A Debrecenben megalakított illegitim Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945 májusában rendelettel megszüntette a Magyar Királyi Csendőrséget. Ezzel mintha vége is lett volna… A testület még élő tagjai és a csendőrség történetének kutatói azonban azóta is tovább küzdenek a csendőrség becsületéért.

Szakértők mondják, kevés szervezet volt a magyar történelemben, amit olyan radikális módon számoltak fel, majd vádoltak meg a legkülönfélébb módokon, mint a Magyar Királyi Csendőrség. Az új rendszer, benne a belügyi tárcát vezető kommunistákkal, felismerte, hogy a csendőrség tagjai átnevelhetetlenek, tehát senkit sem szabad átvenni közülük az új honvédségbe, illetve az új rendvédelmi szervekbe.

„Rákosi és környezete pontosan tudta, hogy a csendőrség volt a háború előtti állam leghűségesebb támasza, ezért csak egyetlen sors juthat neki, a megsemmisítés” – mondta Parádi József, a Szemere Bertalan Magyar Rendvédelem-történeti Tudományos Társaság elnöke. Szavai azon a konferencián hangzottak el, amelyet a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Szemere Bertalan Társaság rendezett a csendőrség megalakulásának 130. évfordulóján, február 14-én.

Többféle formát kapott az előbb említett megsemmisítés. Egyrészt az új rendszer igyekezett „levadászni” és megbüntetni minden csendőrt.

„Öt és fél évet töltöttem hadifogságban, amikor pedig hazajöhettem végre, kaptam itthon tizenkét évet, csak úgy, semmiért” – magyarázta a kilencvenkét éves Fráter János, egykori csendőr főhadnagy.

A „levadászások” mellett beindult a testület erkölcsi lejáratása is, aminek a centrumába a brutális, korrupt és zsidógyűlölő, deportáló, cigányüldöző csendőr került. Aki ráadásul puccsra készült Horthy Miklós kormányzó ellen, és harctéri kegyetlenkedéseivel még Sztálin figyelmét is felkeltette. Mai napig tart a lejáratás folyamata. Ennek egyik eredménye az, hogy az új csendőrség létrehozásának puszta gondolata is hisztérikus rohamot vált ki a politikai baloldalon. De sok jobboldali politikusnak sem tetszik, már a név miatt sem. Nem véletlen, hogy a leendő magyar rendőrtiszteknek továbbra is tilos oktatni a csendőrség történetét a főiskolán…

Csak a rend számított

A konferencia nem csak a Magyar Királyi Csendőrség történetéről szólt, noha ebben a tekintetben is sok érdekességet tudhatott meg a laikus érdeklődő. A testület modellje Franciaországból származik, olasz közvetítéssel jutott el magyar földre. 1881-ben alapították, s Veszprémy László alezredes, hadtörténész szerint képzett és hatékony, azaz professzionális rendvédelmi szervezet lett belőle. Olyan, amelynek modelljét, szervezeti felépítését és kiképzési módszereit több európai, de tengerentúli ország is átvette. Ha hozzászámítjuk ehhez, hogy az 1920-as évek végén az angol Scotland Yard a magyar rendőrség működését tanulmányozta nagy érdeklődéssel, akkor valóban szégyen az, ahová a hazai rendvédelem és a közbiztonság jutott napjainkra.

Horthy Miklós kormányzó feb­ruár 14-ét tette a csendőrség napjává, amelyet 1932-ben tartottak meg először. Ezen a napon mindig a csendőrség adta ezután az udvarlaki őrséget a budai várban…

Ez már egy újra erős és tettre kész testület volt. Szakály Sándor hadtörténész elevenítette fel azokat az éveket, mindenekelőtt az első világháború, majd a Károlyi-kormány, valamint a kommün időszakát, amikor politikai és katonai okokból kifolyólag is meggyengült a csendőrség, de a hullámvölgy, majd pedig Trianon után megkezdődött az „újjáépítése”. Hivatalosan az 1922. évi VII. törvénycikk rendelkezett az új csendőrségről, melynek a létszámát 12 ezer főben határozták meg.

Ki lehetett csendőr? Elvileg mindenki, bár a testület elsősorban a paraszti származású fiatalok közül igyekezett válogatni. Mert válogathatott. Több történész szerint azonban az úgynevezett zsidótörvények hatályba lépéséig a magyarországi izraeliták közül is számos csendőrtiszt került ki és szolgált még a második világháború éveiben is a testületben. Mint például az egyik vidéki város vasútállomásának csendőr parancsnoka, ludovikás tanúk visszaemlékezése szerint. Senki sem árulta el őt, a csendőrséget eleve bajtársiasságra, összetartásra nevelték megalakulása óta.

„A szellemiség és a felkészültség volt a csendőrség lényege – magyarázta a konferencián Lóránt Csaba, a téma kutatója. – A válogatott állománytól nemcsak hazafias szellemet, egyenességet, igazságosságot követeltek, de kifogástalan megjelenést és makulátlan magánéletet is.”

