Cikkünk elején azt kell tisztáznunk, hogy mi is az a szpecnaz egyáltalán, a lényeg csak ezután következhet. Szóval nyelvtanilag egy igazi szovjet “gyöngyszemmel” állunk szemben: a korai szovjet időszakban terjedt el az, hogy két (vagy több) szóból összevonással (esetenként rövidítést is alkalmazva) egyet csinálnak (lásd: szóösszetétel vagy összetett szó). A szpecnaz (oroszul: cпецназ) két szó rövidítéseiből jött létre: az egyik a ‘szpec’, a másik a ‘naz’ (oroszul: ‘спец’ és ‘наз’), melyek a ‘специалный’ és a ‘назначения’ szavakat rövidítései (magyarul: ‘különleges’ és ‘cél/rendeltetés’).

A szpecnaz tehát a ‘különleges rendeltetés’ rövidítése, de általában ‘különleges rendeltetésű csapatok’-ként használják (‘Войска специального назначения’). A szpecnazt magyarul nagyjából “külrend”-nek fordíthatnánk, de ennek semmi értelme: a szpecnazon nincs mit fordítani. (Megjegyzendő még, hogy a cпецназ helyes magyar átírása az, ahogy cikkünkben is látható: a “spetznaz” ennek az angol nyelvű megfelelője.) Nos, ez eddig egyszerű – de a bajok csak most kezdődnek… (Egyébiránt a szó egészen pontos kiejtése a “szpecnáz”.)

Az említett baj alapját az jelenti, hogy a szpecnazt általában úgy emlegetik, mint “A szpecnaz” – amivel ugyebár “arra a bizonyos” szpecnazra utalnak, csakhogy ebből pont az nem derül ki, hogy konkrétan melyikre is a sok közül… A dolog lényege a következő: a névből eredően egyértelmű, hogy olyan egységről beszélünk, amely speciális feladatokat lát el – speciális feladatok viszont szinte mindenhol adódnak. Ehhez jön még az is, hogy a katonák (és a rokonszakmák tagjai) között jellemzően erős az elit tisztelete – és az elithez tartozás vágya is. Hogyan lehet legegyszerűbben bejutni az elitbe? Könnyen: valami “ütős” név kell. Aztán nem hagyhatjuk ki azt sem a számításból, hogy a világ némely pontjain a “Dögöljön meg a szomszéd tehene is!” helyett az “Én is akarok olyat!” elv működik, vagyis ha a szomszéd laktanyában van kantin, akkor nekünk is kell egy. Minimum. Lényeg a lényeg, az eredetileg a GRU (“Главное Разведывательное Управление” – “Hírszerző Főigazgatóság”) kötelékébe tartozó szpecnaz egységek máshol is elterjedtek, így a Belügyminisztériumnál, a “polgári” titkosszolgálatoknál, stb. – pontosabban ugyanilyen címmel működnek ezek különleges egységei is. Ezért, ha valaki szpecnazt emleget és nem egyértelmű, melyikre gondol, nem árt, ha rákérdezünk, mert a szpecnaz egy gyűjtőfogalom, mint azt fentebb kissé körülményesen levezettük.

Ők azok: a GRU Szpecnaz

Az “ős-szpecnaz” a GRU kötelékén belül jött létre. Mivel a GRU a katonasághoz (ne menjünk bele, volt pár neve a SzU fegyveres erőinek) tartozik, így egyértelmű, hogy a szpecnaz különleges katonai feladatok végrehajtására volt szánva: felderítés, szabotázs és még ami éppen szükséges. Így aztán például terroristákkal eredetileg nem foglalkoztak, ezt a témát rendezte a Cseka (KGB-előd), vagy ahogy éppen hívták. Kivételek persze mindig adódtak, de csak igen ritkán – napjainkra ez már megváltozott. Nem árt tudni még, hogy a GRU 1918-ban jött létre és a mai napig létezik, változatlan néven. Ez csak azért érdekes, mert éppenséggel a KGB is hasonlóan “neves” szervezet volt, de a SzU felbomlásakor megszűnt: az FSZB-t és az SZVR-t hozták létre belőle, helyette. A GRU-t viszont lényegében nem piszkálták – ilyen-olyan átalakítások ott is történtek azóta, de a lényeg nem változott. A GRU Szpecnaz mai formájában tulajdonképpen 19570. augusztus 29-én jött létre (újra): minden katonai körzetnek és flottának lett egy-egy (adott esetben több) szpecnaz egysége. Hogyan ismerjük fel őket? Ha megtekintjük itt balra fentebb a GRU emblémáját, középen egy fontos motívummal találkozhatunk: ez pedig a fura kinézetű, 5 szirmú pipacs. A másik hasonlóan fontos szimbólum a következő képen tekinthető meg:

