VÉLEMÉNY / ELEMZÉS

2011. 12. 16. 16:15|Vélemény » Elemzés

Csaknem 340 milliárd forintnyi devizahitelt végtörlesztett november végéig a magyar lakosság – derül ki a pénzügyi felügyelet legfrissebb statisztikáiból. Ha marad az eddigi ütem, december végéig összességében mintegy 500 milliárd forinttal csökkenhet a háztartások devizás adóssága, ez a jelenlegi állomány tizede.

A végtörlesztés – potenciális – negatív következményeiről az elmúlt hónapokban rengeteg szó esett, úgy a média-, mint a szakmai diskurzus szintjén. És valóban, a végtörlesztés kétségtelenül rendszerkockázatot hordoz, a bankszférára súlyos, akár több százmilliárd forintos veszteséget róhat, és minden bizonnyal számottevően vissza fogja vetni a hitelezési aktivitását. Biztosítási szakemberként ugyanakkor szeretnék beszélni a végtörlesztésnek egy olyan aspektusáról, amely eddig nemigen kapott figyelmet, és amelynek egyértelműen pozitív a színezete.

 

A válság 2008. őszi kirobbanása óta a devizahitellel rendelkező háztartások gyakorlatilag hónapról hónapra árfolyam-pozíciójuk romlásával voltak kénytelenek szembesülni. A forint mélyrepülése, a svájci frank szárnyalása az egekbe röpítette a törlesztőrészleteket, és bár a felmérések tanúsága szerint a lakosság erre a helyzetre meglepően rugalmasan reagált – mérsékelte fogyasztását, átstrukturálta a családi költségvetést, pótlólagos jövedelemforrások után nézett, a hiteltől pedig távol tartja magát –, a törlesztési bizonytalanság beépült a várakozásokba.

 

Mondjuk ki őszintén: ma a magyar társadalom jelentős csoportjai számára szóba sem jön az, hogy hónapról hónapra meghatározott összeget hosszú távú megtakarítási célra félretegyen, és nem azért, mert erre nincs lehetősége, hanem mert a kiszámíthatatlannak érzett törlesztőrészlet-alakulás miatt ezt egyszerűen nem meri megtenni. Még akkor sem, ha erre esetleg az idei évben bevezetett egykulcsos adórendszer lehetőséget is adott volna.

Hogy pontosan mekkora csoportról van szó, nehéz megbecsülni, azt ugyanakkor merem állítani, hogy több százezer magyar háztartás jár ebben a cipőben. És értelemszerűen nem a szegények, hiszen nekik nincs lehetőségük félretenni, és nem is a tehetősek, hiszen az ő rendelkezésre álló jövedelmük mellett ez a dilemma fel sem merül, hanem a középosztály, annak is felső, illetve középső szelete. Éppen az a társadalmi csoport, amely hordozója kellene hogy legyen a megtakarítás kultúrájának.

Meggyőződésem, hogy számukra a végtörlesztés, a törlesztési bizonytalanság „kiárazódása” ismét megnyitja a takarékoskodás perspektíváját. És e szempontból mindegy, hogy milyen forrásból végtörlesztettek, hiszen akár egy családon belül „felvett” forinthitel „törlesztési pályája” is jelentősebb stabilabb, mint bármely devizahitelé. A lényeg ugyanaz: a családi költségvetés kiadási oldala kiszámíthatóvá válik, így helyet kaphat ott a „nyugdíjra”, a „gyerek esküvőjére” vagy éppen a „2020-as amerikai körútra” tétel is.

 

Magyarország vezető életbiztosítójának első embereként elmondhatom: a biztosítási szektor mindent megtesz azért, hogy a hosszú távú takarékoskodás útjára a magyar társadalom visszataláljon. Termékfejlesztéseink, pénzügyi tanácsadóink fejlesztése, a hosszú távú, minőségi tanácsadás, az egész életre szóló tervezés kultúrájának a terjesztése mind e törekvés részei. És úgy látom, ebben a politika és a szakpolitika (szabályozás) is teljes mellszélességgel támogat minket. Ám e koalíciónak a hitelintézeti szférára is szüksége van.

 

Nélküle ugyanis nem fog menni, hiszen rendkívül széles megtakarításitermék-palettájukkal a bankok is alapvető szerepet játszanak a takarékoskodás kultúrájában. A jó hír, hogy e tekintetben érdekkonfliktus sincsen biztosító és bank között, hiszen míg előbbi a kis díjas, rendszeresen keletkező megtakarításokra épít, addig utóbbi a nagy összegű, nem folyamatos pénzekre. Derűlátó vagyok hát: a (szak)politika, a bankok, valamint a biztosítók megtalálják majd az egyéni érdekek közös metszetét.