1947-ben, ezen a napon, január 16-án végezték ki Helmuth von Pannwitz német tábornokot, aki, mint lovassági tiszt, többször kitüntette magát mindkét világháborúban. A második világháborúban Wehrmacht altábornagyként szolgált, valamint a XV. Kozák-Lovas Hadtest legfőbb atamánja volt. 

1898-ban született Botzanowitz-ban (ma Lengyelország), az akkori német-orosz határ mellett. A porosz nemesi családban született Pannwitz tizenkét évesen kezdte katonai tanulmányait először a wahlstadt-i (amely iskola tanulói közt tudhatta Paul von Hindenburgot és Manfred von Richthofent is) majd a berlin-lichterfelde-i kadétiskolákban folytatta. Már az I. Világháborút megelőzően lenyűgözték a kozák egységek bemutatói, amelyeket az Orosz Birodalom a határ menti városokban szervezett. 

Az I. világháború kitörésekor tiszti kadétként önkéntesen jelentkezett a Német Birodalmi Hadseregbe (Ulanen-Regiment „Kaiser Alexander III. von Rußland“ (Westpreußisches) Nr. 1), és Franciaországban, valamint a Kárpátokban vettek ki részét a háborúból. Az ellenséggel szembeni bátorságáért 1915 márciusában, 16 évesen hadnaggyá léptették elő, ugyanebben az évben megkapta a Vaskereszt második, később, pedig az első osztályát is. 

A világháború után a Freikorps-ok soraiban harcolt, illetve részt vett a Sziléziai Felkelésekben és a Schwarzen Reichswehr egyik vezetője volt. Nevét összefüggésbe hozták több merénylettel, például a szociáldemokrata újság, a Volkswacht szereksztője, Mernhard Schottländer meggyilkolásával. Eközben földművesként dolgozott – jószágigazgató volt Varsó közelében. Németországban belépett az NSDAP-be és SA-Führerként érintett volt a Röhm-puccs leverésében. 1935-től kapitányként és szakaszvezetőként szolgált a 2. Lovasezred (Angerburg – Kelet-Poroszoroszág), az Anschluss után, pedig különítmény parancsnok a 11. Lovasezrednél (Stockerau – Bécs mellett). 

A II. Világháborúban először a 45. Felderítő-Gyalogoshadosztály parancsnoka Lengyelországban és Franciaországban, valamint részt vett az orosz hadjáratban. 1941 augusztusában kitüntetik a Lovagkereszttel, majd egy évvel később már ezredesként megkapja hozzá a tölgyfalombokat, miután egységével sikeresen fedezte a dél szárnyat Sztálingrádnál. Az akció során megsemmisítettek egy szovjet lovas dandárt, egy lovas hadosztályt és egy ellenséges gyalogos hadosztályt. 1941 decemberétől Kelet-Poroszországban az OKH-nál, a motorizált gyalogos egységekkel kapcsolatos tanácsadó, majd pedig, már 1942 elejétől közreműködött a kozák önkéntes erő, az 1. Kozák Hadosztály felállításában (amely később, 1945 februárjától a XV. Kozák-Lovas Hadtestként működött). Kurt Zeitzler vezérkari főnök 1942 novemberében engedélyezte a hadosztály felállítását a lengyel területen lévő Mielauban. A harcedzett, doni, kubani és tereki kozák alakulatokat, amelyek készek voltak a német oldalon szolgálni, Ukrajnában, Chersonban egy hadifogolytáborban gyűjtötték össze. A kiképzés ideje alatt több bevetésen is részt vettek a Krímen és Sztálingrádnál. Később a Balkánon folytattak szolgálatot, köztük partizánellenes akciókat. A megtorló akciók során – a partizánháborúra jellemző módon - súlyos atrocitások történtek az ellenállókat támogató civil lakossággal szemben. Pannwitz a túlkapások ellen fellépett és 1943. október 20-án kiadott parancsa alapján minden ilyen fajta bűncselekményért halálbüntetés járt.

Berlinben 1943. január 15-én, amikor megkapta a tölgyfalobos ékesítést a Lovagkeresztjéhez, az ünnepélyen bátor kijelentést tett a Führernek, mely szerint a szlávokkal szembeni hivatalos politika, amely azokat untermensch-ként, vagyis alacsonyabb rendű emberként kezeli, teljesen elhibázott.

A tisztelet és együttérzés, melyet az alatta és vele szolgálók – a bajtársai – iránt tanúsított, valamint hogy részt vett az embereivel együtt az orosz ortodox szertartásokon, Pannwitzet rendkívül népszerűvé tette a kozák önkéntesek körében. A háború vége előtt ezért megválasztották legfőbb atamánjuknak, aki hagyományosan csak a cárnak tartozott engedelmességgel.

1944 közepétől kezdve Pannwitz egyeztetett Himmlerrel, a kozák hadosztály átirányításáról a Waffen-SS kötelékébe. Pannwitz elfogadott egy lazább kapcsolatot az SS-szel, mely magában foglalta a nehézfegyverekhez való hozzáférést, a jobb felszerelést és a kozák egységek fölötti ellenőrzés Franciaországban tartását. 1945 februárjától az alakulat a Waffen-SS igazgatása alá került, azonban nem mint SS hadosztály, és a korábbi katonai struktúra maradt meg.

Pannwitz csak 1945. május 11-én adta meg magát Völkermark mellett a brit csapatoknak. Minden erőfeszítést megtett, hogy az emberei a nyugati hatalmak felügyelete alatt maradjanak, de május közepén világossá vált, hogy a kozákokat átadják halálos ellenségeiknek a СМЕРШ-nek és a Szovjet Uniónak. Ez a kozák nép egyik sorstragédiája, amikor őket árulókként kezelve, a szovjet rendszer több tízezer kozákot gyilkolt meg vagy hurcolt GULAG táborokba. Von Pannwitz ekkor örök példát mutatott bajtársiasságból: Német nemzetiségűként, a Genfi Egyezmény szerint, nem tartozott a СМЕРШ hazaszállítási kérelmének hatálya alá, de május 26-án megfosztották rangjától és letartóztatták. Ekkor megkezdődött a kozákok elhurcolása, teherautókra hajtása. Napokig tartott a művelet és, habár sokan meg tudtak szökni a táborukból, Pannwitz és német tiszti kara, nem akarta elhagyni az embereiket és osztoztak a kozákok bizonytalan sorsában. Több mint két évig bajtársak voltak így ezek a németek megadták magukat az NKVD-nek Judenburgnál…

Pannwitzot 1947. január 16-án kivégezték a szovjet bíróság ítélete alapján, mi szerint háborús bűnöket követett el Jugoszláviában. Majdnem 50 évvel később 1996. április 23-án a Moszkvai Legfőbb Katonai Ügyészség megállapította, Pannwitz családtagjainak beadványa nyomán, hogy, mint a Sztálin-korszak elnyomásának áldozata, Pannwitz jogosult a rehabilitációra. 2001. június 28-án hozott döntés alapján azonban fenntartották Pannwitz bűnösségét katonai bűncselekményekkel kapcsolatban, az 1996-os eljárás vitatott joghatósága miatt. 

A Magyar Nemzeti Arcvonal számára Helmuth von Pannwitz élete példa a bátorságra, kitartásra és természetesen a bajtársiasságra. Ezért ma este bajtársaink egy-egy mécses meggyújtásával emlékeznek a kivégzett hősre, aki bajtárs maradt a vesztőhelyig és azon is túl! 

Jövőnk.info