Elnök: Szólásra ki következik? 
Mocsáry Ödön jegyző: Balás Károly!

Balás Károly: T. Képviselőház! Ez a javaslat három kérdéssel foglalkozik: a házasságkötés előtti orvosi vizsgálattal, a házasodási kölcsönnel s a nemzsidók és zsidók összeházasodási tilalmával. Természetesen, ez a harmadik a legfontosabb. Méltóztassék megengedni, hogy e sorrend szerint vegyem elő ennek a javaslatnak a tárgyát. (Halljuk!)

(…)

A javaslat az orvosi vizsgálattal kapcsolatban elsősorban vérbajra és gümőkórra gondol. Szerény nézetem szerint indokolt volna ott, ahol a vérbaj nagyon el van terjedve, így például a románlakta területeken – tudjuk, hogy a románok mennyire fertőzöttek a vérbajtól és tudjuk azt is, hogy azok a szerencsétlen székely cselédek, akik Bukarestben annyi éven át szolgáltak, vérbajjal fertőzve jöttek vissza – mondom, ezeken a helyeken indokolt volna kirendeltség felállítása abból a célból, hogy a vérbaj orvosi megállapítását és gyógyítását ellenőrizze, de úgy, hogy ez az orvosi vizsgálat ingyen álljon az arra rászorulók rendelkezésére.

(…)

Legfontosabb része a javaslatnak a zsidó és nemzsidó házasságok eltiltásának kérdése. Ez kényes kérdés. Nem mi vetettük fel. Felvetette az élet, felvetette a politika, felvetették a viszonyok. Sok tekintetben tűrhetetlen az állapot. Ha azonban ez a kérdés már fel van vetve, akkor teljes őszinteséggel, becsületesen, minden kényes és nem kényes szempont félretételével foglalkozni kell vele annál is inkább, mert a magyarságnak egyik legfőbb életproblémája is. Sohasem egyéneket érintünk, hanem örök magyar népesedési érdekeket védünk, és ezért ne méltóztassék semmiféle személyi célzásnak venni, ha az ember a keverékek kérdését felveti, – akinek nem inge, ne vegye magára. – De ha már fel van vetve a kérdés, akkor igenis foglalkozni kell ezzel, mert ez magyar sorskérdés, sokkal inkább faji kérdés nálunk és sokkal életbevágóbb kérdés, mint Európának bármely nemzeténél. Tehát nem heccet, nem is pártkérdést csinálva, hanem szigorúan biológiai szempontból kell ezzel foglalkoznunk. Itt nem lehet kivételt tenni az elvi, a faji szemponttal szemben, mert nem lehet azon az alapon elindulni, hogy vannak igen kényes, igen tragikus esetek, s hogy mi lesz ezzel vagy azzal, ha ilyen törvényt hozunk. Ez éppen olyan dolog, mint hogyha – mondjuk – a fertőző tüdővészest arra való tekintettel, hogy az illető nagyon szimpatikus ember, nem akarnók elkülöníteni. Ez biológiai, faji szempont, amely ma mindenekfelett áll, különösen egy olyan javaslatban, amely mint maga is bevallja, a faji alapra helyezkedik.

Itt három érdekcsoport áll tulajdonképpen egymással szemben ennél a javaslatnál: a zsidók csoportja, a nemzsidók csoportja és a keverékek csoportja, akiket leghelyesebb hebroidoknak nevezni, miután bennük bizonyos zsidóvér van, míg azok, akik összeházasodnak, a hebrogamok, tehát hebroid és hebrogam: alapvető fogalmak ennek a kérdésnek elbírálásánál. Ha közelebbről nézzük ezt a dolgot, akkor ebben a javaslatban és ebben a problémában ez a legalapvetőbb és legfontosabb probléma, nem is a százszázalékos zsidók és nemzsidók, hanem éppen a keverékek problémája. A heterogén elemek az emberi társadalomban és az államokban különféleképpen helyezkednek el. Ha nézzük ezt az elhelyezkedést és az egyes népességeket úgy ábrázoljuk, mintha azok piramisok volnának, akkor azt fogjuk látni, hogy az egyik heterogén elem a társadalmi piramis csúcsa felé tendál, a felsőbb osztályokba húzódik be, mint mondani szokták, oda, ahol a gyümölcs érik és a virág nyílik. Vannak azután olyan heterogén elemek, amelyek lefelé húzódnak. Ha nézzük például a zsidókat, azt látjuk, hogy mindenütt felfelé tendálnak. A napszámos, a kézi munkás között kevés zsidót találunk, ellenben annál többet a birtokosok, a kapitalisták között és minél feljebb, minél magasabbra, minél finomabb gazdasági szerkezethez jutunk, minél inkább, mondjuk, szellemi munka vagy szellemi ügyesség által lehet az anyagi javakat meghódítani, annál több zsidót fogunk abban a társadalmi osztályban találni. Ez sokezer esztendős tulajdonsága a zsidóságnak. El kell ismerni, mindig felfelé tendált, különösen ott, ahol anyagi javak vannak és mindig a társadalmi piramis felső csúcsa felé igyekezett, s éppen itt van a zsidó faj veszedelmessége azokkal szemben, akik nem zsidók. Vannak más heterogén elemek is, gondoljunk csak a cigányokra. Ez mindig lefelé tendáló elem, amely mindig a társadalom legalsó részébe vonul vissza, ezért nincs is gazdasági szempontból cigánykérdés. Irreleváns az, hogy a cigányok mit szereznek, nem viszik semmire és mindig legalul lesznek. Éppen ellentétesek ebből a szempontból.

