Mottó: Mint napihír már nem aktuális. Mint probléma továbbra is aktuális. A probléma pedig az, hogy veszélyben vagyunk.

Nemrég járta be a világsajtó minden zegét-zugát, hogy Ovádjá Joszéf izraeli főrabbi népes gyülekezet, ill. sajtónyilvánosság előtt elmondott hitszónoklatában (d'rásájában), a nemsokára újrakezdődő izraeli-palesztin béketárgyalásokról szólván, kissé elragadtatta magát. A palesztin tárgyaló bizottság vezetőjéről, Ábu Mázenről, a Palesztin Nemzeti Hatóság elnökéről (híveinek többször is fölhangzó ámen, úgy legyen kurjongatása közepette), ilyesmiket mondott: „bárcsak pusztulnának el az ellenségeink és a gyűlölőink, Ábu Mázen és az összes gonosz gazember! Vesszenek ki ebből a világból! Sújtson le rájuk a Jóisten a dögvész csapásával! Ámen!” Ez speciel talán rendben is lenne. Az átkozódás általában ilyen. Ha csak ennyit mondott volna...

De ő általánosságban is szólt a "világ nem zsidó embereiről". Szerinte "ezek csak azért jönnek a világra és élhetnek aránylag tisztes kort, hogy minél jobban kiszolgálhassák a zsidókat." E megállapítását példával is illusztrálja. "Gondoljuk csak meg, ha elpusztul a szamár elveszítjük a pénzünket. Így van ez a szolgálóval is, ha időnap előtt meghal elveszítjük a pénzünket. Éppen ezért hagyjuk, hogy a szolga hosszú életet éljen, annak érdekében, hogy jól dolgozzon a zsidónál.”

Tekintve, hogy ez a finom elhatárolás mintegy hatmilliárd nemzsidóra vonatkozik, a nyájas olvasó magyarázatot keres. Eszébe juthat az ismert formula: "ha a zsidó hülye - nagyon hülye", vagy "bolond lukból bolond szél fúj", stb. Úgy látom, derék szélsőségeseink is így gondolják a dolgot. Lebüdöszsidózzák a rabbit, aztán elfelejtik egy másik zsidó kedvéért. Szerencsére oly sok van belőlük... A köpködés meg nem árt nekik.

A jelek szerint senki se' veszi észre, hogy a bölcs rabbiból a Talmud szelleme, ill. betűje szól! Ez természetes is, hisz egy ilyen szent ember nem beszélhet sem a Korán, sem a Mein Kampf szellemében.

A Talmud elég régen felkeltette már érdeklődésemet. Két kommentárt is írtam róla. Az egyiket 2003.11.06-án, Hamisítják a Talmudot? - a másikat 2004.06.20-án, Mégsem hamisítják a Talmudot? cimmel. Jó sok idő telt tehát azóta, hogy hallgatok róla. Mi gójok már csak ilyenek vagyunk. Hallgatunk ha békén hagynak bennünket. De nem hagynak!

Amit a cikkekben leírtam, nem ismétlem. Úgy gondolom azonban, hogy mostani mondanivalóm megértéséhez szükséges elolvasásuk. Ezt tehát tisztelettel javaslom olvasóimnak.

A baloldali képen a pirosbetűs sorok Luzsénszky Talmud fordításából kerültek beillesztésre egy Talmud facsimilébe, annak kimutatására, honnan jut a rabbi eszébe a szamár hasonlat és miből gondolja, hogy a világ népei a zsidók szolgái.

A "szentbeszédről" készült videón látható és hallható az is, hogy a nem zsidók (gójok) említése után gondosan odabiggyeszti a „töröltessék, pusztuljon ki a nevük (jimmáh s'mám ימח שמם)" átokformulát, azaz idéz (!) a Talmudból!

Ami a gójokon folyton-folyvást számonkért "elhatárolódást" illeti, Slomo Ammár, Izrael Állam jelenlegi országos szefárd főrabbija a beszéd elhangzása után kezet csókolt Ovádjának, aki a XX. század végén egy évtizeden át maga volt Izrael Állam országos szefárd főrabbija. Az utód fiúi tisztelete természetes, hisz Ovádját vallási körökben olyan díszítő jelzőkkel illetik, mint pl. „a nemzedék legna gyobbja”, „Izrael fényessége”, „a nemzedék vallástörvényi döntőbírája”.

