Ez év augusztusának elején az egyik legmértékadóbb angol hírlap vezércikket közölt „2 diktatúra” cím alatt. A vezércikkben a szerző naiv és a tényleges helyzetre való tekintettel sikertelen kísérletet tett arra, hogy bebizonyítsa az orosz bolsevizmus és a nemzeti szocializmus közötti szembeötlő hasonlatosságokat. A nemzetközi vitázóknál nem csekély feltűnést keltett ez a vezércikk, újólag bizonyítva azt a tényt, hogy a nyugateurópai intelligencia jelentős része még ma is megdöbbentő értetlenséggel áll a kommunizmus élet- és néprontó tüneményével szemben, dacára az immár 18 éve tartó rettentő és véres gyakorlati tapasztalatnak, melyet Oroszországban látunk.

A cikk írója megállapíthatónak vélte, hogy a bolsevizmus és a nemzeti szocializmus egymással ellentétes emblémája ma „olyan kormányformát jelképeznek, amely lényegi felépítésében egymáshoz hasonló, alappilléreit képező törvényeiben pedig ugyanaz. Ez a hasonlóság növekvőben van.” A továbbiakban még ezeket mondja: „Mindkét országban egyformán cenzúrázzák a művészetet, az irodalmat és természetesen a sajtót. Ugyanaz a háború folyik az intelligencia ellen, támadások a vallás ellen, a fegyveres erő tüntető mutogatása a Vörös-téren, vagy a tempelhofi mezön ugyanaz.” Mesterkélt csodálkozással állapítja meg a cikk, „azt az ijesztő és elidegenítő jelenséget, amely lehetővé tette, hogy kél egymástól annyira különböző nemzet ily kétségbeejtően hasonló formájába a felépítésnek beiskolázódhatott és bekényszeríthetődött.”

Világosan látható: ahány szó, annyi badarság. A névtelen szerző még azt a fáradságot sem vette magának, hogy akár a bolsevizmus, akár a nemzeti szocializmus leglényegesebb alapvető elveit tanulmányozza. Megmarad a külsőségeknél, sőt még a tulajdonképpeni külképet sem bírja azzal a klasszikus zsurnalisztikai objektivitással megfesteni, melyet a komoly világsajtó olyan gyakran és szívesen emleget magáénak. Részvétteljes vállvonogatással térhetnénk napirendre az ilyen utatvesztett elmefuttatások felett, ha mindkét, e vita tárgyát képező probléma nem a leglényegesebb és Európa jövőjére minden körülmények között legfontosabb politikai jelenség formáit képezné, avagy ha az ilyen, a lényeg felett álsikló értékmérés egyedülálló lenne és nem egy nagy s főleg befolyásos része a nyugateurópai intelligenciának vallaná ezt a nézetet.

Ezért vállaltam azt, hogy itt a bolsevizmust ős elemeiben, álarc nélkül mutassam meg a német és európai nyilvánosságnak. Annál is inkább nehéz ez a feladat, mivel a rafináltan és nem eredménytelenül dolgozó propaganda intézményei a Kommunista Internacionálénak, a bolsevizmusnak teljesen hamis és tekintettel a feszültségekre, igen veszedelmes képét próbálják elhitetni a világnyilvánossággal Oroszország határain kívül. Ha ehhez azt a mély gyűlöletet is hozzávesszük, mellyel széles rétegei a világliberalizmusnak a nemzeti szocializmus és annak németországi konstruktív munkája iránt viseltetnek úgy érthetővé válik, hogy az előbbihez hasonló tévítéletek egyáltalán lehetségesek. A lényeg felett siklanak el; mert míg a nemzetközi kommunizmus minden faji és nemzeti adottságot, melyet a természet adott, eltörölni igyekszik, míg a tulajdonban látja eredeti okát a kapitalista világgazdaság bukásának s ennek következtében ravasz és nagyvonalú, brutális tulajdonfosztó akcióit szisztematikusan keresztülviszi, míg az egyén értékét tagadja és azt üres, életidegen tömegideállal igyekszik helyettesíteni, míg az ember s a népek ideális, magasra szárnyaló törekvéseit tompa és sivár materiális elvekkel igyekszik megszüntetni és megölni, a nemzeti szocializmus a tulajdonban, egyéniségben nemzetben, fajban és idealizmusban találja meg azokat az erőkel, amelyek az emberi kultúrát hordozzák és alapvetően befolyásolják.