Dr. Balás Károly (Nógrád és Hont vm., Magyar Élet Pártja) 1877-ben született Balassagyarmaton. Római katolikus, a Pázmány Péter tudományegyetem tanára. Egyetemi tanulmányait a budapesti, bécsi és genfi egyetemen végezte. A budapesti tudományegyetemen avatták a jog- és államtudományok doktorává és ez az egyetem habilitálta magántanárnak is. Megszerezte az ügyvédi oklevelet is. 1901–1903-ig mint joggyakornok, majd mint aljegyző működött a budapesti és pestvidéki királyi törvényszéken. 1903–1906-ig Nógrád vármegye tiszti ügyésze és tb. főügyésze volt. 1906-ban a kassai kir. jogakadémiára nevezték ki tanárnak és 1904-ig maradt Kassán. Ekkor a pozsonyi tudományegyetemnek lett a tanára, majd 1918 augusztusában a budapesti tudományegyetem jogi karán a közgazdaságtan és pénzügytan nyilvános rendes tanárának nevezték ki. A Magyar Tudományos Akadémia levelezőtagja. A Nemzetközi Népességtudományi Intézet és a Nemzetközi Rádiójogi Egyesület magyar csoportjának elnöke. Mint a magyar–csehszlovák, magyar–román és magyar–jugoszláv nemzetközi vegyes döntőbíróság tagja hivatalos kiküldetésben többször járt Hágában és Párizsban. Igen széleskörű irodalmi működést fejt ki, közgazdasági és pénzügyi szakmunkákat írt. Tanulmányait és esszéit a legkülönbözőbb magyar tudományos folyóiratokon kívül a tudományos világ nemzetközileg ismert gyűjteményei és folyóiratai is közlik. Tagja a Szent István Akadémiának, a Darányi Ignác Agrártudományos Társaságnak, a Magyar Statisztikai Társaság választmányának alelnöke és a Magyar Gazdaságkutató Intézetnek tagja. Az Országos Felsőoktatási Tanács jog- és közgazdaságtudományi szakosztályának és az Országos Statisztikai Tanácsnak tagja. Politikai vezércikkeket több napilapba írt és elnöke a Magyarország és Pest Lapkiadó részvénytársaságok igazgatóságának. Az 1939. évi általános választáson a Magyar Élet Pártjának programjával a Nógrád–Hont megyei választáson választották meg képviselőnek. A képviselőház közoktatásügyi bizottságának elnöke. Nógrád vármegye törvényhatósági bizottságának virilis tagja. A Turul Bajtársi Egyesület Primus Magistere.Ez a zsidókérdés gazdaságilag akkor is érezhető volt, amíg a zsidók nem keveredtek nagyobb mértékben a nem zsidó elemekkel, hiszen tudjuk ezt a múltból, a történelemből is, azonban faji szempontból el lévén teljesen különítve egymástól, nem tört ki abban a mértékben, amely mértékben ezt a kitörést ma látjuk. A zsidóság ebben a tekintetben racionalista volt és a maga vallási elzárkózottságát is fajilag használta ki. Vallási és faji szempontjai megegyeztek egymással sokáig és úgy látszott a dolog, hogy a zsidóság elzárkózott, vallásilag és fajilag magába nem eresztette be az idegen fajt, ellenben ő esetleg terjesztette a maga faját kifelé. Amikor azután a zsidóság igen előkelő pozíciókra tett szert a társadalmi életben a kultúra és civilizáció fejlődésével, amikor már bizonyos zsidó elemek előnyösnek tartották azt, hogy összekeveredjenek és beolvadjanak, ezt is a maguk érdekei szerint alakították ki. Igenis összekeveredtek, keverékeket hoztak létre, de nem a társadalom alsó, hanem középső és felső osztályaiban s ezekben a középső és felső osztályokban, miután gazdaságilag mindig jobban és jobban meghódították ezeket, ők kerültek túlsúlyba. Erre különösen eklatáns példa Magyarország. Mi volna itt, ha ezt meg nem akadályoznók? Az, hogy a társadalmi piramis középső és felső osztályaiban ők lévén többségben, a felső és középső osztályokba nem őket olvasztanák be, hanem őbeléjük olvadna be a magyar középső és felső osztály, vagyis kicserélődnék a magyar társadalom, az a fizikai habitus, amelyet őseink ránk hagytak és amellyel ezer évig vegetált vagy jól élt ez az ország, teljesen megváltoznék és itt egy hebroid felső réteggel szemben a dolgozó, a két keze munkájából élő emberek tömege volna csak árja vagy turáni vagy akárhogy is nevezzük. Ez a szempont tehát a magyarság sorskérdése, mert arról van szó, hogy a magyar középső és felső rétegek ne zsidósodjanak el fajilag, vagyis ne álljon elő az, hogy igenis az uralkodó réteg egy teljesen heterogén jellegű faj, míg csak az alsóbb rétegek, a dolgozók, a nagy tömegek, akik lent élnek, hasonlóak azokhoz, aminők a régi magyarok voltak. Ebben a tekintetben tehát nem szabad sem szégyenkezést, sem kényességet éreznünk, hanem szembe kell néznünk a problémával, mert ez a fejlődés nem kívánatos. Nem kívánatos, hogy a gazdasági vezetés, a gazdasági túlsúly a keverékek, a hebroidok kezében legyen, de nem kívánatos az sem, hogy a politikai vezetők is ezek közül az elemek közül kerüljenek ki.

