Barátból ellenség - Palesztin ENSZ-tagság: a nyugati világ retteg szeptember 23-tól
Ha minden az ütemtervnek megfelelően halad, a világ népei televíziókészülékein keresztül kedden kezet foghatnak a történelemmel, amikor a palesztinok az Egyesült Nemzetek Szervezetében, New Yorkban benyújtják tagsági kérelmüket. Hogy ez pontosan miként történik, azaz a Palesztin Hatóság (PH) a Biztonsági Tanácshoz vagy a közgyűléshez fordul-e és pontosan milyen szöveggel, az idő rövidsége ellenére csütörtök reggel (a Magyar Nemzet Magazin lapzártája előtt) még mindig nem volt biztos.
Nabib el-Arabi, az Arab Liga főtitkára szerint a palesztinok a közgyűléshez fordulnak, amely a várhatóan a sikeres szavazás esetén a PH státuszát „nem szavazó megfigyelői entitásból” a Vatikánhoz hasonlóan „megfigyelő állammá” emelné.
A megszállott nép képviselőinek e lépésétől a transzatlanti reszketés „kézzel fogható”.
Az Európai Unióban olyannyira tartanak a következményektől, egyebek között az ellentétesen szavazó Brüsszel és Washington közötti viszony elmérgesedésétől, valamint az ellentétes álláspontokat lemeztelenítő, Európán belüli megosztottságtól, hogy Catherine Ashton, az EU politikai és biztonsági főképviselője, a szeptember 20-i palesztin lépés előtt szándékosan elhalasztotta az esedékes külügyminiszterek brüsszeli találkozóját a viszály elmérgesedésének elkerülésére.
Persze a világért sem azért, mert a tét kicsi lenne. Ellenkezőleg: a munkáspárti bárónő egyértelművé tette, hogy az Európai Unió előtt álló legnagyobb külpolitikai kihívás az izraeli-palesztin kérdés rendezése.
A színfalak mögött hatalmas energiát fektettek még az utolsó pillanatokban is abba, hogy a palesztinokat rávegyék, mondjanak le szándékukról és a világszervezet helyett üljenek tárgyalóasztalhoz Izraellel a palesztinok, a sokak szerint tökéletesen halott „békefolyamatot” folytatva.
Az 1967 óta megszállt palesztin területek képviselői erről most már hallani sem akarnak, mert - hangoztatják -, míg ők tárgyalnak, gomba módra szaporodnak a tőlük illegálisan eltulajdonított földeken a zsidó telepek; „apartheid” falak mögött élnek megalázva. Sorsuk a a kimondhatatlan szenvedés: otthonaik tízezreinek, iskoláik, kórházaik, infrastruktúrájuk szétbombázása, talajszint alatti vizeik ellopása, szinte totális blokád a világ legnagyobb szabadtéri börtönének nevezett Gázai övezet körül, vagy saját területük (Ciszjordánia) bantusztán-szerű szétdarabolása több száz ellenőrzési ponttal, ahol a kórházba siető terhes anyák a várakozás órái alatt nem egyszer a porban szülik meg csecsemőiket.
Izrael és Washington nemcsak a keddi lépést követő néhány hét múlva esedékes közgyűlési szavazás szimbolikus erejétől retteg - a 193 ENSZ-tagállam elsöprő többsége várhatóan és nem utolsósorban a közvélemény nyomására a palesztinok mellett szavaz -, hanem attól is, ami a Palesztin Állam ENSZ-tagságát jelenti akár megfigyelő státuszban. Ez pedig elsősorban az, hogy a palesztinok ennek nyomán jogosultak az immár egy ENSZ-tagállamot megszállók által ellenük elkövetett bűntettekért az ENSZ valamennyi jogi fórumát igénybe venni, beleértve a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságot. Márpedig ha az Izraelt elmarasztaló ítéletet hoz, annak egyik következménye az lesz, hogy az izraeli vezetőknek kockázatos lesz bárhová is utazniuk, mert számolniuk kell őrizetbe vételükkel.