A bolsevizmus tudatosan forradalmasítani akarja a népeket. Nemzetközi támadószellemű irányzat. Ellenben a nemzeti szocializmus csak Németországé és úgy is mint elgondolás, úgy is mint gyakorlat, nem kiviteli árú. A bolsevizmus tagadja a vallást úgy is mint elvet, úgy is mint alapvető elgondolást. A vallásban a „nép ópiumát látja”. A nemzeti szocializmus ellenben a hittel, az istenhivő és transcendentális idealizmussal szemben, mely a nép faji lelkének természetadta módon megfelel, nemcsak toleráns, hanem tettel küzd érte. Míg a nemzeti szocializmus az európai kultúra új formáját igyekszik bevezetni, addig a bolsevizmus a zsidóktól vezetett nemzetközi ember söpredékének hadüzenete maga a kultúra ellen. Nemcsak polgárellenes, hanem kultúraellenes is.

Végkövetkeztetésében a bolsevizmus a nyugat minden gazdasági, szociális, állami, kultúrális és civilizációs vívmányának megsemmisülését jelenti, egy gyökér nélküli nomád nemzetközi összeesküvő csoport javára, amely a zsidóságban találta meg képviseletét. Ez a nagyvonalú kísérlet, amely azt célozza, hogy a kultúrvilágot sarkaiból kiemelje, annál is inkább veszedelmes, mivel a Kommunista Internacionálé mesteri kendőző művészettel már régebben megnyerte éppen annak az európai intelligenciának jelentős részét védőjéül és úttörőjéül; amelynek lelki és szellemi megsemmisítése a bolsevista világforradalom első célja.

A bolsevizmus, amely magában véve hadüzenet a szellem ellen, szereti magát a szellem előharcosának mutatni. Ahol a körülmények úgy kívánják, úgy jelenik meg, mint a báránybőrbe bujtatott farkas. A hamis álarc mögött, melyet az idő és alkalom szerint változtat, a világrombolás ördögfintora vigyorog. Ahol a bolsevizmus teóriája a gyakorlatba ment át, a munkás és paraszt beígért paradicsomából borzalmas sivatag lett, mely az életet elsenyvesztette és megfojtotta.

Ha valamelyik tanra illik az a mondás hogy különbség van az elgondolás és gyakorlat között, úgy a bolsevizmus tana az. Az ő elgondolása tarka és csillogó, minden színben pompázó. Magában hordja a veszedelmes kísértés mérgét. A gyakorlat azonban félelmetes és borzalmas, útját az áldozatok milliói szegélyezik, mindazok, akik tiszteletére, golyótól, kötéltől, bárdtól vagy éhségtől haltak meg. A bolsevizmus elgondolása a „parasztnak és a munkásnak” határokhoz nem kötött „hazát” ígért, „osztálykülönbség nélküli társadalmat”, melyet az állam véd a kiuzsorázás ellen, olyan gazdasági elvet, mely szerint „minden mindenkié” s ennek következtében az „igazi és általános világbékét”.

Munkások milliói dolgoznak olyan éhbérért, amely Nyugateurópában elképzelhetetlen, megkínzott és sokat szenvedő parasztcsaládok, akiktől elvették földjüket és azt ostoba és minden kezdeményezést megbénító kollektív gazdálkodássál végleg tönkretették. Az éhségveszedelem, mely minden évben milliónyi emberáldozatot követel egy olyan országban, amely terjedelménél fogva egész Európa éléskamrája lehetne, a hadsereg fölszerelése, amely a vezető bolsevikiek állítása szerint a legvéresebb világforradalom keresztülvitelét szolgálja, a brutális és könyörtelen őrülettől kormányzott uralma egy kis, javarészt zsidó kisebbségből álló terrorista csoportnak, amely az állami- és pártszervezetet a kezében tartja; mindez mást mond, olyat, amit a világ hosszabb ideig nem hagyhat füle mellett elsuhanni, hiszen ebben egy százhatvan milliós nép megnevezhetetlen szenvedése, leírhatatlan fájdalma és kínja cseng vissza.

Az a tény, hogy a bolsevizmus céljai érdekében olyan propagandisztikus eszközöket használ, melyeken csak a hozzáértő tud átlátni, amelyekkel szemben azonban a polgári világ majdnem naiv sejtelemnélküliséggel áll, az, amely ezt a borzalmak internacionáléját a többi állam és nép részére oly veszedelmessé teszi. Ennek a propagandának alapelve, hogy a cél szentesíti az eszközt, hogy a hazugság, rágalom, egyéni- és tömegterror, rablás, gyújtogatás, streik, lázadás, kémkedés, a katonaság destruálása mind szolgálatába állíthatók, mert egyes egyedül a népek forradalmasítása a szem előtt tartandó cél. A tömegbefolyásolásnak ezen különösen veszedelmes formája semmi és senki előtt nem hátrál vissza. Csak az bír vele, aki titkos hajtóerőit ismeri és alkalmas ellenerőket tud vele szembeállítani. Ez a propaganda mesterien játszik minden hangszeren. Átszellemültnek adja magát ott, ahol a szellem uralkodik, polgári a polgárnál, proletár a proletárnál, szelíd a szelídnél és véres, ahol véres ellenállásukat kell legyőznie.

