Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagy ház.

Abban a házban jó sokan laktak. Kedves és haragos, szép és csúnya, okos és kevésbé okos, mindenféle ember. Egyszer csak pár ember úgy gondolta, hogy rossz az elgondolás, ahogy a közös terheken osztoznak és a közös hasznot a ház telkéről elosztják. Ezért azt mondták rendszert kell váltani, mert a ház rosszul van irányítva. Volt már ebben a házban rendszerváltás, átalakulás de minden esetben a lakók keményen megharcoltak a jogaikért, a házukért. Több esetben még a szomszéd házakkal is csatába keveredtek.

Ez a jelenlegi csapat viszont most azt mondta, ők olyan okosok, hogy úgy el tudják intézni a gazdaság és a működési rendszer átalakítását, hogy láss csodát, nem kell vért hullatni érte. Volt nagy öröm, mert a rendszernek voltak nagy-nagy hiányosságai, amivel a ház eléggé akadozva működött.

Az új csapat átvette az irányítást, a lakók támogatták, mert hittek benne, hogy a csoda valóban létezik. Az új irányítók elkezdték a vagyont újraosztani, amit eredetileg a ház, a lakók közös tulajdonába vett, hogy könnyen lehessen kezelni.

"Azért megy rosszul a közös tulajdon, mert nincs felelőse." - mondogatták az új vezetők. Kineveztek hát felelősöket, eladták amit csak lehetett. A nép meg egyre rosszabbul érezte magát, mert a közös költség folyamatosan nőtt, a vagyonokat viszont érdekes módon mindenhol azok szerezték meg, akik az új csapatba tartoztak. Akik viszont támogatták, megszavazták őket, azok le voltak sajnálva.

Évről évre mindig egyre nehezebb lett. Egészen addig, míg nem a helyzet már-már elért arra a pontra, mikor nyilvánvalóvá vált, hogy ez a nagy átalakulás mégsem fog vér nélkül menni, a ház lakói lépni fognak.

Akkor jött az új, az egyik átalakító csapattag, és azt mondta:

"Én mellettetek vagyok, az eddig dolgozók rosszul csinálták. De majd én segítek, csak még egyszer utoljára higgyetek bennem!"

"De te is benne voltál nem?" - hitetlenkedtek a lakók.

"Ááá, az nem olyan egyszerű!" - győzködte őket. - "Tudjátok, kényszerítettek engem is, a bankok, meg a szomszédos házak vezetői, de most mindegyikkel felvesszük a harcot, különösen a bankokkal, és kivívjuk az igazi szabadságot."

Persze sikerült meggyőzni a népet, nem is volt olyan nehéz. A lakosok még egyszer utoljára hittek az átvágóművészeknek. Felhatalmazták az új embert, hogy tegye meg a szükséges lépéseket. Ő munkához is látott. Nekiesett a bankoknak, de hát az összefogás nem jött össze, a bankok állták a versenyt.

És lám, hogy fordulnak a dolgok; Az új házvezető látszólag dolgozik mint az őrült, de egyszer csak látják a népek, hogy a bankok urai, meg az új vezető, egy másik házban, - nagy-nagy egyetértésben iszogatnak.

De vajon elgondolkodnak-e ők ezen? Dehogyis. Inkább vakon követik az új vezetőt, hiszen olyan szépeket ígért. Ez a legkényelmesebb megoldás számukra. A bankok cserébe az eladósodott lakókat ki akarják lakoltatni, mert hát mégis micsoda dolog az, hogy itt egyesek nem fizetnek. Az új házvezető nem engedi, de igazából semmit nem tehet, csak húzza-halassza, odázza az elkerülhetetlent, mert ahhoz gyáva, hogy az asztalra csapjon.

Miért?

Mert a bankárok kémei mindent tudnak róla, azonnal széttépnék a ház lakói, ha a múltjáról napvilágra kerülnének a dolgai.

Így hát az utolsó közös eszközöket, amelyek még a ház tulajdonában maradtak, nagy sajnálkozás közepette eladogatják a szomszéd házak tulajdonosainak, mert hát muszáj, nincs pénz. A szerencsétlen lakók csak néznek nagy bután, nem hisznek a szemüknek, de még mindig bíznak a nagy ígérgetőnek. De azért már-már majdnem szólnak neki... aztán mégsem. Még mindig csak várnak, szötyörésznek...