Eddig a faj és a nyelv szempontját sokszor szándékosan összezavarták. Összezavarták a vallási szempontokat, a nemzetiségi szempontokat is. Pedig nagy különbség van köztük. A faj biológiai, fizikai valami, látható, érezhető, tükörben megnézhető. A vallás már egy erkölcsi és jogi kategória. A nemzetiség a nyelvnek a kategóriája. A nyelvet meg lehet tanulni, a fajba születni kell és azért nagyon megtévesztő, amikor olyan értelemben beszélnek például zsidó és nemzsidó fajról, mint magyar és német fajról, és ezzel az összekeveredéssel a logikát hamis vágányokra tolják. Igaz, hogy minden faj végeredményben keverék faj. A zsidó is, a magyar is, meg a német is, azonban keverék és keverék között óriási különbség van. A magyar faj jellege, mint ilyen, alig állapítható meg. Antropológiai szempontból a keletbalti, az alpin, a turanoid csoportok között szokták megállapítani. A zsidó ellenben egészen más fajtákkal keveredett, tehát habitusa is más lett és ennek következménye az is, hogy az átöröklés is egészen más szempontok szerint történik. Ha például a magyar keveredik, mondjuk némettel, olasszal vagy mivel, ez a keveredés az ő fajtájuk habitusán alig változtat és miután a fő európai fajták közé illeszkedik be mindkettő, ezek közül az egyik vagy a másik kerül túlsúlyra. Nem így van azonban a zsidó keverékeknél: ezek heterogénebb jellegüknél fogva a maguk faji tulajdonságait erősebben örökítik át, tehát feltűnőbbek, jellegzetesebbek és ezért a másik fajra nézve rombolóbban is hatnak.

Ez éppen olyan, mint amikor egy pohár vizet és egy pohár tintát keverünk össze. Ha abba a pohárban egy csepp tintát öntünk bele, az már nem ivóvíz, ellenben egy pohár tintába bátran beleönthetünk egy csepp vizet, az még mindig tinta marad. (Tetszés a jobboldalon.)