A kominternben foglalta össze a bolsevizmus ezt a nemzetközi propagandatevékenységet.

Ez a világromboló gépezet néhány héttel ezelőtt egész Európa szeme előtt fejtette ki haditervét, mellyel népek és államok megsemmisítését célozza nyilvánosan taktikai és stratégiai nézőpontok szerint rendezve anélkül, hogy a polgári társadalom, mellyel az ő kiirtására készült tervet nyíltan és tartózkodás nélkül közölték az elborzadás kiáltásában tört volna ki, anélkül, hogy azonnal összeszedni igyekeznék összes megmaradt erőit a védekezés megszervezésére.

Csak azok az államok, amelyekben a bolsevizmust az új nemzeti elvek legyőzték, emelték fel óvó szavukat. Ezt az óvást is megmosolyogta a megsemmisítéssel megfenyegetett polgári társadalom és az óvókat kísértetlátóknak nevezte.

Amidőn Németország a nemzeti szocializmus jegyében megtisztulva és egyesülve, a hasonló csoportok élén felvette a küzdelmet a világ bolsevizálása ellen, tisztában van azzal, hogy ezzel nemzeti célján túl világküldetést tölt be, melynek sikeres végrehajtásától függ a kultúrnépek sorsa. Mi, nemzeti szocialisták, átlátunk a bolsevizmuson, megismerjük minden álruháján és álarcán keresztül. A mi szemünk előtt jelmez nélkül, meztelenül, a maga teljes hazug gyalázatosságában áll. Ismerjük teóriáját, de ismerjük a gyakorlati kivitelét is.

Leplezetlen és minden vonásában pontos képet akarok itt a bolsevizmusról adni, megdönthetetlen és elvitathatatlan tényekkel bizonyítva, abban a reményben, hogy ha még egy szikrája az észnek és világossága a gondolatnak megmaradt a világban, úgy az államok és népek borzalommal eltelve, ennek az akut veszedelemnek leküzdésére összefognak.

Példákat akarok itt idézni, hogy a kommunista propaganda és teória eszközeit és gyakorlatát Oroszországban és Oroszországon kívül megismertessem, olyan példákat, melyek jellemzők, de amelyekhez még ezer mást hozzátehetnék, melyek mind a maguk egészében leleplezik borzalmas arcát ennek a világbetegségnek.

Egyes gyilkosság, túszgyilkosság és tömeggyilkosság azok az eszközök, amelyeket a bolsevizmus előszeretettel használ, hogy a propagandája elé kerülő akadályokat elhárítsa.

Németországban 300 nemzeti szocialista esett az egyéni kommunista terror áldozatául. 1930. január 14.-én lőtte le a kommunista Höhler Albert a félig nyitott ajtón keresztül Ebstein Sally és Kohn Elsa zsidók segítségével Horst Wesselt lakásában. 1931. augusztus 9.-én Berlinben a Bülow-téren két rendőrkapitányt, Anlauf-ot és Lenck-et hátulról lelőtték. Ez a gyilkosság Neumann Heinz és Kippenberger kommunista vezérek felbujtására történt. Neumannt röviddel ezelőtt Schweizban útlevélkihágás miatt letartóztatták. A német kiadatási kérelemnek a sweizi hatóságok azzal a megokolással, hogy „politikai bűntényről van szó” nem adtak helyet.

Ezek csak egyes példái a kommunista egyéni terrornak, melyeket kiegészítenek az elmúlt években elkövetett következő túszgyilkosságok:

1919. április 30.-án a müncheni Luitpold gimnázium udvarán 10 túszt, közöttük egy nőt, lőttek le hátulról a kommunista-terrorista Eglhofer parancsára a zsidó szovjetkiküldött Levien, Leviné-Nissen és Axelrod közreműködésével. A holttesteket a felismerhetetlenségig megcsonkították és kirabolták. A zsidó Kun Béla, akit valóban Kohn Áronnak hívtak, bolsevista uralma alatt Budapesten 1919-ben 20 túszt gyilkoltak meg. Spanyolországban az októberi forradalom alatt, mint azt a kommunista vezér, Garcio, a Komintern 1935. július 31.-iki kongresszusán kifejezetten hangsúlyozta, „kommunisták vezetése alatt” Oviedóban 8, Turónban 17 foglyot lőttek le, 38 foglyukat pedig egy kommunista támadás védelmére a Pelayo kaszárnyában a lázadók éle előtt sorakoztattak fel dobtak a sortűz áldozatául.

