A demokrácia szó eredeti jelentése a népakarat, illetve a népakarat érvényre juttatásának alkotmányba foglalt, törvényes rendje. Az alábbiakban látni fogjuk, hogy a demokrácia eredeti jelentése a jelenlegi struktúra szerint nem - és a demokráciának nevezett hatalommegosztási rendszer is csupán külsőségeiben valósul meg, ami kizárólag a pártok váltógazdaságát – pártokráciát – jeleneti, de a hatalmi elit és holdudvarának leválthatóságát nem érinti.

Mielőtt a részletekbe belemennénk, idézzük föl Gyurcsány Ferenc elhíresült őszödi beszédét, de nem a gyakran elhangzott, közismert részeit, hanem azokat az elejtett mondatokat, amelyekről a lejátszott, összevágott elemekkel el kívánták terelni az emberek figyelmét. Két részlet is érdekes ebből a szempontból: amikor a volt kormányfő arról beszél, hogy valójában 15-16 ember találja ki és dönti el mi történjen, valamint mikor azt mondja, van pár száz ember, amelyik akkor is a helyén marad, amikor a miniszterelnökök jönnek-mennek. Ebben az esetben vélhetően a szocialisták háttérbázisára és kádereire gondolt, amit az egyszerűség kedvéért nevezhetünk „A csapatnak”, a Fidesz-féle „B csapat” alternatívájaként, de a gyakorlatban az A és B csapatok között a közös összefonódásokat is figyelembe véve nincs antagonisztikus ellentét, sőt, amikor nem a 'közönségnek játszanak', teljesen egylényegűnek, homogénnek tekinthetőek.

Az egyes személyek akár az A, akár a B csapatban játszanak, bekerülnek abba a belső, rossz kifejezéssel élve elitnek nevezhető körbe, amelyet már az országgyűlési választásokkal - a demokrácia egyetlen törvényes eszközével - leváltani nem lehet, mivel a választások során csak a képviselőket – katonákat – lehet cserélgetni. Ennek a nyugati típusú politikai váltógazdaságnak legjobb példája az Amerikai Egyesült Államokban, vagyis a legnagyobb szabadkőműves mintaállamban valósult meg, és amelynek hazai gyakorlatba ültetésében Soros Györgynek és az általa finanszírozott 'projekteknek' elvitathatatlan szerepe van. A két csoportos - A-B - változat természetesen a magyarországi szociokulturális igényeket is figyelembe vevő A-B-C-D résztvevős változattá is bővíthető, a rendszer rugalmassága ezt minden nehézség nélkül lehetővé teszi (például a Jobbik integrálása a rendszerbe éppen most folyik).

Mindegyik politikai képződménynek meg vannak a saját túlélését biztosító, pénzmosás céljára, külföldi támogatások begyűjtésére, legális sikkasztásra kiválóan használható alapítványok, amelyek az adott pártot fenntartják, ha épp nincs hatalmon. Jelenleg az ellenzék szellemi holdudvarának jelentős részét a Táncsics alapítványon keresztül pénzelik, de a kormánypártoknak is meg vannak a megfelelő kapcsolataik. Bőven lenne itt néven nevezhető alapítvány, és hozzájuk kapcsolódó személy, de a jelenleg érvényben lévő fideszes médiaterror miatt ezeket majd később hozzuk nyilvánosságra.

Fontos része az „eltartó-rendszernek”, hogy tevékenységük szándékosan van a szürkének, fél-legálisnak nevezhető területekre korlátozva. Egy alapos ellenőrzés után ugyanis így könnyen kreálható valamilyen botrány. A szabadkőműves körök eszmeisége, liberális felfogása egyébként is kedvez annak, hogy a vonzáskörükbe került személyek fogékonyak legyenek a korrupcióra, erkölcstelen életvitelre. És erről a területről könnyű átcsúszni a papíron nem létező bordélyok, kábítószeres esték világába, ahol a megfelelő „luxusszolgáltatáshoz” bárki hozzá juthat.

Nagyon fontos szerepe tehát az eszmeiségnek is, amely mintegy propagandája a mocsárba süllyesztő folyamatnak. A demokratikus világ intézményrendszere erkölcstelenségre és romlottságra épül, nem véletlenül tartják sokan Brüsszelt az EU szórakoztató központjának vagy luxuskuplerájának. A liberális hülyítéssel átitatott világban, a mámorban elkábult képviselők akkor sem veszik észre a saját magukra vagy nemzetükre leselkedő veszélyeket, ha azok eléjük kerülnek. Tehát a pártokrácia csapdája kettős: egyrészt maguk az irányításban résztvevő személyek is a legkomolyabb szellemi befolyás alá kerültek, másrészt eszközül és mintául szolgálnak a tömegnek, amelyet elvileg vezetniük kellene. A tömegnek pedig ugyanez a hatalom adja a hasonló szellemi-testi kábítószert. A demokratikus álomvilág propagandáját tehát csak egy, a rendszer tökéletességéről mélyen meggyőzött (és megfelelően sakkban tartott) személy tudj megfelelő meggyőző erővel biztosítani. A demokrácia igazi arcát mindig egy-egy villanásra megláthatja az egyszerű ember, ezért vannak a botrányok. Ezek a mesterségesen kialakított komédiák (számunkra semmiféle újdonságot nem jelentenek, ezért a komédia a legjobb szó) biztosítottak fegyelmezni az embereket fent is és lent is. A botrányok résztvevői számára viszont, amikor egész élete, minden munkája (már ha van ami annak nevezhető), családja és teljes vagyona rámegy egy valójában megtervezett színjátékra, mindez maga a pokol. A kamerák előtt láthatunk sokszor megbilincselt milliárdosokat, síró, megtört embereket, az őrület szélére sodródott, talán egykor még jobb sorsra is érdemes tehetségeket. A legtöbbször nem is értik, hogy mi miért történt. A gyalogot feláldozták, részéről a játszmának vége, lekerült a tábláról. A számukra, akik mindenüket, még a lelküket is feláldozták ezért a világért, ez az utolsó állomás.

