"Az egész Földre életveszélyt jelentő métely és hordozója, a zsidó" - olvasónk az NSDAP ma is aktuális programjáról
A minap sokkolt a bejelentés a köztájékoztatásban, miszerint megalakult egy újabb holobizottság, amely a 2014-es holoévet hivatott előkészíteni. Igen, ugyanis nem volt eddig elég nekünk a mindennapos holokausztozás, 2014-től az 50., 55., 60., 65. évforduló után, immár a 70-re egy egész esztendőt szánnak, nyilván felfokozott, felpörgetett intenzitással, pénzt nem sajnálva.
Azután majd a 71.-ben, 72.-ben, 73.-ban is, és így tovább. Valamiért késztetést éreznek arra, hogy átlúgozzák a buta gójok agyát. Mert elfelejtettük, pedig soha nem szabad elfelejteni. „Az emberiség legnagyobb tragédiáját”. ”A XX. század legsötétebb napjait”. „Aminek soha nem szabad újra megtörténnie”. „ Ami ellen mindenkinek szent kötelessége tenni”. „Amit minden erőnkkel meg kell akadályoznunk.”
Politikus, műsorvezető napjainkban jóformán nem kerülhet mikrofon elé, amennyiben nem ezzel indítja műsorát. De miről is van szó tulajdonképpen? Minek nem szabad többé megtörténnie? Józsua tetteiről, amikor Kr.e. 1200 táján Kánaánba bevonulva 17 őshonos törzset kiirtott, több tízezer embert? Mi volt az emberiség legnagyobb tragédiája? A purim nevű zsidó „ünnep”, amikor Kr. e. 450-ben 12 ezer perzsát lemészároltak, a mai népességi arányok szerint 40 milliót? Melyik volt az emberiség legsötétebb korszaka? A rómaiak keresztényüldözésének időszaka? Miről kell az iskolákban tanítani, hogy még egyszer ne fordulhasson elő? Az indiánok kiirtásáról, a kurdok lemészárolásáról? Vagy netán 11 millió ukrán Sztálin és zsidó bandája (Jezsov, Jagoda, Berija belügyi népbiztosok) segítségével történt halálra éheztetéséről? Vagy a zsidó vezérelt kommunizmus 110 millió gój halottjáról? Mit nem szabad soha elfelejteni? A Gulág zsidó vezérelt (Frenzel népbiztos) létrehozásáról és irányítását? Az amerikaiak koreai, vietnámi, afganisztáni, iraki öldökléseit? A héberek palesztin népirtását? A választ a társadalom (sajnos) többsége „vágja”. Az agymosásnak megvan az eredménye. A válasz pedig: az ún. holokauszt.
A „kiirtás” szó csak kizárólagos esetben használható! Maradtak indiánok? Maradtak, nagyon kevesen. Vannak perzsák? Hála Istennek vannak. Ukránok, kurdok, palesztinok? Vannak, szerencsére. Vannak zsidók? Sajnos igen, nem is kevesen, sőt rengetegen. Ennek ellenére csak a bosszú népének kontextusában szabad használni a „kiirtották szót”. Az állítólagos holokauszttól félnek tehát? Ettől rettegnek, menetkészen, kézben a bőrönddel? Ennek nem szabad megismétlődnie? A hivatalos, polkorrekt, „européer” dogma szerint: igen. Mert kiirtották őket az utolsó szálig. (Volt, akit többször is.) Aki pedig ezt a „történelmi tényt” nem hajlandó elfogadni, és úgy elfogadni, ahogyan ezt előírják neki, az bűnhődjön. Ez a modern világ új vallása. Templomokkal, kegyhelyekkel, dogmákkal, felkent felső, középrendű és alsóbb papsággal. Hivatali apparátussal, írott és elektronikus propagandagépezettel. Külső munkatársakkal (mindenre kész gój talpnyalókkal), óriási gazdasági háttérrel (bank, politika, összességében: holokausztiparral). Pedig ők tudják a legjobban, a csalás, hazudozás, ködösítés, szócsűrés-csavarás, átvágás, mellébeszélés, fondorlatosság, trükközés nagymesterei, a zsidók, hogy ez science-fiction (a sci-fi „feltalálója” Asimov Izsák bácsi), ez az egész a fantázia szülötte.
Ha karácsonyt ünneplünk, akkor másnap a pofánkba nyomják a hamukát, ha húsvét, akkor emlékeztetnek rá, hogy nélkülük nem lenne ilyen ünnepünk. Ha a doni katasztrófára emlékezünk, a képünkbe tolják a munkaszolgálatos veszteségeket . Ha 1848, akkor a zsidó vértanúkra (?) emlékeztetnek. Miért, miért, miért?
A törvényhozást, az ítélkezést, a gazdaságot, a munkaerőpiac munkaerőelosztását (közvetítő irodák), a pénzügyi szférát, a tájékoztatást, a politika háttérseregét (tanácsadók), a vállalatvezetést, a kereskedelmet zsidók uralják. Minek nem szabad akkor megismétlődnie? Kiirtották őket, és mégis mindenhol ott vannak?