Vlagyimir Putyin látogatása a GRU-nál

A GRU főhadiszállása kívülről (Dmitrij P., Google Panoramio)

Látható, hogy a felső képen Putyin a GRU másik szimbólumát, a bolygónkat jelképező kék kör felett szárnyait széttáró denevért tekinti meg éppen. (Putyin KGB-s volt, így sok tekintetben riválisa GRU-s kollégáinak: igaz, hogy belőle elnök lett, de a KGB már nem létezik – a GRU igen. Állítólag ezzel vigasztalják magukat a GRU emberei…)

Batman tiltakozott persze – azóta senki nem látta

Nos. A pipacs és a denevér jelentősége a következő: egy szemlátomást különleges orosz egységről vagy katonáról eldönteni azt, hogy a GRU Szpecnaz-hoz tartozik-e, jó eséllyel lehetetlen, mert természetesen nem verik az ilyesmit nagydobra. Ha mégis, akkor viszont az egység- vagy karjelzés (ha van) sokat segíthet ebben, így ha ezen két motívum valamelyike látható rajta, akkor valószínűsíthető, hogy azon szerencsés kevesek közé tartozunk, akik elmondhatják magukról, hogy találkoztak szpecnazosokkal – és túlélték. Erre persze lényegében semmi esélyünk, legfeljebb videón vagy fényképen… (Írott formában a szpecnazt СпН-nek rövidítik.)

Ezek hiányában még két kapaszkodónk lehet, hogy sejtésünk legyen arról, hogy esetleg egy szpecnaz egységről van szó, ez pedig a következő módszeren alapul: egy különleges egységet álcázni úgy a legegyszerűbb, ha egymásik különleges egységnek álcázzuk. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy szárazföldi egységek esetében a szpecnazosok úgy fognak kinézni, mint a deszantosok (ejtőernyősök), a flottáknál pedig úgy, mint a tengerészgyalogosok. A másik lehetőség az, ha egy egység katonáinál olyan felszereléseket látunk, amelyek amúgy nem éppen elterjedtek az Orosz Fegyveres Erők kötelékében – és szemmel láthatóan nem fél órával korábban zsákmányolták az ellenségtől azokat.

A fentieknek az a jelentősége, hogy – mint említettem már – Oroszországban gyakorlatilag boldog-boldogtalan szpecnazosnak vallja magát (ilyen szempontból a magyar “kommandós” kifejezés is simán használható a szpecnazosokra), ezért nem árt, ha el tudjuk különíteni az “eredeti” (GRU) szpecnazt a többitől. Persze, nem is orosz téma lenne, ha nem lenne benne még egy csavar: a fegyveres erőknél működő szpecnaz egységek nem mindegyike tartozik a GRU-hoz: gyakori, hogy a “közönséges” felderítőket is szpecnaz egységként tartják számon. Ez nem is alaptalan, de ezek a csapatok jellemzően a saját parancsnokságuk alárendeltségében tevékenykednek. (A példa kedvéért: egy ejtőernyős egységbe beosztott GRU Szpecnaz egység parancsnoka nem az ejtőernyős egység valamelyik parancsnoka, hanem a GRU megfelelő (fő)tisztje. A GRU Szpecnaz katonájának lenni nem kis dolog, nem is fogják őket mondjuk külsőkörlet-karbantartásra kivezényelni…)

