A hazaárulás természetrajza - olvasónk válasza Mesterházy néhány érdekes felvetésére
Valószínűleg sokan voltak már tanúi olyan balliberális megnyilvánulásoknak, melyben ezek a "makulátlan, drága emberek" igen „érzékenyen” adnak teret értetlenkedésüknek, miszerint a nemzeti érzelmű népesség és a média sokszor igen indulatosan és igazságtalanul bánik el az ő mélyen hazafias érzéseikkel. Mesterházy már többször is feltette hamleti kidolgozottságú teátrális kérdését, miszerint: „miért lennénk mi rosszabb magyarok, mint Önök?”
Nem értik, hogy miképpen érheti őket ekkora igazságtalanság, hogy szorulhat ennyi meg nem értés ebbe a „jobb- és szélsőjobboldali” politikai garnitúrába, amikor csak azt kellene észrevenni, hogy ők másképp szolgálják a hazájukat, és tulajdonképpen semmivel sem rosszabb magyarok ők, mint ezek a „fasizmussal” kacérkodó elemek, akik ki akarják sajátítani a haza és hazafiság fogalmát. Pár napja a parlamentben Mesterházy merészsége odáig fajult, hogy valamely kérdés kapcsán megelőző jelleggel letámadta az egyik rövid felszólalásában a rezignáltan nézelődő miniszterelnököt, és valami olyasmit mondott, hogy: "mi akármit is teszünk, vagy mondunk, Önök akkor is magyarellenesnek, idegenszívűnek minősítenek bennünket!"
És a szocionokra még egyszer sem omlott rá a plafon, nem söpörte el őket a cunami, és semmi más égi igazságszolgáltatás sem sújtott le rájuk! Nem célom és nem is feladatom, hogy a Fideszt megvédjem az ilyen teátrális megnyilvánulásoktól, de azért szeretnék legalább házi használatra néhány cáfolhatatlan támpontot csokorba gyűjteni ahhoz - a mindenki által egyébként is köztudott - tényhez, hogy az egész honi baloldali és liberális siserehad (és kreatúráik) miért nevezhetők kétséget kizáróan, objektív módon nemzetietlennek, idegenszívűnek, sőt hazaárulónak.
Most tekintsünk el az egyébként is széles körben ismert történelmi előzményektől, ami önmagában is döntő bizonyítékok sorozatát hordozza. (Úgy mint Károlyi-rezsim, patkányköztársaság, Jászi Oszkár, Róth Manó, Péter Gábor és a többi unalomig ismert gusztustalan kreatúra.) Tekintsük át - amennyire lehet, higgadtan, és néha kissé ironikusan – honi és külhoni politikai és médiamegnyilvánulásaikat, viszonyulásukat a nemzethez, annak történelméhez, vállalásaikat a nemzeti sorsközösségből. (Ez utóbbi fogalomnak egyáltalán nincs is leképeződése az ő tudatukban.) Tudom, hogy sokan már ennél a résznél köpködve a falhoz vágnának egy Lenin-szobrot, de akármennyire is radikálisnak valljuk magunkat, képesnek kell lennünk higgadtan érvelve válaszolni az amúgy nem túlságosan nagy kihívásra. (Sajnos az indulatos érvelés kívülről tényleg nem hat hitelesnek.) Pedig ezt a mindenki által triviálisnak tűnő kettősséget (nemzeti – idegenszívű) ők valóban sokszor megkérdőjelezik, és az ő látásmódjukban ez úgy vetődik fel, hogy ők csupán más módszerekkel szolgálják nemzetüket, és az ő tetteik más kontextusba helyezve igenis az ország javát szolgálják.
Nos, próbáljuk meg egy kicsit rendszerezni napjaink kunbéláinak hozzáállását, bűnlajstromát. (A továbbiakban az ’ő’, ’ők’ személyes névmások alatt minden esetben a ballibek, egyéb cionisták, lehetmásapolitikusok és egyéb nemzetszomorítók értendők.)
Természetesen minden megnyilvánulásuk szubsztrátumát a cionliberális ideológia ’gránitszikla’ alapjai képezik, de ezeket mindenki tegye hozzá az egyes pontokhoz, mivel elsősorban tényleg csak a magyar nemzethez való konkrét viszonyulásukat szeretném vázlatosan áttekinteni. Lássuk tehát témák szerint csoportosítva:
A hazafiság lelki aláásása:
- Olyan, hogy nekünk, magyaroknak mint nemzet kicsit össze kellene tartanunk, nos ez az ő fogalomtárukban ismeretlen, náluk összetartás csak gazdasági vagy más anyagi érdek mentén lehetséges. Vannak nekik is mozgósítani hivatott fogalmaik, de azok mind a jól felfogott anyagi érdekek mentén manifesztálódnak. Mélyebb emocionális hatásokat egyik sem vált ki bennük.