Félelmes és borzalomkeltővé válik ez a véres lista, ha a kommunista tömeggyilkosságok majdnem hihetetlennek látszó számadatait hozzávesszük. Klasszikus példa a párisi kommün 1871-ben, melyet Marx Károly olyan szenvedélyesen ünnepelt s melyet a mai szovjet, mint példáját a világforradalomnak, dicsér. Az áldozatok száma meg sem határozható. Kun Béla, a zsidó csekatag, hasonló érléke kísérletet vitt véghez 1922. júliusában Krímben, ahol 60-70000 embert lövetett agyon. Ezeket a kivégzéseket legnagyobb részt gépfegyverrel hajtották végre. Az alupkai városi kórházban 272 beteget és sebesültet cipeltek ki hordágyon s mint azt a vöröskereszt hivatalos jelentése Genfben bizonyítja, lőttek agyon a kórház kapuja előtt. A zsidó Kun Béla 133 napig tartó magyarországi rémuralma alatt számtalan embert gyilkoltatott meg, akikből hivatalosan 570 nevet tudtak összeállítani. Tsiangkaicsek, a kínai marsall, 1934. novemberében közölte, hogy a kommunisták Kiangsi tartományban 1,000.000 embert öltek meg és 6,000.000 embert fosztottak ki teljesen.

Mindezen véres és borzalmas események koronája azonban az a tömeggyilkolás, amely Szovjetoroszországban folyik.

A kivégzettek száma maga a szovjet által adott és megbízható forrásokból kiegészített adatuk alapján a szovjet-uralom első 5 évében kereken 1,860.000-re rúg, ebből 6.000 tanító és tanár, 8.800 orvos, 54.000 tiszt, 260.000 katona, 105.000 rendőr, 48.000 csendőr. 12.800 hivatalnok, 355.000 intelektuell, 192.000 munkás és 815.000 paraszt.

Maga a szovjetstatisztikus, Oganovsky, az 1921-22-ben éhhalált halt parasztok számát 5.2 millióra becsüli. Az osztrák bíboros érsek, Innitzer, 1934. júliusi kiáltványában a szovjetben éhenhaltak számát sokmillióra becsülte. A canterburyi hercegérsek az angol felsőházhoz intézett beadványában 1934. július 25.-én az éhhalált halt áldozatok számát „inkább 6 mint 3 millióban” jelöli meg.

Az itt megadott képben lefestett irtózatos és borzalmas tömegterror, melynél rettenetesebbet a világtörténelem sem mint háborút, sem mint forradalmat nem produkált, még jóval a valóság alatt marad.

Így fest véres gyakorlati kivitele egy hisztérikus és bűnös politikai őrületnek, amely minden országban és minden népnél ugyanezt megismételné, ha megadnák hozzá a lehetőséget.

Felesleges lenne ezzel szemben arra a fegyelmezettségre és nagylelkűségre hivatkozni, amellyel a nemzeti szocializmus valósította meg forradalmi céljait.

Ez az a „kétségbeejtően hasonló formája a felépítésnek”, amely az angol cikkírónak, mint egy, a nemzeti szocializmus és bolsevizmus közötti, „elidegenítő jelenség” a szemébe ötlik.

De ezek a tények még nem elegendők: forradalmak pénzbe kerülnek; propagandahadjáratok az egész világon sok pénzt emésztenek fel. A bolsevizmus az ehhez szükséges anyagi eszközöket saját metódusa szerint szerzi meg.

Sztalin, mint ismeretes, maga vezette 1907. nyarán azt a bombatámadást, melyet a tifliszi állami bank pénzszállítmánya ellen intéztek s amelynél 30 ember esett áldozatul. Az a 250.000 rubel, melyet akkor raboltak, Leninnek lett rendelkezésre bocsátva forradalmi célokra. 1908. január 17.-én fogták el azt a Wallach-Meer neve zsidót, aki Litwinow néven nemrégen a Népszövetség tanácselnöke volt, mikor a rablott pénzt Párisba szállította.

A németországi kommunista párt maga is rabló csoportokat és robbanószeres betöréseket szervezett. A birodalmi bíróságnál tárgyalt ilyen bűntények száma igen nagy. Kereken 30 egész nagy eset került ítélkezés alá. Ehhez járulnak a különböző gyújtogatások és robbantások, melyeket mindég minden meggondolás és ártatlanokra való tekintet nélkül vittek véghez.

1925. április 16.-án bolsevisták felrobbantották a sofiai katedrálist. 1927. júliusában a kommunisták a bécsi igazságügyi palotát gyújtották fel.

Az 1930. január 22.-iki Lenin-ünnepségek alkalmából Moszkvában a XIV.-ik században épült Somonow-klastromot a levegöbe röpítették.

