Miután 1977-ben kézhez kapta diplomáját, különböző középiskolákban tanított. 1982-ben Tajvanba utazott, ahol német nyelvet oktatott az egyik ottani egyetemen. Többször járt Kínában, és Kelet-Ázsia más országaiban is. 1988-ban tért vissza ismét Svájcba, és ismét a katedrára állt. Jürgen Graf igazi nyelvtehetség. Beszél angolul, franciául, olaszul, spanyolul, hollandul, görögül és svédül, de a kínai, a dán, a portugál és a román, sőt az indonéziai, a thai és a lengyel nyelvet is meglehetősen jól ismeri.

Saját bevallása szerint a „földrengésszerű” változás 1991-ben következett be az életében. Ekkor találkozott ugyanis Arthur Vogt-tal, aki akkoriban az egyedüli revizionista történész volt Svájcban. Az ő ösztönzésére kezdett foglalkozni az úgynevezett holokauszttal. Korábban maga is fenntartások nélkül elhitte a zsidóság második világháborús szenvedéstörténetének „hivatalos” változatát. Csakhogy úgy járt, mint mindenki más, aki alaposan elmélyed a „holokauszt” témájában: kételyek sokasága merült fel benne, sőt rádöbbent a borzalmas valóságra. Nevezetesen arra, hogy egy példátlan világcsalás áldozata – sok millió emberrel egyetemben..

Úgy érezte, muszáj tennie valamit a gigantikus méretű hazugság leleplezése érdekében. Kollégáinak és barátainak ugyan nem mondta el felfedezéseit, de kapcsolatba lépett néhány vezető revizionista történésszel, továbbá titokban hozzálátott egy könyv megírásához. Der holokauszt auf dem Prüfstand (vagyis A Holokauszt alapos vizsgálata) című, elsősorban a nagyközönségnek szánt tanulmánya Bazelben jelent meg 1993-ban. Néhány hónappal később ennek az írásnak egy alaposabb, bővített változata is napvilágot látott Der Holocaust-Schwindel (A holokauszt-csalás) címen. 1997-ben az újabb kutatási eredmények figyelembevételével megírta Die Argumente című összefoglaló munkáját, amely angolul Holocaust or Hoax? The Arguments címen jelent meg még ugyanebben az esztendőben. Könyvei kiadására Svájcban jó ideig senki sem vállalkozott, ezért Arthur Vogt-tal együtt alapított egy könyvkiadót. A költségeket maga Vogt fedezte.

Legelső könyvének megjelenéséről tájékoztatta annak az iskolának az igazgatóját, amelyben tanított. Az igazgató azt mondta neki, nincs mitől tartania, nyugodtan publikáljon bármiféle könyvet, Svájcban az alkotmány garantálja a sajtószabadságot. Néhány nappal később azonban a fenntartó önkormányzat azonnali hatállyal elrendelte eltávolítását az iskolából. Az indok: „a zsidóság szenvedéseinek semmibe vétele”. Jürgen Graf természetesen tiltakozott a törvénytelen döntés ellen, azonban eredménytelenül. Egyébként nem Gráf volt az első tanár, akit eltávolítottak állásából a holokauszttal kapcsolatos nézetei miatt. 1986-ban egy Mariette Paschoud nevű tanárnőt azért rúgtak ki az iskolájából, mert „nagy nyilvánosság előtt” védelmébe vette Henri Roques francia revizionista történésznek a Gerstein-ügyről írt könyvét. (Kurt Gerstein SS tiszt volt, aki miután 1945 júliusában fogságba került, teljesen hihetetlen beszámolókat közölt a náci koncentrációs táborokban zajló elgázosításokról, többek között azt állítva, hogy 25 millió foglyot öltek meg a lágerekben. Miután képtelen „vallomásait” valahogyan kiszedték belőle, a börtönben öngyilkosságot követett el.) 1993-ban pedig ugyancsak egy pedagógus esett áldozatul a cionista gondolatrendőrségnek: Bernard Schaub történelem és német tanár, akinek az volt a bűne, hogy a német történelemről írott könyvében csupán négy-öt oldalon keresztül foglalkozott az úgynevezett holokauszttal, és művében megemlítette Fred Leuchter nevét (amerikai gázkamra-szakértő, aki megvizsgálta az Auschwitzban gázkamraként mutogatott épület falait, melyekben nem találta meg az állítólagos gyilkosságokra felhasznált gáz, a hidrogéncianid nyomait.) Sőt, Schaub művében a tényeknek megfelelően arról is írt, hogy az auschwitzi tábor parancsnokát, Rudolf Hösst alaposan megkínozták vallatói a börtönben, mielőtt megtette volna nevezetes „vallomását”. (Mely egyébként szintúgy tele van képtelennél képtelenebb állításokkal, melyekre már a hivatalos holotörténészek sem nagyon mernek hivatkozni.) Természetesen nem csak tanárok veszítették el állásukat Svájcban azért, mert másképpen vélekedtek a holokausztról, mint ahogyan azt a hivatalosság előírta. 1995-ben pedig tovább szigorodott a holodiktatúra: ekkor fogadták el az úgynevezett „antirasszista törvényt”, melynek értelmében három évig terjedő börtönbüntetést lehet kiszabni abban az esetben, ha valaki „rasszista eszméket hirdet, faji alapon megkülönböztet másokat, illetve ha „tagadja” bizonyos „népirtások tényét”.)

