyar társadalmat ugyanazokban az újságokban.

Más példa. A kommunista zsidó rémuralom mészárlásait nagy részben degenerált, kétségbeesett, tudatlan keresztény terrorfiúk hajtottak végre, akiket a szó szoros értelmében az őrületbe kergetett a zsidó uszítás, akiknek lelkiereje, önállósága, öntudatlansága úgy viszonylik a zsidóuszítók céltudatos értelmi tehetségéhez, mint egy a millióhoz. Ezek a gyámoltalan embergépek egymás után kötélre kerülnek, mint javíthatatlan közveszélyes fenevadak, teljes joggal: de varázslóik a zsidó sajtóboszorkányok és szakszervezeti ördögök ma is élvezik a "keresztény kurzus" összes áldását. Ne feledjük el, hogy ezek az ún. terrorfiúk ugyanúgy válhattak volna keresztes vitézekké is, ha történetesen arra uszította volna őket az ellenállhatatlan varázsló, a zsidószellem. Ha száz kivégzés után újra születnének, mindannyiszor újra belesodródnának a sátáni zsidóakarat bűvkörébe, mert erre készteti őket lelkiségük, határtalan alsóbb szintű értelmük a zsidóéhoz viszonyítva. És még további ilyen tízezrek élnek a magyar földön, bármely pillanatban kész eszközei a felsőséges zsidó akaratnak, amely úgy használhatja őket tetszése szerint, mint élettelen szerszámokat. Az elmondottak után vizsgáljuk meg Tisza István sorsát. Amikor közelgett az idő, hogy a zsidóságnak számolnia kell rémítő háborús bűnökért, a könyörtelen népnyúzásért, szóval félni kellett egy zsidóellenes lázadás kitörésétől, megcsinálták a forradalmat és a kirobbanó népharagnak zsákmányul lökték oda a hadiközpontok megteremtőjét, a háborús kormányzat fejét, Tisza István grófot. Nagy áldozatba került, de nem volt kicsi a nyereség sem: a zsidó élősdiség Tisza gróf vérével váltotta meg magát a háborús bűnei büntetésétől! A legfelségesebb tragikum, amelyet termelt a tragédiákban bővelkedő magyar történelem. Bonyodalmában Károlyi Mihály tragédiája is hasonlít ehhez, csak a végkifejlésből hiányzik a felséges vonás, minthogy Károlyi alávaló jellemével az nem is férne össze. Károlyi egyike volt az obstrukciós korszak leghasznavehetőbb zsidócsahosainak. Az ő jelleme a mai parlamentáris fiskus és választási kvóta egészét magában hordozza. Az októberi forradalmat is az ő cégére alatt csinálta a zsidóság, mint a mai szennyes fülkeforradalmakat. Mindazt a világtörténeti gazságot, amit elkövetett nálunk a zsidó élősdiség a forradalommal és bolsevizmussal, Károlyi fedezete alatt csinálta és az egész mai garnitúra sajnálatos „példaképévé” emelhetjük gátlástalan személyét. Amikor ennek a farsangnak is elkövetkezett a böjtje és a fellángoló népszenvedély megint bosszúért kiáltott, odaállította neki a zsidóság az egész rendszer főcsahosát, Károlyi Mihályt. Mai nyelven a pártdiktatúrát. Ő csinált mindent, felelős mindenért, mint ahogy a kommunista egy-pártiság kicsúcsosodott (rendszerváltás helyett) az őrjöngő tömeg-kapitalizmus választmányi jogrendjében, ami a káosz maga. Ez a halászat kora a zavarosban. Tehát Károlyi Mihály jellemtelen ember volt és bűnhődése nem lehetett más, mint erkölcsi bukás. Amint egész életének, erkölcsi halálának is csak a zsidó élősdiség látta hasznát; a zsidó parazitizmus Károlyi gyalázata árán menekült meg forradalmi bűneinek megtorlása elől. Ez a mai helyzetben is generált jelenség, lásd, minden mai párt megígéri a felelősségre vonást pozíció előtt. Azonban már utána esze ágában sincs azt kivitelezni, még a demokratikus satnya keretek között sem. Mert ennek spirálos jellemzője előbb-utóbb az ítélőt is bedarálja. Hiszen csak bűnelkövetéssel lehet 4 évig életben maradni ebben a viszonyrendszer(telenség)ben és a stafétát átadva valamelyik hasonszőrűnek a következő 4 évet kitölteni…és így tovább.