Egyre többen fogadják kétségekkel eme világvallás téziseit. Szépen lassan kiderül, hogy nem csak ezen vallás történelmi állításai, alapszámai önkényesek, hanem alaptézisei is merő hazugságok (játszadozás a számokkal, szappanmese, gázkamramese stb.). Nagyon nehezen, de fórumot nyernek azok a gondolkodók, akik megkérdőjeleznek minden ilyen hamis állítást.
Mitől reszketnek tehát a biboldók és hivatásos rettegők? Ettől! Hogy összeomlik a holoiparuk. És még valamitől…
Hogy mitől, arra egy kiadvány ad választ. Egy füzet, amely létezéséről tudtam, de eddig nem jutottam hozzá. Ez pedig Az NSDAP programja (Gottfried Feder). Nem ingyen reklámot szeretnék csapni neki, hiszen én is megvásároltam, nem én vagyok az újra kiadója, semmi anyagi előnyöm nem származik belőle. Csak fel szeretném hívni a figyelmet rá. Olvassuk el minél többen! Lássuk és tudjuk, mitől rettegnek valójában, miért jó nekik, ha minden így marad, ahogy van. (
Itt rendelhető meg - a szerk.)
Kiváló lehetőség arra, hogy párhuzamot vonjunk a weimari köztársaság eredményezte káosz és a mai magyarországi állapotok között. Milyen volt a közélet, gazdaság, a kultúra, a politika helyzete, kik jártak jól akkor, a két világháború között, és kik voltak, és kik a haszonélvezői napjainkban itthon és Európában a zűrzavarnak. Kinek van oka azokat az időket visszasírni, és kik és miért félnek a teljes gazdasági, politikai, erkölcsi csődöt követő rendrakástól?
Természetesen aki olvasta A. Hitler Harcom c. művét, nem talál benne újdonságot. A Führer rendkívül nehéz fejtegetései talán másoknak elvette a kedvüket alapművétől. Ennek a kiadványnak az erőssége viszont, hogy 1926-ban közérthető nyelvezeten, kristálytisztán fogalmazza meg, tömören összefoglalja az ipari munkásság, földművelő parasztság, alkalmazottak, a munka bármely területén tevékenykedő polgár számára a párt gazdasági programját. Tematikája három részre oszlik, mind a 25 pontot három részben tárgyalja:
1. Jelenlegi állapot
2. A jelenlegi állapot kialakulásának okai
3. A megoldás
Ha valaki elolvassa ezt a programgyűjteményt, szemébe villan az azonosság az I. vh. utáni weimari köztársaság kaotikus állapota és a mai viszonyok között! Ráébred arra, hogy a cionizmus és talpnyalói mitől is rettegnek. Mit nem akarnak újra? Minek nem szabad megismétlődnie? Milyen gyökeres változások következtek be az NSDAP (Német Nemzetiszocialista Munkapárt) 1933-as hatalomra jutása és megerősödése nyomán?
Kivonatosan csak a programpontok Jelenlegi állapot és esetleg A jelenlegi állapot kialakulásának okai részt emelném ki, akit komolyabban érdekel, elolvashatja a kiadványban a megoldást is, bár mai ismereteinkkel a megoldást a legtöbben ismerjük. A Harmadik Birodalom felvirágzása a bizonyíték a megvalósíthatóságra.
Tehát készüljünk mi is fel 2014-re, és tartsuk emlékezetünkben, hogy mitől is fél tulajdonképpen a cionista horda!
Az NSDAP mezőgazdasági programja
A vidéki népesség és a mezőgazdaság kiemelt jelentőséggel bír a német nép összessége számára. A német nép a létfenntartáshoz szükséges élelmiszerek jelentős részét külföldi behozatalból fedezi. A világháború előtt a behozatal költségeit az ipari kivitelből, kereskedelemből és külföldi tőkekihelyezésekből származó bevételeinkből bőségesen fedezni tudtuk. Ezek a lehetőségek a háború kedvezőtlen kimenetelével megszűntek, vagy nagy mértékben beszűkültek.
Élelmiszer-behozatalunk ma nagyrészt idegen, külföldi kölcsönökből fedezzük. A német nemzet számára egyre kisebb az esély a hitelező nemzetközi pénzügyi körök által állított adósságcsapdából való megszabadulásra; lassan de biztosan haladunk az adórabszolgaság életfogytig tartó börtöne felé. Ha jelenlegi folyamatok ilyen ütemben fejlődnek tovább, a német nép teljesen kiszolgáltatottá válik. A hitelfolyósítás felfüggesztésével a „mértékadó üzleti körök” kezükben tartják a gyeplőt: ha nincs hitel, nincs étel; a német munkásságot könnyűszerrel kényszeríthetik, hogy megélhetéséért éhbérét dolgozzanak az országon belül, vagy, mint holmi rabszolgákat, külföldi gyarmatokra szállítsák őket munkavégzésre. A szolgaságból való megszabadulás csak akkor lehetséges, ha a német nép önellátóvá válik, és a szükséges élelmiszereket hazai földön állítja elő. A hazai mezőgazdaság teljesítményének és színvonalának emelése az egész német nemzet számára létkérdés.