Tevékenységük kapcsán – egy katonai különleges egységről van szó, amelyet egyébként a Vezérkar egyik Főigazgatósága irányít – nem túl nehéz rájönni, hogy olyan feladatokat fognak rájuk bízni, amelyekkel a lehető legnagyobb kárt lehet okozni az ellenségnek: ez alapvetően információt jelent – az ellenség veszteségeit majd rendezik a többiek ezek alapján, ami így “már nem nagy kunszt”. Ebből következik, hogy a szpecnaz bevetéseit nem túl baráti viszonyok között fogja teljesíteni, de szó szerint: az ellenséges vonalak mögött lesznek leginkább megtalálhatóak. Lehet, hogy ennek során csak egy reptér forgalmát fogják figyelni és jelenteni, de az is megeshet, hogy valakit vagy valamit ki kell vonniuk a képletből – vagy amit éppen kitalálnak nekik. Ezt intézhetik (saját vagy ellenséges) egyenruhában, de intézhetik “civilként” is, ahogy éppen a legcélszerűbb – és a cél szentesíti az eszközt, mint tudjuk (hogy a szerelem és háború közös pontját már ne is említsem). Alapvetően a fő feladatuk a felderítés, amit általában nem méretes lövöldözések közepette, jó feltűnően szokás bonyolítani, így aztán az általános elképzelések alapján ez akár unalmasnak is tűnhet, de emlékeztetnék: ellenséges vonalak mögött ez nem egy életbiztosítás, így a stressz garantált. Ezen feladatok természetesen általában olyanok, amelyeket – ha hibáznak – nem fogja tudni más megcsinálni, így a hibázás lehetőségét nagyjából a nulla alá kell redukálniuk: ebből következik, hogy az emberanyag válogatott, de nagyon.

Némileg eltérő, de hasonlóan döntő fontosságú feladat még a kémelhárítás is, mert az ördög – és az ellenség – nem alszik. Idősebb olvasóinknak talán mond valamit Bogomolov: 44 augusztusában c. regénye – nos, az abban a Szmers farkasölőiként említett kémelhárítók (mai szóhasználattal) tulajdonképpen kémelhárításra specializált szpecnazosok. A könyvet érdemes elolvasni (ettől még nem lesz senkiből kommunista), mert vannak benne meglepő dolgok. (Kényelmesebb és gyorsabb, de orosz nyelvtudást igénylő lehetőség még a film online megtekintése ITT.)

Figyelembe véve, hogy a GRU egy titkosszolgálat, így magától értetődik, hogy a GRU Szpecnaz akciói titkosak, vagyis a GRU sajtószóvivője nem fog ezekkel kapcsolatban érdemi nyilatkozatot tenni – más meg pláne nem.

Személyi állomány, kiképzés

Itt nagyjából azt kell tudni, hogy a fentebb már vázolt okokból hosszú ideig a GRU az állományát maga szedte össze: aki alkalmasnak tűnt számukra (ne feledjük, a SzU-ról van szó, MINDENT tudtak mindenkiről), azt megkeresték és tettek neki egy ajánlatot, amit visszautasítani nem volt szokás. Ezután a szokásos – meglehetősen kemény – tesztek következtek. Ha ezt sikerrel vette az újonc, akkor a szpecnazhoz került. Az “önként jelentkezők” többségében már rendelkeztek katonai múlttal, ha nem, akkor nagy valószínűséggel sportolók voltak vagy valami olyan rendkívül különleges és fontos dolgot tudtak, ami miatt egyéb hiányosságaikat elnézték nekik – aztán úgyis beléjük verték… Napjainkban már – állítólag – elfogadnak tényleges önként jelentkezést, de csak olyanokét, akik minimum szerződéses katonaként szolgálnak már egy ideje – sorkatonákat tehát egyáltalán nem alkalmaznak.

Amit fontosnak tartanak: pszichés tűrőképesség (lehet bármilyen erős valaki, ha a lelki terhelést nem bírja: fizikailag az emberek sokkal könnyebben fejleszthetőek és terhelhetőek, mint lelkileg), fizikum és az egyéb speciális tulajdonságok: nyelvtudás, egyéb ismeretek és képességek. Természetesen az igények változásának megfelelően újabb és újabb elvárásokat, feladatokat támaszthatnak a szolgálat során velük szemben. Azt, hogy síelni, úszni, ejtőernyőzni, lőni, tájékozódni, rejtőzködni (és így tovább) itt bizony igencsak tudni kell, nyilván nem kell bővebben magyarázni.

