(…)

Elnök: Szólásra következik? 
Szeder János jegyző: Végváry József!

Elnök: Végváry József képviselő urat illeti a szó.

Dr. Végváry József: 1903-ban született Mátészalkán. Evangélikus, egyetemes orvostudor. A középiskolát a minoriták nyírbátori főgimnáziumban s a nyíregyházai evangélikus főgimnáziumban végezte, orvosdoktori oklevelét a budapesti egyetemen szerezte meg. Egy évet az I. Honvéd és Közrendészeti Kórház fogászati osztályán töltött, majd három évig a Rókus-kórház belgyógyászati osztályán működött. Később az Országos Társadalombiztosító Intézet kötelékébe lépett, s mint belgyógyász, fogász, röntgenes és körzeti orvos teljesített szolgálatot. A székesfővárosnak hatósági orvosa. Az ifjúság életében 1921 óta játszik szerepet. Több törzset alapított a Turul Szövetség keretében, amelynek három éve fővezére. Ezalatt az idő alatt 32 egyesületet alapított. A szövetség kebelében az utóbbi időben főként szociológiával, falu- és munkásszemináriumokkal foglalkozott. Választmányi tagja a Budapesti Orvosok Szövetségének és a Magyar Orvosok Nemzeti Egyesületének, alelnöke a Társadalmi Egyesületek Szövetségének.Végváry József: T. Képviselőház! Megítélésem szerint Rassay t. képviselőtársam rosszul fogta meg ennek a javaslatnak tengelyét, amikor azt mondotta, hogy a zsidótörvényt pontosan a Felvidék visszacsatolásával egyidőben terjesztették a közvélemény elé. Ha visszagondolunk Gürtler képviselőtársamnak tegnapelőtt elhangzott szavaira, akkor igenis azt látjuk, hogy pontosan a legjobb időben jött ez a törvényjavaslat, mert a Felvidéken élő magyarok és – azt hiszem – a többi elszakított részeken élő magyarok is teljesen közvetlen közelről szemlélhették a zsidóságnak azt az óriási pusztítását, amelyet ott a magyar nemzettel és a magyar fajjal szemben végzett. Én tehát a legnagyobb örömmel üdvözlöm ezt a magyar fajvédelmi javaslatot, amelyet most mint zsidótörvényt tárgyalunk ebben a Házban. Döntő jelentőségű ez a javaslat az öntudatra ébredt magyarságnak életjogáért folytatott évszázados nehéz harcaiban. A zsidókérdésnek jelen törvényes rendezésével kapcsolatban azt a hitemet óhajtom kifejteni és leszögezni, hogy bár ez a törvényjavaslat határozottan nagyvonalú és széleskörű, de a magyarországi zsidókérdést teljes nyugvópontra mégsem fogja hozni. A mai politikai, társadalmi és gazdasági rendszerben és életben az igazságügy-miniszter úr a legtiszteletreméltóbban elment addig a határig, ameddig mehetett, és hiszem, hogy a zsidókérdésben, illetőleg a magyar fajvédelem törvényes rendezésében még több lépcsőfokot kell a közeljövőben megtennünk. 
Én, aki ebből a küzdelemből megalkuvást nem ismerő következetességgel, mint az ország legnagyobb magyar ifjúsági szervezetének, a Turul Szövetségnek hosszú éveken át vezetője, személy szerint is kivettem a részemet, lelkiismeretbeli kötelességemnek tartom, hogy a Turul-elgondolás eszmei alapján is foglalkozzam azokkal a magyar sorskérdésekkel, amelyek ennek a törvényjavaslatnak mérlegelése kapcsán előállanak.

Méltóztassék megengedni annak megállapítását, hogy a háború után éppen a magyar ifjúság és kimondottan annak éppen húsz év előtt alakult szerve, a Turul Szövetség volt az első, amely a magyar gazdasági, szellemi és kulturális életben teljes hatalmi súllyal elterpeszkedő zsidóság ellen felemelte tiltó szavát. Állásfoglalásunkban nem az okvetetlenkedő antiszemitizmus vagy az elfogult gyűlölködés vezetett bennünket, hanem kimondottan az élet joga. Ez a magyar fiatalság bárhova ment el, bárhol próbálkozott elhelyezkedni, mindenütt ridegen lezárt ajtókba ütközött. Számuk évről-évre félelmetesen nőtt és ebben az arányban rosszabbodott az elhelyezkedési lehetőség. A boldogult emlékű miniszterelnökünk, Gömbös Gyula kormányrajutását megelőző időkben már ott tartottunk, hogy a vezérigazgatói előszobáig sem jutottunk el, mert már a kapunál eltanácsoltak bennünket. Ennélfogva természetes volt az az állandó nyugtalanság, amely az egyetemeken mintegy húsz esztendőn át tartott és tart még ma is, mert ennek a tanuló fiatalságnak, amely az egyetemeken és főiskolákon volt és van, .azt kellett látnia, hogy az előttük végzettek sokkal rosszabb sorsban élve szinte elüttettek az élet jogától.