Nemcsak hogy elismerjük a parasztság elvitathatatlanul fontos szerepét, hanem ebben a társadalmi rétegben látjuk a német hagyományok, az örök értékek érintetlen, romlatlan hordozóját, a nemzet örök fiatalságának forrását, a haderő, a német önvédelem gerincét.
Egy erős, komoly teljesítményekre képes, az egyre növekvő népesség mellett számbeli arányát is megtartó földművelő réteg a nemzetiszocialista politika egyik alappillére; már csak azért is, mert ez a réteg az eljövendő össznémet generációk létének, jólétének letéteményese.
A jelenlegi helyzetben a mezőgazdaság nagyon is kívánatos növelését a következő negatív tényezők akadályozzák:
A gazdák eladósodottságuk miatt nem tudják beszerezni a mezőgazdasági termelés növeléséhez szükséges termelőeszközöket; hiányzik a termelés növelésére ösztönző „erő”, a kedvezményes feltételek. A mezőgazdasági munka jelenleg „nem éri meg”, nem kifizetődő.
Ez a következőknek tudható be:
A jelenlegi adópolitika aránytalanul nagy adókkal sújtja az ágazatot. És ez csak másodsorban a jelenlegi kormány pártpolitikai érdeke, hiszen elsősorban a német parlamenti demokráciát ténylegesen uraló zsidó pénzügyi világhatalom érdekében áll a német mezőgazdaság megsemmisítése és ezáltal a német nemzet nagy részének, de leginkább a munkásságnak a tökéletes kizsákmányolása.
A piaci versenyhelyzetben kedvezőbb körülmények mellett termelő külföldi mezőgazdaság termékeinek behozatalát szinte segíti a külföldi áruknak kedvező vámpolitika. (Európában már a (védő)vámpolitikát is leépítették.)
Az indokolatlanul magas nagykereskedelmi árrés és az ebből származó hatalmas profit, amelyet a termelő és a fogyasztó közé beékelődő, nagyrészt zsidó kézben lévő nagykereskedelem seper be.
Az egekbe szökő műtrágya- és villamosáram-árak, amelyek megint csak nagyrészt zsidó kézben vannak. A nem kifizetődő mezőgazdasági munka bevételeiből lehetetlen fizetni a magas adókat. A földműves kénytelen hitelt felvenni, de ezt is hatalmas uzsorakamat terheli. A kamatrabszolgaság csapdájába egyre mélyebbre csúszik; elárverezett háza, gazdasága a nagyrészt zsidó kölcsöntőke ölébe hull. A német parasztság gyökértelenné válik.
Az átfogó reformokkal nem várhatunk addig, amíg a parlamentáris demokrácia kormányainak buzgó munkájának gyümölcseként az egész Német Birodalom a nemzetközi pénzoligarchák fennhatósága alá kerül; ne legyenek illúzióink a „segítőkész pénztőkéről”: ők a földhöz kötődő német erők teljes megsemmisítését akarják..
Állampolgárságot csak néptárs kaphat, néptársnak pedig vérségi alapon német származásúak minősülnek, természetesen vallásra való tekintet nélkül. Ebből kifolyólag zsidó származású egyének nem minősíthetőek német néptárssá, és nem kaphatnak német állampolgárságot.
Az állampolgársággal nem rendelkezők vendég-státuszban tartózkodhatnak Németország területén, rájuk külön idegenrendészeti törvények vonatkoznak.
Követeljük, hogy az államigazgatási és törvényhozási, valamint minden egyéb közhivatali pozíció betöltésének legyen feltétele a német állampolgárság.
Harcot hirdetünk a korrumpálódott parlamentáris demokrácia azon bevett gyakorlata ellen is, melynek alapján a közhivatali pozíciókba való kinevezés az esetek többségében elsődlegesen pártpolitikai szempontok figyelembevételével, nem pedig szakmai alapon történik.
Ha az össznépesség ellátásának megszervezése akadályokba ütközik, akkor a külföldieket (állampolgársággal nem rendelkezőket) ki kell utasítani a Birodalom területéről.
Meg kell akadályozni a nem német nemzetiségű bevándorló további letelepedését, az 1914. aug. 2-át követő időszakban letelepedett nem német nemzetiségű lakosokat azonnal ki kell utasítani a Birodalomból.
Követeljük a munka nélkül, könnyűszerrel, spekulációs és nyerészkedő módszerekkel folytatott jövedelemszerző tevékenységek betiltását, a kamatrabszolgaság megszüntetését.
