Kevés olyan hamis és félrevezető fogalom van manapság, mint amit „gyűlöletkeltésnek” neveznek. Minden népcsoport tagjainak természetes törekvése, hogy összetartsanak, és teljesen érthető, ha egymást jobban szeretik, mint az idegeneket. Ha nem így cselekednének, az adott etnikum képtelen lenne ellenállni a külső veszedelmeknek. Hogyan tudott volna fennmaradni például a magyarság, ha ellágyították volna a szívét a rá törő idegen hódítók szeretetre és békességre felszólító szirénhangjai?
Érthető hát, ha minden gyarmatosító igyekszik a bennszülöttek természetes védekező ösztönéből fakadó összetartását és ellenállását „gyűlöletkeltésnek”, „idegengyűlöletnek” minősíteni. Ha pedig az őshonos lakosság képviselői csak szavakban kelnek ki az idegen invázió, illetve gyarmatosítás ellen, azt „gyűlöletbeszédnek” nevezik. A hódítók ördögi célja: végzetesen meggyengíteni az etnikum legtermészetesebb túlélési ösztönéből kifejlődött összetartó erőt.
A gyűlöletet ráadásul minden emberi kultúrában a gonosz, az ördög egyik legfontosabb fegyverének, a legfőbb rossz megtestesülésének tartják. Ha tehát az idegen megszállók képesek elhitetni az alávetett őshonos nép tagjaival, hogy nemzeti érzésük és a betolakodók ellen viselt küzdelmük „gyűlölködés”, akkor aligha van esély a tömeges ellenállás megszervezésére. Ebben az esetben ugyanis a többség harc nélkül leteszi a fegyvert, mert senki sem akar „gyűlölködővé” válni – még akkor sem, ha egyébként éppen a hódítók által ránk erőltetett liberális ideológia a „verseny” és az „önmegvalósítás” jelszavait hirdeti, melyek kifejezetten kedveznek a gyűlölet kifejlődésének. Igaz, a liberalizmus a nemzeti érzéseikben megingatott egyének egymás ellen táplált gyűlöletét élesztgeti, ami nem számít bűnnek, mert az „önmegvalósítás” nevében minden megengedett. A meghódított népek nemzeti tudatát és az abból természetszerűleg kialakuló, a hódítók ellen irányuló „kollektív” haragját – ami persze a nemzeti ellenállástól elválaszthatatlan - azonban a legfőbb bűnnek bélyegzik.
Kivétel persze akad: a cionisták még ma is joggal gyűlölhetik egykori háborús ellenségüket, a „nácikat”, sőt nekik ahhoz is joguk van, hogy gyűlöljék azokat, akik világuralmi törekvéseiknek jelenleg útjában állnak: a „szélsőséges” arabokat és muzulmánokat, közöttük is főleg a palesztinokat. Sőt a cionisták azt is megengedhetik maguknak, hogy gyűlöljék az irányításuk alatt álló világbirodalom tartományaiban élő, a függetlenség elvesztésébe beletörődni nem tudó alattvalókat: a „fasisztákat”, „antiszemitákat” és „nácikat”. Miközben pedig a „szélsőségesnek” nevezett csoportokat gyűlölni kifejezetten kötelező, az oktatásban és a nyilvánosság fórumain óriási erőbedobással folyik a kampány a „gyűlöletkeltés” és a „gyűlöletbeszéd” visszaszorítása céljából. Hiába, nincs új a Nap alatt: noha állítólag a „felvilágosodás”, a „tolerancia” és a „liberalizmus” korában élünk, a mai világban is léteznek eretnekek, lázadók és forradalmárok, akiket gyűlölni (majd elhallgattatni, karanténba zárni, bebörtönözni, kivégezni) kifejezetten „politikailag korrekt” cselekedetnek számít.
Persze a világhódítók mondhatják, ők nem egész népcsoportokat gyűlölnek, hanem csak azokat gyűlölik, akik szerintük gyűlölködnek: vagyis a „fasisztákat”, „antiszemitákat” és „nácikat”. Újabban pedig a „muzulmán szélsőségeseket” és a „terroristákat”. De hát miért is kellene gyűlölniük teljes népcsoportokat, amikor azok – a „gyűlöletkeltő” kisebbséget leszámítva – beletörődnek szabadságuk elvesztésébe, és pisszenés nélkül szolgálják uraikat? Őket csak megvetik.
Ajánlatos tehát résen lennünk, amikor a „gyűlöletkeltésről” akarnak kioktatni minket. Régebben a papok beszéltek ilyesmiről, és sok esetben ők sem minden hátsó szándék nélkül. Habár igaz, ami igaz: a keresztény egyházak papjai az egymás közötti személyes emberi kapcsolatok megjavítása érdekében beszéltek a szeretetről, azonban az eszükbe sem jutott, hogy a hazánkra törő ellenség „kollektív” szeretetére neveljék a magyar népet. (A Habsburg-párti katolikus egyház papjai harcra buzdítottak a török ellen, miként a törökpárti protestáns lelkészek az osztrákok ellen, de 1848-ban, vagy az első és második világháború idején mindegyik keresztény felekezet papjainak és lelkészeinek a többsége teljesítette a hazafias kötelességét: vagyis a mai torz felfogás szerint „gyűlölködött”.) Nagyot fordult a világ. Mostani uraink a legkevésbé sem bánják, ha mi, magyarok egymással folyamatosan viszálykodunk. Csak az „idegeneket” kellene „kollektívan” szeretnünk. Akik erre minket nap mint nap felszólítanak, legkevésbé sem magasröptű morális elvektől áthatva prédikálnak nekünk. Mások a céljaik.
Perge Ottó
Kapcsolódó hírek:
Háborognak a toleranciai bajnokai, mert egyre erősebb a svéd nemzetiszocialista ellenállás
Halhatatlanok - A HVIM megemlékezése Budapesten
Kyle Chapman és az új-zélandi ellenállás
Fővárosi olvasónknak holnap délután gázt adni lesz kedve - bárki büntetlenül követheti a példáját