Melyik szervezet jelenti a legnagyobb problémát a hatalomnak? És melyik a legkisebbet? Az első kérdésre a válasz: az MNA. A másodikra szintén: az MNA.

A Fidesz a kormányzással óriási problémák tömegét vette a nyakába. Totális gazdasági és társadalmi válság, amivel nem tudnak mit kezdeni. Akkor sem, ha a legnagyobb jóakarással és tettrekészséggel vetnék magukat a munkába. És ezt ők is tudják. (Más kérdés, hogy a kialakult helyzetért ők pont úgy felelősök, mint a másik banda.)

A bevezető hangulatjavító intézkedések mellett nem véletlenül a várható ellenállási gócpontokat igyekeznek felszámolni. Bár a Lex Lázárt elvetették, nem titkolják, hogy szándékukban áll a hazafias szervezetek, csoportok visszaszorítása. A rendszer roskadozásával járó problémákat a hatalom kezelheti demokratikus és erőszakos módon. Az eddigi jelek szerint a Fidesz az utóbbit választja, jakobinus eszközökkel kíván dolgozni. Az MSZP a már szintén veszélyes helyzetben (minden szélsőségesnek tekinthető történés ellenére) jól lavírozott. Ahol muszáj volt, fellépett, de nem kockáztatott. Sok problémát szándékosan hátrahagyott a Fidesznek, kárörvendően számolva azok kevésbé megfontolt ténykedésére.

A jelenlegi időszak (a választások utáni csend ellenére) a mostani kormány számára még veszélyesebb. Amin az átgondolatlan lépésekkel még tovább ronthat, sőt maga idézheti elő a bajt – ahelyett, hogy késleltetné azt, tompítaná a dolgok kimenetelét, és az élek lereszelésére törekedne.

Tudják jól, hogy olyan intézkedéseket lesznek kénytelenek bevezetni, amelyek ellenállást fognak kiváltani. A nemtetszés kinyilvánítása pedig nem a szocialista szavazótábor részéről fog történni, hanem ellenük is a nemzeti oldal hívei fognak tiltakozni (többek között). Ez azonban már nagyobb tömegeket érinthet. A kiterjedő ellenállás gócpontjai pedig a nemzeti szerveződések lehetnek.

A kormány egy igen bátor lépéssel elébe mehetett volna a problémáknak, legalábbis tompíthatta volna az ellenállás élét. Ha párbeszédet kezd az adott körökkel, sokat könnyített volna a dolgán. Figyelembe véve a folyamatokat, a korszak változásait, neki magának kellett volna létrehoznia egyfajta nemzeti gárdát, amelybe beintegrálhatta volna a számára egyébként potenciális ellenséget jelentő szervezeteket. (Így ezt a lehetőséget is meghagyta nekünk, mert a folyamatok felénk mutatnak.) Elméletben jobboldali pártként megtehette volna – nyilván csendben, fű alatt. A még mindig demokratikusan gondolkodó, és látszatintézkedéseket naivan fogadó nemzetieket tekintve ez (vagy hasonló megközelítésű lépések) végigvihető lett volna. Nyilván ennek meglettek volna a veszélyei (ahogy egy Jobbik-féle pártnak is), de a kifinomult titkosszolgálati eszközökkel talán kezelhetőbb lett volna, mint amit a jakobinus diktatúra eredményezhet.

Így az ellenállási gócokat nemhogy befogták, vagy hatásukat tompították volna, az ellenük való fellépést hangoztatva csak kiélezték azokat. (Az időleges hatású látszatintézkedések ellenére.)

Az elmúlt évek eseményeihez képest még szélsőségesebb dolgokra számíthatunk. Az ezután bekövetkező intézkedések ellenállást fognak kiváltani. A hazafias szervezetek szembe fognak állni a kormánnyal. Újra teret nyernek azok is, akiknek a zavargás a lételemük. De a különböző szakszervezetek, érdekvédelmi csoportok is meg fognak mozdulni. Tüntetések, tiltakozások, de újra jönnek a zavargások is, és ki tudja, mi nem.

Ez előbb-utóbb akkor is bekövetkezne, ha az összes nemzeti szervezetet felszámolnák. Ezzel legfeljebb időt lehetne nyerni, azt is csak a fentebb vázolt módszerekkel, mert a nyílt felszámolási szándék inkább felpörgeti az eseményeket.

Az előző időszakban tapasztalhattuk, mire lehet számítani – ez csak rosszabb lesz. És boldog-boldogtalan részt fog benne venni, a Fidesz ellenzői pont úgy, mint akik most még asszisztálnak neki. Ha kell, ha nem, ha lesz értelme, ha nem, mindenki nyüzsögni fog – nem megoldást keresve, hanem tiltakozásra hangolva.

Az adott helyzetben a kormánynak a legkisebb problémát az Arcvonal jelenti. Az MNA-nak ugyanis (akárcsak a korábbiakban) esze ágában sincs részt venni érzelmi-indulati alapokra helyezett megmozdulásokban – melyeket általában a titkosszolgálatok kezelnek (lásd az előző időszakot). Továbbá a mozgalom rendpárti, ezért amíg az elkerülhető, a zavargásokat eszközként sem fogadja el.

Az Arcvonal, bár a legszervezettebb, legelszántabbnak tekintett szerveződés, és a legsúlyosabb helyzetre is felkészül, a rendet helyezi középpontba. Erőszakos eszközök alkalmazását kizárólag önvédelmi alapon tekinti elfogadottnak, és erejét csak a rend összeomlását követően szándékozik alkalmazni.

Meglátásunk szerint a rendszer erőszakos megdöntése nem kivitelezhető, és nem vezet tartós eredményre. (De a demokratikus út sem járható.) Ugyanakkor ez a rendszer sokáig már nem tartható, tehát kimúlása idő kérdése. Készülődésünk ezt az időszakot célozza. Erőnket eszünk ágában sincs irányított, érzelmi-indulati küzdelmekben felőrölni.

A mozgalom már most hatással van sokakra, és kohéziós erővel rendelkezik. Az elkövetkező időkben beigazolódó értékeléseivel befolyásolhatja a történéseket. A rendszer összeroppanásával, a rend felborulásával pedig vezető erővé léphet elő. Ezért jelenti egyúttal a legnagyobb problémát is a hatalomnak. (Bár mire oda kerülünk, a politikusok várhatóan rég nem lesznek már az országban.)

Az ingatag helyzetben kormányzók előtt nem állnak szép kilátások. A lejtmenet kétségtelen. A kérdés csak az, hogy szándékoznak ezt kezelni, átvészelni? Igyekeznek taktikusan haladni az eseményekkel, remélve a legjobbakat, vagy maguk idézik elő a még rosszabb helyzetet?

Bükkfalvi Roland – Jövőnk.info