Emlékezvén azon hatalmas anyagi és véráldozatra, amelyet a háború során népünk elszenvedett, indítványozzuk, hogy a háborúval közvetlenül összefüggésbe hozható, ennek ideje alatt bekövetkezett személyes meggazdagodással járó tevékenységet nyilvánítsák bűncselekménnyé; követeljük a háború alatt szerzett „gyors vagyonok” felülvizsgálatát valamint azonnali és teljes elkobzását.
Követeljük a szabad vallásgyakorlás olyan szintű engedélyezését, amely nem sérti a germán faj erkölcsi érzését. A párt egyfajta pozitív keresztény irányultságot képvisel, anélkül azonban, hogy e keresztény irányultságon belül bármely felekezet szerepét kihangsúlyozná. Elsősorban a zsidó-materialista világszemlélet fizikai és szellemi megnyilvánulásai és térnyerése ellen küzd; szilárd meggyőződése, hogy népünk tartós felemelkedése csak és kizárólag a közérdek egyéni érdekek elé való helyezése által lehetséges.
A mai, az „állam” elnevezést jogtalanul bitorló, arra méltatlan politikai vezetés a maga dolgozó osztályokat elnyomó politikájával, a bankárok, tőzsdei spekulánsok „áldásos” tevékenységének védelmével egyre nagyobb mértékben segíti elő a gátlástalan ügyeskedők gyors meggazdagodását; állami tisztségviselőkből megélhetési politikusokká, fehér galléros bűnözőkké vedlenek át. Nincsenek tekintettel senkire és semmire, saját honfitársaikra, hazájukra, számukra nem létezik magasabb erkölcsi kötelék, csak a legbrutálisabb, mindent nivelláló hatalom, a pénz hatalma uralkodik korlátlanul a tudatuk felett. Az államra, nemzetre, társadalomra, kultúrára és erkölcsre gyakorolt bomlasztó, pusztító befolyásuk minden szinten érvényesül, a pénz mohó, ám valójában magasabb cél nélküli hatalmával szemben minden valódi értéket igyekeznek először a pénztől függővé tenni, relativizálni, majd megsemmisíteni.
A nemzetiszocialisták, a hazafias erők, a jobboldali pártok mind-mind kormánypozícióba törekednek, vagy államideáljuk legfőbb ellenségeivel, a liberálisokkal együtt ott is ülnek a kormányban; így veszítik el fokozatosan tartásukat és becsületüket. A dicső szabadcsapatok utódai, a védegyletek államalkotó tényezővé akarnak válni Severing és Grzezinsky államában! Naivitásukban úgy gondolják, hogy együtt kormányozhatnak a pacifistákkal és zsidókkal!
Zavar a fejekben… Az ún. jobboldali körök nem látják, vagy nem akarják belátni, hogy soha nem alakulhat ki barátság, de még kényszerű együttműködés sem sas és kígyó, marha és oroszlán, ember és kolerabacilus között.
Állítólagos „reálpolitikusként”, a politikai káoszból kivezető út egyedüli ismerőiként, attól való félelmükben, hogy mi a korábban megszerzett, még meghagyott előjogaikat, pozícióikat veszélyeztetjük, ellenünk, nemzetiszocialisták ellen fordulnak! Ellenünk, az állítólagos „fanatikusok” ellen; csak azt felejtik el, hogy azok miatt bukott el a császárság, és azok miatt veszítették el mindenüket, akikben most ellenünk „átmeneti taktikai megfontolásból” szövetségest vélnek felfedezni, akiknek kegyeit most oly buzgón és alázatosan keresik!
A gazdasági szervezetek szeme előtt – legyen szó akár nagy- vagy kisvállalkozásokról, nehéziparról vagy kisiparosokról – csak egy cél lebeg: „profit”, sóvárgásuk egyetlen tárgya: a „hitel”, egyetlen örömforrásuk: „hogyan verjem át az államot, hogyan csaljam el az adót”, és egyetlen intézményt rettegnek és tisztelnek: a „bankot”.
„Csinálj adósságot!”, ez az új trend. A bankok arcátlan uzsorakamatait, a kölcsöntőke által értékteremtő munka és fáradság nélkül kitermelt extraprofitot persze mindenki jogosnak és törvényesnek találja. Sokan beleesnek az adósságcsapdába, szidják az adókat és a kamatokat, de közben alázatos csúszómászóként közlekednek holmi bankárok és tőzsdecápák előtt.
Az egész gazdaság elnemtelendik, elszemélytelenedik, a vállalkozások sorra alakulnak át részvénytársaságokká. A termelők tálcán kínálják saját magukat legnagyobb ellenségüknek, a pénztőkének. Az értékteremtők méltatlan körülmények között, reménytelenül eladósodva robotolnak a műhelyben, az üzemben vagy az irodában, munkájuk pénzre váltott gyümölcse kamat és osztalék formájában anonim pénzoligarchák zsebébe vándorol.
