Márpedig a zsidók azt állítják, hogy a revizionista történészek – akiket holokauszt-tagadóknak neveznek – mind egytől egyig rasszisták és nácik. (Ha azok lennének sem lenne baj, de ez most egy másik kérdés.)

Arthur R. Butz 1933-ban született New Yorkban. Elektromérnöknek tanult. A Massachusetts Institute of Technology hallgatója volt, és 1956-ban kapta kézhez diplomáját. Ezután a Northwestern University-n kapott állást (az illinois-i Evanstonban), ahol a mai napig is tanít. 1965-ben doktori címet szerzett a Minnesotai Egyetemen. Több jelentős felfedezés is fűződik a nevéhez. Kiváló szakembernek tartják az elektrotechnika és a számítástechnika területén. Nagyszerű karriert futhatott volna be, de úgy érezte, nem dughatja a homokba a fejét, és a felismert igazságról nem szabad hallgatnia. Vagyis úgy viselkedett, ahogyan az egy igazi értelmiségitől – és egy igaz embertől – elvárható.

Saját bevallása szerint 1972-ben kezdett el foglalkozni az úgynevezett holokauszttal, melynek hivatalos magyarázatában korábban sohasem kételkedett. Csakhogy miután alaposan áttanulmányozta a kérdéssel kapcsolatos irodalmat, kételyek fogalmazódtak meg benne. (Minden értelmes emberrel ugyanez történik, ha sokat olvas és gondolkodik a holomeséről.) 1976-ban jelentette meg The Hoax of the Twentieth Century (A huszadik század csalása) című művét, amelyben cáfolhatatlan tények felsorakoztatásával rántja le a leplet a holokausztnak nevezett szédületes hazugságról. Butz munkájában amellett érvel, hogy a holomesét Izrael állam létrehozásának céljából eszelték ki a cionisták. Könyve a mai napig is a revizionista mozgalom egyik alapművének számít.

Arthur R. Butz korántsem fejt ki olyan aktív tevékenységet, mint Ernst Zündel vagy David Irving, ugyanakkor az elmúlt három és fél évtizedben számos cikkben is nyilvánosság elé tárta a holomesét leleplező érveit. Többször részt vett és felszólalt a revizionisták tudományos tanácskozásain. Ott volt például 2006 decemberében a teheráni értekezleten is, amelyen megjelent a világ revizionista kutatóinak színe-java. 1980 és 2001 között a Journal of Historical Review szerkesztőbizottságának a tagja volt. Ez a folyóirat az igazság keresése mellett elkötelezett történészek egyik legszínvonalasabb orgánuma.

Természetesen mondanom sem kell, hogy Butz nevezetes művének megjelenése óta a zsidók támadásainak a kereszttüzében áll. Cionista szervezetek többször tüntettek ellene, és számtalanszor követelték eltávolítását a Northwestern University-ről, ahol a mai napig is oktat. Az egyetem vezetősége azonban meglepő bátorságról tett tanúbizonyságot, ugyanis minden egyes alkalommal – a kutatás szabadságára hivatkozva – kiállt mellette. Robert Strotz, az egyetem korábbi elnöke azzal próbálta megnyugtatni a bosszúszomjas cionistákat, hogy közölte: Butz biztosította őt arról, hogy az előadásain egyáltalán nem fejtegeti revizionista nézeteit. Az elnök ezzel együtt felkért számos zsidó szervezetet, köztük az egyik legbefolyásosabbat, az Anti-Defamation League elnevezésű csoportot, hogy szervezzék meg az egyetem hallgatóinak oktatását a holokauszt témakörében. Meglehetősen szánalmas próbálkozás, mi több, Robert Strotz középiskolai tanárok részére is finanszírozott úgynevezett „holokauszt-továbbképző” tanfolyamot. Ilyen súlyos engedmények árán lehetett csak elérni, hogy Butz a helyén maradhasson.

Amikor néhány évvel ezelőtt a cionisták nekirontottak Mahmud Ahmadizsead iráni elnöknek, mivel a holomesével kapcsolatos kétségeinek nyilvánosan is hangot adott, Arthur R. Butz megint csak úgy érezte: meg kell szólalnia a perzsa államfő védelmében. A világhálón 2005. december 18-án közzétett nyilatkozatában leszögezte: Ahmadinezsad elnöknek teljesen igaza van, amikor mítosznak nevezi az úgynevezett holokausztot. „Gratulálok Ahmadinezsadnak, mivel ő az első államfő, aki nyilvánosan kimondta az igazat erről a kérdésről, és csak azt sajnálom, hogy egyetlen nyugati vezető politikus sem meri megtenni ugyanazt.” A nyilatkozat közzétételét követően ismét kirobbant a botrány: a zsidók Butz eltávolítását követelték. (Amerikában ugyanis még a szabadságjogokat nem sikerült teljes mértékben sárba tiporni, és a holomese cáfolatáért nem lehet börtönbe zárni senkit. Legalábbis egyelőre.) Henry Bienen, a Northwestern University elnöke nyilatkozatában természetesen élesen elítélte Butz nézeteit, amelyek „szégyent hoztak az egyetemre”. Ő is arra hivatkozott, mint az elődje: Butz-nak a holokauszt kérdésében hangoztatott álláspontja ellentétes ugyan az egyetem „szellemiségével”, viszont a saját weboldalán illetve a neve alatt megjelentetett publikációkban joga van szabadon véleményt nyilvánítani bármilyen ügyben. Valójában persze az elnöknek is, és Butz munkatársainak is inkább büszkének kellene lenniük bátor, az igazság mellett minden körülmények között kiálló kollégájukra.

