Álljon itt néhány idézet Adolf Hitlertől annak bemutatására, hogy miképpen gondolkodott a Führer a gazdaságpolitikáról.

Le kell szögezni: ha volt valaha kormány a XX. században, amelyik betartotta a népnek tett ígéreteit, az Adolf Hitler kormánya volt. Magyarán: a nemzetiszocialista vezetők nem csak beszéltek, de a gyakorlatban is megvalósították mindazt, amit hirdettek. Napjaink szánalmasan ostoba, gerinctelen, fantáziátlan és gyáva európai és amerikai politikusai – akiknek halvány fogalmuk sincsen arról, miképpen kellene a „gazdasági válságból” kikecmeregni - rendszeresen gyalázzák Adolf Hitlert.

Éppen őt, aki egy a mainál sokkal mélyebb szakadékból vezette ki nemzetét, döbbenetesen rövid idő alatt. Ami természetesen csak egyetlen módon sikerülhetett: szembe kellett szállnia az akkori zsidó pénzoligarchiával.

„A mi népünk sorsának jobbra fordítása nem gazdasági kérdéseken múlik. Hanem azon múlik, hogy képesek vagyunk-e megfelelően kihasználni egyrészt a rendelkezésünkre álló munkaerőt, másrészt országunk földjét és természeti kincseit. A nemzeti közösség (Volksgemeinschaft) nem támaszkodhat a pénz fikción alapuló értékére, hanem a valóságos termelésre kell a hangsúlyt fektetni, amely majd biztosítja a pénz értékét. A termelés a legfőbb alapja a valutánknak, nem pedig valamiféle bank vagy egy arannyal teletömött trezor. És amikor én a termelés növelésre törekszem, akkor én valóban növelni is fogom polgártársaim jövedelmét. De ha csökken a termelés, csökken a jövedelem is, függetlenül attól, mekkora összegű béreket fizetnek ki.” (1937. jan. 30.)”

„Nem az arany, és nem is a külföldi valuták képezik a pénz alapját, hanem egyedül a munka!” (1937. jún. 6.)

„Határozottan úgy vélem, hogy a Német Központi Bank 1937. január 30-án elkezdődött átalakításának eredményeképpen a pénzintézet immár nem egy nemzetközi irányítás alatt álló banki vállalkozás. Az intézmény a Német Birodalom pénzügyi érdekeit szolgálja.” ( Adolf Hitler 1939. jan. 30.)

Adolf Hitlert a maga ösztönös zsenialitásával megértette a lényeget: azt nevezetesen, hogy az úgynevezett közgazdaságtudomány törvényei nem hasonlíthatók a matematika szabályaihoz. Ugyanis a gazdaságot emberek működtetik, ezért a közöttük kialakult hatalmi viszonyok azok, amelyeknek mindenfajta úgynevezett „közgazdasági szükségszerűség” alá vannak vetve. Más szavakkal megfogalmazva: az univerzálisnak kikiáltott közgazdasági törvények egy adott hatalmi szerkezet leképeződései. Ha megváltoznak a hatalmi viszonyok, megváltoznak a közgazdasági törvények is – vélte Adolf Hitler. És igaza volt.

A Führer a maga részéről teljes mértékben elutasította az „ortodox” közgazdasági módszereket, és mint fentebb idézett beszédeiben is hangoztatta: nem az arany, de nem is a külföldi valuták fogják megadni a német nemzeti fizetőeszköz értékét, hanem csak és kizárólag a német nemzet munkája. 1936. október 4-én a német kormány lényegében függetlenítette a nemzeti valutát a nemzetközi pénzügyi rendszertől. A pénz értékét többé nem a pénzmágnások luxusjólétének és világuralmának fenntartása és kibővítése érdekében kitalált „gazdasági törvényszerűségek” határozták meg, hanem a német munkások teljesítménye.

A nemzetiszocialisták természetesen nem tűrték el, hogy a nemzeti bankjuk a karvalytőke kezében legyen. Vagyis Hitler kormányzása idején nem létezett a globális pénztőke irányítása alatt álló – „függetlennek” nevezett – nemzeti bank. A pénzkibocsátásról, hitelezésről, árfolyamokról, kamatokról így nem a zsidó pénzmágnások döntöttek, hanem a német nemzet érdekében cselekvő német kormány. Az eredmények néhány éven belül jelentkeztek: sikerült kiszabadulni az adósságcsapdából , megszűnt a munkanélküliség, szigorú árszabályozást vezettek be (ami az infláció jelentős csökkenését eredményezte), közmunkaprogramok indultak, autópályák, csatornák, lakások épültek, nagyvonalú szociális segélyrendszert hoztak létre, támogatták a sokgyerekes családokat, és mindemellett jutott pénz a fegyverkezésre is. (El ne higgye valaki, hogy a 30-as évek német gazdasági csodája a fegyverkezés felfuttatásának eredménye. A gazdaság ugyanis már azelőtt fejlődni kezdett, hogy a komolyabb fegyverkezési programok beindultak volna.) És végül, de korántsem utolsósorban: alaposan megrendszabályozták a spekulánsokat, és pénzügyi eszközökkel akadályozták meg azt, hogy a „befektetők” az árfolyamok közötti különbségeket mesterségesen megváltoztatva hatalmas nyereségre tegyenek szert.

Hogy a német nemzet mennyire elégedett volt a hitleri gazdaságpolitika eredményeivel, azt világosan megmutatják bizonyos hivatalos statisztikák. És itt most nem a GDP, az ipari termelés, vagy más makrogazdasági adatok a lényegesek. Ha megnézzük a 30-as évek közepétől kezdve a német népmozgalmi statisztikákat, azt látjuk, hogy a házasságok, a születések száma Hitler uralomra kerülését követően meredeken emelkedni kezdett, az öngyilkosságok száma viszont erőteljesen visszaesett. A kedvező tendenciának még a háború kitörése sem tudott véget vetni. Magyarán: a korábban, a weimari köztársaság idején súlyosan elkeseredett, depresszióba süppedt német nemzet a nemzetiszocialista rendszer intézkedéseinek eredményeképpen visszanyerte hitét, életkedvét, és ismét bízni kezdett a jövőben.

A második világháború kitörésének számos oka volt. Egyik ezek közül nem más, mint az a tény, hogy a nemzetközi zsidó finánctőke nem volt hajlandó belenyugodni a Németország feletti uralom elvesztésébe. A pénzmágnások attól is tartottak, hogy a nagyszerű német példát majd mások is követik, és hatalmuk rövidesen semmivé foszlik. A világháborúban elszenvedett német vereség egyúttal a pénzoligarchia diadalát is jelentette.

(kuruc.info)