1933. február 27-28-ra virradó éjszakán lángokba borították a német birodalmi gyűlés palotáját, a fegyveres kommunista lázadás kitörésére való jeladásként.

Streikban, utcai harcokban és fegyveres lázadásukban folytatja a bolsevista forradalom forradalmi előmunkálatát. A módozat minden országban ugyanaz. Hosszú sora forradalmi cselekményeknek, melyet minden oldal felé ki lehet egészíteni, adja ennek beszédes bizonyítékát: a komintern azzal dicsekszik propagandaműveiben, hogy az utóbbi évek majd minden sztrájkját ő szervezte.

A sztrájkok véres folytatása az utcai harc. Az utcai harctól csak egy lépés választ el a fegyveres lázadásig. Lázadások voltak 1917. októberében Oroszországban; 1919. januárjában a Spartakus harcuk Németországban: 1920-ban Hölz Max a Vogtlandban; a vörös ármádia a Ruhr vidéken; 1921-ben Közép-Németországban; 1923. szeptemberében Hamburgban ; 1924. decemberében Revalban; 1926. október 23-án, 1927. február 22-én és március 21-én Sanghaiban; 1927. decemberében Kantonban; 1934. októberében Spanyolországban; 1935. áprilisában Kubában; 1935. májusában a Filippi-szigeteken.

A fő támadást mindig a hadsereg ellen intézi a bolsevista propaganda, mert igen jól tudja, hogy a többség útján nincs lehetősége arra, hogy az uralmat magához ragadja. Csak az erőszak eszközei maradnak tehát rendelkezésre, ezek azonban minden rendezett viszonyú államban a haderő ellenállására találnak. Ezért tűzte ki a bolsevista propaganda céljául a hadsereg szisztematikus destruálását. Célja a hadsereget belülről aláásni s az anarchia elleni ellenálló képességét megsemmisíteni.

Németországban megállapítottuk, hogy a szovjet kémhálózat és a kommunista szervezetek hatalomra jutásunk előtt szoros együttműködést fejtettek ki. A G.P.U. egyik külföldi osztálya országunkban hivatalosan ténykedett. Ez a szervezet volt a tulajdonképpeni megbízója és vezetője a kommunista kémhálózatnak. A kémhálózat célja a katonai titkok elárulásán kívül a rendőrség és a hadsereg destruálása volt. Programul szolgált: a véderő belülről való aláásása fokozott forradalmi felvilágosító propagandával, melyet a német haderő katonái és matrózai között fejtettek ki. A német törvényszékek 1931. júliusától 1932. decemberéig 111 főtárgyalást tartottak hazaárulási perekben, melynél a kommunista párt mint felbujtó szerepelt. Ezenkívül számos nagyarányú ipari kémkedési esettel foglalkoztak a híróságok, melyek ugyancsak a hazaáruló tevékenység bélyegét viselték.

A legkiáltóbb példája annak a belpolitikai romboló propagandatevékenységnek, melyet az úgynevezett „szovjetdiplomaták kifejtettek a zsidó szovjet nagykövet Joffe, akinek 1918. november 6.-án Berlint el kellett hagynia, mert a diplomáciai futárszolgálatot arra használta föl, hogy a német haderő részére destruáló propagandaanyagot szállíttasson. Az úgynevezett „forradalmi alap” legnagyobb részt arra szolgált, hogy részben fegyvereket vásárolhasson Liebknecht a német kommunisták részére, másrészt hogy propagandaanyagot állítson elő a német haderő forradalmasítására. Egy független birodalmi gyűlési képviselő, a zsidó Dr. Kohn Oszkár 1918. december 26.-án kijelentette, hogy ugyanazon év november 5.-én Joffe-tól német forradalmi célokra 4.000.000 rubelt kapott.

Ez az egész munka bebizonyíthatóan a német birodalom összeomlását s a hadsereg szétbomlását célozta.

Ezen az egyéni terroron, túszgyilkosságon, tömeggyilkosságon, rabláson, gyújtogatáson, sztrájkon, utcai harcokon és fegyveres lázadásokon teleszórt területen, ezen a kémkedés és hadseregbomlasztás útján puhává tett talajon emeli fel a kommunista világpropaganda hazug és torzkép fejét. Olyan idea és mozgalom, amely hatalmát ilyen aljas és rettenetes eszközökkel szerzi meg és kísérli megtartani, hosszabb ideig csak hazugság, rágalom és tettetés útján tarthatja magát. Ezek a tipikus bolsevista propaganda metódusok, melyek a szükséglet szerint változnak különböző hangerősségűre.