Persze lehetséges, hogy vannak, akik büszkék rá, csak éppen az állásukat féltik. Az egyetem elektromérnöki és számítástechnikai karának 61 alkalmazottja 2006 februárjában közleményben követelte a revizionista Butz eltávolítását az intézményből. „Azt akarjuk, hogy hagyja el az egyetemet, melynek hírnevét és tekintélyét súlyosan rombolja az itteni jelenléte” - áll a nyilatkozatban. Az Amerikában is teljes erővel kampányoló Soha Többé Mozgalom pedig aláírásgyűjtésbe kezdett a revizionista professzor kirúgatása érdekében. A hírek szerint 10 ezer tájékozatlan vagy megfélemlített szerencsétlen ember írta alá eddig a petíciót.

A huszadik század csalása című műve valóban a revizionista történetírás alapművének tekinthető. A könyvben Butz igyekszik alaposan bemutatni a holomítosz összes hazugságát. Meggyőzően érvel az állítólagos elgázosítások fizikai és kémiai lehetetlensége mellett, és górcső alá veszi az úgynevezett szemtanúk beszámolóinak képtelenségeit is. Butz részletesen ír a cionista mozgalomnak a második világháború idején játszott szerepéről, és a szövetséges hatalmaknak a zsidóság úgynevezett holokausztjával kapcsolatos álláspontjáról. Elsőként mutat rá arra, hogy a szövetségesek, valamint a Vatikán és más államok vezetői azért nem léptek közbe hatékonyabban az állítólagos „náci népirtás” megakadályozása érdekében, mert tudták: a zsidók iparszerű megsemmisítéséről elterjedt híresztelések a háborús propaganda legfontosabb alkotóelemét képezik. Magyarán: hazugságok. Sőt, mint a könyvben olvasható, még maguk a zsidó vezetők sem hitték el a náci lágerekben zajló „iparszerű népirtásról” szóló fantasztikus meséket.

Továbbá Butz emlegette első ízben az amerikai légierőnek a háború idején Auschwitzról készített fotóit, amelyeken semmiféle nyoma nem látszik az „iparszerűen zajló népirtásnak”. (Az egyik ilyen nevezetes felvétel 1944. május 31-én készült, amikor állítólag magyar zsidók ezreit gázosították el naponta, de nem látni hosszú sorokat a gázkamrák előtt, no és természetesen a krematóriumok sem füstölögnek a képeken. Ami persze nem csoda, hiszen füstölgő krematóriumokat a német koncentrációs táborok foglyain kívül még soha senki sem látott.) Butz könyvének elolvasása után világos választ kapunk a revizionistáknak gyakran feltett kérdésre is, nevezetesen arra, hogy „hová tűnt Európából több millió zsidó”? (Megjegyzem, nagyon ritkán esik meg, hogy a revizionisták ellenfelei kérdéseket tesznek fel a „holokauszttagadóknak”, mert a holoiparosok kerülik a vitát, helyette inkább el akarják hallgattatni, és börtönbe kívánják juttatni a történelmi igazságot kereső kutatókat.) A szerző ugyanis részletesen ír a háború utolsó két esztendejében tomboló tífuszjárványról, továbbá a koncentrációs táborok foglyait (és persze őreit is) pusztító más betegségekről, melyek következtében rengeteg ember vesztette életét. A német lágerekben a legtöbben a járványoknak estek áldozatul, további százezrek pedig azért haltak meg, mert a háború utolsó hónapjaiban - a szövetségesek bombázásai és a harci cselekmények következtében – a német hatóságok már képtelennek bizonyultak biztosítani a táborok élelmiszerellátását. (De a témát úgy kerülik a hivatalos holotörténészek, mint macska a forró kását.) Ezenkívül pedig Butz bemutatja, hogy a fegyvernyugvást követően zsidók százezrei, ha nem éppen milliói vették a sátorfájukat, és költöztek az USA-ba illetve Izraelbe, sőt a szovjetek is deportáltak Kelet-Lengyelország területéről 1939-40 folyamán sok-sok zsidót.

Arthur R. Butz maga is elismerte, hogy történészként természetesen nem tekinthető szakértőnek, melynek következtében bizonyos kérdéseket nem is mert alaposabban körüljárni. Ugyanakkor ez a fogyatékosság erénynek is tekinthető, hiszen az átlag olvasó szempontjait és gondolkodásmódját talán jobban megértette, mint az úgynevezett „szakértők”. Butz könyvében egy roppant közérthető és igencsak találó példával mutatta be az egész holomese értelmetlenségét. A következőt írta: „Ha látsz egy elefántot a pincédben, akkor nem kell oda lemenned, és nagyítóval kutatnod. Nem kell hosszú, bonyolult érvelést gyártanod, hogy bebizonyítsd, hogy ott van. Ha az elefánt ott van, akkor nyilvánvalóan ott van, ha pedig nincs ott, akkor nyilvánvalóan nincs ott.”

Perge Ottó - Kuruc.info

 

- I. rész: Paul Rassinier - A holokauszt-revizionizmus atyja

- II. rész: Robert Faurisson - Korunk legnagyobb szellemi kalandora

- III. rész: Ernst Zündel - A modern inkvizíció elleni küzdelem egyik élharcosa

 - IV. rész: Fred Leuchter - Az auschwitzi „gázkamrák” titkainak tudója

- V. rész: David Irving - A kalandos életű történész

- Holokamu-dosszié