Néztem a televízióban P. László megkezdődött büntetőperét. Illetve azt, amit abból látni lehetett. Néztem, és nem hittem a szememnek, de nem hittem a fülemnek sem. Ezért másnap elolvastam minden újságot, mert kíváncsi voltam, hogy vajon mindenki azt látta és azt hallotta-e, amit én láttam és hallottam. 

Igen, mindenki. Nem titok, a beidézett tanúk vallomásairól beszélek.Az egyik hosszan és meglepő részletességgel meséli el mindazt, amit LÁTOTT azon a borzalmas éjszakán. Azt látta, hogy egy fiatal lány és egy fiatal férfi megy az utcán. Illetve… Nem csak úgy megy – ugyanis a fiatal lány szemmel láthatóan menekülni igyekszik. Ahogy a tanú mondja: A férfi átkarolta a lány vállát, de az meggörnyedt, és ki akart szabadulni abból az ölelésből. „A haja egészen égnek állt” – idézi a látottakat a tanú, majd megismétli, hogy a lány menekülni igyekezett. Minden erejével, de kevés volt az ereje. Ennek a tanúnak ki van takarva az arca, hangja és alakja alapján középkorú férfi lehet. Egy másik tanú szintúgy részletesen mesél arról, amit látott és hallott. „Ne, ne csináljátok ezt!” – eleveníti fel Bándy Kata rendőrségi pszichológusnő éjszakai segélykiáltását, sikolyát a tanú. Ez a tanú fiatalabb, mint a másik. Fiatalember. Azt vallja, hogy hallotta az éjszakában a lány segélykiáltásait, később pedig a nyöszörgését. 

Azért hallotta mindezt, mert az ablakában állt és cigarettázott. Most csak két tanút idéztem. És még rengeteg van hátra. Azok vajon mit fognak elmondani? Vajon mind-mind látta és hallotta, mint ez a kettő? 

Mert most az a helyzet, hogy két férfi, egy középkorú és egy fiatalabb látta és hallotta egy fiatal lány vergődését, menekülési kísérletét, hallották a segélykiáltásokat és a nyöszörgéseket – és aztán nem történt semmi. Az égvilágon semmi. Pontosabban: mintha mi sem történt volna. 

Két férfi ebben az országban végignézte és végighallgatta mindezt, majd mindketten folytatták, amit addig csináltak. Gondolom, végigszítták a félig szítt cigarettát (csókok íze helyett?), merengtek még a langy nyári éjszakán, tettek‑vettek, talán ittak egy fröccsöt, aztán elhelyezkedtek az ágyukban, ledőltek, megkeresték a kényelmes pozíciót, agyuk lassan elzsibbadt, zsongott benne az elmúlt nap, ott zsongott még egy lány segélykiáltása és nyöszörgése, de már egyre távolabbról, már elhatalmasodott a „mindennapi agyvérszegénység”, nyöszörög még az a lány, vagy ez már csak álom… És aztán süket csönd. 

És reggel megébredtek ezek a férfiak, mentek a dolgukra annak biztos tudatában, hogy ők hasznos tagjai a társadalomnak. Érezték a bizonyosságot, hogy létezésük biztos alapokon nyugszik, és fontos is. Aztán két nap múlva hallották a hírt, hogy egy elhagyott, bokros területen megtalálták az eltűnt Bándy Kata meggyalázott holttestét. 

Ahogy meghallották a hírt, bizonyosan felhorgadt bennük a jogos felháborodás, s nyilván mondták odahaza, mondták a szeretteiknek, hogy azért ez már tényleg sok, ez már tűrhetetlen. S szinte azonnal összerakták fejben a történteket. Összerakták, és meglelték az összefüggést a két nappal korábban hallott és látott dolgokkal. „Te! – szólították meg önmagukat. – Ez csak az a lány lehet, akit láttam menekülni! Ez csak az a lány lehet, akit hallottam sikoltozni és nyöszörögni! És nyilván már mentek is a rendőrségre, s jó és jogkövető állampolgárként jelentkeztek nyomban tanúnak. És most ott állnak a bíróság színe előtt, és mondják, amit láttak és hallottak. És bennük van a jóleső érzés, hogy nem ülnek ott a vádlottak padján, és hogy mennyire hasznos tagjai a társadalomnak. És még mindig, még most sem jut eszükbe, hogy ha akkor, azon a forró és rettenetes éjszakán nemcsak bámulnak és hallgatóznak, hanem felemelik a rohadt valagukat és a lány segítségére sietnek, vagy ha ahhoz gyávák, hát legalább felemelik a telefont és riasztják a rendőrséget, akkor Bándy Kata rendőrségi pszichológusnő talán ma is élne. 

Nem, ez nem jut eszükbe. Helyette tanúskodnak. Büszkén. És férfiként gondolnak önmagukra. Istenem, micsoda világ ez… 

Bayer Zsolt, Magyar Hírlap 

Jövőnk.info megjegyzés: Bayer Zsolt írását azért tesszük közzé, mert mi is ugyanezt írnánk le. Egy dologgal egészítenénk ki, amit Bayer nem mondhat, vagy nem akar mondani. A társadalmat jellemző gyávaság, érdektelenség, és a szolidaritás teljes hiánya épp úgy a rendszerváltást követő kormányok (kivétel nélkül) felelőssége, mint az elvadult cigánykérdés. Egy állam irányító szervének épp úgy kötelessége a népnevelés, mint a rendfenntartás. És a különböző területek hiányosságait, mondhatni az elszabotált kötelezettségeket még hosszasan sorolhatnánk. Egy napon ezért pont úgy felelni kell, mint a Bándy Katák gyilkosainak!