A 25%-os arab lakosságot magában foglaló „zsidó állam” helyzetét a térségben kialakult változások jócskán súlyosbítják. Az „arab tavasz” forradalmi hulláma eredményeként egyre inkább olyan irányítás alá kerülnek a Közel-Kelet változással érintett országai, hogy ott a kormányok mind kevésbé engedelmeskednek az amerikai kormány diktátumainak, mivel a kibontakozó demokráciában kénytelenek az „utca emberének” a vágyait és törekvéseit megtestesíteni. Ami nem sok jót ígér a térségbeli „stabilitásnak”, mely magyarra fordítva az igazságtalanságon, a megszállás örökké tételén alapul.
A térség forrong, amelynek következménye nem sok jót ígér az ahhoz jó képet vágó Nyugatnak, hanem elsősorban az ott élőknek. Az évtizedeken át az egyiptomi-izraeli békemegállapodás maradéktalan betartásán őrködő zsarnok - mellékállásban nyugati báb - Hoszni Mubarak elnök bukása után, Kairóban az izraeliek által megölt öt egyiptomi rendőr halála miatt feldühödött tömeg megtámadta a kairói izraeli nagykövetséget. Az őszi választásoktól tartó ügyvivő kormány egy „picit” már megnyitotta az országát és a Gázai övezetet összekötő rafahi átkelőhelyet, valamint egyre többen követelik a fáraók országából Izraelbe haladó földgázvezetéken szállított gáz árának Izrael számára kedvező feltételei felülvizsgálatát.
Izrael északi szomszédjában, Libanonban a Hezbollah egyre erősebb, és a bejrúti kormányra e politikai párt van a legnagyobb befolyással. Szíriában annak a Basar al-Asszadnak a hatalma inog, aki ugyan csapott zajt az Izrael által évtizedek óta megszállva tartott Golán-fennsík visszatérése érdekében, de azért biztosította a két ország közötti nyugalmat. E közben a Gázai övezetet irányító Hamaszt támogató Irán térségbeli hatalma mind nagyobb lesz és ami Izrael számára ténylegesen sokkal kézzelfoghatóbb és valódibb veszélyt jelent, az az egykori regionális szövetségesének, Törökországnak az elvesztése.
A néhány éve folyamatosan romló török-izraeli viszony különösen az elmúlt másfél évben jutott mélypontra, miután Tel-Aviv nem volt hajlandó bocsánatot kérni a Gázai övezetbe segélyt szállító flottilla vezérhajójának, a Mavi Marmarának a fedélzetén meggyilkolt kilenc török állampolgár haláláért.
Hogy a muzulmán és arab népek hősévé emelkedett Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnöktől mi várható a közeljövőben, elég egyetlen futó pillantást vetni arra, mi történt a két ország viszonyában az elmúlt napokban.
Törökország bejelentette, hogy a jövőben az Izrael által a gázai blokád miatt tiltott, de Ankara szerint hajózható nemzetközi vizeken a török hajókat török hadihajók fogják kísérni. (Hogy ez mit jelent annak a NATO-nak, amely alapszerződése 5-ik cikkelye szerint bármely tagja elleni támadást az észak-atlanti szervezet valamennyi tagja elleni támadásnak tekintenek, nem kell külön kommentár - annak ellenére, hogy Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár a múlt héten Berlinben sietve és idegesen jelentette ki: bármilyen jövőbeli török-izraeli viszályt kétoldalúnak tekint.)
Erdogan hétfőn az „arab tavasz” országait átfogó látogató körútjának első állomásán, Kairóban az Arab Liga székházában pedig kijelentette szeptember 20-ára utalva: a palesztin zászlót az ENSZ-ben „az égig kell emelni”. Szerdán az ankarai Star Gazete-ből kiderült, az ország új F-16-os radarrendszerét úgy módosították, hogy szükség esetén az izraeli célpontokat ellenségesnek kategorizálhassa az eddigi barátiról, és ezt követően - értesült a lap a miniszterelnöki hivatalból - a haditengerészeti és tengeralattjárók radarrendszerét is ennek megfelelően alakítják át.