Ez még hagyján is volna, de Izrael eme fényessége a Sász nevű ortodox vallásos szefárd zsidó párt szellemi irányítója is. Ez a szélsőségesen idegengyűlölő, kormánykoalíciós párt az ő engedélye nélkül még a parlamentben sem mer igennel vagy nemmel szavazni. A jelenlegi Netanjáhu-kormányban az Ovádjá Joszéf által kézivezérelt Sász párt adja a belügyi az építésügyi és lakásügyi minisztert. Ez meg akár izraeli belügy is lehetne.

Csakhogy a bölcs és derék rabbi "lelki" befolyást gyakorol Izrael állam legfelsőbb politikai, katonai vezetőire is. A közismerten vallástalan(t alakitó) Simon Peresz államfő (Magyarország felvásárlója) is gyakran felkeresi, hogy áldását kérje áldásos tevékeny ségére. Ez már azért nem vallási ügy, ill. izraeli belügy, mert az ilyen "lelkigyakorlatok" hatása alatt egy-egy vezető politikus hajlamossá válik hogy parancsot adjon a hadseregenek arra, hogy népirtó támadásokat indítson "saját" gójok lakta területei és más államok gójok lakta területei ellen, különös tekintettel az arabokra, még különösebb tekintettel a palesztinokra.

"Bibi" Netanjahu izraeli miniszterelnök hivatala (!) szerint Ovádja megjegyzései nem tükrözik a kormányfő nézeteit, illetve az izraeli kormány álláspontját. Ezt nem tudjuk ellenőrizni, mindenesetre az izraeli kormány és a hadsereg módszerei mindenben megfelelnek a főrabbi nézeteinek.

Ami engem illet, elemző írásokat próbálok irsogálni. Az ilyesfajta híreket tér,- idő és logikai összefüggéseikbe ágyazva igyekszem olvasóimat rábírni, hogy ebben a kontextusban szemléljék a dolgokat. Nincs is sok olvasóm...

Rálegyinthetnénk persze, hogy miket locsog Jeruzsálemben egy agresszív öregúr, de sajnos nem tehetjük. Több okból. Legfőbb ok, hogy a zsidókérdés egyre áttekinthetetlenebbé, egyre fenyegetőbbé válik, főleg magukra a zsidókra nézvést... Izrael, hála az Ovádjához hasonló bölcs rabbiknak (is), lassan abba a helyzetbe manőverezi magát, hogy a Talmudot becsukva elő kell kotorniuk a sublótból a Tórát, különös tekintettel Mózes második könyvére, a Kivonulás könyvére [héberül: ‏‏שֵׁמוֹת Sémót vagy ‏‏שְׁמוֹת Semót/Smót, askenáziúl: Smajsz; jiddisül: שמות Smojsz; latinul: Exodus - Kivonulás].

Ha nem sikerül Amerikát beleugratni egy harmadik világháborúba, amelynek nyitányaként együtt megtámadnák Iránt, régi szövetségeseit Szíriát, Libanont és új szövetségeseit Törökörszágot és Irakot (!), akkor Izraelnek az "Ígéret Földjén" - annyi.

Tehát a kivonulás. Az ilyesmi többnyire szálláscsinálással kezdődik, miként most is. Az egyik célország kétségtelenül Magyarország. Szót ejtettem már arról, hogy 2004. május 1-én államközi egyezmény (keretterv) született, melynek aláírásán Mose Kacav – Izrael államfője, Mádl Ferenc – Magyarország köztársasági elnöke, Medgyessy Péter miniszterelnök, Kovács László és Hiller István (MSZP), Dávid Ibolya és Herényi Károly (MDF), és persze (a nemzeti színü) Orbán Viktor, Áder János és Pokorni Zoltán (Fidesz MPP), valamint a Magyarországi Zsidó Hitközség vezetői vettek részt. A dokumentum arról szól, hogy Magyarország mint, befogadó célország, abban az esetben, ha Izraelt külső agresszió érné, mely veszélyezteti az ott élő zsidók életét, 500 ezer zsidó befogadását vállalja, állampolgári jogokat adva a befogadottaknak.

Akkor Izraelt semmiféle külső agresszió nem fenyegette. Hát tettek róla... A süllyedő hajót most a rágcsálók el akarják hagyni, persze úgy, hogy bele ne fulladjanak az általuk kiontott embervér tengerébe. Csakhogy ez nem lesz olyan egyszerű.