Nem külföldi példák ezek a rendelkezések, nem másolása bármely állam berendezésének, hanem az az élő valóság, hogy a zsidóság birtokba vette ezt az országot és olyan erős faji Maginot-vonalat épített ki, hogy a magyar ifjúságnak minden áttörési kísérlete vereséget szenvedett. (Úgy van! a középen.) Sajtója, politikai exponensei útján valóságos irtóhadjáratot indított ellenünk és bármilyen szégyenletes és megalázó is, de be kell vallanunk, hogy mi voltunk az üldözött vad és ők voltak a nemzet terített asztalánál lakmározó vadászok.

Nem akarok ennél a fájdalmas visszaemlékezésnél hosszasabban időzni, csak éppen figyelmeztetni kívánom a ma annyira öntelt zsidóságot és annak díszvédőit, hogy háború utáni fiatalságunknak, amelynek tekintélyes része a harctereket is bejárta, évtizedek óta csak mellőztetés, nélkülözés és verejtékes küszködés az osztályrésze. A tömött trezorok zsidó urainak sem belátásuk, sem szívük nem volt ahhoz, hogy azoknak is helyet szorítsanak az élet asztalánál, akiknek az örökét bitorolták. Mi, háborús és háború utáni generáció valóban elmondhatjuk, hogy súlyos sebeket kaptunk, tengernyit szenvedtünk, míg önvédelmi harcunkban eljutottunk ennek a törvényjavaslatnak a benyújtásáig. Éppen ezért úgy vélem, a zsidóság is természetesnek fogja találni, hogy bár őszinte elismeréssel fogadom a kormány javaslatát, de af Turul-elgondolás alapján azt bizonyos részében túlenyhének, bizonyos részében pedig hiányosnak kell tartanom, amire a továbbiakban ki fogok térni.

Elvi szempontból teljesen elfogadom a kormányzatnak azt az intencióját, hogy a zsidóság kivételes helyzetét egyszer már valóban meg kell szüntetni. Éppen ezért helytelenítem, amikor ezt a törvényjavaslatot mint »zsidótörvény-javaslatot« emlegetik, holott ez egy kimondottan magyar fajvédelmi kísérlet. Éppen ideje, hogy megtegyük ezeket a fajvédelmi intézkedéseket. (Buchinger Manó: Minek az ilyen faj, mint maga?)

A fajta kérdése antropológiai, tehát embertani és ez az a végső pont, amelyből az egész zsidó világnézeti kérdésben ki kell indulnunk. Minden mellékkörülménytől függetlenül, a törvényjavaslatnak legelsősorban le kellene szögeznie, hogy a zsidóság faj és pedig olyan faj, amely különleges vallásának gyakorlásában teljesíti ki a maga külön népiségét. Akkor nem lenne itt vitánk Rassay képviselő úrral, meg az igen t. baloldallal, ha ez a törvényjavaslat nyíltan kimondaná, hogy a zsidóság igenis faj. (Rajniss Ferenc: Abszurd joggyakorlata van a Kúriának!) A törvényjavaslatot úgy kellene módosítani, (Rajniss Ferenc: Abszurdum, amit a Kúria csinál!) hogy a zsidó fajhoz tartozik mindenki, akinek a felmenői zsidók, bármikor tért át bármelyik felmenője más vallásra és bármikor költöztek be a felmenői ebbe az országba. Sőt tovább mennék, a zsidó fajhoz számítanám azokat is, akiknek a házastársuk zsidó, mert azok az együttélés következtében már lelkileg fertőzött állapotba kerültek. (Fábián Béla: Hazaküldi a felvidéki képviselőket?)