Erre a nagy hazudozó, - látva hogy igen nagy baj készülődik, - gondolván meg kell előzni a bajt, - egy új szlogennel áll elő:

Rájöttem! Heuréka! Megvan! Azért lesz minden egyre rosszabb, mert a Ház Szabálykönyve rossz. Új Ház-Alkotmányt kell csinálni. No erre mindenki fellélegzik, végre megvan a baj. Hát ez itt a gond.

Lázas firkálásba kezd minden szép és csúnya, okos, és kevésbé okos, mindenki szóhoz akar jutni. A Nagy Hazug még a lakosságnak is kérdőívet oszt (amit persze egyből a kukába dobnak), hadd higgye a hülye, hogy fontos a véleménye. De hát közben csak elad a vezető még ezt is, azt is, összeveszik akivel nem kéne, idehívja akit meg főleg nem kellene, jóban van gyilkossal, árulóval, sőt olyanokkal is, akik már sok házat szétvertek, tönkretettek.

Nem értik a népek, de hát, meg van a baj gyökere, most majd minden jó lesz. Megy megy az idő, a sok bolond csak firkál, csak küldözgeti okoskodásait, amit senki le sem sajnál. Aztán eljött a nagy nap. A lakók képviselői megszavazták az új Ház-Alkotmányt. Felzendülnek a harsonák. Tra-ta-ta-taaa!...

És történt semmi. De mégis... csak nem az, amire a naiv lakók gondoltak. Mert másnap a kenyér 30 forinttal drágább lett. Aztán a benzin 50 forinttal. Az adó is emelkedik.

Erre az egyik lakó megkérdezi az új képviselőt:

"Te figyelj, miért kell neked terrorelhárító magánhadsereg?" - Erre letartóztatják, mert biztos uszító, s rosszat akar a ház lakóinak.

Egy másik merész megkérdezi:

"Te miért írtad alá hogy idegen rendfenntartók idejöhetnek?" - Őt is lefogják, biztos a szomszéd ház, akiket nem szeret az új házvezető, küldte ide kérdezősködni.

A lakóknak ez nem tetszik ám, de akkor az új Ház-Alkotmány értelmében szabályozzák ki mikor hová mehet, mit tehet, és kivel, de leginkább azt, hogy mit nem tehetnek a lakók.

"Mi nem ezt akartuk, nem ezt ígérted!" - mondják felháborodva a népek.

"A változás nem megy ám olyan gyorsan!" - mondja a Nagy Hazug. - "Az alap már megvan, most majd szépen lassan mindent átalakítunk.

Aztán egyre több lakó panaszkodik, hogy az új vezető kéretlen vendégeket hívogat, és mivel máshol nem tudja, a lakóknál szállásolja el őket. Ráadásul a földszinten lakó semmittevők is egyre többet járkálnak lopni, de szólni sem szabad, mert lecsuknak. A lakók tanácstalanok.

"Mindent megtettünk neked amit mondtál, de egyre rosszabb lesz." - siránkoznak az emberek.

"Befogjátok a pofátokat!" - jön a válasz.- "Megszavaztátok az új Ház Alkotmányt, bele is szólhattatok, most kussoltok! Vagy a földszinten elszaporodott martalócokat rátok uszítom.

Nagy lesz erre a csend.

De aztán, a lakásokba beköltözött idegen vendégek, egyre több lakót túrnak ki otthonából... Nagy a siránkozás, a kérlelgetés, ám az idegenek kérlelhetetlenek.

Mi lesz most az eredeti lakókkal? Az őslakókkal? Hová is mehetnének? Tehetetlenül a lépcsőházban húzzák meg magukat. De másnap onnan is kirúgják őket. Mert az új Ház Alkotmány értelmében, nem lehet ott lenni, a lépcsőházat rendeltetésszerűen kell használni.

"Mit tegyünk?" - megy a siránkozás. - "Keressünk egy új házat ahol befogadnak?"

Esetleg. Kérhetsz egy kis alamizsnát is, vagy állj be csicskának, leköpött megalázott rabszolgának. Választhatsz Alkotmányszavazó!

Kemény Gábor