Jó példa Friedrich István esete is. Kétségtelenül részese, sőt egyik csahosa volt az októberi forradalomnak. Tiszát a zsidók gyilkoltatták meg, és amikor felelni kellett Tisza meggyilkolásáért fő bűnösnek Friedrich Istvánt kiáltottak ki, a forradalmi kormány egyik zsidócsahosát, annyival is inkább, mert időközben hűtlen lett a zsidó élősdiséghez. Az említett példák alapján a zsidó élősködés egyik biológiai törvénye gyanánt megállapíthatjuk, hogy azokat a keresztényeket, akikre támaszkodva a zsidó élősdiség a társadalmat pusztítja, leszámolás esetén ez az élősködés áldozatul szokta odavetni a számon kérő felsőbb hatalomnak és az ő bukásuk árán szokott a büntetés elől maga megmenekülni.



Kiss Sándor – Várhegyi Kálmán

Válasz

A gajdesz: Keresztényhalál! – 3.
2014. március 11. - 12:22
Rovatok:
Publicisztika
Share on favorites Share on email Share on print Share on pdfonline |

Kiábrándításul hozzá kell tennem, hogy a társadalmi befolyásolás ellen a gyűlöletnek koránt sincs minden esetben az a vértező ereje, mint a közvetlen egyéni ráhatás esetében: hiszen tudjuk már, hogy a zsidó élősdiség ritkán lép közvetlenül, személyesen a tömeg elé uszítani, hanem uszító eszméivel, sajtójával zsidócsahosai által, szóval személytelenül jelentkezik. Lásd Ukrajna végóráit napjainkban. Ezzel szeretnénk rávilágítani a jelenben zajló folyamatokra semmibe vesző politikai értékelés helyett. Ha úgy tetszik nekünk ez a politikai értékelésünk, ez a háttérfeltárás, a mozgatórugók köztudatba emelése. Hiszen így lehet látni az igazi ellenség arcát és zsarnoki nemtelen harcát a közmédián vakult szemeknek is. Azért történik meg számtalanszor a zsidókoros társadalomban, hogy még a lelkük mélyéig „antiszemiták” is, a zsidó uszító eszmék szolgálatába szegődnek (lásd az ukrán Szektor történetét – mi nem szeretnénk ilyen hibákat vagy kiszűretlen alvó árulókat sorainkban és reméljük, hogy az egész magyar szélsőjobbnak intő példaként lebeg majd, hogy hová kell álni a küzdelmekben a pillanatnyi előnyök helyett). Ugyanis nem tudják, hogy akit támogatnak, azt a zsidóság küldte közéjük, vagy amikor marakodnak, a szóban forgó eszmét a zsidóság koholta nekik. Hiába a magyarországi keresztény pártok minden zsidóellenessége, amikor a zsidók érdekeit szolgáló törvényeket megszavazzák, mert például - Hegedűs Lóránt terjeszti eléjük. Hiába a keresztény pártok minden egységi fogadalma, amikor az emberfeletti zsidó elme kieszeli és kieszközli számukra - a királylátogatás botrányos eseményét. Ilyen esetekben tökéletesen hatástalan minden antiszemitizmus. A zsidó nem uszíthatja őket közvetlenül és személyesen, mint a liberális korszakban gyakorta tette, de kifőz és színre hoz olyan eseteket vagy eszméket, amelyek kapcsán a legkeresztényibb pártoknak is össze kell veszniük, mert össze nem veszni lehetetlenség. Aztán hetekig marakodnak a kitervelt esemény körül, mint Peleus lakodalmas népe az Eris almáján, miközben a zsidó élősdiség vigyorog a háttérben. Ilyenkor azután hetekig nincs más kérdés, csak a királylátogatás. A lapok, mind a keresztények, mind a zsidók egyébről sem írnak, mint hogy megbukik-e a kormány az adott botrány folytán, vagy sem. Minden tökfilkó politikus nyilatkozik a kérdésről.