Igen t. Képviselőház! A zsidóság számára közel 3000 éve megalkotta Mózes, Ézsaiás és Hózsiás a világ legszigorúbb fajvédelmi törvényét. Ennek köszönhetik a zsidók, hogy diaszporikus életük ellenére faji szempontból mégis a legegységesebb fajú népnek tartják őket. A zsidókérdést tehát a fajkérdésen keresztül kell szemlélnünk. A vér befolyásolja a faji fehérje sajátosságait. Ez a különleges fehérje-komplexum (Rajniss Ferenc: Inkább barna! – Derültség) a szervezet minden porcikáját betölti, legjellemzőbb azonban reá mégis a minden szervet tápláló nedv, a vér, amely a fajfenntartó csirasejtek plazmájában, az úgynevezett idioplazmában nyilvánul meg, (Fábián Béla: Az idio, az igaz!) ahol sűrített kémiai és vitális energiákkal van telítve. A csiraplazma specifikus fehérjéjében – mint Méhely mondja – az évezredes fejlődés folyamán állandósult kémiai struktúrák vannak letéve. (Fábián Béla: Mit szól hozzá Imrédy?) amelyek megfelelő és csak egyféleképpen nyilvánuló energiákkal vannak telítve, mely okból tehát azok csak fajlagosan működhetnek.

Ezen tudományos alapindítékoknak a hajtóerőivel rendelkező zsidók minden időben, minden nép életében és minden nemzet sorsában idegen csiraplazmaként hatottak, teljesen önálló, a kizsákmányolásra hajló, hisztériás lelkialkatú tulajdonságainál fogva. A zsidó faj tehát, amely a legerősebb vérségi öntudattal rendelkezik, már a Krisztus előtti negyedik század óta hét, illetőleg nyolc fajnak két különböző ágon haladó keveredéséből, mint beltenyésztésű fajképlet állott elő. A hét fajta keveredéséből kialakult úgynevezett sephalzin zsidó, a déli fajta hosszúfejű családjához tartozik, amely nálunk alig egynéhány egyeddel van képviselve. A sephalzin fajta az egyébként mindkét fajtának alacsony belső érteket képviselő egységében még mindig az értékesebb alkatelemekkel rendelkező csoportot alkotja. A nyolc fajta keveredéséből az úgynevezett askenázin, keleti, kerekfejű, erősen hajlott orrú, vastag ajkú, gyapjas hajú, görbe lábú, lúdtalpú, középmagas zsidófajta áll elő, (Derültség.) akik degenerált testükkel és lelkükkel magukon viselik az egykori egyiptomi fogságnak danaidák ajándékaképpen átörökölt fellah és berber vérkeveredés alacsony fajértékű nigroid tulajdonságait. Sajnos, Magyarországot még ebben a tekintetben is a silányabb értékű, gettótípusú zsidók lepték el.

A zsidó faj határtalan mohósága és vak önzése végre felnyitotta a szemeinket, megalázó helyzetünk tudatára ébredve cselekednünk kell. Szinte azt mondhatjuk és azt látjuk, hogy az egész világ megmozdul és a zsidókérdés világproblémává lett. Ez olyan különös faj, amely sajátos véralkata és lelkisége miatt jóformán képtelen az asszimilációra és ez okból minden népre, amelynek soraiba beékelődik, csak bomlasztólag hat.(Schmidt Lajos: Igaza van!)

T. Ház! Bizonyára nem lesz érdektelen, ha ennél a pontnál egy zsidó származású francia írónak, Cadmi-Kohen-nek a megállapításaira hivatkozom, aki »Nomades« című művében a zsidó lélek két lényeges összetevőjeként a lelki exaltációt és az utilitarizmust jelölte meg. E két véglet között fekszik a zsidó pszihé működési területe.

Cadmi-Kohen szerint a zsidó nép generálisan idegbeteg, fajában predesztinálva van a lelki betegségekre és szertelen kilengésekre. Ez a faji exaltáció rányomja bélyegét a zsidóság egész szellemi életére, ezért improduktív nép a zsidó. Szerinte a zsidók még ma is nomádok, még nem érték el az államalkotási képesség színvonalát. Nomád állapotukból fakad rendkívüli faji egységük tudata és ez predesztinálja őket a kommunizmusra is. Ennek az állam és föld nélküli nomád népnek végzetes dolog egy nemzeti állam politikai életében jogokat és szerepet biztosítani. Nem lehet nekik sem aktív, sem passzív politikai jogot adni. Az új korszellem egyik legnagyobb társadalompolitikai vívmányának tartom azt a megállapítást, hogy a nemzet magasabbrendű valóság, mint az állam. A nemzeti életben teljesedik ki a nemzet lelke.

