A film megtörtént eseményt dolgoz föl. A Szovjetunió felbomlása után a tádzsik határnál egy határvédelmi helyőrség mindennapi életébe nyerhetünk betekintést, amelyet afgán és tádzsik fegyveresek megtámadtak 1993. július 13-án. A támadást rendkívül hősies helytállással visszaverte a maroknyi védősereg, de az egység nagy része, 25 orosz katona meghalt. Az eseményt követően hat katona kapta meg az Orosz Föderáció Hőse címet, négyen közülük posztumusz.

A film készítői kissé idealizált módon mutatják be a történteket, de ez egyáltalán nem baj, sőt. A filmművészetnek pontosan az lenne a lényege, hogy erkölcsileg fölemeljen és valódi eszményképeket tárjanak a néző elé - egy katonanemzet estében pedig a minimális elvárás a hősi életszemlélet hirdetése. Éppen az ellenkezője annak, mint aminek manapság a tanúi lehetünk, hogy deviáns, beteges szemlélettel rombolják a társadalmakat - amit minden esetben tapasztalhatunk, ha bekapcsoljuk otthon a televíziót. Mert szinte nincs olyan műsor, ami ne ilyen lenne napjainkban, és ne a beteges devianciát, a társadalom és a családok erkölcsi züllesztését és bomlasztását célozná meg.

Talán mondanunk sem kell, hogy ennek a felelősei (na)kik közül kerülnek ki, és a saját perverz életszemléletüket miként és miért próbálják a szellemileg védtelen társadalmakra rátestálni... És akik persze kigúnyolják az ilyen típusú filmalkotásokat, a hősi életszemélettől pedig úgy félnek, mint az ördög a tömjénfüsttől, mert sátáni romlottságukból adódóan nem adhatnak mást, csak mi lényegük.

Fentiek fényében igazi felüdülés a sok amerikai filmszemét után egy ilyen filmet megnézni. Technikailag és képi világát tekintve is azt a színvonalat képviseli, amit elvárásként mi is megfogalmaznánk, ha egyszer lehetőségünk lenne Magyarországon magyarok által képviselt filmgyártást létrehozni. A filmben alkalmazott pirotechnikai megoldások sokkal realisztikusabbak, mint a hollywoodi ostobaságok, amelyek már annyira eltúlzottak, hogy egyenesen nevetségesnek hatnak.

Ha ezt a filmet megnézi valaki, akkor el tudja hinni, hogy valóban így történhetett meg, amiről szól, akár a harci jelentek képi hatásait, akár az alkalmazott harceljárásokat tekintve. Különösen szembetűnő az átmeneti időszak minden jellegzetessége. A Szovjetunió már fölbomlott ugyan, de a jelképei még továbbra is jelen vannak e távoli helyőrségben - az alakuló téren a zászló, a felirat, a Lenin-kép, de ugyanakkor a katonák egyenruháján már az új orosz zászló és Oroszország feliratú felvarró látható. E kontraszt kiemelésére tudatosan törekedtek az alkotók. Végül az elsöprő erejű támadásban megsemmisülnek ezek a szimbólumok is, csak a romjai maradnak, és a lukacsos, megtépázott zászlaja az egykor oly hatalmas birodalomnak. Nem marad végül más, csak az egyszerű, hősies katonák, akik helytállnak, hősi halált halnak, de a helytállásuk nyomán egy új típusú hatalom születik újjá – és ez ma Oroszország.

Egy filmdráma nem lenne teljes, ha legalább egy szerelmi szál ne bontakozna ki a háttérben. És valóban, a gyönyörű tádzsik lányra szemet vet a helyi ellenállók vezetője, ám kosarat kap, és ettől orosz-ellenessége a féltékenységgel és a bosszúvággyal is kiegészül, mivel a lány és az orosz parancsnok között plátói szerelem szövődik. Amiről természetesen egyből tudjuk, hogy soha nem teljesedhetne be a vallási különbözőségek miatt, de ez a tény is fokozza a drámai hatást.

A film vége szomorú ugyan, de rendkívül hősies és felemelő, és egyből nyilvánvalóvá válik számunkra, hogy csak egy katonanemzet filmesei készíthetnek hasonlót, és nem (a) mások...

Szerkesztőségünk úgy döntött, hogy a jövőben rendszeresen jelentkezünk majd hasonló filmajánlókkal, mert úgy gondoljuk, hogy a filmművészetet és a képi világot is a szellemi harc részévé tesszük ellenségeink legnagyobb örömére - és mert ne gondolják, hogy azon a téren is csak ők fújhatják a passzát-szelet....

Kun András - Jövőnk.info