Elhangzott az is, sok mindennel foglalkoztak a csendőrök. Parádi József előadásából megtudhattuk, hogy a határ menti őrsök még a katonai hírszerzésben is aktívan részt vettek, különösen a román és a szerb határon. Fő feladatuk azonban vidék közbiztonságának őrzése volt. Bár a csendőrség rendelkezett nyomozó alosztá­lyokkal, amelyek komoly bűneseteket göngyölítettek föl, legfőbb tevékenysége a portyázás, vagyis a járőrözés volt. A portyázó csendőr szolgálata 14–16 órán át tartott, és mindennel foglalkoznia kellett eközben, ami az életek és az értékek védelmének körébe tartozhatott. Még azzal is, hogy a cséplőgép mellett ne gyújtsanak rá a munkások, különben hatalmas tűz keletkezhet.

Akkor a közbiztonság megteremtését, megőrzését egyik legfontosabb feladatának tekintette az állam, s ennek tudatában szolgált a csendőrség.

„A reggeli eligazításon az őrsparancsnok a járőrt vezető csendőr mellére tűzte az úgynevezett járőrvezetői jelvényt – magyarázta Szakály Sándor –, ami azt jelentette, hogy a csendőr innentől kezdve a magyar államot képviseli. Járjon bárhol, találkozzék bárkivel.”

A történész szerint igen szigorú előírások szabályozták a csendőrt. Köteles volt intézkedni, ha arra került sor, s itt a „kötelesen” van a hangsúly. És köteles volt használni a fegyverét is, ha a saját biztonsága vagy mások élete és vagyonbiztonsága forgott kockán. Ha nem használt fegyvert, noha az indokolt lett volna, súlyosan megbüntették.

Tábla a Duna-parton

A csendőr nem ismerte a mai magyar rendőrségnél szokásos mérlegelés fogalmát. Mindenkivel szemben fel kellett lépnie adott esetben, nem számított, hogy vándorcigány vagy arisztokrata az illető. A testület filozófiája szerint a csendőrségnek a közrenddel kapcsolatos helyzetekre kellett reagálnia és választ adnia. Ennyi.

Híres a cigányság csendőrséggel kapcsolatos érzékenysége. Több kutató szerint a vándorló cigányok valóban sok munkát adtak a csendőrségnek, már csak őseiktől örökölt szokásaik
miatt is. A konferencián elhangzott egyébként, hogy már egy 1892-es országgyűlési vitában is előjött a vándorló cigányság és a bűnözés kérdésének viszonya egy csendőrséggel kapcsolatos szópárbajban. Bár nem ez jelentette a központi témát, hanem a csendőrtisztek kardbojtjának színe…

A csendőrséggel foglalkozó legtöbb történész és kutató természetesen nem vitatja a csendőrök esetleges kilengéseit, a híres csendőrpofonok legendáját, de szinte valamennyien leszögezik, hogy egy csendőrrel senki sem beszélhetett úgy, ahogyan ma beszélnek a „nyóckerben” egy szerencsétlen rendőrrel. Ezt nemcsak a csendőr, de a törvény sem engedte volna. Hiszen a csendőr az államot képviselte.

„Félni nem félt tőlünk senki, ez csak legenda. Tizenkilenc őrs tartozott hozzám Nagykanizsa környékén, inkább megnyugodtak az emberek, ha meglátták a faluban a kakastollas kalapokat – mondta Fráter János volt csendőr főhadnagy. – Persze az került minket, akinek vaj volt a fején.”

Állítólag gyenge lábakon áll az 1944-es csendőrpuccs története is. Több kutató is beszélt korábban a fővárosba rendelt csendőrosztagok tagjaival, tisztjeivel, semmiféle puccsra sem kaptak eligazítást. És ha jön egy parancs? A csendőrök Horthy iránti hűsége sziklaszilárd volt, ezt a politika vagy a politikusok aligha írhatták volna felül. Súlyos és megbélyegző vád a csendőrségnek a magyarországi zsidók deportálásában való „öntevékeny részvétele”. Nem lehet tagadni a csendőrség, illetve az úgynevezett karhatalmi csendőrzászlóaljak szerepét ebben. De az előírások és az utasítások szerint jártak el, ami persze nem jelenti azt, hogy ne lettek volna olyan csendőrök, akik valóban kivetkeztek magukból az események során.

A csendőr áldozatokról viszont senki sem beszél. Például Fery Oszkár altábornagyról, akit a Lenin fiúk hurcoltak el két társával együtt a kommün alatt. Megkínozták, majd a holttes­tét bedobták a Dunába. A Horthy-korszakban emléktábla őrizte a nevét a mai Kiss János altábornagy utcánál.
A táblát a második világháború után levették, s a mai napig sem tette vissza senki.