A zsidóság a maga idegen pszihéjével csak akadályozza a magyar nemzeti lélek kiteljesedését. Ezért a zsidó csak állampolgár lehet, de politikai jogok élvezete nélkül. Nem érheti Magyarországot az a megalázás, hogy egy idegen fajta képviselői, akiket az utilitáris érdekein kívül más nem köt hozzánk, bekerüljenek parlamentünkbe vagy ősi vármegyéink, magyar városaink, községeink gyűléstermeibe és a maguk idegen érdekeikért harcoljanak a magyar célkitűzések és sorsproblémák teljes háttérbe szorítása mellett. Be kell látnunk már egyszer, hogy más a magyarnak faji, valamint szellemi értékvilága és más a zsidóé. A kettőt közös nevezőre hozni teljesen lehetetlen. Minthogy a zsidóságnak külön fajisága biológiailag is bebizonyítható, ezért tehát az asszimilációra teljesen képtelen. Más fajta vérkeveredés esetén rombolólag hat arra a fajtára, amelyikkel keveredik. Törvénybe kell tehát iktatni, hogy zsidó, magyarral házasságot nem köthet és mint vérfertőzést, szigorúan meg kell tiltani súlyos kétoldali büntetés terhe mellett zsidónak a magyarral való nemi érintkezését.

A szűkreszabott időre való tekintettel, lehetőleg egy-két magyar történelmi adalékra kívánok rámutatni. Már 1092-ben Szent László a szabolcsi zsinat keretében kénytelen volt kimondani, hogyha zsidók keresztény nőkkel házasságra lépnek, ezek tőlük elvétetvén, szabadságba helyeztessenek, azaz házasságukat érvénytelennek kell tekinteni. Az első zsidótörvény 1095-ben született meg Magyarországon, amikor Kálmán király befolyására kimondták, hogy zsidó kereszténnyel földet nem műveltethet. II. Endre király idejében, 1222-ben hozott Aranybulla 23. pontja súlyos tapasztalatok alapján kénytelen kimondani azt is, hogy zsidó sem kamaraispán, sem pénzváltó, tehát a mi mostani fogalmaink szerint sem bankár, sem vámos nem lehet. 1233-ban ugyancsak II. Endre királyi hitet tett a pápának amellett, hogy zsidót semmiféle közhivatalban alkalmazni nem fog. (Rajniss Ferenc: Megesküdött rá!)

A tatárjárás szomorú időszaka után a testileg és lelkileg súlyosan összetört magyarság vérvesztése folytán a gazdaságilag ismét felhízott zsidóság a nemzet életérdekeivel szemben olyan kizsákmányoló magatartást kezdett tanúsítani, hogy IV. vagy Kun László király idejében a parazita zsidó fajjal szemben 1279-ben szigorú rendszabályokat kellett életbeléptetni. Így többek közt a zsidóknak ruhájukra messziről való megkülönböztetés végett vörös karikát kellett felvarrniok és az ilyen megkülönböztetés nélkül járó zsidókat megbüntették. Enélkül a jel nélkül még kereskedést sem folytathattak. Zsigmond király idejében a zsidók vörös foltját a sárga folt váltotta fel.

Nagy Lajos királyunk bölcs előrelátása évszázadokra vetette előre árnyékát akkor, amikor uralkodásának 18. esztendejében 1360-ban a zsidóságot teljes egészében, minden pereputtyával együtt kiutasította az országból. Zsigmond király alatt azonban visszavándoroltak. Zsigmond állandó pénzügyi zavarokkal küzdött és pénzszerzésre használta fel a zsidóságot. Abban az időben a katolikus egyház tiltotta a kölcsön utáni kamatszedést, ugyanakkor Zsigmond, kizárólagos engedélyt adott a zsidóságnak kamat szedésére. Minden 100 dénár után heti 2 dénár kamatot szedhettek a zsidók. Ez évente csekély 104 százalék. Ez az időszak hasonlít a mi kommün utáni időnkhöz. A keresztények kamatszedését csak V. Márton pápa engedte meg.

A zsidóság helyzete a Habsburgok alatt kezdett erősen javulni. A magyarságnak a Habsburgok ellen folytatott négyszázéves élethalál harca minden másról elterelte a figyelmet és így lehetőséget nyújtott a zsidóság beszivárgására és hatalmának káros módon való kiterjesztésére. Az emberiség legnagyobb szellemei a zsidóság szellemét erkölcstelenségnek és embertelenségnek minősítették. Luther Márton, Voltaire, Kant és Fichte mind utálattal beszélnek róluk. Fichte, a nagy német filozófus így ír róluk (olvassa): »Ezeket csak úgy lehetne emberekké változtatni, ha lenyesnék a fejüket és helyükbe másokat ragasztanának. Hogy magunkat ellenük megvédhessük, más módot nem látok, mint számukra az Ígéret-földjét meg kell hódítani (Egy hang a középen: Hódítsák meg ők!) és mindnyájukat odaküldeni.« Ezt mondotta Fichte.

(Folytatjuk)

Kapcsolódó: A II. zsidótörvény tárgyalása az Országgyűlés képviselőházában (13. rész)

 - "A zsidókérdés rendezésére a történelem tanúsága szerint állandóan szükség volt"