Sokba kerülnek ezek a német népnek. A bizottsági tagok, a vezetők, az igazgatók tiszteletdíjai csak pénzt emésztenek fel, de sem külön-külön, sem együtt nem képesek bármiféle eredmény elérésére. Egy aljas „forradalmi intézkedés”, a pénzrontás, az infláció, kiürítette a kisemberek zsebét és az egyesületek kasszáit. A fehér asztal mellett meghozott adótörvény évek hosszú munkájának eredményeit törte össze egyetlen csapással - , amit az egyik oldalról véget nem érő ülésezések, beadványok, javaslatok árán elértek a kormánynál és a parlamentnél, azt a másik oldalon elvitte a drágulás, az infláció és az ármanipuláció.
Hogyan biztosítsa a földműves a megélhetését, ha az utolsó bőrt is megpróbálják lehúzni róla, hogyan vásároljon a munkás, ha a lánckereskedelem megdrágítja az árakat, mit érnek a hivatalnokok és az alkalmazottak a nagy nehezen kiharcolt fizetésemelésekkel, ha közben a fogyasztói árindex százalékos arányban sokkal nagyobb mértékben emelkedett?
Ugyanezek a szörnyű, kaotikus állapotok uralkodnak a közélet más területein is: művészet, irodalom, színház, mozi, rádió, az iskola… rothadás, az erjedés jellegzetes szaga van a levegőben, az örök bomlasztók és ármánykodók, a zsidók és a szabadkőművesek jelenléte észrevehető mindenütt; sok esetben nyíltan, láthatóan, a legfontosabb pozíciókban, máskor csak láthatatlanul, a színfalak mögött, bábjátékosként húzódnak meg, ők mozgatják a nyilvánosság színpadán táncoló Strese- és Scheidemannokat, vagy ők maguk tombolnak, vonaglanak a „nagyérdemű” előtt, mint Jakob Goldschmidt, Warburg, Wassermann, Levy. „Sajtóval”, „zenével”, „kultúrával” hülyítik, a kamat korbácsával pedig sakkban tartják, elnyomják a német népet.
A német társadalom jelenlegi, totális mélypontja csak a nemzet szellemi és erkölcsi alapjainak tönkretételével magyarázható; bármerre is tekintünk csak azt látjuk, hogy a marxisták, a kapitalisták, a gazdasági szereplők és a közélet szereplői is mind-mind az individualizmus bűvöletében élnek. Az egyéni személyes haszon az egyetlen hajtóerő.
A köz érdeke mindig az önérdek előtt! Miért fontos ez? Csak a közösség érdekében tevékenykedve, csak a nemzet egészének keretén belül, a nemzetet szolgálva ébredhet rá az egyes ember a magasabb rendű élet értelmére, csak így válhat mindenki saját népének hasznos alkotóelemévé. Csak így nyerhet teret saját bensőnkben, és nemzetünk egészében a valódi szocializmus = a közösség érzete. Csak ezen alapgondolat oltalma és irányítása alatt alakíthatjuk át a mai rablógazdaságot egy kiegyensúlyozott, korszerű, sokszínű és erős nemzetgazdasággá, amely az új közösség és az új közösséget alkotó személyiségek javát szolgálják majd.
A marxisták antikapitalista szájtépése, a Centrum magasztos kijelentései, a gazdaság adó- és kamatterhek miatti nyavalygása mind hiábavalók: nem ismerik fel, és nem nevezik nevén a világ ellenségét, az egész Földre árnyékot vető és életveszélyt jelentő mételyt: a nagytőkét és annak hordozóját, a zsidót.
A nemzet egésze – korra, foglalkozásra, társadalmi, osztályra való tekintet nélkül – saját bőrén érezheti a kamat korbácsának húsba vágó csapásait; nyakán pénzbehajtók ülnek. De ki merne szembeszállni a mindenható bank és spekulációs tőke hatalmával?
Mindenhatósága abban mutatkozik meg leginkább, hogy minden eddigi gyakorlattal ellentétben képes fáradság és ráfordított munka nélkül, kamat, járadék, jutalék, osztalék képében, úgymond önmagából való növekedésre, így egyre nagyobbá és félelmetesebbé válik. A hazugság és aljasság ezen ördögi mechanizmusa diadalmaskodik az alkotó munka mindenek feletti megbecsülésének alapgondolata felett.
Az antiszemitizmus egy, minden zsidóságnak tulajdonítható megnyilvánulást elutasító tagadó eszme; az antiszemita már felismerte a pestist, a métely hordozóját, de felismerését nem szélesíti ki és nem mélyíti el; mindössze a környezetében élő egyes zsidók elleni és a zsidók gazdasági sikerei elleni személyes gyűlöletben nyilvánul meg.
Ha a mai zsidóuralom szellemi alapjai; „az önérdek közérdek elé való helyezése”, az anyagi hatalom eszközei, a zsidó bank, kölcsön- és hitelgazdasági rendszere a zsidók kitelepítése után is fennmarad, éppen elég félzsidó hibrid, de akár a zsidó szellemiséggel megfertőződött tiszta német maradna, akik azonnal a zsidók helyébe lépve ismét a nemzet torkára tennék a kést és tovább működtetnék az elnyomó-hülyítő rendszert.