De mielőtt tovább mennénk a civilizációk ütközését leginkább veszélyeztető izraeli-palesztin konfliktus további ismertetésében, néhány általános kérdésre érdemes kitérni. Ezek egyike a nem csak a muzulmán világot felháborító nyugati nyelvezet, amely - mint e téren oly sok minden - a sajtó és a politikusok, de nem a „tömegek” sajátja.
Mint maga az „izraeli-palesztin konfliktus” kifejezés, amely főként a nem a nyugati média befolyási övezetében élő emberek elsöprő többsége szemében inkább a szomorú viccek kategóriájába tartozik, mint a valóságéba. Hogy ezt empátiával értsük meg: vajon mit szólnánk mi, ha Magyarország feltételezett, évtizedek óta tartó román megszállását követően ezen állapotot a világ „román-magyar konfliktusnak” nevezné? Vagy - kifejezetten a hazai médiára térve - gondoljunk arra a körmönfont fogalmazásra, amelyet szinte automatikusan használnak az adófizetők pénzén működő közszolgálati adók is. Vajon miért csak azt a megfogalmazás halljuk, hogy egy izraeli katonai akció következtében palesztinok „életüket vesztették” ahelyett, hogy azt a fogalmazást hallanánk, amit fordított esetben hallunk? Vagyis, hogy kik kiket öltek meg?
Ami magát az Európai Uniót illeti, a tagországoknak az izraeli-palesztin „viszály” kérdésében elfoglalt, olykor homlok egyenest eltérő álláspontja eddig is polarizálta az uniós külpolitikát, de ez a közeli hetekben várható ENSZ közgyűlési szavazáson különös élességgel mutatkozik majd meg.
Jelenleg szinte biztosnak vehető, hogy az unió 27 tagországa közül csupán Olaszország, Hollandia és a Cseh Köztársaság támogatja majd Izraelt, azaz szavaz a palesztinok ENSZ-tagsága ellen, míg a többi uniós tagország várhatóan a palesztinok elismerése mellett szavaz. Németország az újabb hírek szerint mégsem az előbbiek táborába tartozik majd, hanem elkezdett ingadozni. A Bem rakpart nyilván a nagy többséggel tart. (Portálunk nehezen tudja elképzelni, hogy Martonyiék nem az USA és Izrael érdekei szerint cselekednek majd, még ha a BT rotációs tagságára is kívánnak pályázni. - a szerk.)
A néhány hét múlva várható szavazás világtörténelmi fordulópont lesz. A tőle való rettegés nem véletlen. A szavazás eredményeként Izrael végletesen elszigetelődik, csakúgy mint az Egyesült Államok, amely a maradék „pártatlan közvetítői” hitelét tökéletesen elveszti a világ és persze a muzulmán világ szemében.
A tét olyannyira nagy, hogy Turki al-Fajszal herceg, a szaúdi hírszerzés volt főnöke, korábbi washingtoni nagykövet az International Herald Tribune című globális amerikai lapban hétfőn írt cikkében a szaúdi-amerikai szövetségi viszonyban eddig páratlan módon egészen egyszerűen ultimátumot adott az Egyesült Államoknak arra az esetre, ha az az ENSZ Biztonsági Tanácsában egyedüliként megvétózza a Palesztin Állam felvételét a világszervezetbe. A herceg kijelentette: ez esetben vége a különleges amerikai-szaúdi kapcsolatoknak és részletesen felvázolta egy ilyen vétónak az Egyesült Államokra és Izraelre nézve hátborzongató következményeit.
Lovas István - MN
Kapcsolódó hírek:
Zsidó bosszúállók élve égették halálra a 16 éves palesztin fiatalt - Az izraeli rendőrség még keresi az elkövetőket (16+)
Az izraeli hadsereg és a telepesek közösen gyilkolják, sanyargatják a megszállt területek palesztin lakosságát
Barcelona: Holokauszt-emléknap törölve
Netanjahu beleegyezne a palesztin állam létrehozásába - az iráni atomprogram felszámolásáért cserébe