A kiképzés minden további nélkül brutálisnak mondható: rendszeresen a végsőkig hajszolják a katonákat, aztán még egy kicsit tovább – mindezt vég nélkül. Ebbe nem csak a szokásos futás és egyéb általános dolgok tartoznak bele, de a fegyveres és fegyvertelen közelharc és még sok minden más is. Amennyire tudni lehet, itt – mint az a szovjet-orosz seregben egyébként is megszokottnak mondható – ezek keretében tulajdonképpen ténylegesen össze-vissza verik egymást a gyakorlások-kiképzések során, akár komolyabb sérüléseket is elszenvedve. A világ más pontjain azért többé-kevésbé vigyáznak arra, hogy a katona lehetőleg ne a kiképzés során adja be a kulcsot, de itt sokkal inkább úgy vannak vele, hogy jobb az, ha megszokja a derék hadfi, hogy lényegében harcképtelenül is tovább harcoljon. Mindezeken túl egyéb módokon is gondoskodnak arról, hogy egy szpecnazossal senki ne legyen hajlandó életbiztosítást kötni: ezek közé tartozik például a meglehetősen komoly sebességgel haladó járművekről történő leugrálás és hasonló tevékenységek. Arról nincs információ, hogy milyenek a halálozási arányok…

Ugrás a hóba (MCsSz, Katasztrófahelyzetek Minisztériuma)

A kiképzés kapcsán meg kell említeni azt is, hogy saját, speciális közelharc-technikájuk van, ez a “szisztyema”. Napjainkban ez már Oroszországon kívül, civilek számára is elérhető, de általános vélemény, hogy egy ilyen tanfolyamra beiratkozni nem célszerű: egyrészt, mert egy civilnek szükségtelen elsajátítania azt, hogy hogyan mészárolhatja le felebarátait, másrészt pedig nagyon durva sérüléseket lehet elszenvedni az edzések során. (Az átverés lehetőségét sem árt belekalkulálni.) Állítólag a fojtások egyrészt alapnak számítanak, másrészt a céljuk kifejezetten a végérvényes harcképtelenné tétel, vagyis az ölés. Fojtások persze a cselgáncsban is vannak például, de az egy békés sport – különösen a szisztyemához képest. Erről tudni kell még, hogy lényegében az orosz birkózás (szambó) és a világ minden tájáról összeszedett küzdősportok és harcművészetek elemeinek, illetve egyéb úton-módon kifejlesztett technikák gyűjteménye, rendszere – innen ered a neve is. Kifejezetten katonai közelharcrendszer – eszközzel és anélkül -, ami nem túl meglepő módon az ellenfél minél gyorsabb és hatékonyabb likvidálására szolgál. Az eszközös harcnak már-már legendás eleme a kiélezett gyalogsági ásó például, amit simán képesek nagyobb távolságról is beleállítani másokba – hogy a kilőhető pengéjű vagy a lőfegyvert is rejtő kést ne is említsem. Szerencsére a témában rengeteg videó érhető el a neten – egyik-másik szerint a szpecnaz katonái “varázsolni” is tudnak:

A kettlebell (girja) orosz eredetű (balra fent)

A világ legtöbb különleges egységének kiképzését szinte percre pontosan tudni lehet – ellentétben a GRU Szpecnazzal -, így erről részletekkel sajnos nem nagyon szolgálhatunk.

Photoshop – is lehetne, de nem az

Ez nem éppen a GRU Szpecnazról szól, de szpecnaznak szpecnaz és kiképzésnek is kiképzés (antiterrorista, elsősorban):

A GRU Szpecnaz-on belül is van szakosodás: vannak, akik kifejezetten hírszerzésre specializálódnak, őket általában felderítőkként emlegetik. A második kategóriát a “hagyományos” különlegesek jelentik, ők leginkább speciális célpontok ellen kerülnek bevetésre, ami jelenthet objektumokat, tárgyakat vagy embereket is, tehát példának okáért bevethetik őket egy fegyvergyár, parancsnoki központ vagy atomerőmű elfoglalására/megsemmisítésére vagy egy ellenséges katonai/politikai vezető likvidálására, elrablására, esetleg atomaknák kiiktatására. Ezeken kívül ellenséges elitegységekkel való harcra is szívbaj nélkül alkalmazhatják őket. A specializálódás másik iránya az, hogy szárazföldi vagy tengerészeti egységhez tartoznak-e, de ezt nyilván nem kell bővebben magyarázni.