Jürgen GráfA munkanélkülivé vált Jürgen Graf újabb könyv írásába fogott. 1994-ben jelent meg Auschwitz: Tätergeständnisse und Augenzeugen des Holocaust (Tanúvallomások a holokausztról) című műve. Graf az egész holoipar egyik legérzékenyebb pontjára tapintott, hiszen mint az sajnos kevéssé köztudott, a holomítosz kizárólag szemtanúk (többnyire zsidó foglyok illetve erőszakos vallatásnak, fenyegetésnek kitett németek) tanúvallomásaira épül. Egyetlen egy hivatalos német dokumentum sem létezik, amely akár csak utalást tartalmazna a zsidók gázkamrákban történő fizikai megsemmisítésére, és a tárgyi bizonyítékok sincsenek meg, ugyanis a legtöbb állítólagos gázkamra is megsemmisült. (Ami pedig Auschwitzban megmaradt, azokban egészen biztosan nem gázosítottak el embereket – mint azt Fred Leuchter illetve Germar Rudolf vizsgálatai egyértelműen bizonyítják.) Így tehát a tanúvallomásoknak kiemelt jelentősége van, ennek ellenére jellemző, hogy a „hivatalos” holotörténészeknek még nem jutott eszébe, hogy az úgynevezett szemtanúk beszámolóit alapos elemzésnek vessék alá. Érthető persze, ha ódzkodnak az egykori foglyok „vallomásainak” vizsgálatától: ha megtennék, összeomlana az egész holoépítmény. Jürgen Graf könyvének elolvasása után semmi kétségünk nem marad: a magukat szemtanúnak nevező személyek beszámolói teljesen képtelen, abszurd állítások tömkelegét tartalmazzák, melyek egymásnak is ellentmondanak. A tanulság: sem egy bűncselekmény elkövetését nem lehet bebizonyítani, sem történelmet nem lehet írni az írásos dokumentumok illetve a tárgyi bizonyítékok mellőzésével, pusztán a (ráadásul súlyosan elfogult vagy éppen megfélemlített) szemtanúk tanúvallomásaira hivatkozva!

Íme néhány elképesztően ostoba szemtanú beszámolója, melyekre könyvében Jürgen Gráf is hivatkozik. Egy Moshe Peer nevű zsidó például azt állította, hogy hat alkalommal gázosították el, de életben maradt! Nyiszli Miklós magyar zsidó szélhámos visszaemlékezéseiben leírja, hogy 1940 és 1944 között a nácik Auschwitzban naponta 26 ezer embert végeztek ki. (Ami ha igaz lenne, az áldozatok teljes száma elérné a 40 milliót!) Kurst Gerstein egykori SS tiszt pedig „vallomásában” nem kevesebbet állított, mint hogy 7-800 zsidót zsúfoltak be a nácik egy-egy gázkamrába, melyek mérete szerinte 25 négyzetméteres volt. Képzeljünk csak el 7-800 embert 25 négyzetméteren! Gráf mutatott rá elsőként arra a tényre is, hogy Elie Wieselnek 1958-ban megjelent, La Nuit címen franciául írt könyvében különös módon egyetlen szó sem esik a gázkamrákról, ezzel szemben a könyv későbbi német kiadásában a „krematórium” helyett immár mindenütt a „gázkamra” szó szerepel.

Jürgen Graf írásaiban hangsúlyozza: semmiképpen sem halhatott meg hatmillió zsidó a náci koncentrációs táborokban a háború idején, mivel a Hitler uralma alatt álló területeken összesen 3-4 millió zsidó élt. Graf becslései szerint közülük hozzávetőleg félmillió pusztult el 1940 és 1945 között. Természetesen gázkamrában senki sem halt meg – hangoztatja Graf. „Nem hiszem, hogy létezik egyetlen hivatalos történész is, aki egy nyílt vita keretében kész lenne megvédeni a gázkamra-sztorit egy revizionista kutatóval szemben. Ugyanis a hivatalos álláspont teljesen abszurd. Egyetlen bizonyítékot sem tudnak felhozni a gázkamrák létére vonatkozóan, amelyekben embereket öltek. A revizionisták pedig meggyőzően bebizonyították a feltételezett elgázosítási eljárások technikai lehetetlenségét. A gázkamra-teória tehát halott.”

