Napjaink jelszavaktól hangos világában gyakran találjuk magunkat szembe olyan tévedésekkel, amelyek az emberi felületesség és céltudatos ferdítések eredményeként makacsul és hosszú időn át tartják magukat. Ilyen tévedés sokak abbéli hite, hogy a nemzetiszocializmus nem több mint antiszemitizmus, illetve, hogy az antiszemitizmus egyenlő a nemzetiszocializmussal.

A téves felfogás megerősödésére nyilvánvalóan a körülmény adott okot, hogy a zsidóság szívós és céltudatosan unkájával annyira beásta magát politikai, gazdasági és társadalmi életünk minden vonatkozásába, hogy bármilyen téren szükségesnek tartott reformok megvalósítása - egyebek mellett - minden alkalommal „zsidókérdést" is jelentett. Földbirtokreform vagy gazdasági kulcspozíciók, parcellázás vagy a tőzsde megrendszabályozása, meghamisított szociálpolitikai alakulataink felszámolása vagy nemzeti kultúránk egészségessé tétele: mindig egyformán zsidókérdések is.

A kérdés ilymódoni ismételt és állandó visszatérése megmagyarázza, hogy az egyébként csak részkérdés miért nyert tömegeink szemében minden másnál nagyobb jelentséget. De érthetővé teszi azt is, hogy míg minden más programpont csak ismételt meghirdetés, magyarázat, megvilágítás után ment át a köztudatba, a zsidókérdés, mint amelynek közvetett vagy közvetlen vonatkozásaival már mindenki szembetalálta magát elsősorban tette magáévá. Császárok és pápák két évezreden át hozták meg zsidóellenes rendelkezéseiket.

Az a tény, hogy több évszázados időközökben csaknem azonos tiltórendelkezéseket kellett hozni, nemcsak az árják jóhiszeműségét és feledékenységét bizonyítja, de bizonyítja azt is, hogy a zsidóság teljességgel képtelen az antiszemitizmusból önmagát illető tanulságot levonni. Faji jellegzetességei, mint az: anyagelvűség, az erkölcsi normák gátlásnélküli sutba dobása, megvető tagadása mindennek, ami idealizmuson épül fel, a mindenkori gazdanép tervszerű leigázására való törekvése, élősdi mivolta, fizikai munkától való irtózása egyaránt képtelenné teszik önálló államalkotásra, vagy más népekkel való békés együttélésre.

Jogosnak látszik a kérdés a zsidóság fenti szerencsétlen és bűnös jellegzetességeinek megállapításával szemben: minden árja angyal-e? Minden árja mint egyén és a belőlük adódó közösség idealista lelkülettől áthatott tökéletes produktuma-e a teremtésnek? Nem bizonyára nem! De éppen ezért van a zsidókérdésnek olyan mérhetetlenül nagy jelentősége, hogy a jóhiszemű árjáink mindmáig teljesen felismerni képtelenek voltak. Mindig voltak és lesznek, akiket elfáraszt az élet parancsolta harc, akiknek erkölcsi ellenállóképességét elgyöngíti, vagy megsemmisíti az esetleg elszenvedett méltánytalanság, akik közösségtudatukat veszítve saját érvényesülésüket látják mindennél előbbre valónak.

Éppen mert így van: ezért és ezeken keresztül válik mérhetetlenül veszélyessé a zsidóság. Amíg más körülmények között ezek az egyedek - mint a közösség testének apró betegségtünetei, - „pattanásai" a közösségi test, regeneráló képességének eredményeként: elerőtlenednek, elhullanak, „leszáradnak", jelentőségük a zsidóság jelenlétében veszedelmessé válik.

Valami bámulatos - azt kell mondani: valóságos ördögadta szimattal fedezi fel ezeket a zsidó. Megvásárolva és kézben tartva őket: állítja az általuk képviselt nevet, rangot, állást, összeköttetést sötét céljai szolgálatába. Anyagi alátámasztásukkal a közösségre kártékony életüket meghosszabbítja, káros jelentőségüket megnöveli. A pattanásokból fekélyek lesznek, amelyek megmérgezik az egész közösségi szervezetet. Az egyének felvásárlása után a társadalmi osztályok egymással való szembe állítása, majd „meglovaglása" következik.