- Hogy létezne valamiféle lelki közösség, lelki rokonság, netán múltba vesző szakrális összetartozás, nos, ez megint csak a vaknak vázolja fel a színeket. Ezek nem létező dimenziók az ő tudatrendszerükben. Néha látják ugyan, hogy egyes honfitársaink „kacagányos magyarkodásukban” ilyen érthetetlen kötelékekről beszélnek, álmodoznak. Ekkor kicsit ők is elbizonytalanodnak. De ilyenkor elég nekik egy kis háttérbiztatás - „Jönnek a mélymagyarok, jönnek a szarból” - típusú magas-kulturális lelki támasz „elhivatottabb lelki vezetőiktől”, és máris túllendülnek azon a kényelmetlen érzésen, amit az is okozhat, mikor valakit a gondolkodni képes honfitársainak 97%-a utál.
- Totális és tényleges mindenféle vallás-, szakralitás- és intellektualizmus-ellenesség (bár ez a cionista alapmodellel teljes átfedést mutat, és kár szót vesztegetni rá, de a lentebbi vicces szituáció miatt említsük meg). Szerintük egyébként is „mindenféle istenhit egy közönséges ostobaság!” (Ténylegesen ennek a nézetnek a leganakro-ortodoxabb marxi verzióját vallják, ami még azt sem ismeri el, hogy esetleg nem minden az, aminek látszik.) Mostanában ez utóbbit már ennyire nyíltan nem mondják ki, mert azzal sok szavazót lehet veszteni, sőt Hagyó Miklós főteológus - az El Camino oroszlánja - vezetésével vallásos tagozatuk is volt (vagy van?). Hogy az állandóan bérmálkozó is benne volt-e ebben a társaságban, azt nem tudom, de az biztos, hogy a jobboldali humoristák erről még vagy 50 évig húzhatják le a bőröket. Ekkora viccet csak a valóság tud produkálni.
- A „mi, demokraták” attitűd. Ez egy olyasfajta belső pótkondíciót, tartást biztosít nekik, amivel maguk körül vagdalkozva formára nyeshetik a nemzetet. Erre alapozva lehet követelni egy, a nép által a parlamentbe beválasztott párt – a Jobbik – betiltását. Itt még saját elveikkel is vastagon szembekerülnek, hiszen hogy veszi ki az magát, hogy csak úgy betiltunk egy sok százezer ember által megválasztott politikai formációt? De ekkor kisegíti őket a végső határok felismerése: „azért a demokratikus határokat mindenkinek be kell tartania” – mondják.
- A misztikus messianizmus eszméje, ami Rákosi és Marosán elvtársaikhoz hasonlóan bennük is szilárd. Ez azt jelenti, hogy ők ugyan egyénileg elkövethetnek hibákat (és sejtik is, hogy sok disznóság van a kontójukon), de a történelem végül ugyis csak a „demokratákat” fogja igazolni, mert nekik a hibás cselekedeteik is a haladás útján vezetik tovább a botor és vak nemzetet. Nem akarok ezzel túl sokat foglalkozni, de itt egy anekdotát nem lehet kihagyni. Ennek az attitűdnek a legszebb ékköve, amikor Sztálin egy vacsora alatt elmesélte a ’naiv’ Rooseveltnek, hogy ahhoz, hogy elmaradott országát a ’haladás’ útjára terelhesse, kénytelen volt legyilkolni 4 év alatt vagy 26-28 millió makacs, értetlen parasztot. „Egyszerűen le kellett tennünk ezt az áldozatot a modernizáció oltárán” – magyarázta őszinteségi rohamában a kővé dermedt vén cionistának. Na szerencsére a mi itthoni szocion garnitúránk ennyire nem volt nagyformátumú, mint a sziochopata grúz.
A hazafiság történelmi elárulása:
- Bűnös nép vagyunk. Mindig az ellenfeleinknek volt és van igazuk velünk szemben. Trianon ugyan szerintük is igazságtalan volt, de nem a mi nacionalista szemszögünkből, hanem rossz megoldás volt a „kor adott összeurópai kihívásaira”. (Úristen, az mit jelenthet?) Változtatni bűn lenne rajta, mert felborítaná az európai status quót, és különben is korunk „realitásai” ezt már nem teszik lehetővé. Puff...
