Mark Weber-től

A központ, 1997-es alapítása óta a világ egyik legbefolyásosabb zsidó szervezetévé nőtte ki magát. Los Angelesben székelve, irodákkal szerte a világban, mint pl.: New York, Jeruzsálem, Párizs, Miami, Toronto és Buanos Aires. Tagsága több mint 300.000 főre tehető, míg az éves bevételük eléri a 30 millió dollárt.

A központ impozáns ”Tolerancia Múzeuma” nyugat Los Angeles-ben, a történelem egy könyörtelen Cionista-zsidó verzióját tárja elénk, melyet évente 350.000 látogató, többek között iskolás gyerekek tízezrei tekintenek meg.

Habár magát egy ”nemzetközi zsidó jogokért fennálló, a holokauszt emlékét megőrző, valamint megértést és toleranciát tápláló szervezetként” tünteti fel, a valóságban a központ egy propagandaügynökség, melynek feladata a Cionista-zsidó érdekek érvényesülésének elősegítése.

Politikai befolyás

A központ és feje, Marvin Hier rabbi jelentős politikai hatalommal bír.”Hier példátlan befolyásra tett szert a törvényhozó testületben Capitol Hill-en, a város üléstermeiben, továbbá Hollywoodban is” mondja a Los Angeles Times.

A központ legkiemelkedőbb és leggazdagabb támogatói George W. Bush volt amerikai elnök, Kalifornia kormányzója Arnold Schwarzenegger, Hillary Rodham Clinton szenátor (New York), Charles E. Schumer szenátor (New York), Los Angeles Antonio Villaraigosa polgármester, valamint Mortimer Zuckerman, a US News, a World Report és az Atlantic Monthly kiadója.

Hier egyik legfontosabb támogatója Roland E. Arnall volt, egy kaliforniai üzletember, aki kulcsfontosságú szerepet játszott a központ megépítésében. Becsült vagyona 2 milliárd dollárra rúgott, jelentős szerepet játszott az állami és nemzeti politikában. További jelentős pénzügyi hozzájárulók, hasonlóképpen zsidók, mint Ivan Boesky, aki talán legismertebb a 80-as évek közepi Wall Street-i botrányban való jelentős szerepéről és GaryWinnick, alapítója és igazgatója a Global Crossing Ltd.-nek, aki 40 millió dollárt adományozott a központ múzeumának.

Nyilvános finanszírozás 

A központ éves bevétele a 2002-2003-as költségvetési évben (a legújabb, amiről részletes adatok állnak rendelkezésünkre) 30 millió dollár volt, ebből 17 millió dollárt nyilvános adományokból, 10 millió dollárhoz pedig az adófizetők által jutott a központ. A 10 millió dollárból, amit az adófizetőktől kapott a központ, 6 millió dollár származott Kalifornia államból, 2.6 millió dollár az Egyesült Államok szövetségi kormányától, 1 millió dollár jött New York városából és 328,141 dollár pedig New York államból.

Az, hogy egy nagy része költségvetésnek nyilvános pénzekből van, az a központ erejének kifejezése. Még a szűkös időkben is Hier, már amúgy is gazdag központja engedékeny bánásmódra számíthatott bizonyos politikusoktól. Például 1985-ben a kaliforniai törvényhozás úgy döntött, hogy adnak 5 millió dollárt a központnak az adófizetők pénzéből. 1995-ben az állami törvényhozó testület újabb 5 milliót adományozott. Ez a juttatás – melynek összege felért a Kaliforniai Művészeti Tanács 2004-es költségvetésével - olyan pénzekből volt, melyek az állam iskoláit illették volna. A nagyszabású ajándékozás mögött mindkét párt kiemelkedő politikusai is ott voltak, beleértve Pete Wilson kormányzót. Ráadásul legalább 5 millió dollárt kapott, hála Henry Waxman képviselőnek.
Ami tovább növeli a botrányt, az, az  LA Weekly megjegyzései ”a pénzek, amiket a múzeum a ”tolerancia eszközei” programra kap (ami a tanítókat és a rendőröket készíti fel diverzitási problémákra), ezt a pénzt minden évben újra kiutalják a kormányzó segítségével, ezzel megkerülve az ellenőrzéseket. A múzeum jó szerencséje nagyban függ a Wiesenthal Központ dékánja, Marvien Hier rabbi befolyásától. Több mint másfél évtizedig Hier háta mögött rengeteg Demokrata és Republikánus törvényhozó volt, Pete Wilson kormányzótól, a valaha Demokrata vezetőn Willie Brown-on át, egészen Bush elnökig és Donald Rumsfeld védelmi miniszterig, aki meghívta Hiert az eligazításokra az iraki háborúval kapcsolatban.

Azok közt, akik a nagylelkű fizetéseket kapják a központtól, bizony ott találjuk a Hier család négy tagját. A 2002-2003-as költségvetési évben Martin Hier – alapítója és ”dékánja” – 428,528 dollárt kapott fizetés és juttatások formájában, míg a felesége, Marlene, a központ ”Tagsági igazgatója” 312,574 dollárt kapott. Alan Hier, az egyik fiuk 151,761 dollárt vághatott zsebre különböző kárpótlások és juttatások révén, egy másik fiuk, Aron Hier 95,656 dollárt kapott, mint ”Kisegítő igazgató”. Abraham Coopernek, a központ ”Kisegítő dékánjának” 397,622 dollár jutott, fizetés és egyébjuttatások címszó alatt. A többi vezetőnek jutó ellenszolgáltatások csak simán nagylelkűek voltak.

Hier központja a kulturális életben is jelentős sikereket ért el, reklámozva feladatukat. Moriah Films nevű stúdióján keresztül rengetek filmben működött közre. Például a ”The Long Way Home” (Hosszú út hazafelé), egy film, melyet 1997-ben bocsátottak ki, egy heves, Cionista-barát nézőpontja az 1945-1949-es periódusnak, szimpatikusan ábrázol zsidókat, akik a túlélték német táborokat és a II. világháborút, valamint a dicsőséges megalapítását a Cionista államnak Palesztinában. Még a zsidó terrorista csoportok, az Irgun és a Stern Gang is megértést tanúsítottak, vagy majdhogynem szimpátiát.

A Wiesenthal Központ egy informális filmcenzorként szolgál. A filmkészítők rutinszerűen kérik, hogy készítsen filmeket, hogy őket bízzák meg ezek megvalósításával. A központnak valójában megvan a hatalma ahhoz, hogy megöljön egy filmet. Ahogy egy, a hollywoodi színteret figyelemmel kísérő újságíró írja: ”Hier központja évek óta aktívan munkálkodik a szórakoztató iparban, néha forgatókönyveket újraírva vagy a filmkészítőkkel konzultálva a zsidó témájú filmeknél”. A központ mindenben részt vett a New Line 1998-as Amerikai História X című filmétől kezdve, az ABC 1989-es mini sorozatáig a Háború és Emlékezésig.

A központ 2004-ben a francia hatóságok közbenjárását kérte, hogy betiltsák A Holokauszt Ipar című könyv  francia változatát, ami egy provokatív tanulmány egy amerikai zsidó tudós, Norman Finklestein tollából, egyébként best-seller lett Európában. A központ egy hivatalos személye azt nyilatkozta, hogy a könyv ”nagy veszélyt jelent” és be kellene tiltani Franciaországban, mert állítólag ”tele van a holokauszt revizionizmustól, az izgatáson keresztül az antiszemitizmusig mindennel.

(folytatjuk)

fordította: K. Tamás