Valószínűnek tartjuk, hogy Líbia csak a főpróba volt. Ezt alátámasztja McCaine szenátor kijelentése, miszerint a „líbiai példát" máshol is lehet alkalmazni. A líbiai forgatókönyv azonban Iránban vagy akár Oroszországban koránt sem biztos, hogy kivitelezhető. Mi az egyik fő oka annak, hogy az Egyesült Államok a második világháború óta gyakorlatilag egyetlen háborút sem tudott megnyerni? Ehhez először vegyük nagyító alá, hogy mi a "győzelem".

A háborúnak több fázisa van. Először egy ország eléri a megfelelő gazdasági szintet ahhoz, hogy territóriumát növelje. Mivel nincs hova tovább terjeszkedni, új területekre van szükség. Ez történhet egy szomszédos állam rovására, vagy akár távolabbi területeket megcélozva, akkor viszont már gyarmatosításról beszélhetünk. Utána megkezdődik a titkosszolgálati munka, majd a közvélemény felkészítse a harcok lehetőségére. Okok keresése, ürügyek gyártása - mert azt persze senki nem vallja be, hogy pusztán területszerzésről és gazdasági térnyerésről, valamint a természeti kincsek megszerzéséről van szó. Kell egy ürügy, kell egy ok, vagy indok, nevezzük aminek akarjuk. Először jön az ellenség lehetőségeinek feltérképezése, szövetségesek keresése, hátország biztosítása, majd a háború. Lezárul-e egy háború pusztán a hadsereg győzelmével? Nem! A területet be kell hódoltatni.

A második világháborút megnyerhették, mert valamennyi legyőzött ország - viszonylag - magas kultúrájú, fejlett országnak volt nevezhető. Ezekben az országokban nagy a technikai intelligencia, a szervezettség, és az embereknek aránylag (korszakhoz képest) magas szinten megvoltak az elvárásaik az élet minőségére. Amikor a Harmadik Birodalmat legyőzte a USA (angolszász)-szovjet haderő, Berlin elfoglalása után pár héttel már működtek az önkormányzatok, az ivóvízellátást helyreállították, és működtek az ellátórendszerek. A győztes hatalmaknak semmi egyebet nem kellett tenni, mint az állam vezetését a saját oldalukra állítani, és az ország működött tovább. Magyarországot rekord sebességgel építették újra, Olaszország pár év múlva már autókat és filmeket exportált a világ legkülönbözőbb pontjaira.

Az USA hadi berendezkedése megmaradt, és a gazdaság magas szinten tartását újabb háborúk szolgáltatták. Elkülönültek a politikai és gazdasági célok. Akkor működik jól a gépezet, ha a kettő össze tud érni. A gazdaságnak jó a háború, mert folyik a termelés, eladható a fegyver és a hadianyag, az elfoglalt területek kifoszthatóak, kizsigerelhetőek. A politikai akaratot pedig az adott országban "adoptálni" lehet, és ezzel a terület behódolt, hosszú távon kiszolgálja a győztes felet. Ez a második világháború után így történt, nézzük meg Németországot, vagy akár Japánt, teljes egészében behódolt az idegen eszmeiségnek (Németország börtönnel bünteti a korábbi nézeteit).

Ám később gondok adódtak. A vietnami háború már négyszer annyi ideig tartott az USA részére, mint a második világháborúban való tényleges részvétel (a hadmozdulatokban). Miért nem volt képes megnyerni a háborút annak ellenére, hogy gyakorlatilag az egész országot elfoglalták? Azért, mert nem voltak képesek behódoltatni a népet. Ez volt a gond valamennyi háborúval a második világháborút követően. Olyan népek ellen, olyan területeken folytak a háborúk, ahol a népek kitartottak a végsőkig, eltűrve az igénytelen életet, és bár hatalmas nélkülözésben, de kitartottak. Korea, Vietnam, Kambodzsa, Irak, Afganisztán - valamennyi vesztett, vagy vesztésre álló háború azért alakul(t) így, mert nem képesek behódoltatni a népet.

Eleinte elégnek ígérkezett a CIA (titkosszolgálati háború) bankokkal, gazdasági hadműveletekkel támogatva, így pusztán merényletekkel és megvesztegetéssel több tucat országot be is hódoltattak, többek között hazánkat is. Nagyon sok ország azonban nem adta fel. Mivel rájöttek, hogy katonailag ezeket a népeket (és egyre több népet) nem lehet behódoltatni, viszont a CIA nem képes az ellenzéket megfelelően erős helyzetbe hozni (iráni választások), szükség volt egy köztes stratégiára. Ez a "líbiai minta".