A keverékfajoknak fő veszedelmessége a mi szempontunkból azonban az, hogy a zsidó fajt nem a százpercentes zsidók, hanem ezek a keverékek terjesztik tovább, ezek diluálják és ezek viszik el jóformán a társadalom minden rétegébe. Nem az a veszedelem, hogy az a galíciai zsidó idejön és beházasodik rögtön abba az előkelő vagy nem előkelő keresztény famíliába, hanem azok a keverék háromnegyed, egynegyed, egynyolcad, vagy nem tudom milyen zsidók, (Úgy van! – jobbfelől.) s ezek az összekeveredés folytán terjesztik a zsidó fajt; ezek a keverékek tulajdonképpen mind szélesebb és szélesebb rétegekben diluálják a fajt, úgyhogy ma már ott tartunk, hogy 20–30 év múlva, ha bizonyos törvényes gátakat nem szabunk ennek a fejlődésnek, fiaink és leányaink nem házasodhatnak, vagy nem mehetnek férjhez anélkül, hogy vagy innen, vagy onnan, vagy a nagypapa vagy a nagymama részéről a zsidó vér, a »tinta« bele ne kerüljön. Egyszóval tehát nálunk ez a hebroid kérdés sokkal élesebb és sokkal veszedelmesebb elterjedettségű, mint Európának bármely más államában. Ezt a folyamatot tehát valahogyan megakadályozni, valahogyan korlátok közé szorítani, merem állítani, a magyarságnak életkérdése, sorsdöntő jelentőségű kérdése.

Ez a javaslat végre rálépett a faji alapra, elég tapogatódzva, de rálépett, és ezért örömmel kell azt üdvözölnünk, mert akárhogyan vesszük, akármilyen kritikában részesítsük is, ez a javaslat mégis nagy lépés a magyar nemzet biológiai sorsa tekintetében. Tehát azáltal vált ez a javaslat sorsdöntővé, mert éppen a faji alapra lépett rá. A kérdés ugyanis arról szól, a körül mozog, hogy megmentsük-e az utolsó órában a magyarságnak eddigi faji összetételét és európai jellegű keverékét, vagy pedig megengedjük-e azt, hogy egy merőben heterogén, idegen jellegű faj vagy fajkeverék örökítse át a maga idegen jellegét, főleg a magyarságnak középső és felső osztályaiban, tehát megváltoztassa azt a faji jelleget, amely ezer éven keresztül ezt az országot vezette, amely ennek karakterét megadta, (Úgy van! jobbfelől.) mert akkor hasadás történik, előáll az az eset, hogy keletkezik egy olyan állam, amelynek vezető, felső rétege hebroid, idegen, szemita vagy bármilyen jellegű, a többi pedig – mondjuk – közép-európai jellegű marad. Ezzel azonban, azt hiszem, a magyarság dekompozíciója volna előttünk, és most, amikor ez a kérdés élére állítódott, bukásunkat is jelentené.

Már most az a kérdés, hogy szerencsés-e ez a javaslat vagy sem. (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Ez a javaslat eltiltja a zsidó és nem zsidó házasságokat és ezzel látszólag meg van oldva a vérkeveredés kérdése. De hogy ezt megtegye, tulajdonképpen fikciót állít fel a törvény, és a fikció elejére állítja azt, hogy ki tekintendő zsidónak és ki nem tekintendő zsidónak. Hogy ez a zsidónak tekintés vagy nem tekintés a gyakorlatban azután tulajdonképpen szerencsés-e, elég messze megy-e, vagy nem megy elég messze, ettől függ tulajdonképp a javaslatnak szerencsés vagy nem szerencsés volta is. (Úgy van! jobbfelől.) A fő probléma tehát zsidó keverékek problémája. A javaslat célja ezeknek kizárása, restringálása, vagy minél szűkebb körre szorítása. Mert mit jelent a fajvédelem? Azt, hogy a fajtát védem, fajt pedig biológiai téren a szaporodás terén kell védeni, tehát lehetőleg eliminálni kell a mulattokat, a basztardokat és ezért, amennyiben ez a javaslat ezt a célt szolgálja, szerencsés, amennyiben nem szolgálja, tehát ennek helyet és utat ad, nem helyes, és ezért én a magam részéről perhorreszkálok minden olyan változtatást, amely ezen a javaslaton bizonyos enyhítést akar csinálni. Mert mit jelentenek ezek az enyhítések? Azt, hogy több zsidó vér kerül bele a magyar társadalomba, s a magyar társadalomnak nagyobb fokban való hebroiddá tételét jelenti. Ez nem a szentimentalizmus kérdése, ez nem méltányossági kérdés, hiszen vannak igen derék emberek, akik talán megérdemlik, hogy egyénileg kivételt tegyenek velük, azonban ezek is fajukat éppen úgy átörökítik, utódaik éppen úgy azt a jelleget viszik tovább, amely jellegnek tovább terjedését éppen ez a törvény nem akarja megengedni, illetőleg restringálni akarja. Annyiban tekintjük tehát a javaslatot szerencsésnek vagy kevésbé szerencsésnek, amennyiben ezt a célt szolgálja.