Magától értetődik ilyen körülmények között, hogy a komintern szerint a Szovjetunión kívül minden országban csak kizsákmányolás, krízis, katasztrófa és összeomlás uralkodik. Ellenben a Szovjetunióban a szocialista újjáépítés az uralkodó, az ő szisztémájuk az, amely az országot a gazdasági krízistől megszabadítja és a munkanélküliséget megszünteti. A valósághun azonban a Szovjetunióban gazdasági szervezetlenség uralkodik és olyan bomlása a termelésnek, amely szinte leírhatatlan. A „munkanélküliség országa” százezrekre és milliókra menő koldusuk, hajléktalan gyermekek hazája, akik a nagy városok utcáit rajokban lepik el, százezrekre rugó üldözöttek és kényszermunkára ítélt száműzöttek gyűjtőhelye.

Míg az egyéb országokban állítólag kapitalisztikus és fasiszta diktatúrák uralkodnak, addig Oroszországban szabadság, és demokratikus nyugalom van. A valóságban azonban az egész ország a zsidó-marxista erőszak uralma alatt nyög, mely minden eszközt felhasznál arra, hogy hatalmon maradhasson. Nemzetiségek állítólagos szabadsága és önrendelkezési joga ténylegesen nem egyéb, mint rabszolgává tétele és kiirtása a nemzetiségeknek. Az igazi értelme a koloniális és félkolonális népek felszabadításának a nemzetközi proletáriátus segítségével nem egyéb, mint véres és kérlelhetetlen szovjetimperializmus.

Magában Németországban is mielőtt álvettük volna a hatalmat, a kommunista párt idő és alkalom szerint könnyelműen váltogatta jelszavait. Először Németország „a versailles-i hatalmak félkoloniális áldozata” volt, „melyet a Népszövetség két vállra szorítva tart”. Amikor a nemzeti szocializmus kezdett a nyilvánosságban tért hódítani, a kommunista párt a „szociális és nemzeti felszabadulás” programorját állította fel. Majd egy Berlin-Moszkva proletárszövetséget hangoztattak Versailles és a Népszövetség ellen. Ma Páris és Prágával katonai egyezményt kötnek és gondolkozás nélkül belépnek abba a Népszövetségbe, melyet röviddel ezelőtt „rablóbandának” neveztek.

Az úgynevezett szovjetorosz békepolitika világforradalmi tevékenységben, államok közötti konfliktusok lelkiismeretlen előidézésében és fantasztikus arányú támadó háborút célzó fegyverkezésben nyilvánul. Amit a nyugat-európai államokban osztálykülünbségnélküli társadalomnak neveznek, az Szovjetoroszországban magában a legerősebb megkülönböztetés az előjogokkal bíró és jogfosztott osztályok között. A szovjetpropaganda Szovjetoroszországról mint a „gyermekparadicsomról, melyé a világ legszerencsésebb fiatalsága” beszél. A valóság azonban az, hogy lerongyolódott gyermekek milliói élnek Oroszországban, hogy gyermekek nehéz munkát végeznek, sőt hogy gyermekeket halálra ítélnek. A bolsevista propaganda „a nő kommunizmus általi felszabadítását” hazudja. A valóság azonban a házasság tökéletes felbomlását, a családi élet félelmetes szétbomlását és megszűnését és a női munkás kizsákmányolását, a prostitúció elrettentő növekedését mutatja.

Lehet-e olyan uralomtál, melynek elgondolása és gyakorlati kivitele egymással ily ordító ellentétben van, egyebet mint rágalmat és lelkiismeretlen tettetést várni!?

1933. január 30.-a óta a nemzeti szocializmust vádolják mindazon munkásgyilkosságokkal, melyeket a kommunisták pártjuk megbízásából elkövettek. Újra és újra S.A. lázadásokról hazudoznak és derék német munkásokat sztrájktörőknek nevezgetnek. Amikor Horst Wesselt meggyilkolták, azzal akarták Berlin felháborodott nyilvánosságát lecsendesíteni, hogy ez a gyilkosság kitartottak közötti verekedés következménye volt. Amikor a Norkus nevű hitlerifjút elállatiasodott, durva kommunista bestiák leszúrták, akkor hivatalos lapjuk a „Rote Fahne” azt hazudta, hogy Norkust egy náci spicli ölte meg, azért, hogy ezáltal a nemzeti szociálisfa párt anyagot szerezzen a kommunista párt betiltásához. Ugyanezt állították akkor is, amikor Majkovskit és Gatschkét meggyilkolták.