Tudjuk hogy sem a baloldali pártok „Le a kapitalizmussal!” jelszava, sem a jobboldaliak hazafias frázisai nem fognak gyökeres változást hozni a német társadalom számára; képtelenek arra, hogy új, világtörténelmi korszakot nyissanak Németország számára. A marxisták és reakciósok követelései sem hoznának változást, legfeljebb Oroszországhoz hasonlóan szétvernék a társadalmi rendszert és a gazdaságot.
Mit értünk kamatrabszolgaság alatt? A nemzetek azon állapotát , amelyben az összzsidó pénzvilág totális hatalma megvalósul. Kamatrabszolgaság állapotában leledzik a gazda, aki tevékenysége finanszírozásához hiteleket vesz fel és végül úgy eladósodik, hogy munkájából származó bevételeit a kamatok teljesen felemésztik, vagy más esetben a jelzáloghitel részleteit nyögi; ezeket örök ólomsúlyként cipeli magával.
Kamatrabszolga a munkás is, aki alacsony bérét alkotó munkát végezve értéket állít elő, míg a tőzsdei spekuláns, az árverező – fáradság és munka nélkül – kamatot, járadékot, osztalékot vesz fel.
Kamatrabszolgaságban senyved az egész kisiparos középosztály, amelynek bevételei alapjában véve ma már szinte csak a bankhitelek törlesztéséhez elegendőek.
Előbb vagy utóbb a kamatrabszolgaság jut osztályrészéül azoknak is, akik ugyan még nincsenek eladósodva, de fizikai vagy szellemi munkájukért csak annyit kapnak, amennyiből a mindennapi kenyérre futja, míg egy hozzájuk képest arányaiban elenyésző kisebbség – munka és fáradság nélkül - vagyonokat keres kamat-, bank-, tőzsdei és egyéb pénzügyi tranzakciókon, természetesen mások kárára. A kisnyugdíjasok életük során befizetett nyugdíjpénztári megtakarítási összegnek csak a töredékét kapják vissza – látszólag nyernek ezeken az ügyleteken, valójában veszítenek rajta.
Kamatrabszolgák a kis- és középméretű üzemek tulajdonosai is, akik kemény munkával felépítették üzemüket, beszerezték a gépeket, beindították a termelést, az értékesítést stb., utána pedig nagyra törő terveik közepette, részvénytársasággá alakulva egyszer csak azt veszik észre, hogy már nem az ő kezükben van a döntés joga; a felügyelő bizottság telhetetlen, profitéhes cápái – megkaparintva a többségi tulajdont – veszik át az irányítást és a korábbi igazgató úr még örülhet ha egy „bizalmatlansági indítvánnyal” nem forgatják ki a saját tulajdonából.
Kamatrabszolgák mindazon népek és kormányok, amelyek igénybe veszik a kölcsöntőke „segítő jobbját”.
A kamatrabszolgaság megszüntetése olyan távlatokba vezet, olyan jelentőséggel bír népünk, fajunk számára, hogy ennek az ügynek a sikerétől függ nemzetünk felemelkedése; igen, ettől függ minden, boldogság és üdvözülés, jólét és kultúra, az élet felvirágzása nemcsak nálunk, hanem az egész földkerekségen.
A „Német Birodalom”… hol van ma a Német Birodalom? A jelenlegi helyzetet tekintve inkább gyarmatként definiálandó Németország jogot formálhat-e egyáltalán az önmaguk felett rendelkező országokat megillető és megtisztelő „állam” címre? Nem.
Az állam öt legfontosabb felségjoga: a területi, katonai, a pénzügyi, a közigazgatási és a kereskedelmi felség joga. Ezek után minden – különösebb nemzetközi jogi tanulmányokkal nem rendelkező és Németország mai helyzetét részletesebben elemezni nem kívánó – laikus számára is világossá válik, hogy az önrendelkezési jogait aktívan gyakorló „Német Birodalom” képe puszta álomkép.
Területi felségjogunk teljesen esetleges, a bolondját járatják velünk, madzagon rángatnak minket… Ha pl. Franciaországnak megtetszik belőlünk egy darab, minden további nélkül elfoglalja anélkül, hogy bármilyen ellenlépéssel számolnia kellene; ugyanezt megtehetik velünk a csehek , lengyelek, a dánok… Bármikor betörhetnek területünkre, képtelenek vagyunk megakadályozni. A területi felségjog, az állam területének és az állam állampolgárainak élete és testi épsége megvédéséhez az állam számára fegyveres erők szükségeltetnek. Egyetlen szabad állam sem enged betekintést hadserege struktúrájába… Egyetlen szabad állam sem fogad el diktátumokat hadseregének létszámára, fegyverzetére, felszerelésére, állomáshelyeire vonatkozóan. Egyetlen szabad állam sem tűri el, hogy országa területén idegen csapatok állomásozzanak, bizonyos területeket megszállás alatt tartsanak; hiszen az ilyen állam ettől fogva nem tekinthető szuverénnek.