Ilyen fikcióra tulajdonképpen nem is volna szükség. Elegendő volna az, – igaz, hogy a végrehajtás már bizonyos nehézségeket okozna, – hogy egyszerűen azt mondanók, hogy ilyen meg ilyen esetekben tilos az összeházasodás, tekintse magát az illető zsidónak vagy nem zsidónak, de ha nem zsidónak tekinti is, összeházasodni ilyen meg ilyen esetben nem volna szabad. Ezzel is el volna érve az a cél, természetesen ez a fikció felállítandó s ha a tilalmat valaki áthágja, akkor progeniturái, az utódai zsidónak tekintendők. Erre azonban nem akarok bővebben kitérni, minthogy ez a javaslat azt a rendszert fogadta el, hogy ki tekintendő zsidónak vagy nem zsidónak. Itt a fő szempont az, hogy akár zsidónak tekintendő valaki, akár nem, ha benne a zsidó fajiságnak a tulajdonságai, fizikai alkotórészei megvannak, ezt a fajtát éppen úgy terjeszti, mintha nem volna zsidónak tekintendő. Ezért nem szabad nézetem szerint semmiféle enyhítést csinálni, mert minden enyhítés tulajdonképpen a magyar népnek nagyobb fokban való telítése hebroid irányban.

Itt fel szokták hozni azt, hogy egyes emberek micsoda kellemetlen helyzetbe kerülnek, hogy mennyire méltánytalan az, hogy ennek meg annak ilyen sorsa legyen, hogy kérem, – azt mondják – már a nagyapja kikeresztelkedett stb., tehát ilyesféléket mondanak. Ha azonban ez a probléma már fel van vetve és ha már komolyan szembenézünk vele, akkor be kell látnunk, hogy itt tulajdonképpen arról van szó, mi fontosabb: ezeknek a keverékeknek, ezeknek a hebroid rétegeknek a sorsa-e, – koncedálom, hogy vannak közöttük sajnálatraméltó esetek – vagy pedig az egész magyar népnek, a magyar nép millióinak a sorsa. (Úgy van! – jobbfelől.) S ha ezt a kettőt szembeállítjuk, akkor, hiába, azt kell mondanunk, hogy a közérdek az, hogy a magyarságnak fajvédelmi érdekei óvassanak meg, nem pedig az, hogy esetleg egyes hebroid rétegekkel szemben méltánytalanságot gyakoroljunk. (Úgy van! Úgy van – jobbfelől.)

Itt azután felmerülnek a vallási szempontok is. Szerintem nagyon szerencsétlen dolog a vallási szempontokat itt szembeállítani a faji szempontokkal, mert a kettő egészen más téren, más síkon mozog. A vallás a fajon nem változtathat, és hiába, követ valaki bármilyen vallást, fajtáját átörökíti akarva, nem akarva. A faji jellegek a vallástól nem választhatók el, és ezért szerencsétlennek tartom a vallás szempontjából is, ha éppen ilyen tekintetekkel akarják itt a tájbiológiai érdekeket megkerülni. Ez is csak újabb dolog, azelőtt éppen a katolikus vallás és általában a keresztény vallások zárkóztak el a legmerevebben a zsidókkal való összeházasodástól. A múltban a faji és vallási szempontok összeestek, mert a zsidóság vallásilag és fajilag egyaránt annyira zárt egység volt, hogy nem is történt meg ennek áttörése. A probléma újabban azáltal változott meg, hogy a zsidóságnak egyre nagyobb és nagyobb tömegei igyekeztek levetni fajukat, vallási érdekeik ellenére is és igyekeztek kikeresztelkedés útján megkerülni a fajbiológiai szempontokat. A keresztséget tehát nem szabad magyar szempontból sem eszköznek elfogadni arra, hogy a keresztség útján lehessen fajbiológiai szempontokat megkerülni és a magyar nép vérét hebroid elemekkel telíteni. (Élénk helyeslés és taps.)

Természetesen, ha tilalmakat állítanak fel abban a tekintetben, hogy keresztény és zsidó nem házasodhat össze, akkor felmerül az a kérdés, hogy melyik az a határ, amelyet túllépni nem lehet. Végeredményben kétségtelen ugyanis, hogy a zsidóságnál a faji és vallási szempontok összeesnek, vagyis a zsidó vallás – kivéve, ha valaki nem zsidóból tért át zsidóvá, ami igen kivételes eset – egyúttal bizonyíték a zsidó faji származás, bizonyíték a zsidó fajiság mellett, a keresztény vallás ellenben még nem bizonyíték a keresztény fajiság mellett, mert lehet, hogy az ősök nem a keresztény vallást követték és zsidófajúak voltak. Itt azután a javaslatok bizonyos mértéket állapítanak meg abban a tekintetben, hogy a hebroidok milyen dilucióban házasodhatnak össze. Ezeket a diluciókat lehet szerencsésebben vagy kevésbé szerencsésen megállapítani. Szerény nézetem szerint a mi viszonyaink között egynyolcadnál erősebb zsidókeverék összeházasodását nem volna szabad megengedni. (Helyeslés.) Csak így lehetne megakadályozni a zsidó és a nem zsidó fajúak közötti kellemetlen, káros vérkeveredést.