Nehogy azt higgyük, hogy bármelyik politikus kivétel. Nincs kivétel. Aki kivétel lenne, arról a sajtó vagy egy buzgó titkosszolgálat (nem feltétlen a magyar, sőt, nem is kell államhoz tartozónak lennie) talál épp elég bizonyítékot. Vagy ha nem talál, akkor gyárt. Az ártatlanság itt ismeretlen fogalom: akit ki lehet csinálni, azt kicsinálják, ha nem működik együtt. Hangsúlyozni kell, hogy nincs kivétel: ebben a rendszerben a miniszterelnöktől a képviselőig mindenki irányítás alatt van. Mindenki, senkinek ne legyen illúziója – a létező legmocskosabb botrányok tucatjai lapulnak észrevétlenül, tartalékban minden képviselő mögött.

A rendszer tehát csábító, a jóindulat álarcába bújt romláson keresztül zülleszti le a gyenge jellemű embert. A választópolgár oldaláról ugyanez a helyzet. A döntés és a felismerés folyamata az, amelyet a rendszer a leginkább támad. Ezt az erkölcs és a hit lerombolásán keresztül teszi. Az erkölcs és a hit hiányában ugyanis az ember nem tudja eldönteni, hogy mi a helyes, nem is ismeri azt fel. És itt vissza is térünk a cikkünk elején megfogalmazottakra: nem tudja észrevenni, hogy nincs A-B-C-D, csak A van, mert elvesztette a látás képességét.

Mindenki tisztában van a cionisták szellemiségével valamilyen szinten, ezért szoktak zsidózni az emberek. Néha még ki is jelentik, hogy minden politikus egyforma ebben a rendszerben (és igazuk is van). Mégis ez a bizonyosság a tudat szélére kerül, és az emberek azt játsszák, hogy nem tudnak róla. Mindenki tudja, hogy minden politikus korrupt gazember, de azt játsszák, hogy nem tudják. Mert ebben a kényelmes álomvilágban élni megnyugtató, és egyben menekülés a valóság kimondhatatlan borzalma elől, amelyet kétségtelenül valóságosnak és tényekkel alátámaszthatónak nevezhetünk. Mert az, hogy a rendszernek idióta, velejéig romlott emberek a vezetői, akik egy végtelenül sötét szellemiséget képviselnek, borzalmas. A nyugati civilizáció az emberáldozó aztékoknál, vagy a szigeti kannibáloknál is mélyebb színvonalra süllyedt. Ez ellen minden épeszű ember lázadna, de mégsem lázadnak. Mert inkább a romlás és a bűn kényelmét választják a gondolkodás fájdalma helyett. Ennek a valóságnak a felismeréséhez kell a hit, hiszen a hívő ember észreveszi a nyilvánvaló erkölcsi hibákat. És az illúziók és a bódulat világa éppen ezért nem viseli el a hívő embert.

Valahol itt jelenünk mi is meg a képben. Mivel pusztán jelenlétünk is elviselhetetlen szellemi fájdalmat jelent a sötétség erői, a demokratikus rendszer vezetői számára. Ezért úgy tesznek, mintha nem is léteznénk. Emiatt mi csak némi szánalommal lesajnálni tudjuk őket - mert nem ismerik fel, hogy a járás tudományát elfelejtve, régóta a mocsokban fetrengenek, és már azt sem ismerik fel, hogy a láztól hályogos szemük nem láthatja meg többé a világosságot.

A fentiek jól mutatják, hogy szellemi alapok nélkül nem lehet egy országot, egy társadalmat életben tartani. Ugyanúgy, hit és erkölcs nélkül egy ember elveszett. A kis erkölcsi vétségek épp úgy súlyosbodnak az évek múlásával, ahogy a bolti lopásokból is egyenes az út a rablógyilkosságok felé. Ezért hitben és erkölcsben feddhetetlennek kell lennie a jövő társadalmának, megalkuvás nélkül tartania kell magát a legmagasabb szellemiséghez, mindhalálig.

Tálas András - Jövőnk.info