Az ország területén belül még fenntartható lett volna egyfajta szuverenitás, de a nemzetközi pénzügyi körök lecsaptak a belföldi felségjogokra és jogot formáltak a német munka gátlástalan kizsákmányolására is. Uzsorások, élősködők, a káosz fiai lepték el hazánkat. Szociáldemokrata hazaárulók, zászlójukat elhagyó katonaszökevények, fegyencek, köztörvényes bűnözők furakodtak be az államgépezetbe. Vezető pozíciókba nyomakodtak… hamarosan megtalálták a közös hangot és megosztották a hatalmat a kompromisszumkész demokratákkal és a Centrummal. Mögöttük áll és bonyolítja a szálakat a mindenható zsidó; a mértékadó pénzügyi körök, az „üzletemberek”. Következő lépésként az ún. nemzeti pártokba beépült szabadkőművesség is kimutatta foga fehérjét.
Németország nem önálló állam többé. Németország gyarmat, a német bennszülöttek státusza: rabszolga. Saját hazájukban nyomják el a németeket, börtönbe vetik őket, megtiltják számukra a szabad véleménynyilvánítást, csak azért mert „németek” maradtak, és síkra szállnak a rabszolga életmód ellen.
A hiperinfláció idején ezek a galíciai és lengyelországi zsidók élősködő tömegként telepedtek rá a német városokra; a kritikus lakáshiány ellenére megkaparintották maguknak a legszebb lakásokat, míg a németek lyukakban húzták össze magukat. (Olvasónk megjegyzése: ebben az időben csak Berlin lakóházainak több mint 30%-át a szó igazi értelmében zsidók tulajdonolták!) Azonnal hozzáfogtak tisztátalan sötét üzelmeik folytatásához és mindent vásároltak, na persze olcsón: gyöngyöt, perzsaszőnyeget, gyémántot, aranyat, ezüstöt, platinát, hadikölcsönt, papírhulladékot, ezermárkást, rezet, ólmot, irodalmat, színházat, hulladékot. Hihetetlen gyorsasággal meggazdagodtak, és pénzük előtt meghajoltak a német fejek: németként ismerték el az üzéreket.
Gazdaságpolitikai alapelv: a nemzetgazdaság feladata a szükségletek fedezése és nem a kölcsöntőke által diktált legnagyobb hozam elérése. Az egyszerű, egészséges gondolkodású ember számára ezen alaptételünk teljesen magától értetődő és igaz. Az alkotó, teremtő ember, a gazda, a kisiparos, a kézműves, a feldolgozóiparban vagy a kereskedelemben, közlekedésben dolgozó ember vérében van a felfogás: amit előállítok arra szükség van; vagy saját használatra vagy mások számára. Mit csinál az ügyeskedő és uzsorás? Azt hiszed, hogy érdekli őket a szükségletek fedezése? Nem! Egyáltalán folytatnak ők valamiféle értékteremtőnek mondható tevékenységet? Nem! Lop, rabol, csal, mindezt persze önmaga alkotta, megkérdőjelezhetetlenként beállított közgazdasági és jogi alapokon teszi, és mindeközben gazdagodik. Mit csinálnak a bankok? „Bonyolítják” a pénzforgalmat és hitelt „folyósítanak”. Na igen a pénzt a posta is célba juttatja, méghozzá gyorsabban és kedvezőbb áron, és a hitelfolyósítás? Kinek adnak hitelt a bankok? A nemzetgazdasági termékek előállítóinak és közvetítőinek; a gazdáknak, iparosoknak, üzlettulajdonosoknak? Aligha, vagy csak akkor, ha az érintettek „biztosítékot” nyújtanak és a természetes visszafizetési kötelezettség mellett vállalják a kamatterheket is. Mi ösztönzi a bankokat? Talán az, hogy a gazdaság szereplők ügyfeleiket gyorsan, kedvező árakkal, ideális körülmények között tudják kiszolgálni? Nem! Egyoldalú profitéhségük diktálja minden lépésüket, felszámolnak mindent:kamatot, kezelési költséget, jutalékot, és egyéb mindenféle jogcímen pumpolják a hozzájuk betérő szerencsétlen ügyfeleket. És mit hoznak létre a bankok? Semmit! És mennyit keresnek? Hatalmas összegeket!
Tehát az uzsorások és lánckereskedők, bankok és hivatásos kölcsöntőke-kapitalisták semmiféle szükségletet nem fedeznek, csak a jelenleg fennálló kamatkapitalista rendszernek köszönhetően hatalmas nyereségeket vágnak zsebre, sőt mi több, ők ma országunk valósi urai, a jelenlegi antiszociális rendszer haszonélvezői és kizsákmányolói. Mára a gazdaság fő feladatává a kölcsönadott pénz hozammaximalizálása vált.