Művelt, de elernyedt, feltörő, de nem eléggé tudatos, méltánytalanul elhanyagolt, de harcképes osztályokat - hosszabb vagy rövidebb -, de egyaránt biztos és szívós igyekezettel közelít meg és állít céljai szolgálatába. Évezredes beidegzettségének alkalmazkodó képzettségével vállalja a szociális megvalósításért küzdő munkások vezetését, vagy csap fel éceszgébernek [jiddis: tanácsadó, ötletgyártó a szerk.] a vagyonnal rendelkező, de képességekben hiányosaknál.

Biztos, soha célt nem tévesztő fogásokkal ugrasztja egymásnak a felekezeteket, társadalmi osztályokat és gondoskodik róla, hogy a gyújtóanyag soha meg ne fogyatkozzék. Csalhatatlan célba állással rontja le a családi élet tisztasága, a nemzet tudat, a munka megbecsülése és a vallásosság - számára - akadályt jelentő korlátait s csempészi helyükbe: a prostituált, a világpolgár, az osztálytudatos proletár és a vallásos embert bigottnak bélyegző felvilágosult intellektuel típusait. Elhalványítja a faji összetartozás erőt adó érzését, - amelyet pedig saját faját illetően minden más fajt felülmúlóan érez! - és általánosító hazug humanizmussal igyekszik a térfoglalása elleni erők összefogását megakadályozni.

Mint az emberi, úgy a közösségi testnek is vannak könnyebben inficiálható [fertőz, megfertőz a szerk.] részei - illetve - betegségre hajlamos időszakai. Így más és más időben és helyen: más és más - vagy néha azonos - volt a zsidóság által okozott fertőzés nagysága és ennek megfelelően más és más - vagy néha azonos - volt a visszahatás, amelynek eredményeként az árjanépek egészséges élni akarása megtorlással élt. Ebből következik, hogy nem véletlen, hanem csak a zsidóság utolsó időben bekövetkezett rendkívüli előretörésének természetes következménye, hogy napjaink anti-, majd aszemitizmusa immár nemcsak országos, de kontinentális méretekben jelentkezik. Természetes következménye annak a ténynek, hogy az ismét és ismét megvalósítani kívánt zsidó világuralmi törekvés közelebb jutott - egyébként soha el nem érhető céljához, mint bármikor a történelem folyamán.

Akik a „zsidó világuralmi törekvés" meghatározásában még mindig csak olcsó propagandaeszközt, divatos frázist látnak, nem árt, ha tágabbra nyitják szemüket és fülüket. Történelmi mértékkel mérve úgyszólván egy időben következett be a zsidó hatalmi befolyás oly mérvű érvényesülése, mely a magyar német, spanyol és Oroszországban - ha átmenetileg is - a zsidóság számára biztosította a vezetést. Ugyanakkor Franciaországban Blum Leó személyében a miniszterelnökségig tornászta fel magát és Hora Belisha révén oldalára kötötte Anglia kardját. Amerika és általában a szabadkőmíves és egyéb szervezetei által behálózott világgazdaság zsidók általi irányítottsága nem szorul további bizonyításra.

Ilyen körülmények között egyetlen árja nép sem lehet tekintettel a visszaütésben az egyéni tragédiákra, bármennyire is égre kiáltson is „az ártatlanok" üldöztetése. Nem lehet, senki olyan botor, hogy testén bacillustelepet tűrjön meg, beérve azzal, hogy időközönként a túltenyészett fertőző anyag egy részét eltávolítja. Dőre és célt tévesztő minden olyan beállítás, amely kiegyező megoldásokat keres vagy a kérdés elodázásában lát megoldást. Ezek felismerése nyomán alakult ki az antiszemitizmusból napjaink aszemitizmusa és az a törekvés, hogy a ma problémáinak megoldásán túl a jövőben is félve őrködjünk népi közösségünk zsidók által való megfertőzése ellen.

Szálasi Ferenc mondotta: „Ha majd a zsidók kimentek Európából, akkor már nincs szükség olyan szervre, ami a zsidókérdéssel foglalkozik? Épp akkor lesz szükség rá, mert egy nemzedék után megint jönnek gyengelelkű emberek, akik humanitizmusból vissza akarják őket csalogatni."

„A zsidókérdést mindig nyitva kell tartanunk, mindenkor kell egy vészcsengőnek lenni, amely figyelmezteti az egyes népeket: figyelem! - a zsidóknak megint okuk nyílt arra, (hogy visszaszivárogjanak!"

(A Nép, 1942. november 19.)