Az USA elemzői, látván a klasszikus háborúk sikertelenségét, rájöttek, hogy újfajta stratégiára van szükség. Az országot nem kell elfoglalni, szétbombázni, hanem célzottan kell támadni. Egyrészt a haderőt, amelyet nem felszámolnak, hanem folyamatosan iktatják ki a problémát okozni képes elemeket. Egyrészt nincs nagy vérontás, másrészt annál kevesebb eszközt kell az új hadseregnek ajándékozni. Célzottan támadják az infrastruktúrát is, de csak annyira, hogy a nép megérezze a hiányát, és inkább elfogadja az ellenséges nyomást, mint a nélkülözést, nyomort, szomjazást. Célzottan támadják a lakosságot is, főleg megtévesztő propaganda és információs hadjárattal. A lényeg, hogy a lakosság mielőbb fogadja el az új rendet. Ezzel elérhetik azt, hogy a fennálló hatalom elveszti a népi támogatást, és könnyen megbuktatható lesz. Ez lenne a "puha-háború", ahogy ők nevezik. A "líbiai minta" lényege, hogy először is eleve van egy párt vagy ellenzék, ami azonnal mozgósítható, és hatalomra tehető. Számítanak arra, hogy a nép nagy része a fennálló rend ellen fordul, és azonnal megszervezhető. Nem bombázzák, ágyúzzák, tapossák tankokkal az egész országot, ezzel biztosítani kívánják, hogy megmaradjon a népben az életvitelének az igénye. Nem akarják (a lakosság), hogy minden romba dőljön, inkább engednek a politikai nyomásnak.

A számításba azonban hiba csúszott. A legfőbb hiba maga a Nyugat léte. Az elmúlt 50 évben annyi nyomort, keserűséget, halált okoztak a világban, hogy a népek érdekes módon képesek még a nyomoron, a szomjazások keresztül is rendkívül gyorsan azonosulni a megtámadottal. Kadhafinak megvoltak az ellenlábasai hazájában, a nép is vegyes érzelmekkel viseltetett iránta, most mégis képes arra, hogy kitartson.

A puha háború módszere Líbia esetében nem vált be. Egyre több különleges erőt kellett bevetni, egyre nyilvánvalóbbá vált a gyarmatosítás ténye, egyre több bombázásra volt szükség, a civil halottak száma a célzott támadások ellenére hihetetlen sebességgel növekszik, a vezetés pedig jól igyekszik kihasználni azokat a területeket, ismereteket, összeköttetéseket, melyekkel rendelkezik. A nép immár inkább elfogadja a nélkülözést, mint a Nyugat hatalmát.

Kérdéses, hogy a nyugati hatalmaknak van-e lehetősége a probléma megoldására. A líbiai példa sikertelensége az egész tervet veszélyezteti. Mi lesz, ha Irán esetében ugyanúgy sikertelen lesz a művelet? Ez teljesen fölborítja a cion-imperialisták katonai terveit. Nem is beszélve a végső célpontnak szánt Oroszországról. A Nyugat által támogatott Izrael palesztinokkal szembeni viselkedése, a lepermetezett vietnami erdők, a lemészárolt nők és gyermekek, árván maradt családok százezrei, a CIA hullagyárai, a hazugság és megtévesztés minden vonalon, nem beszélve arról, hogy ahová ez a nyugati hatalom beteszi a lábát, azonnal megjelenik a deviancia, kábítószer, prostitúció és minden szennye a világnak. A felmérhetetlen mennyiségű borzalommal, amit okoztak, saját maguk ellen dolgoznak már hosszú ideje. A világ megcsömörlött az USA és a Nyugat viselt dolgaitól, a kérdés csak az, hogyan alkalmazkodnak ehhez a tényezőhöz.

A törekvéseiket soha nem adják fel. Nem azért, mert nem szeretnék, hanem mert nincs más lehetőségük. Ugyanis nem országokról beszélünk, ahol felelős, nemzetben gondolkodó vezetők jót akarnak a népnek, hanem egy szűk csoportról, amely bárkit odadob a saját hatalma érdekében. Nekik aztán mindegy, hogy angol vagy kínai, amerikai vagy német fiatalok hullanak, mert itt minden golyó nekik talál, mert a "nemzsidó" hullik, ami nekik csak haszon. Így dolgoznak ezek a sátán-fattyak, akik a világ söpredéke, akiknek tervei és céljai egyre nyilvánvalóbbak a gondolkodó emberek számára szerte a világon. Belőlük lett elege a nemzetközi közösség nagyobbik részének a 'forgatókönyveikkel' együtt.

Tálas András - Jövőnk.info