Ezzel kapcsolatban azt szokták szentimentálisan mondani, hogy ez a javaslat továbbmegy, mint a német fajvédő törvények. Ez teljes falsum és különösen demográfiai és statisztikai szempontból egyáltalában nem igaz, mert ha egy összekeveredés hatását nézzük, akkor az első szempont mindig az, hogy milyen arányban keveredik össze az illető két elem. Tehát az arányok fontosak. Németországban a lakosságnak körülbelül fél százaléka vagy annyi sem zsidó, nálunk pedig legalább is hét százalék, de ha az erősen hebroidokat vesszük, akkor még több a zsidók számaránya. Ha tehát Németországban megengednék ma azt, hogy az összes százszázalékos zsidók összeházasodhatnak százszázalékos árjákkal, akkor aránylag még mindig nem kerülne annyi zsidó vér a német társadalomba, mintha mi megengednők azt, hogy az egynyolcad vagy egynegyed zsidók házasodhatnak össze tiszta nem zsidókkal. (Helyeslés.) Az arányban van tehát a kérdés lényege. Ha tehát a németek azt mondják, hogy egy negyed- vagy félzsidó összeházasodhat egy árjával, ez sokkal, de sokkal kevesebb veszélyt jelent fajvédelmi szempontból az ő számukra, mint amennyit nálunk jelentene a hasonló eset. Ezért szerény nézetem szerint nálunk az okszerű határ az egynyolcad, vagyis egy dédanya. (Rassay Károly: Akkor már ott nincs mentség. – Derültség.)

Amint említettem a zsidó faj átütő ereje sokkal nagyobb. Igen sok egynegyed- vagy egynyolcad zsidót látunk, akiben csodálatos módon kiütközik a faji karakter külső habitusa és lelkisége tekintetében; ez sokszor irigylésre méltó, mert akaraterőt, szívósságot és olyan egocentrizmust jelent, amelyet az árja faj nem tud felmutatni, de viszont fajbiológiai szempontból mégsem kedvező. Ezt az összekeveredési szempontot különféleképpen lehet felfogni; lehet azt mondani, hogy ez kedvező vagy kedvezőtlen jelenség, hiszen azt, hogy melyik faj különb, abszolúte eldönteni nem lehet, de igenis el lehet dönteni azt, hogy az egyik faj, agresszív, hódítóbb sajátsága egy másik fajra nézve kellemetlen-e vagy nem, és miután mi nem zsidó fajba születtünk, nekünk a fajunk érdekeit kell védenünk. Éppen ezért az erős zsidó keveredést évszázadok, sőt évezredek óta kellemetlen jelenségnek fogták fel. Ez nem frázis. Méltóztassék csak akármelyik árja, nem zsidó anyát megkérdezni, hogy vajon örülne-e annak, ha az ő gyermeke zsidó típusú lenne és zsidó faji tulajdonságokkal ékeskednék; mindegyik anya azt fogja mondani, ebből nem kérek. (Úgy van! Úgy van!)

Minthogy a vérkeveredés nem jogi kérdés, hanem biológiai dolog, ez a kérdés túlmegy a házasságkötések kérdésén is és ugyanezek a meggondolások érvényesek a házasságon kívüli nemi viszonyokra is. (Úgy van! Úgy van!) Én igenis hiányolom, hogy ebben a javaslatban nincs meg az, ami az olasz és német törvényekben benne van, hogy a tilalom a házasságon kívüli nemi viszonyokra is fennáll. (Élénk helyeslés. – Meskó Zoltán: Be kell venni!) Enélkül nincs a tilalomnak szankciója, sőt tovább megyek, egyenesen előnyben részesíti azt a zsidót, aki házasságon kívüli nemi viszonyban él, mert ez a zsidó egyenesen megszabadul mindenféle tartási kötelezettségtől, (Úgy van! Úgy van! – Benes Zoltán: Jutalomban részesül.) bár éppen úgy terjeszti a maga fajtáját, sőt ha a statisztikát megnézzük, látjuk, hogy a törvénytelen születések túlnyomó része hebroid jelleg. Itt van még egy szempont. Nem akarok erkölcsi szempontokat belekeverni, de igenis a keresztény nőre a legmegalázóbb a zsidóval való viszony. (Úgy van! Úgy van!) Ha ezen a téren tudunk valamit csinálni, akkor erkölcsi szempontból is jó munkát fogunk végezni. (Zsámboki Pál: Akarni kell!) Nem tudom, miért ne lehetne például abba a szakaszba, amely kimondja, hogy a tilalom elleni házasságok érvénytelenek és ezért büntettetnek, bevenni azt, hogy a tilalom elleni házasságok, illetve házasságon kívüli tartós nemi viszonyok büntettetnek. (Helyeslés.) Természetesen a büntetéseknél, miután ez bizonyos hebroid és vegyes kategóriákra is kiterjed, gondosan kidolgozott kazuisztikát kellene létrehozni.