A kamatkapitalista rendszer lényege és éltető eleme, hogy az alkotó munkát végzők munkából származó jövedelmének jelentős része a banktulajdonos nagytőkések, tőzsdei főrészvényesek és egyéb nemzetgazdaság testén élősködő „pénzemberek zsebébe vándorol”.
Mit tesz még ezen kívül a „vállalkozó”, akit a munkászsargon őszintesége csak egyszerűen „vérszívónak” és „kizsákmányolónak” nevez? A lehető legalacsonyabb bérek kifizetése mellett, silány alapanyagok felhasználásával, tetszetős csomagolás, a reklám és „design” fegyvereinek bevetésével és az árak maximalizálásával extraprofit realizálására törekszik. Nem érdekli a munkások nyomora, nem érdekli, ha az általa előállított termék rövid időn belül a szemétben végzi, sőt annál jobb, hiszen ez újabb megrendeléseket és újabb extraprofitot hoz neki; a nép, a „vásárló réteg” pedig elég hülye ahhoz, hogy újból és újból besétáljon a tömeg, a viszonylagos olcsóság, a reklám és csábító csomagolás csapdájába. Ez a nagyáruházak végzetesen egyszerű működési mechanizmusa, ez a fogyasztói társadalom rákfenéje. A zsidó nagyáruházak módszerei a varázsszavak: „figyelemfelkeltés”, „felizgatás”, „blöff”, a teljesen felesleges „szükségletek” iránti érdeklődés felébresztése, a „luxus” fogalma. Hatalmas, „ízlésesen” megépített paloták, olcsónak feltüntetett árak, kedvezőnek beállított fizetési feltételek csábítják a legtöbb esetben teljesen felesleges árucikkek megvásárlására a lépre ment „fogyasztókat”. A pihenőtereknek köszönhetően akár egy egész napot is eltölthetünk az áruházban!
Gondoljuk csak végig: a nagyáruház intézménye a termelő tevékenységet végző középvállalkozói réteg halálát jelenti: a nagyáruház aljas módon kihasználja a beszállítóit, az áruházban dolgozó személyzetet, az ott található áruk jelentős része rendkívül silány minőségű, ami pedig nem az, az sokkal drágább, mint a szaküzletekben.
Mit akar az értékteremtő ember? Egy csinos, kedves családi otthont, melynek minden egyes négyzetméterére valóban szüksége van, de persze csak saját tulajdonként, nem bérleményként, hiszen racionális életszemléletének ellentmond az, hogy élete során lakbérként a lakás árának három-négyszeresét kifizettessék vele.
Ezzel szemben a harácsoló zsidó, a „kapitalista” egyáltalán nem ragaszkodik a röghöz, szülőföldhöz; az ő ideálja egy hatalmas, részvényekkel és egyéb „értékpapírokkal” megrakott páncélszekrény. Legfőbb célja a gazdagság, de gazdagságának lényege még csak nem is a saját javak birtoklásában, hanem az idegen javak megszerzésében áll. Nem dolgozik, értéket nem teremt, de nem pihen és nem nyugszik, azon „munkálkodik”, hogy a legkülönfélébb jogcímek, trükkök, üzleti fogások bevetésével ráakaszkodjon a tulajdonnal rendelkezőkre, hitelfelvételre csábítsa, vagy kényszerítse és kamat címén vagyonukból kiforgassa őket.
Wass Albert írja: Már egy hete folyt az építkezés nagyapám birtokán, amikor egy esős délelőttön egy tőlünk nem messze álló nagy diófa alatt egy magányos, fekete ruhás embert láttam, amint kitartóan figyel. Kis idő múltán odanéztem, még mindig minket néz. Odamentem hozzá, fekete kaftánt és hosszú, vörös gyér szakállt viselt, erős szemüveget, fekete kalapot. Megkérdeztem tőle: mit óhajt?
- Én semmit, csak nézelődök.
- És mit néz, a munkásokat, ahogyan dolgoznak?
- Nem, gondolkozom.
- És min gondolkozik, ha szabadna megkérdeznem?
- Azon, hogy ebből az egész építkezésből nekem mi lehetne a hasznom.
Az NSDAP programpontjait olvasgatva felmerül az emberben a kérdés: ezek hát azok a bizonyos „ordas eszmék”, amiktől nekünk is félnünk kellene?
Miklós Tamás
Kapcsolódó hírek:
Köves Slomóék Izraelben folytatták az antimagyar szervezkedést - külön dicséretet kaptak a Kuruc-ellenes fellépésért
Szertartás és zsidó szokások, avagy nem akarok hávdálát
Moszkva háborús bűnössé nyilvánított egy izraeli-ukrán oligarchát
Újabb zsidóinvázió: tízezer tetűhintást szabadítanak rá a fővárosra ebben a nagy melegben