Felszerelés

Ha vannak olyan egységek, melyeknek tagjai orosz viszonyok között elégedettek lehetnek a felszerelésükkel, akkor ezek pont a szpecnaz alakulatok. Náluk egyáltalán nem meglepő, hogy a legdrágább külföldi fegyverek és egyéb felszerelések is megtalálhatóak a leltárban, de természetesen az orosz felszerelések közül is a legjobbakat kapják, gyakorlatilag kedvükre válogathatnak. Csak a különlegesebb fegyverekre, technikákra pár példa: különleges, tengeralattjáróval szállítható minitengeralattjárók, víz alatti lőfegyverek, UAV-ok, titániumbetétes lövedékálló (nem pedig “golyóálló”!) mellények és sisakok, éjjellátó készülékek, illetve kommunikációs és navigációs berendezések, stb. Jellemző még rájuk a szokványos eszközök kevésbé szokványos felhasználása is (balra fent), valamint, hogy kifejezetten kedvelik a kutyákat.

A tengerészgyalogos búvár fegyvere a lényeg

A mesterlövésznél nem Dragunov van…

A felszerelésekről most legyen elég ennyi, mert valójában ez a rész egy önálló poszt is lehetne…

Feladatok, bevetések

Különlegességüknek köszönhetően a szpecnaz egységek a legharcedzettebbeknek számítanak, tagjaik szintén: ha máshol véletlenül nem is, de Csecsenföldön jó eséllyel mindegyikük megfordult, persze a karrierjük jóval korábban elkezdődött.

Ismertebb akcióik közé tartozik például a prágai repülőtér elfoglalása 1968-ban a VDV-vel közösen. Az igazi hírnévre azonban – úgy otthon, mint nyugaton – Afganisztánban tettek szert. A fő feladataik közé tartozott az ellenséges vezetők levadászása, a fegyverszállítmányok és kísérőik elfogása és megsemmisítése, valamint a hírszerzés is. Ezeken kívül nagyobb műveletekben is bevetették őket, több szpecnaz egység összevonásával: az ilyen akciók rendszerint rendkívül brutális veszteségekkel zárultak az afgánok számára.

Derék afgán ellenállók – valójában persze szpecnaz katonák

A kék szemű mudzsahed (oroszul dusman) ritka, de halálos ellenfél

Nagy rajongói voltak a Toyota járgányainak…

…mert az UAZ nem lett volna jó ötlet, lássuk be

A szpecnaz versenyzője egy afgán motorversenyen

A szpecnaz rendkívül hatékonynak bizonyult az afganisztáni műveletek során, ami több okra is visszavezethető a saját maguk által tervezett akciókon és a kemény kiképzésen túl, így például a légierő vagy a tüzérség támogatására sokkal jobban számíthattak, mint más egységek. Összességében a többi egységhez viszonyított csekély létszámuk ellenére drasztikusan nagyobb veszteséget okoztak az afgánoknak, mint akárki más, ebben persze a meglehetősen kreatív ötleteiknek is nagy szerepe volt (mint az a fenti képeken is látható) – az afgánok felettébb utálták is őket ezért. Veszteségeik természetesen voltak, de jóval alacsonyabbak az átlagnál: igaz ez annak ellenére is, hogy a küldetéseik jóval “meredekebbek” voltak, mint amivel az átlag szovjet katona találkozhatott.

Afganisztánt követően minden jelentősebb, illetve a nyilvánosság által nem is ismert konfliktusban, eseménynél megfordultak, elég, ha csak Csecsenföldet és napjainkban Dagesztánt említem. Természetesen Grúziában is részt vettek a Dél-Osztétia és Abházia kapcsán kialakult perpatvarban, de sajnálatos módon a grúzok kizárólag a futásban és a propagandában jeleskedtek, így kibontakozni nem igazán volt lehetőségük.

Jellegzetes szpecnaz kép: kitakart arcok és a kötelező fejkendők

Alternatív kendőviselet

Legyünk kicsit konkrétabbak: a 45. (az Alexandr Nyevszkij és Kutuzov renddel kitüntetett) Gárda Önálló Különleges Rendeltetésű Ezred (45-й отдельный гвардейский ордена Кутузова ордена Александра Невского полк специального назначения) elvileg a Légideszant Csapatokhoz tartozik – de mi nem vagyunk vakok, látjuk, amit látunk (itt balra) és ennek megfelelően tudjuk, amit tudunk. Az egység részt vett a grúziai eseményekben és ennek során nem lopták be magukat a grúzok szívébe, igaz, nem is ezért küldték őket oda Kubinkából: az ő nevükhöz fűződik például a grúz “flotta” elsüllyesztése is a kikötőben. Akik a Facebook-on is követik a tevékenységünket, azoknak nyilván nem okozunk meglepetést azzal, hogy az ezred egyik tisztjével már találkozhattak: Anatolij Vjacseszlavovics Lebegy gárda alezredessel, Oroszország Hősével (a lenti képen a bal oldalon – felhívnám a figyelmet a fegyvere festésére).