- Háborús bűnt és bármilyen igazságtalan cselekedetet csak mi követtünk el másokkal szemben. A velünk megtörtént igazságtalanságot nem ismerik el (szovjet-román-bolgár csapatok mészárlásai, erőszakoskodása) vagy nem beszélnek róla (délvidéki magyar-mészárlások), törökök-Habsburgok-tatárok nem érdeklik őket.
- Ha lehet, előbányásznak soha nem volt magyar háborús bűnöket, és azt minden kritika nélkül terjesztik. A múltkor az ATV-n egy Ukrajnából nagy gázsiért hozatott áltörténész „igen meggyőző” bizonyítékokat mutatott fel arról, hogy a 200 ezres 2. hadsereg ugyanennyi, vagyis 200 ezer ukránt mészárolt le előrenyomulás közben (a németekkel együtt). Szerintem 100 dollárral többért a kannibalizmust is ránk lőcsölte volna. De 200-zal többért az ellenkezőjéről is lett volna dokumentum. Aki volt már Ukrajnában, az tudja, hogy némi készpénzért ott mindenre és az ellenkezőjére is van hiteles tanú. 4-500-ért szerintem rálelhetünk Styepan Bandera jelenleg 35 éves vezérkari főnökére, és kicsit többért Hitler testőrére, aki az utolsó percig vele volt a bunkerban. Emlékeznek még, amikor Frey Tamás „fénylő tévécsillagunk” még az első Orbán-kormány idején nem talált Moszkvában egy olyan rendes kamu maffiózót, aki legalább virtuálisan le akarta volna mészárolni miniszterelnökünket? Az egész 5 perc alatt lebukott, és röhejessé vált. Na ez körülbelül ugyanaz a komolysági szint, amikor egy magyar zugtelevízió az emberiség nagy mészárlásainak egyikét próbálja megvilágítani a hálátlan kortársak részére. Sőt ezt továbbfűzve valószínűleg a verduni mészárlás is a mi számlánkra írható, mert néhány eltávos magyar baka az olasz fronton az ellenkező irányba induló szabadságos vonatra szállt fel. Legalábbis a rendelkezésre álló dokumentumok alapján... (Csak az aktualitása miatt ejtettem ennyi szót erről a világröhejről.)
- Magyar történelmi győzelmet, dicsőséget vagy bármilyen előretörésünket nemcsak hogy szinte soha nem ünnepelnek, de lehetőleg meg sem említenek. Az általuk „kalandozásoknak” hívott, honfoglalás utáni párját ritkító magyar hadi győzelemsorozat szerintük szégyenletes rablóhadjárat volt, amivel nem kellene dicsekedni. Egyáltalán, ha 100 évnél régebbi történelemről van szó, azt lekicsinylik, kifejezik kétségeiket a megtörténtét illetően, illetve a régebbi események, akkor azok anakronisztikusak, zűrzavarosak, és őszerintük semmit sem üzennek a mának. (A pozsonyi csatáról szó sem eshet, vagy ha igen, akkor támogatják, hogy azt tulajdonképpen a „szlovákok” vívták. A legnagyobbak megemlítését (pl. Hunyadi) nem lehet elkerülni, de nekik fontos azonnal hozzátenni, hogy ő nem magyar volt. És Petőfiben is az a lényeg, hogy nem volt magyar.
- A magasztos történelmi legendákat ott, ahol lehet, le kell gyilkolni. Mégpedig a történelmi hitelesség kedvéért. Ismerjük az olyan „Petőfi nem is szavalta el a Nemzeti Dalt a múzeumlépcsőn”–szerű komolykodó „tudományos” kiszólásokat.
- Népünk finnugor eredetének kétségbevonása szerintük egy felesleges bajkeverés. Mitől tudná rosszul a dolgot az a sok derék tudós az akadémián? „Csak feleslegesen megrontjuk a kapcsolatainkat egy csomó európai kultúrnéppel, mikor nem mindegy, hogy mi volt - ki volt itt olyan rohadt régen? Azért, hogy szerezzünk magunknak egy rakás görbelábú gyerek- és nőgyilkos ázsiai rohadék őst és rokont? A franc érti ezeket.”