Még egyet. Ez tulajdonképpen nem a házassági törvénybe tartozik, de miután a házasságon kívüli nemi viszonyok is terjesztik a hebroizmust és hebrogámiát, igenis nálunk is be kellene vezetni a német törvénynek azt a helyes intézkedését, hogy zsidó nem tarthat 45 éven aluli keresztény cselédet. (Taps. – Maróthy Károly: Szavazzák meg!)

Említettem, hogy ennek a javaslatnak főcélja a nem zsidók és zsidók között kötött házasságok tilalma révén elkerülése annak, hogy népességünk nagyrésze hebroiddá váljék és azt mondottam, szerencsétlen dolog, hogy a javaslat összekeveri a vallást a faj kérdésével.

Voltam bátor hivatkozni arra, hogy a zsidófaj a keverékek útján terjed elsősorban; és hogy ez mennyire így van, errenézve legyen szabad egy nagyon nagy zsidóra hivatkoznom, világhírű emberre, Disraelire, a későbbi lord Beaconsfieldre, aki maga is zsidó származású volt, tehát jól ismerte a faját, Anglia is sokat köszönhet neki, hatalmas ember volt és az ő híres mondása az, hogy a zsidó fajnak megvan az az előnye, hogy a zsidók és nem zsidók között kötött házasságból nem keverékek, hanem zsidók születnek. (Úgy van! Úgy van!) Ő saját fajának fensőbbséges érzésével tudta és büszkén vallotta ezt a folyamatot.

Ha a magyar történelemre visszanézünk, megállapíthatjuk, hogy itt a faji öntudat igenis megvolt és mindig el volt tiltva a zsidók és nemzsidók közötti házasság. Az egyház is ezt az irányt követte és a régi időben, amikor a zsidó faj még nem tört ki a maga vallási keretéből, amikor még nem volt meg benne az a racionalizmus, hogy neki érdemes kikeresztelkednie, (Úgy van! Úgy van!) s nem törte át a vallás szempontjait, ez egy nyugodt terület volt, ahová behatolni nem lehetett, de az egyház is teljesen eltiltotta a zsidókkal való összeházasodást.

A magyar történelemben a zsidókérdés sokszor volt aktuális. Érdekes például Kálmán királyunk törvényeire gondolni. Kálmán királyunk látta, hogy érdekes réteg volt az országban az úgynevezett izmaeliták rétege. Ezek az izmaeliták előkelő urak voltak, török-bolgár származású magyar urak, akik a mohamedán vallást követték és többnyire katonák voltak. Ezek nagy szerepet játszottak és számos előkelő magyar család származik ilyen bolgároktól. Kálmán király ezeket beolvasztotta olymódon, hogy megparancsolta, hogy minden izmaelitának magyar lányt kell elvennie és izmaelita leány csak magyar emberhez mehet férjhez, tehát teljes faji asszimilációt hozott létre. Ezt ő nem tartotta aggályosnak, és pedig azért nem, mert ugyanaz az emberfajta volt, mint a magyar és beolvasztotta. De ugyanebben a törvényben megtiltja a zsidókkal való összeházasodást. Látszik tehát, hogy ők is látták ezeket a faji szempontokat, ha abban az ideológiai korszakban másképp fejezték is azt ki. 1848 előtt ez az összeházasodás nem volt szabad, tehát nem is gondolhattak rá, hogy valamikor ilyen fejlődés állhasson elő, aminő most van.