Vádolják és ösztönzik egymást; lendületes szónoklatokat tartanak mindkét oldalon. Az újságok gyönyörű vezércikkeket hoznak a kérdés alkotmányjogi és külpolitikai vonatkozásairól,holott öt perccel a király távozása után lényegében újra a zsidókorság lett Magyarország legfontosabb gondja, nem pedig a királylátogatás. Erről azonban épp azért feledkeznek meg, mert mindenki amavval törődik! Hol van meg példa a felsőséges emberi elme hasonló méreteire, amely olyan ellenállhatatlan kényszerrel tudna saját akaratának alávetni milliók akaratát, mint a zsidók teszik a gojokkal? A zsidócsahosok nevelésének és fegyelmezésének eszközei között az igézettel rokon és jelentőségében vele egyenértékű a félelem. A zsidócsahosok részben azért szegődnek a zsidó élősködéshez, azért állnak szolgálatába, mert félnek tőle. A tiszteletteljes ragaszkodásnak, a meggyőződéses hódolatnak többnyire félelem az alapja más vonatkozásban is. Az ebről is azt állítják, hogy szereti a gazdáját, ragaszkodik hozzá. Nem kétséges, hogy fél is tőle. De az emberekben is mindig tiszteletet és ragaszkodást gerjeszt az olyan hatalom, amely félelmetes, kemény és könyörtelen. Velünk születik az a természetes ösztön, hogy sietünk úgy föllépni a veszéllyel szemben, hogy a legtöbb oltalmat nála találjuk. Hódolattal, rajongással, sőt szeretettel szoktunk közeledni az olyan hatalomhoz, amelyről tudjuk, hogy támadójával szemben rettenetes, de hódolójával szemben könyörületes. Ezért szereti a gyermek a szigorú, de igazságos szülőt, ezért rajonganak az alattvalók az erőskezű császárok iránt, ez az alapja az Isten iránt való szeretetnek is. Ragaszkodunk ahhoz, megalázkodunk az előtt józan életösztönből, akivel nem tanácsos szembeszállni. Ragaszkodásért oltalmat nyerni okosabb, mint szembeszállva eltiportatni. Ezt érzi meg a legbutább ember is, sőt az leginkább, mert annak nincs is más ösztöne, mint a puszta egyéni létet fönntartani. Nos, a zsidó élősdiséget mindenki olyan kérlelhetetlen, bosszúálló hatalomnak ismeri, amely jutalmazni is tud, ha úgy hozza a sors. Lépten-nyomon látjuk, miként csap le vaspöröllyel mindenhova, ahol támadást szimatol. Nem tétováz, nem alkuszik, hanem támad és megtorol könyörtelenül előbb vagy utóbb. Büntetése mindig súlyosabb, mint a fenyegetése. Soha sem kiabál önmagáról, mint hatalomról, mindig személytelenül lép föl. A büntetése azonban nem marad el, ha késik is. Ez a rejtőzködő természete fokozza félelmetességét. Föllépésének ilyen a jellege, akár egyeseket büntet, akár egész népet. (Vörös uralom, Magyarország bojkottja.) Az ilyen hatalom az erőseket megsemmisíti, a gyávákat elbűvöli, magához kapcsolja. A zsidócsahosokat is ez a félelem ragadja meg, és ez erősíti a zsidó igéző erő hatását. Az elfojtott örökös remegés a lélekben rajongássá változik az egészséges idegrendszer célszerű működése folytán. Persze, egészen más viselkedést vált ki az olyan hatalom, amely tétovázik és következetlen, amely hol megtorol, hol alkudozik, általában nagyon fenyeget, de kicsit üt. A tétovázó hatalom azt a vélelmet köpi magáról, hogy egészében véve csak üres pöffeszkedés, amelynek csak annyi az ereje, amennyit egyezkedéssel kialkuszik. Különben nem alkudozna,amikor sújtani kell. Megvetést ébreszt maga iránt, mint az az ellenség, aki éktelenül fenyegetőzik, de amikor tettre kerül a sor, szépen meglapul, vagy egyezkedik. Emlékezzünk az 1920. évi törvényre árdrágítás és uzsora ellen: huszonöt bot, börtön, ötszázezer koronáig emelhető pénzbüntetés. A jelek szerint azóta nem volt komoly árdrágítás és uzsoravétség Magyarországon. Legalább is ezt lehet gyanítani a 200-500 koronás büntetésekből. Meg lehet érteni, miért mosolyognak a zsidók a magyarok hetvenkedésein.