Mikor a nemzeti szocializmus Németországban a kommunista párt üzelmeinek véget vetett, a Kommunista Internacionálé megteremtette a nemzeti szocializmus elleni rémhírpropagandát. A londoni színlelt per arra szolgált, hogy a kommunista pártot a birodalmi gyűlési palota felgyújtásának vádja alá tisztára mossa; szemtelenül és pimaszul úgy állították ezt a bűntényt is oda, mint a nemzeti szocializmus provokációs tervét, melyet én találtam ki s melyet Göring párttagunk vitt volna végbe. Amikor a német nemzeti képviselő Oberfohren meghalt, Németországból Párisba szökött kommunisták egy állítólag Oberfohren által írt és hamisított memorandumot vittek magukkal, amelyben az lett volna bebizonyítva, hogy a birodalmi gyűlést vezető nemzeti szociálisfák gyújtották fel. A halott német-nemzeti párti képviselő persze nem cáfolhatott. Ezelőtti, vezető állású kommunisták legutóbbi vallomásai minden pontban bizonyítják, hogy az egész memorandum hazugság volt és egészben hamisították abból a célból, hogy a nemzeti szocializmust a világ elölt diszkreditálják. Ismert jogászok és újságírók, sőt egy angol lord elég bolondok voltak ennek a durva és pimasz kommunista machinációnak beugrani és nevüket mint bábokét, ennek a londoni színjátéktárgyalásnak odaadni.

Azóta a világkommunizmus szisztematikus és ezerarcú világpropagandát fejt ki Németország ellen, mert felismerte és megtalálta a nemzeti szocializmusban tulajdonképpeni és legveszedelmesebb ellenfelét. Örökké visszatérő anyaga ezen hazug kommunista agitációnak az állítólagos háborús készülődése a német imperializmusnak, a Franciaország elleni revans-szándék vagy Dánia, Hollandia, a Schweiz, a balti államok, Ukrajna stb. annexiója, továbbá Németország keresztes háborúja a Szovjetunió ellen, ellentétek a pártban és kormányban, különösen a párt és a hadsereg között, a tömegek növekvő elégedetlensége, vezető személyek meggyilkolása Németországban, merényletek, küszöbön álló infláció és teljes gazdasági összeomlás, foglyok kínzása és meggyilkolása, vallásüldözés és mindenfajta kultúrbarbárság.

Ezer csatornán fut ez a hazug propaganda keresztül, ezer fajta eszközöket használ, számtalan polgári intellektus áll részben tudatlanul, részben tudatosan szolgálatukban. A kontinens mindenik fővárosában nagy irodákat tart fenn ez a szellemi világfertőzés, melyeket a komintern bőven lát el anyagiakkal, hogy infámis propagandájukat előkészítsék és keresztülvigyék. Állandó nyugtalanság fészkei ezek, sosem fáradnak el ellenségeskedést és összekülönbözést szítani és természetes feszültségeket az elviselhetetlenségig fokozni.

Ez a bolsevista propaganda: ahogy él és lélegzik, ahogy a hazugságot rágalmat és tettetést használja fegyverül, hogy a világot megmérgezze, a népeket egymás ellen uszítsa, hogy nyugtalanságot szítson abban a tudatban, hogy a kommunista ideát csak kétségbeesett idők vezethetik győzelemre.

Amikor a Németországban előforduló vallási vitákat, amelyek a lelki élet szükségletei következtében állnak elő és soha a vallás tagadását nem jelenthetik, jóhiszemű vagy rosszhiszemű kritikusok a bolsevista internacionálé programmatikus istentagadásával hasonlítják össze, néhány példát idézek a kommunizmus elgondolásaiból és gyakorlati kiviteléből:

A Kommunista Internacionálé programjában nyíltan és szabadon megmondják, hogy a „vallás ellen szisztematikusan és keményen küzdeni kell”. Lenin művének 4.-ik kötetében a következűket mondja: „a vallás a nép ópiuma. A vallás a szellemi snapsz egyik fajtája!”

Bucharin az istentagadók második kongresszusán a következőket mondotta: „a vallást szuronytszegezve kell meghódítani!” A zsidó Gubelmann, aki Jaroslavski név alatt a „küzdő istentagadók szövetségének” a vezetője Szovjetoroszországban, mondotta: „kőtelességünk minden vallási világnézetet megsemmisíteni”.

- „Ha egy bizonyos osztály győzelméért 10 millió embert meggyilkol, mint ahogy ez az utolsó háborúban történt – akkor ennek így kell lenni s ezt így kell csinálni”.

„Az Istentelen”, havonta megjelenő folyóirata a küzdő istentelenek szövetségének a következőket írta 1930. november 6.-án „fel fogjuk a világ összes templomát gyújtani s az összes fogházakat le fogjuk rombolni.”