- Történelmi ereklyék, nemzeti jelképek használata, tisztelete. Azt hiszem, erre sem kell sok szót pazarolni. Mindenki ismeri a Szent Korona/micisapka, a Szent Jobb/tetemcafat analógiákat. Ismerjük a "himnuszmodernizálási" kísérleteket és egyebeket. A legaranyosabb bolsevik legenda ugye arról szól, hogy Kun Béláék a patkányuralom idején állítólag felajánlották a Szent Koronát egy bécsi zsidó ékszerésznek megvételre. Olyan mai 30-40 millió forintnak megfelelő akkori „kékpénzt” kértek érte. Az „öreg” hümmögve nézegette az „árut”, majd azt mondta, hogy érti, hogy ennek eszmei értéke van, de ilyen „ütött-kopottan” nem tud ennyit adni érte! Azt hiszem, ez lehetett nemzeti ereklyénk kalandos „pályafutásának” abszolút mélypontja. Még amikor a föld alá 4 méterre ásták el, akkor is felemelőbb helyen volt ennél…
Gazdaságpolitikai hazaárulás:
- A bankok mindenhatóságának hangsúlyozása mindenféle nemzeti érdekkel szemben. Látszik rajtuk, hogy nem is értik, hogy egyáltalán hogyan lehetne összevetni egy hazai érdeket egy banki érdekkel. „Hiszen a jól működő külföldi bankfiókok hálózata nélkül nincs hazai gazdaság” – mondják. Már hogyne lenne, hiszen a rendszerváltás előtt itthon egyszintű volt a bankrendszer, gyakorlatilag csak az MNB különböző fiókjai működtek, és ennél a mostaninál még az akkori lista-lusta trehány szocialista gazdaság is jobban működött, jobb megélhetést biztosított. (Nem volt 150 ezer hajléktalan, félmillió külföldön dolgozó, 180 ezer kilakoltatásra váró.)
- A multicégek, szolgáltatók esetében a helyzet ugyanez. Szerintük nincs értelme ellenük dolgozni vagy vitatkozni velük, hiszen úgyis továbbhárítják a rájuk rótt terheket. Ez a „továbbhárítás” most egy menő magyarázatnak számít náluk. Még egyik sem gondolta végig, hogyha tényleg tovább lehetne mindent „hárítani”, akkor a nagybankok nyeresége hogyan változhatott a 2-3 évvel ezelőtti +650 milliárdról -150 milliárdra.
- Pénzrendszerünket teljes és korlátlan külföldi ellenőrzés alatt kell tartani, nem kell hogy saját pénzkibocsátásunk, monetáris politikánk legyen. Mint ahogy nincs is, ez az „álmuk” már megvalósult.
- Mindent privatizálni kell (értsd: bankárok kezére játszani bagóért), amit csak lehet. Minden felesleges szabályozót le kell bontani (értsd: biztosítani kell a szabadrablást).
- A nemzetállam szerepét le kell építeni a gazdaságban (hiszen akadályozza a szabadrablást).
Kulturális aknamunka
- Az az irodalmár, aki bármiféle nemzeti összetartozást próbál sugallni, kirekesztő.
- Aki nem ír mindig szépeket a kiválasztottakról, annak nincs helye a „magyar kultúrában”.
- Aki nem ért feltétlenül egyet a nemi-higiéniás-mentális devianciákkal, az kirekesztő, homofób stb.
- Aki magyar szerző műveit próbálja játszani egy magyar színházban (és nem a Závada-Esterházy-féle moslékot), az egy interkontinentális méretű tiltakozóhullámmal találhatja szemben magát.
- Wass, Nyirő, Reményik, Szabó Dezső, Sértő Kálmán és minden egyéb „nem különösebben jelentős” magyar szerző miatt szerintük nem kellene felforgatni az oktatási programot. „Nem képviselnek olyan súlyt, ami miatt helyük lenne a tantervben, és egyik-másikuk nyilas kapcsolatai egyébként sem teszi őket kívánatossá”. Herczeg Ferenc és Tormay Cécile „áporodott polgári szellemisége” és „egyik-másik uszító írásuk miatt sem javasolhatók a mai ifjúság számára”. Legalábbis szerintük.
- Mindig szívesen idézik, hogy a nácik „könyvhegyeket égettek el máglyáikon, melyen az egyetemes emberi kultúra örök értékei lettek az enyészeté” (ezek jórészt akkor deviánsnak vagy dekadensnek minősített írások voltak, melyek jelentős részét ma is annak minősítenénk). És ugye „aki könyvek égetésével kezdi, az emberek égetésével végzi” - hangzik a primitív szlogen. És amikor 1945 után eljött az ő idejük, akkor 5 év alatt az indexre került sok tízezernyi könyvből több mint 300 millió példányt zúztak be. Ugye-ugye, de erről ők már mit sem tudnak. És ugye aki könyvek bedarálásával kezdi, az emberek ledarálásával végzi. Megtalálták az AVH emberdaráló gépét és létrehozóját.