Nyolcvan százalék

Szakály Sándor történész emlékeztetett arra, hogy a csendőr kerületeknek negyedévente kellett összegző jelentést készíteniük. Ezekből a dokumentumokból kiderül, hogy a legalacsonyabb felderítési mutató 80 százalékos volt, de általában efölött tejesítettek az őrsök.

„Nem évültek el az ügyek – tette hozzá ehhez Parádi Ákos kutató, a Szemere Bertalan Magyar Rendvédelem-történeti Tudományos Társaság tagja. – Egy tyúklopást sem zártak le addig, amíg meg nem fogták a tettest. Ha ez húsz évig tartott, akkor addig tartott.”

Telt az idő, a mesterségen keltett legendák, a lejárató, a besározó vádak megtették a hatásukat.

„Szomorú, hogy a csendőrséget az ÁVH-val vagy a SS-sel tartja rokonnak a magyar társadalom jelentős része” – mondta az Amerikában élő Kőrőssy Zoltán.

Ő és a családja működteti azt a www.csendor.com honlapot – döntő mértékben saját zsebéből –, amely a csendőrség történetével foglalkozik, s eddig számos dokumentumot dolgozott fel. A cél a tévhitek, a negatív legendák eloszlatása. Ehhez tette hozzá azt az általánosan elfogadott kívánalmat Veszprémy alezredes, a hadtörténeti intézet igazgatója, hogy végre a különféle politikai szempontok fölé kellene helyezni a csendőrség történetével kapcsolatos szakmai kutatások ügyét. Igen, talán tanulságosok lehetnének a tapasztalatok. 1922 után kezdetben 12 ezer, a területi visszacsatolások után pedig mintegy 18 ezer csendőr teljesített szolgálatot Magyarországon. Amint azt Suba János alezredes, hadtörténész akkurátus statisztikájából megtudhattuk, ennek a létszámnak csupán öt százaléka volt tiszt. Mert csak annyi lehetett! A magyar rendőrség létszáma ma 34 ezer fő, a tisztek aránya pedig 30 százalék. És nézzünk szét, mi van ma ebben az országban…

________________________________________________________________

Egy idős csendőr bíróság előtt

Nyilván van abban valami üzenet, hogy éppen most, február 14-én, a csendőrség napján emelt vádat hosszú vizsgálat után a Budapesti Nyomozó Ügyészség a kilencvenhét éves Képíró Sándor, egykori csendőr százados ellen. Képírót ártatlan civilek, köztük zsidók meggyilkolása miatt jelentette fel a jól ismert náciüldöző szervezet, a bécsi székhelyű Simon Wiesenthal Központ. A feljelentés szerint Képíró az 1942 januárjában végrehajtott újvidéki razzia során követte el bűneit, például zsidók Dunába lövését, illetve lövetését.

Kádár Éva joghallgató szakmai érdeklődése okán kutatja a Képíró-ügyet. Lapunknak elmondta, dokumentumok bizonyítják, hogy a csendőrségnek csak a gyanús elemek igazoltatása, letartóztatása és bekísérése volt a feladata a razzia során. Képíró százados ezt a tevékenységet ellenőrizte. Kivégzésekre nem adott s az adott szolgálati viszonyok között nem is adhatott parancsot, erre semmiféle jogköre sem volt. Az egy nappal későbbi Dunába lövéseknél pedig csak honvédek és folyamőrök voltak jelen, csendőrök nem. Felróják neki, hogy elszökött a VKF Bíróság 1944-es ítélete elől, amelyben tízévnyi börtönt kapott. Kádár Éva leszögezte, hogy ez nem igaz, Képíró bizonyíthatóan itthon maradt. Ugyancsak felróják neki, hogy részt vett az újvidéki zsidóság 1944. április-májusi deportálásában. Ez pedig lehetetlen, tette hozzá a joghallgató, mert Képíró épp a VKF-eljárás és ítélet miatt csak 1944. június 1-jén kapta vissza katonai rangját, addig semmilyen módon sem léphetett szolgálatba.

Különleges eleme az ügynek, hogy Cseres Tibor Hideg napok című regényében Képíró Sándor néven formálta meg egy különlegesen brutális magyar tiszt figuráját. Kádár Éva reméli, a bíróság kideríti majd az igazságot.

- Sinkovics Ferenc -

(Magyar Hírlap)

• "Gyűlöltük és átkoztuk Budapestet" - Horthy szavai ma is aktuálisak
• A budai vár védelmében (Egy csendőrtiszt visszaemlékezései)
• Cigányirtás? Hogyne!
• Csendőr kiállítás Hevesen
• Éjszakai jelentés – cigány támadás
• ÚJ: Horthy legidősebb szegedi katonája hetente a rádiónkban!
• Kis emlékezés a Csendőrnapon a csendőrség visszaállításáért (+videó)
• Újabb fejlemények a Képíró Sándor ügyében