A történelem sohesem ismétli, de néha utánozza önmagát. Az igazi [echte] antiszemitizmus Magyarországon akkor lángolt fel, amikor az oroszországi pogromok elől menekülő mosdatlan, fésületlen kazárok elözönlötték az országot. Erre azért kerülhetett sor, mert Rostchildék akarták és az államkölcsönnel folytatott zsarolással megpuhították azt rohadt "keresztény" Magyarországot, amelynek olyan miniszterelnöke volt, mint Tisza Kálmán, olyan igazságügy minisztere mint Pauler Tivadar, olyan királyi főügyésze mint Kozma Sándor és olyan ügyvédei, mint Eötvös Károly, a vajda. Ezek a nyomorultak kreáltak Solymosi Eszter ügyéből "vérvádpert". Ezek szabadították rá az országra a saktereket.

A lényeg az, hogy az akkor még nagy Magyarország nem bírta elviselni és feldolgozni azt a sokkot, amit a tömeges bevándorlás jelentett.

Hát most? Az egyharmadára csonkított, elszegényedett, fogyatkozó Magyarország hogy bírja - bírná ki a félmillió alijázót, aki itt uralkodni akar, ahogy rabbi leben Ovádjá volt szives érzékletesen szemléltetni.

Mi "magyarok" ezt nem birnánk ki, de tűrnénk, mert már csak erre vagyunk képesek. A vágóhíd már elő van készítve számunkra, jöhetnek a sakterek.

Orbán Viktor személyében már van Tisza Kálmánunk. Akad majd egy Pauler Tivadarunk is. Ki van szemelve (kilenc évre) az új Kozma Sándor az ékesszavu Polt Péter személyében és van vajda is, a kis Bánáti személyében.

Akkor könnyebbnek látszott a helyzet, mert a történelmi egyházak kiemelkedő vezetői felismerték a zsidó veszélyt és szóltak miatta, a katolikus főpapról Prohászka Ottokárról és a református főpapról Ravasz Lászlóról van szó. Az előbbi "A zsidó recepció a morális szempontjából" c. írása (1893) már határozott állásfoglalás „... A zsidóság fekélye már csontvázzá rágta a keresztény magyar népet, s a nemzetnek nagy részét a koldusbotra juttatta. A zsidóság mindenütt fekély, mely megmérgezi a morálist, kiváltképpen az üzleti világban. Lealacsonyítja az erkölcsi színvonalat, s a korrupciót általános divattá emeli. Meghamisítja az erkölcsi fogalmakat, tagad minden törvényt és eszményt, s lelkiismerete nem lévén, megfojtja szívtelenül áldozatait, melyeket behálóznia sikerült.” (79. old.)

Miért gazdag a zsidó és koldus a magyar? – tette fel a kérdést (1900, 102-105. old.). "Keresztényszociális alapú nemzetgazdasági programot javasol az uzsora ellen (hasonlót, mint amilyet ugyanekkor Bécs polgármestere, Karl Lueger (!) javasolt). Magyarországon nem segíthet senki és semmi egyéb, csakis a népfölkelés az uzsora ellen: de népfelkelés nem bunkóval, nem kaszával, hanem a gazdasági erők tömörülésével és összpontosításával. Azért áldozzunk nagylelkűen a szövetkezeti mozgalomra: Lelkesülést, pénzt, bizalmat és kitartást.” (104. old.)

Prohászka pontosan meghatározta a saját antiszemitizmusát is. "Mármost mi az én ’antiszemitizmusom’? Nem az, hogy üsd a zsidót, hanem az, hogy ébreszd fel, s ha kell, korbácsold fel a magyar tunyaságot a statisztika számsoraiból font ostorral, hogy fogjon hozzá, hogy fogja meg azt, amije van, amihez léte, hite, tradíciói kötik, s amit el lehet veszteni s így azután koldusbotra jutni. Az én antiszemitizmusom nem gyűlölködés, hanem a nemzet emelése, szellemének ébresztése, s ha nevezetesen ez utóbbit veszem, hát nem egyéb, mint antidekadencia, antiintellektualizmus, antiblazírtság. [...] Nem akarom a zsidókat a gettóba zárni, de viszont azt sem akarom, hogy a gettók szelleme kiömöljék lelki életünk virányaira.” (116. old.)