Természetesen lehetséges, hogy a felsorolt dolgokban valaki tud kivételeket, mert néha páran közülük mintha valóban - nemcsak kamuból - elénekelték volna a Himnuszt állami ünnepen. Az ATV-n mintha egyszer hallottam volna, hogy valamelyikük mondott két elismerő mondatot az 1849-es tavaszi hadjáratról. De ezek annyira fehérholló-megnyilvánulások, hogy még megemlíteni sem érdemes őket a tények tenyérbe-mászó erdejében.
Következtetés, lényegi mondanivalók:
Az eddig felsorolt, hatásaiban kisebb és nagyobb következményekkel járó - de kivétel nélkül nemzetünk életerejét nyirbáló és pusztító - tevékenységük minden eleme ugyanabba az irányba mutat. Oda, hogy a mai magyarság egy sajátosságaitól, történelmétől, öntudatától megfosztott, a neoliberalizmus sátáni malmain alaktalan péppé zúzott, akarat nélküli, kásaszerű embermasszaként tagozódjon be korunk leggátlástalanabb nemzetközi integrációjába: az Európai Unióba. A nemzeti keretek teljes lebontásával átlépnék a Rubicont, végrehajtanák a falanszter-állam alapjainak lerakását, mely univerzális emberselejtjével kész lenne azonnal belépni a globális világállamba. Szép kilátások, de ebből nem lesz semmi, Mesterházy elvtárs!
Senkinek sincs joga megszüntetni egy olyan ősi intézményt, mint a nemzet. Főleg olyanoknak nem, mint a szocionok, akiknek fogalmuk sincs a nemzet mibenlétéről, nem értik a funkcióit, és akiknek a történelem az égvilágon semmilyen mondanivalót sem hordoz. És főleg nem egy olyan kis sunyi, kizsákmányoló szervezet kedvéért, amely messziről bűzlik, és amelynek napjai még saját hivatalnokainak jelentős része szerint is meg van számlálva. Én sem állítom, hogy átlátom a nemzeti lét aspektusainak összességét, de egyet megfigyeltem: azon népek, amelyek kellően szilárdan meg tudták tartani nemzeti kereteiket (anyagi, mentális és szakrális értelemben egyaránt), azok a történelem nagy túlélőivé váltak. A többiek akármilyen szép vagy hősi pillanataik voltak is – ők eltűntek a történelem süllyesztőjében. A magyarság rutinos és ügyes túlélőnek számít ebben a folyton kavargó történelmi örökmozgóban. A sors nagy igazságtalansága lenne, ha egy ilyen sehonnai kis bolsevik csoportnak sikerülne felszámolni egy nagy múltú ősi nemzetet.
Annak idején Rákosi pajtásuk egy pszichopata legjobb tanítványaként már széttörte egyszer a nemzeti tartópillérek egy részét. Annak sem volt sok értelme, mivel már azt a szemétdombot is széthordta a szél, amelyik befedte a birodalmat, akiért ő kiszolgáltatta a nemzetet. De ez a szocionoknak nem mond semmit, mert ez történelem, és ők csak a legutóbbi nokiás dobozig látnak vissza.
Utóirat
Nos, cseppet sem tisztelt Mesterházy Attila! Mindössze ennyi jutott hirtelen eszembe. Biztos, hogy lenne még számos vonatkozása a hazátlanságuknak, hiszen minden megnyilvánulásuk meglehetősen irritáló, de nem szeretném eltúlozni a dolgot.
És ha a baloldali blokk ősszel mégsem önt választaná meg miniszterelnök-jelöltnek, akkor, kérem, halkan csukja be maga után az ajtót Sopronnál. Tovább itt maradni úgysincs értelme. És ha netán mégsem arra menne, akkor megkérném egy kis szívességre. Ugorjon be Magyaróváron valami éjjelnappaliba, és vegyen pár tucat izzót. Utána pedig a ’Hegyeshalom’ felirat lámpasorán legyen kedves kicserélni a kiégett izzókat! Mert jelenleg csak annyi világít, hogy „shalom”. Az Ön távoztával talán ez is új kontextusba kerülhetne.
Szende Péter
Kommentáld!