De legyen szabad arravonatkozólag is felhoznom argumentumokat, hogy az egyház, a magas klérus, nem is olyan régen egészen másként gondolkozott erről a kérdésről. 1883. december 10-én a főrendiházban Simor János hercegprímás a következőket mondotta:

Magában az indokolásban, amikor megengedték a keresztény–zsidó-összeházasodást, – tudjuk, abban az időben volt ilyen javaslat – az helyeztetik kilátásba, hogy az izraelita nép a keresztény társadalomba be fog olvadni. (Olvassa): »Legyen szabad nekem egy évezred történelmére hivatkozva megjegyeznem, hogy a beolvadás egészen bekövetkezni nem fog, mert a társadalom keresztény, ők pedig zsidóság. És ha az a történelmi botrány előállana, – mondotta Simor – hogy a társadalom megszűnnék magyarnak lenni, akkor ez a társadalom feloszlik stb.« Ugyancsak a főrendiház egyik ülésén Haynald Lajos bíbornok mondotta (olvassa): »A zsidók és nemzsidók közötti házasság már magában sem kell egy céljait kellően felismerő vallástársulatnak sem.

A keresztény családi életnek formái és obszervenciái egészen elütnek a zsidóétól s a zsidó a keresztényétől. Szükségképpen következik, hogy az egy családban egyesült zsidók és keresztények együttélése vagy az állam céljaira nem hasznos vallási közömbösséget szül, vagy pedig olyan ellenkezéseket állít be a családi élet terére, amely a házassági élet eszményi felfogása által követelt teljes összhangzásnak, a szellemi életközösségnek és az ezáltal elérendő családi boldogságnak csak megzavarására szolgálna.« Schlauch Lőrinc, szatmári püspök ugyanekkor azt mondotta (olvassa); »Az ellentét a keresztények és zsidók között ezeknek életnézeteiben, eszméiben, gondolataiban, szokásaiban, a múltaknak emlékeiben, a jövőnek reményében sokkal nagyobb, sokkal mélyebb, mintsem hogy összeházasodás útján ezt megszüntetni lehessen.« Samassa, egri érsek ezt mondotta (olvassa): »Az az elmélet, amely arra tendál, hogy így asszimiláljunk keresztényeket és zsidókat, nagy szerencsétlenség, amely minden magasztosabb felfogást elnyom, minden érzületet elaljasít, minden tehetséget a durva érdekek körébe von el, minden erényt a földi jólétre vezet vissza.« Sőt, Tisza Kálmán miniszterelnök ugyanakkor azt mondotta (olvassa): »Attól félnék, hogy a judaizmus át fogja hatni a keresztény társadalmakat.«

Én mindezeket csak azért hozom fel, hogy rámutassak arra, hogy ezekben a körökben, amelyeknek sokszor szeretnék a segítségét kérni a fajvédelem szempontjából, abban az időben más hangok hallatszottak. (Jurcsek Béla: Reméljük, hogy a mostaniakban is!) Ez a probléma, mint említettem, nehéz, súlyos probléma, azonban ma már a helyzet az, hogy azt elnémítani nem lehet, ez a probléma él, megoldást követel, akár foglalkozunk vele, akár nem. Ha tehát foglalkozunk vele, akkor őszintén és becsületesen kell vele foglalkoznunk, nem tyúkszemre hágásképpen, nem hecc-képpen, hanem a magyar nép életérdekeit figyelembe véve, tehát őszintén megvallva. (Úgy van! Úgy van!) Ma már nem lehet tagadni, hogy igenis van komoly vérkeveredési probléma zsidók és nemzsidók között és hogy ez a vérkeveredés a befogadó népnek, a gazdanépnek szempontjából nem kívánatos, különösen nem kívánatos ennek kiterjedése, minél általánosabbá válása. Mert ha ez továbbterjed, akkor a magyar társadalom középső és felső rétegeiben nem a zsidókat fogjuk beolvasztani, hanem azokat ők olvasztják be maguk közé. Előáll az a helyzet, hogy a magyar nép összetétele megváltozik és vezető rétegei idegenjellegűek lesznek azokkal szemben, akik ezer év óta fenntartották ezt az országot. (Taps.) Nem kívánatos tehát a zsidó keverékrétegnek a megnövekedése, nagyobb térfoglalása, nagyobb uralomra jutása akár gazdasági, akár politikai téren. (Úgy van! Úgy van!)

A javaslat felismerte azt a problémát és azért azt elfogadom és örömmel üdvözlöm abban a feltevésben azonban, hogy az nem fog utólag és időközben enyhébbé tétetni, (Maróthy Károly: Erről is szó van?) s hogy az elkerülhetetlenül szükséges kiegészítések, különösen a házasságon kívüli hebrogámiára vonatkozólag, még ebben a javaslatban helyet fognak foglalni. (Élénk helyeslés és taps. A szónokot többen üdvözlik.)

Kapcsolódó: "Ha az ember bálba megy, frakkot ölt!" – mondják a zsidók, ha kikeresztelkednek