A nyugati kultúrnépek nem csapnak olyan lármát a megtorlás előtt, de jókat húznak a zsidó-polipra. Még jobban alászállítja a magyar államhatalom tekintélyét a zsidók szemében, amikor azt látják, hogy ugyanez a hatalom milyen iszonyú erős tud lenni, amikor saját fajtestvéreit kell sújtani. Az agyonsanyargatott magyar-nép védekező kitörései, amellyel rácsap hébe-korba a véren élősködő piócákra, nem maradnak rettentő megtorlás nélkül. Itt aztán kijár a börtön, a fegyház, sőt a kötél is. A magyar társadalom úgy viselkedik, mint a gyerek, amikor földhöz veri magát, mert nem meri, ill. nem tudja visszaadni a felnőtt ütlegeit. A magyar társadalom is úgy cselekszik: ha a zsidó élősdiség elkeseríti, agyonüti saját fajtáját. A zsidó nem csinál ilyen megalázó képtelenséget. Nem ismer más igazságot csak a magáét.



Kiss Sándor – Várhegyi Kálmán

Válasz

A gajdesz: Keresztényhalál! – 2.
2014. március 10. - 20:19
Share on favorites Share on email Share on print Share on pdfonline |

A csahossági próbát az olyan emberen alkalmazzák, aki váratlanul jelent meg a közélet színterén és már adva van, amikor a zsidóság észreveszi, csak igazolásra vár. A legtöbb zsidócsahost azonban ők maguk emelik ki az ismeretlenség homályából. Ifjúkorától fogva nevelik, tolják mindig magasabbra, amíg hasznát nem vehetik. A zsidócsahosnak való tehetséget már pályája kezdeten fölismeri a zsidóság; azon túl soha meg nem szűnő éberséggel segíti lépésről lépésre; dicsőíti, magasztalja, csinál belőle országos, európai vagy világtörténeti nagyságot. A gyermekkorától fogva nevelt zsidócsahosnak mintapéldája Ady Endre. Fölismertek már diákkorában, körülvettek zsidó barátokkal, s úgy elnyomorították lelkét, hogy ellensége lett a saját fajának. Amikor meghalt, az Egyenlőség dicsekedve írta le idomításának történetét.

