Huszonhét éves korában egy 30.000 holdas poroszországi, uralom vezetését bízták rá. Három év múlva, miután édesapja meghal, hazatér és a családi birtokon kamatoztatja mezőgazdász képzettségét, illetve a nagybirtokon szerzett tapasztalatait.

Ekkor már jelentős irodalmi működést fejtett ki magyar és német nyelven, önálló műveiben és szaklapokban, a szarvasmarha-tenyésztés és a tejgazdálkodás területén. Ez irányú munkássága magára vonja a kormány figyelmét is és 1883-ban megbízzák a tejgazdaság országos felügyeletével.

A poroszországi nagybirtokos leányát feleségül veszi és 1890-ben megvált állásától, nyolc évig külföldön élt. Hazatérése után mozgalom indult a felvidéki képviselők körében a rutén nép megsegítésére. (A Magyar Birodalomban a lakosság 2.3%-át képezték.)

Egan Ede megindította tevékenységét a havasi állattenyésztés és mezőgazdaság érdekében, amely keretében a Magyar Tudományos Akadémia nemzetgazdasági bizottságában és a szegedi gazdasági kongresszuson nagy sikerű előadásokat tartott: „Magyar állattenyésztő, fel a havasra!” címmel.

Darányi Ignác, földművelésügyi miniszter, lelkes fáradozását és elgondolásait, miniszteri megbízotti elismeréssel jutalmazta! Ezzel elkezdődött kálváriája, ugyanis összefogott a rutén nép egyik leghíresebb egyéniségével, Firczák István munkácsi (Beregvár megye) görög katolikus püspökkel és a helyi közgazdász néhány lelkiismeretes vezetőjével.

Egy akarattal és szándékkal próbálták megakadályozni a nagyarányú galíciai és orosz-lengyel zsidó bevándorlást, a legnagyobb mértékben a ruténektől lakott észak-keleti országrészben. (Bereg, Máramaros, Ung vármegyék). A hagyományos Halina szövés, a kosárfonás és faszerszám gyártás fölkarolásával!

Egan Ede, mint marhakereskedő járta a vidéket, közvetlen kapcsolatba került a néppel és megrendülve látta, az irtózatos nyomort, a leírhatatlan szenvedést és a mérhetetlen gonoszságot, illetve kegyetlenséget, amelyet a zsidó pénz, árú és kocsmauzsora okozott.

Mindezek ellensúlyozására, Tirolból külön innthali gulyát hozatott (1600 darab tenyészállat) az állattenyésztés fellendítése érdekében, valamint jelentős legelő területet vett bérbe a szomszédos nagy uradalmaktól, a rutén parasztok érdekében. (pl. Gróf Schőnborn-uradalomtól 25 évre 1262 hold földet bérelt, amelyet 41 községben, 4303 földműves között ösztott ki, eleinte csak próbaidőre, később már 11 évre!)

Különösen Zugon és Kisszolyván (Beregvár megye) kellett óriási akadályokkal megküzdenie, hiszen ezekben a falvakban 25 illetve 18 éven át még a községi bíró is zsidó volt és a templom is zsidó tulajdonú területen állt. A beregi zsidóság kezdettől fogva gyanakodva és ellenségesen nézte Egan Ede államilag is támogatott akcióit. A hitelszövetkezetek megalakítása már túlságosan idegessé tette a bevándorlókat, nem beszélve az áruraktárak fölállításáról, amelyek láttán vége lett türelmüknek.

Szövetkezi raktárak italmérési engedélyt is kapnak, lehetővé téve a hamisítatlan pálinka otthoni fogyasztását, illetve megelőzendő a kocsmai poharas kimérést. A kocsma uzsora elvesztése miatt, az Ungvár megyei főrabbijuk vezetésével, hiába kilincseltek a pénzügyminisztériumban és más befolyásos tényezőnél, valamint Firczák püspöknél, Egan Edét nem tudták félreállítani, hiszen az érdeklődők részére, kétszer is szervezett olcsó tanulmányutat Verhovinára. (Észak-keleti Kárpátok homokkő vonulatai és a köztük lévő völgyek területe, erdőkben és havasi legélőkben gazdag, de gyéren lakott hegyvidék.) Itt saját szemükkel győződhettek meg a valóságról, és láthatták azt a leírhatatlan nyomort, amelyben a zsidó parazitizmus taszította a rutén népet.

Egyik tanulmányútján 1899 őszén részt vett legjobb barátja, Bartha Miklós (1847-1905) is, aki erről a „kirándulásról” írta örökszép művét (Kazárföldön címmel). Ezeken az utakon megmutatkozó nagyszerű tények és eredmények, fokozták fel végsőkig a zsidóság dühét és bosszúját, hiszen érezték, ha Egan Ede még sokáig folytatja munkáját, illetve kiterjeszti tevékenységét Bereg és Máramaros megyékre, akkor a rutén nép feltartozhatatlanul kicsúszik kezeik közül, mert bátorságát visszanyerve, nem lesz soha többé prédája élősdiségüknek.

Létében érezte magát fenyegetve a zsidóság, mert Egan Ede a jogrend helyreállításáért is küzdött az észak-keleti országrészben, hiszen a hamis eskü uralkodott az „igazságszolgáltatásban”. A törvénykijátszás elképesztő példái ismeretesek ezen a vidéken. . .

Egan Ede nem szerette a zsidót mint fajt, mert féltette tőlük az országot és az ország jellegét. 1901 szeptember 20-án jött a lesújtó hír: Egan Ede a reggeli órákban az ungvári országúton, egy kis dombtetőn golyótól találva meghalt.

Rochlitz főerdész, Törökfő ispán és Firczák püspök vallomásai egytől-egyik kizárták az öngyilkosság lehetőségét. Budapesten a lipótvárosi zsidó sajtó gyanús buzgóssággal, az első perctől kezdve, azt akarta elhitetni a közvéleménnyel, hogy Egan Ede öngyilkosságot követett el. A hűséges rutén nép azonban nem hit a csatornák szellemiségét tükröző revolver lapoknak, ellenben határozottan meg volt győződve, hogy Egan Ede gyilkos merénylet áldozata lett. Dubinszky Nesztox, az ismert pap-író a rabszolgák földjéről írott munkájában többször idézi Egan emlékét, aki bátran merte odavágni a bosszút lihegő zsidóságnak: „NE TOVÁBB CSÜRHE HAD”.

Bellák Frigyes