Jürgen Graf 2003-ban megjelent National Socialist Concentration Camps: Legend and Reality (A nemzetiszocialista koncentrációs táborok: legenda és valóság), illetve az olasz revizionista történésszel, Carlo Mattogno-val közösen írt, 2002-ben napvilágot látott Treblinka: Vernichtungslager oder Durchgangslager? (Treblinka: Haláltábor vagy átmenő tábor?), majd a 2003-ban kiadott Concentration Camp Majdanek. A Historical and Technical Study (A majdaneki koncentrációs tábor: történelmi és technikai tanulmány) című műveiben alapos áttekintést kapunk a mitikus német lágereknek a valóságos történetéről és működéséről. Graf Mattognoval együtt megállapítja: az elsősorban az orosz levéltárakban felfedezett dokumentumok (többek között az auschwitzi halottas könyvek) adatai alapján az auschwitzi táborkomplexumban összesen 160 ezer fogoly vesztette életét (többségük halálát a tífuszjárvány okozta). Carlo Mattogno hosszú éveken keresztül vizsgálta az auschwitzi krematóriumokat, és arra a következtetésre jutott, hogy a láger összes égetőkemencéjében a háború idején nem lehetett 160 ezernél több halottat elégetni. Teljesen megalapozott tehát a feltételezés – amelyet Jürgen Gráf is oszt -, hogy nem négy, nem is 1,5 vagy 1,1 millió ember vesztette életét Auschwitzban, hanem körülbelül 160 ezer, akiknek többsége a betegségek következtében vesztette életét.

Mivel a cionista történészek képtelennek bizonyultak meggyőző érveket szembeszegezni Jürgen Graf állításaival, és elhallgattatni sem tudták, ezért 1998-ban a svájci bíróság elé citálták őt és 80 esztendős kiadóját, Gerhard Förstert is, aki akkoriban már súlyos beteg volt, és tolókocsiban jelent meg a tárgyaláson. Mindkettőjüket „faji gyűlöletkeltéssel” vádolták az 1995-ben elfogadott „antirasszista törvény” alapján. Jürgen Grafot 15 havi börtönbüntetésre ítélték, és 40 ezer frank megfizetésére kötelezték, az idős Gerhard Förstert pedig 12 hónapra ültették volna le, és ő is kapott pénzbüntetést, csakhogy néhány héttel a tárgyalás után a bátor könyvkiadó elhunyt. A védelem természetesen fellebbezett, azonban a folyamodványt elutasították. Jürgen Graf úgy döntött, nem vonul börtönbe: miután a Legfelsőbb Bíróság - cionista nyomásra – helybenhagyta a jogállamot megcsúfoló ítéletet, Belorussziába, majd Oroszországba emigrált. Jelenleg Moszkvában él, ahol is feleségül vett egy orosz történész hölgyet. Fordításokból tartja fenn magát, ezen kívül pedig az elmúlt évek során is számos cikket közölt a holohazugság leleplezése céljából. Az orosz hatóságok pedig békén hagyják. Carlo Mattognoval együtt sokat kutakodott az orosz levéltárakban, melyekben becslések szerint legalább 80-90 ezer Auschwitzra vonatkozó, illetve magában a táborban keletkezett dokumentum található. Jellemző, hogy a „hivatalos” holotörténészek egyáltalán nem érdeklődnek az orosz levéltárakban fellelhető és a náci koncentrációs táborokra, illetve általában a Harmadik Birodalom zsidókkal kapcsolatos politikájára vonatkozó iratok iránt. Persze nem véletlenül. Mattogno és Graf számos olyan dokumentumot hozott már nyilvánosságra eddig is, amelyek cáfolják a cionista holomitológia képtelen állításait.

Jürgen Graf egyébként úgy véli, egyáltalán nem zárható ki az a lehetőség, hogy ha látványosan megromlanának Washington és Moszkva kapcsolatai, akkor az oroszok nyilvánosságra hozhatnak olyan dokumentumokat, amelyek végleg halomra döntik a holokauszt hivatalos történészeinek és propagandistáinak érveit. Kérdés persze, az oroszoknak érdekükben áll-e kihúzni a talajt a holovallás terjesztőinek lába alól, hiszen ők maguk is sokat nyertek a holokauszt elnevezésű világcsaláson. De egyáltalán nem kell az oroszokra várni: a revizionista történészek szívós munkálkodásának eredményeképpen a holokauszt-vallás napjai meg vannak számlálva.

- I. rész: Paul Rassinier - A holokauszt-revizionizmus atyja

- II. rész: Robert Faurisson - Korunk legnagyobb szellemi kalandora

- III. rész: Ernst Zündel - A modern inkvizíció elleni küzdelem egyik élharcosa

 - IV. rész: Fred Leuchter - Az auschwitzi „gázkamrák” titkainak tudója

- V. rész: David Irving - A kalandos életű történész

- VI. rész: Arthur R. Butz: - Nincs elefánt a pincében

- VII. rész: Carlo Mattogno: - A szövegelemzés és -kritika szakértője