Az utolsó 25 esztendőnek minden közéleti szerepvivője kivétel nélkül (persze akad szép számmal arcát adó zsidó is közöttük) zsidócsahos volt, mégpedig közülük is a legátkosabb emlékűek az országos és európai hírű politikai pártvezérek. Hiszen a 20.század törekvése mostanra csúcsosodott ki igazán. Azt, hogy mit pusztítottak ezek a mesterségesen fölmagasztalt, önhitt történeti nagyságok fajtájuk jövőjén, kifejezni nem elég erőteljes még a mi tényleg kifejező nyelvünk sem. Szinte kimondhatatlan, leírhatatlan. Az elmúlt évtizedek politikusai közül egy sem jutott volna ahhoz a jelentőséghez, amit elért, ha nem a zsidóság nevelte volna. A saját fajtájukat érintő kérdésekben százféleképpen gondolkodtak ezek a fajtagadók, sőt országpusztító dulakodást folytattak szüntelenül, de a zsidóságot illetőleg sohasem volt közöttük nézeteltérés, annak a javára mindig egyetértően cselekedtek. Hírnevük és tekintélyük semmi arányban sincs egyéni tehetségükkel, sem azokkal a szolgálatokkal, amiket saját magyar fajtájuk érdekében tehettek volna, nagyságuk híre viszont egyenes arányban van azzal, hogy mennyit használtak a zsidó élősdiségnek. A zsidócsahosokat állandóan ellenőrzi a zsidóság. Egyikben sem bízik olyan vakon, hogy egészen a maga fejére hagyná. A legcsekélyebb kezdemény láttára, ami ártani látszik a zsidó élősdiségnek, iziben rátámadnak a zsidócsahosra és nyilatkozatra bírják parlamentben vagy sajtóban. Ha sejtésüket igazolja a zsidócsahos magaviselete, akkor a társadalmi, parlamenti és a sajtótámadásnak olyan orkánját zúdítják rá, hogy az iszonyodva siet visszacsinálni mindent, amit bűnéül róttak és rimánkodó nyilatkozatban igyekszik eloszlatni a félreértést. Ha nem teszi, vagy már nem teheti, irgalmatlanul félrelökik. Így buktatták meg annak idején a Wekerle-kormányt (1909-ben) a jövedelemarányosan emelkedő adókulcsokra vonatkozó törvények miatt, így riasztottak meg a forradalom kitörésekor Balthazár Dezsőt királypárti nyilatkozata miatt stb. A zsidócsahos rendszerint idejében észre szokott térni, mihelyt megjelenik nála a félelmetes szimatzsidó, a fúrószemű sajtóterrorista, hogy magyarázatot kérjen ballépése miatt. Nagyon érdekes volt a zsidóság magatartása, amikor a zsidóbolsevizmus bukása után a "liberális" korszak zsidócsahosai kezdtek visszaszállingózni a közéleti szerepléshez. Különleges helyzet volt ez, amiben még nem volt része a zsidóságnak. A magyar levegő még fülledt volt a zsidó rémuralom vérszagától (1919), az egész ország tele volt a keresztény és nemzeti megújhodás lármájával. A zsidóságnak sohasem volt inkább szüksége megbízható zsidócsahosokra, mint a kommunizmusra következő korszak várható válságai közepette. Legelőször persze az évtizedes múltú, sokszorosan kipróbált zsidócsahosokra kellett gondolniuk. De minden okuk megvolt, hogy ezekben se bízzanak föltétlenül: elvégre kinek nem nyitották föl a szemét a lefolyt események iszonyú tanulságai, ha csak egy parányi nyitottsága, rugalmassága is van az emberi agyvelőnek? Hiszen a zsidó rémuralom idejében még a kivégzésnek is gajdesz (keresztényhalál) volt az azonos értelmű kifejezése, annyira a gojok bőrére ment az egész dáridó. Bizony nem lett volna okos dolog az adott helyzetben próba nélkül megbízni, még a legmegátalkodottabb zsidócsahosban sem. Nem is tették, minthogy a zsidók semmit sem tesznek vaktában. Mielőtt akárkit pártfogásukba vettek volna a régi zsidócsahosok közül, mielőtt elkezdtek volna érdekükben a szokásos sajtókoncertet, amivel az illetőt ismét tekintélyhez segítik, újra alávetették mindegyiket a csahossági próbának, mintha csupa új emberek lettek volna. Egyik-másikat még az ország határán kívül, Ausztriában, Svájcban megnyilatkoztatták: mi a véleménye a zsidóságról? Nagyatádi Szabó Istvántól föl a nagy grófokig, Andrássy Gyuláig, Apponyi Albertig minden számba vehető közéleti férfiúnak nyilatkoznia kellett. És íme! A liberális zsidócsahosok egytől-egyig a régi nótát fújták meg most is! Majd a csuda ette meg az embereket bámulatukban, jórészt még magukat a zsidókat is, hogyan lehetséges ez, hát ezek még most se tanultak volna? Horthy sem! Milyen érdekes a mai Horthy-kultusz felélesztése! kik is asszisztálnak hozzá? Jobbik, Fidesz segédlettel, hatalmas népfelmérések hatására, a fehérlovas-romantika érzelmeire hatón!