Az utolsó kép a grúz flottáról

A szpecnaz Magyarországon

Erre vonatkozóan leginkább csak legendák és szóbeszédek vannak, de több sztori is szól arról, hogy szovjet laktanyákban össze lehetett futni fura, szedett-vedett kinézetű (hosszú haj, szabályzatellenes, rendezetlen ruházat, napszemüveg(!), tornacipő, stb), szovjet viszonyok között meglehetősen lazának számító katonák csoportjaival, akik szemmel láthatóan igen jó kondícióban voltak és tábornokok láttán is békésen heverésztek a füvön, akár – és a “pizsamások” (tőlük felettébb szokatlan módon) ezen nem izgatták fel magukat.

Van olyan sztori is (nem magyar ugyan, de ez most érdektelen), amely szerint szökött szovjet katonát kergettek a szovjetek és egy VSZ-tagország rendőrei és katonái, miközben a szökevény dobócsillagokat hajigált rájuk, majd miután megadta magát a rendőröknek, a szovjet parancsnok a rendőrautóval együtt, biztos távolból lőtte szitává. Nem tévedhetünk nagyot, amikor azt feltételezzük, hogy a katona nem egy szimpla “bokorugró” volt…

A többiek

Szpecnaz egysége tehát nem csak a GRU-nak van: szpecnazként emlegetik például a VDV (légideszant vagy ejtőernyős egységek) felderítőit is, de még pl. a flottáknak is van saját szpecnaz egysége. Aztán ott van az FSZB meglehetősen híres alakulata, az Alfa (csak angolos verzióban ‘alpha’, mert az oroszok f-fel írják), ami szintén szpecnaz egység, ahogy a Vümpel (zászlórúd) is. A Vitjaz (vitéz, lovag) a Belügyminisztérium (MVD) alá tartozik. A belügyi különleges egységek száma meglehetősen magas, mivel minden nagyobb városban, körzetben van egy-egy egység, de ezek nem átlagos rendőri alakulatok, hanem sokkal inkább félkatonai jellegűek: szemrebbenés nélkül bevetettek közülük nem egyet Csecsenföldön is, meglehetősen eredményesen.

FSZB Alfa

FSZB Vümpel

MVD Vitjaz

Mindezeken túl “természetesen” még a Különleges Helyzetek Minisztériumának is vannak szpecnaz egységei, amelyek elvileg katasztrófavédelemmel foglalkoznak, de valójában könnyen és gyorsan szolgálhatnak akár halálos sorozatokkal is… hogy a “Moszkvai Csatornázási Művek” különleges egységét, a “Vakond”-ot ne is említsem. Nos, így megy ez, és a felsorolás korántsem teljes, ráadásul a “többiekről” is igen hosszan lehetne mesélni…

Az Alfa Afganisztánban

Látszólag nyugdíjas, volt raktáros és szakács katonák kirándulnak: valójában ők a Grom

MVD Vitjaz és a jellegzetes színű barettjük

Felmerül a kérdés, miért van olyan komoly híre a szpecnaznak, ha tulajdonképpen olyan keveset tudunk róla?  A válasz benne van a kérdésben: pont ezért – hiszen amit nem ismerünk, azt hajlamosak vagyunk misztifikálni. A másik oka pedig az, hogy az a gyakorlati tapasztalatok alapján tudható, hogy minden kétséget kizáróan kiváló elitalakulatokról van szó, illetve – és ez meglepően komoly súllyal esik a latba – rendkívül brutálisak: nem csak abban az értelemben, ahogy az ellenféllel bánnak, de abban az értelemben is, hogy mi mindent képesek kibírni a legreménytelenebb helyzetekben. Ne legyen kétségünk: a hírnevük egyáltalán nem alaptalan.

htka.hu