Máshol a következőket írja. "Nálunk Európa legelzsidósodottabb állama jött létre, a XX. század elejére a kiegyezés után egy évvel életbe lépett, a zsidóságot nem fajnak, csupán „bevett vallásnak” tekintő nemzetiségi törvény és az ennek hatására megerősödő galíciai (és egyéb zsidó) bevándorlás következtében. Nem véletlenül írta a 'Herkó Páter' című, katolikus papok s újságírók szerkesztette élclap 1896-ban: „Magyarország már Judea! Komolyan!"

Ami Karl Luegert illeti, ez a téma is meg fog érni egy külön misét. Luegerről nagyon rosszakat mond a Hetek c. "magyar" folyóírat, a "Gyűlölet nyelve" c. cikkben. "Mielőtt a náci birodalom nyelvének konkrét sajátosságaira rátérnénk, nézzük meg, melyek azok a technikai alapelvek, melyeket Hitler tudatosan is alkalmazott beszéd- és írásműveiben. A náci fővezér különös fogékonysággal rendelkezett a szavak hatalmát illetően. Példaképe, Karl Lueger 1897 óta volt Bécs polgármestere, akinek gyújtó hatású beszédeiről így vallottak a kortársak: az embert "hatalmába kerítette valami elemi erő, és magával sodorta, úgy, hogy képtelen volt a legcsekélyebb ellenállásra is". Hitler is hasonlóan emlékezett vissza arra a napra, amikor először hallotta Luegert beszélni a bécsi városháza csarnokában. Hitler állítólag tisztelte Bécs polgármesterét, hogy még a harcok idején is pénztárcájában hordott egy kis Lueger medált talizmán gyanánt."

Ravasz László számára viszont a zsidókérdés már 1917-ben faji kérdés volt. Egy róla szóló tanulmányban a következők olvashatók. "Tizenkilenc (!) parlamenti felszólalásában konzekvensen támogatta a zsidótörvényeket, és 'Zsidó kérdés az egyházban' címmel külön könyvet is írt 1939-ben. Ravasz 1944-ig nem is okozott az antiszemitáknak csalódást. [1944-ben elborzadt és tiltakozott, amikor a deportálások körülményeiről értesült]. Egy 1942-ben elhangzott rádióprédikációban felveti 'Tudományosan még nincs eldöntve, hogy a zsidófajtával való keveredés a magyar fajtára előnyös e, vagy hátrányos. Ameddig az egyéni tapasztalatok érvek, inkább az utóbbit lehetne állítani. A magyarságtudomány tegye módszeres vizsgálat tárgyává, s ha úgy találná, hogy a magyar–zsidó-keverék nem szerencsés, meg kell tenni a védő intézkedéseket.' ... A tiszta fajiságú magyar a sarokban áll, a kevert, vagy idegen fajok pedig az asztal tetején ágálnak. Egyenjogúságot a magyaroknak (!) – Magyarországon', mondta a református püspök. Ravasz vezetése alatt számos olyan intézkedés született, mely a zsidók áttérését volt hivatott nehezíteni. A református egyházi zsinat többséggel szavazta meg azt a rendelkezést, mely szerint áttértek keresztelése egyéves várakozási idő előtt tilos. Az ezt megszegő papok ellen kivétel nélkül fegyelmi eljárást indítottak. A második zsidótörvényt a felsőházban mind a katolikus, a református és az evangélikus egyházfők (Serédi Jusztinián, Ravasz László, Raffay Sándor) támogatták."

A XX. század végére eljutottunk odáig, hogy egymás után - zsinórban - három hercegprímásunk kikeresztelkedett zsidó vallású: Lékai, Paskai, Erdő. Együtt már egy szettet alkotnak... Ők, mint a az egyébként is judeokeresztény egyház helytartói, elméletileg sem azonosulhattak, azonosul hatnak semmiféle magyar érdekkel.

Dehát itt nem a gyűlölet nyelve a téma, hanem a zsidó elnyomás, rabbi Ovádjá kitűnő (!) tolmácsolásában és ennek ellenszere egy keresztényszociális alapú nemzetgazdasági program, amelyet tartalmilag végülis Hitler valósított meg. Lényegében csak az elnevezés változott. Hitler nemzeti-szocializmusnak nevezte társadalmi gazdasági rendszerét, amely túlélte őt, olyannyira hogy most készül felépíteni egy új világot a judeokapitalizmus romjain.

Ez azt jelentheti, hogy nem a zsidó, hanem keresztény egyházatyák írásai lesznek időszerűbbek, hogy nem mondjam, divatosabbak.

2010.11.01

Szeszák Gyula