A zsidócsahosok lélektana

Egy nagyon érdekes fejezetéhez jutottunk itt el, amire részletesebben kell kitérnünk. Az idézett közéleti példák, de még kinek-kinek a saját személyes tapasztalatai is, azt igazolják, hogy a zsidócsahosság olyan feloldozhatatlan lelki kapcsolat a zsidó élősdiség és a zsidócsahosok között, amire nem ismer példát a történelem! Ha puszta barátság, szövetség vagy érdektársulás volna, érthető lenne, de nem az, s így teljesen érthetetlen az a párját ritkító szívósság, megátalkodottság és odaadás, amellyel a régi kipróbált zsidócsahosok kitartanak a zsidó élősdiség mellett, felülkerekedve a józan belátás tanácsán, az egyéni és faji fönnmaradás életösztönén. A zsidócsahosság és zsidó élősdiség viszonya nem is barátság, szövetség, pártállás vagy puszta érdektársulás, hanem a folytonos megigézettség állapota, megerősítve a félelem és az anyagi függés eszközei által. Az egyenrangú tényezők kapcsolata, amely pusztán meggyőződésen, érzelmi közösségen, szabad elhatározáson alapszik, többnyire annál lazább, annál inkább bíráló és annál bomlékonyabb, minél régibb. A zsidócsahos ellenben annál szolgálatkészebb, minél régebb idő óta van befogva, mert hosszabb gyakorlat után inkább érezteti hatását a fegyelmező lelki kényszerítés, mint rövidebb idő után. Ez minden ismétlődő lelki folyamatnál így van. A zsidócsahosság az egyik oldalon öntudatlan függés, a másikon tudatos irányítás. Éppen azért olyan állhatatos, mivel az egyik részén öntudatlan, a másikon tudatos. Olyanforma ez a viszony, mint a médium és a hipnotizőr között, amelyet a pszichológiában raportnak neveznek; csakhogy nem olyan merev, mint a hipnózisban. Egyébként a különbség nem minőségi, csak fokozati. Nem merném állítani, hogy a zsidócsahos állandóan sugalmazott magatartását az egyszerű szóbeli ráhatással maradék nélkül meg lehetne magyarázni. Más, un. okkult lelki hatások is működnek itt, amelyek ellenállhatatlan erővel sugároznak ki az óriási akaraterejű zsidó agyból és megragadják, lenyűgözik, átformálják a tehetetlen goj egész lelki világát, különösen személyes érintkezés útján. Bármiként legyen a dolog, annyi kétségtelen, hogy a zsidócsahos nem pártember, hanem médium, álláspontja nem meggyőződésén, hanem lelki beállítódáson alapszik. Végül elveszti minden józan eszét és önálló akaratát, és valósággal lesi, kitalálja parancsolója gondolatát. S miközben az egyik médium kineveti a másikat, hogy mennyire szolgaian teljesíti a hipnotizőr utasításait, arról sejtelme sincs, hogy éppen olyan raportban van: Egyforma lekicsinyléssel fitymálják egymást az ellentétes pártok élén föllovalt zsidócsahosok. Az idősebb zsidócsahosok raportja már nem is normális fizikai tünemény többé, hanem elmekórtani jelenség. A felsőséges zsidó sugalmazás igézetének többé-kevésbé ki van téve minden normális ember, de ezek a szánalmasan megfegyelmezett, járomba tört öreg alakok már olyanok, mint a járókelő beszélőgépek. Ezeknél már hiábavaló minden szép szó, meggyőzés vagy tanulság. Révült ábrázattal, agyvelőtelenül járnak. Fél szemük állandóan parancsolójuk ábrázatára szegeződik, és beszélnek, cselekednek, marakodnak a kapott irányítás szerint. A megrögzött zsidócsahosok örökre elvesztek a fertőzött társadalom számára: valljanak bár akármilyen tetszetős elveket, beszeljenek bárminő csodás zenével, akaratuk nem szegődhet a zsidó élősdiség ellen soha. A zsidócsahosok kitenyésztésében a zsidósugalmazásnak mindig elsőrendű szerepe van. Vannak emberek, akik már születésüknél fogva alkalmasak arra, hogy zsidócsahosok legyenek egész életükben. Olyan már a lelkiségük, idegalkatuk, hogy képtelenek ellenállni a zsidó befolyásoló erőnek. Ezek aztán tehetetlenül sodrodnak bele a zsidó sugalmazás hálójába, ha a zsidó élősdiség hasznavehetőnek találja őket valamilyen feladatra.

