Alphonse de Châteaubriant (1877-1951) breton származású francia író volt, arisztokrata, nagyon konzervatív, mélyen keresztény, a monarchia nosztalgikusa, a legelőkelőbb francia irodalmi kitüntetés, a Goncourt-díj birtokosa, akinek minden esélye megvolt rá, hogy a Francia Akadémia tagja legyen. Ekkor azonban a felesége, aki jól ismerte Németországot, magával vitte egy németországi utazásra, és a méltóságteljes arisztokrata hirtelen "odalett" Hitlerért és a nemzetiszocializmusért, és megírta szentségtörő könyvét Az erők kévéje (Le Gerbe des Forces) címmel.

Amint azt Marc Augier írja: «Alphonse de Châteaubriant egy nagyon nagy keresztény volt, akiről ma azt mondanánk, hogy "kereste önmagát". Keresésük közben a mai progresszista katolikusok Marxra találnak. Châteaubriant Hitlerre talált. Így van. Nem lehet semmit tenni. Senki sem tehet semmit. Legfeljebb betiltani a könyvet, amit a (gaulle-ista) katonai biztonsági szolgálat 1944 augusztusában meg is tett.»

Marc Augier így folytatja: «A keresztény hitének betudható néhány fenntartással Châteaubriant átlendül az Új Rendbe, és ezt 300 villámló oldalon tudatja. (...) Óriási a botrány a szörnyűségesen konformista világban, amelyben a globalista propaganda a második európai polgárháborút készíti elő. (...) Amit Hitlerről mond ebben a könyvben, elkeseríti a helyesen-gondolkodókat, és kiváltja a közvélemény idegen urainak a haragját.»

Íme, néhány részlet ebből a ma már megtalálhatatlan, «szentségtörő», könyvből:

«Hitler elsősorban egy költő, egy nagy szív, és az összes nemzetből való emberért gondolkodott.

Az a férfi, aki a hitlerista Németországot kormányozza - elég emberismerettel kell rendelkeznünk ahhoz, hogy felfedjük és elég bátorsággal, hogy meghalljuk őt - egy rendkívüli ember, akinek a szelleme nem az ambiciózus politikusi ügyesség jeges régióiból meríti az eszméit, hanem a mély szeretetből és az önfegyelemből, amelyről a csalás és a trükközés hivatásosainak fogalmuk sincs.

Hitler nagyobb géniusz, mint az egyéniség zsenije, mélyebb, mint a szellem zsenije ... ő egy nemzeti géniusz, egy faji géniusz, aki az egész népét megtestesíti.

Szeme színe az ő Königsee tava vizének mélykékje, amikor a Sankt Bartholoma körüli tó visszatükrözi Tirolja felhőinek erőteljes sávos áttöréseit. Lelkesítő érzés mellette lenni, amikor beszél. (...) A teste vibrál, anélkül, hogy egy másodpercre is veszítene a tartásából; a fejmozdulata fiatalos, a tarkója meleg. Hátát nem hajlította meg a politika piszkos szenvedélye; telt és tiszta, mint az orgonasíp. És a finom keze eleven, mozgékony, puha, intelligens, nőies. Igen, kétségtelenül, ebben a férfiban maradt valami a nőből. Szerencsére.

Igen, Hitler jó. Nézzék őt gyerekektől körülvéve, nézzék őt azok sírja fölé hajolva, akiket szeretett; ő végtelenül jó, ismétlem: jó, teljes meggyőződéssel, hogy ez a botrányos állítás nem fogja megakadályozni a csodálatos, páratlan francia szőlőt, hogy beérjen Beaugency lankáin. »

(La Gerbe des Forces, 1937)

Később Hitler találkozott Châteaubriant-nal, és kezeit a keze közé fogva ezt mondta neki: «Francia író uram, ön jobban megértette a nemzetiszocializmust, mint a rám szavazó németek 99 százaléka!»

1940 augusztusában Châteaubriant ezt írja: «A fáradt népek körében egyedül Németország adja tagadhatatlan bizonyítékát a szenvedélyes életnek. Németország nélkül Európa már csak szabad átjáró az összes jövőbeli nagy invázió számára.»

_______________________________