Magától vetődik fel itt a hátborzongató kérdés: ha már a zsidó csahosságra veleszületett alkalmassága van a léleknek, lehetséges-e egyáltalán, hogy a zsidócsahosok sokasága kevesebb lehet valaha? Valóban úgy tetszik, hogy maga a természet rendelte a zsidóságot a társadalompusztításra, midőn a zsidó fajnak sátáni igéző erőt, a gojoknak viszont nagyobb fokú megigézhetőséget fejlesztett ki fajiságukban? A helyzet bizony eléggé kilátástalan a gojokra, annál inkább, minél erőteljesebben hajlamosak veleszületetten, fajilag a zsidókórságra; viszont a zsidóságnak annál biztatóbb a helyzete, mert boszorkányos tehetsége a világ minden fajtájával szemben, elvitathatatlan valóság. És mégis van némelykor egy résút. Mindenféle hipnózisnál nagy akadály az az ellenszenv, amely valami titkon fölgerjed a hipnotizőr és médiuma között. A legügyesebb hipnotizőr is nagyon nehezen, vagy egyáltalában nem ejtheti meg az olyan egyént, aki gyűlölettel van iránta eltelve. A zsidó igézet is egy neme a hipnózisnak és ennek is csak egyetlen hathatós akadálya lehet: a zsidógyűlölet. Ebben van a zsidóellenes agitáció lélektani és szociológiai tudományos alátámasztása. Azon kormányok, amelyek különböző liberális ürügyekkel a zsidóellenes propagandát korlátozzák, tulajdonképpen azt az egyetlen hathatós védelmet semmisítik meg, ami a zsidócsahosságra hajlamos egyéneket megmentheti a zsidó befolyásolás hatalmától: a zsidógyűlöletet.



Utóirat

Talán így már érthetőbbé válik, miért játszik mozgalmunkban főszerepet a kereszténység, a szeretet vallása, a szabadság hite; az Igazság – az Igazságosság fegyvernemei. Ez a mi igazi erőnk eme gonoszság felett, Testvéreim. Ezt kell megértenetek! Mi nem valamiféle bigott szektariánus rendet akarunk ráerőszakolni a magyarságra és a félszeg népekre, nemzetekre. Mi fegyvert kovácsolunk és adunk a lelki küzdelmekhez kezetekbe, igazi fegyvert!



DJK – Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Kiss Sándor – Várhegyi Kálmán

Válasz