A vallásoktatás az összes szovjetoroszországi iskolákban meg van tiltva: e helyett tantervszerűen marxista istentagadást tanítanak. 18 éven aluliaknak tilos istentiszteleten és imákon részt venni. Az 1929. április 8.-i törvény minden szellemi és hitközösségi jogot elvett. A papság és családjuk a jogfosztott szovjetpolgárokhoz tartoznak, akiknek munkára, kenyérre és lakásra való joguk automatikusan megszűnt és bármikor száműzhetik.

Így néz ki a teoretikus világnézeti és törvényes alapja a bolsevista istentagadásnak. A gyakorlat ennek teljesen megfelelő 1930-ig a szovjet-uralom alatt 31 püspököt 1600 papot és 7000 szerzetest gyilkoltak meg. A legutolsó 1930-ból való adatok szerint fogházban sínylődik 48 püspök, 3700 pap és 8000 szerzetes és apáca. A 3.-ik internacionálé elleni genfi nemzetközi egyesület 1935. augusztus 6.-án az Oroszországban elfogott, száműzött vagy meggyilkolt papok számát 40.000-ben adja meg. Majd mindenik ortodox templomot és kápolnát szétrombolták vagy bezárták, vagy klubokká, mozivá, terményraktárrá stb. alakították át.

A németországi istentagadó propaganda, mielőtt mi a hatalmat átvettük volna, méltó hasonmása volt az előbb ecsetelt állapotoknak. A szociáldemokrata „szabadgondolkozó egyesületnek” 600.000 tagja volt. A kommunista „proletár szabadgondolkozó egyesületnek” közel 160.000 tagja volt. A marxista istentagadásnak majdnem kivétel nélkül zsidók voltak a vezetői, többek között Weinert Erich, Abraham Félix, Dr. Levy-Lenz és mások.

Rendszeres gyűléseken, közjegyző jelenlétében, aki az egyházból való kilépési nyilatkozatot 2 márka díjazás ellenében hitelesítette, folyt a küzdelem az istentelenségért. Ennek következtében 1918-1933-ig Németországban az evangélikus egyházból kereken 2 és 1/2 millió lélek lépett ki. Ezen istentagadó egyesületek nemi-programját a következő követelések jellemzik, melyeket annak idején nyilvánosan, gyűléseken és röplapokon közöltek:

A magzatelhajtás elleni törvény megszüntetése, díjtalan magzatelhajtás az állami klinikákon; a prostitúció megszüntetése elleni harc; a polgári kapitalisztikus tévelygések megszüntetése a házasságkötésnél és válásnál, a hivatalos nyilvántartás nem kötelező; a gyermekek társadalom általi felnevelése; a nemi-aberrációk büntetlensége, az ágynevezett nemi bűnösök amnesztiája.

Amint látható: módszeres őrület, amely odavezetne, hogy a népeket és kultúrájukat megsemmisítse és a barbárságot állítsa az államélet alapjául.

Kik vajon eme világmérgezés mozgatói? Ki találta ki ezeket az őrületeket? Ki vitte át ezeket a dolgokat Oroszországban a gyakorlatba és ki tett meg mindent ahhoz, hogy ezeket az elveket más államokban is győzelemre vezesse? Abban a válaszban, amelyet erre a kérdésre adnunk kell, van a tulajdonképpeni titka zsidóellenes állásfoglalásunknak és következetes és megalkuvásnélküli harcunknak a zsidóság ellen; mert a bolsevista internacionálé a valóságban egy zsidó internacionálé.

Zsidók voltak azok, akik a marxizmust kitalálták, zsidók azok, akik ezzel évtizedek óta forradalmasítani próbálják a világot, zsidók állnak ennek még ma is minden országban az élén. Csak faj, nép és térnélküli nomádok agyában születhetett meg ilyen pokol, csak valóságos ördög lelkiismeretlensége vezethette ezt támadásra; mert a bolsevizmus nem egyéb, mint a legdurvább és legalacsonyabb ösztönökre spekuláló materializmus, amely a Nyugat kultúrája elleni harcban az ember legsötétebb ösztöneit használja fel a nemzetközi zsidóság érdekében.

Ennek a politikai és gazdasági őrületnek a teóriáját a Marxnak nevezett zsidó Karl Mordechai, a trieri rabbi ivadéka találta ki. Ennek az elágazása született meg a zsidó Lasalle Ferdinánd agyában, aki a Losslauból származó Chaim Wolfson nevű zsidó fia volt, aki magát először Losslauer-nak, majd Lasel-nak, végül Lasalle-nak nevezte. A párisi kommün munkaügyi minisztere a zsidó Frenkel Leo volt. A zsidó terrorista Karl Cohen, aki 1866. május 7-én az Unter den Linden-en kétszer rálőtt Bismarck-ra, Marx barátja volt.

A szociáldemokrata „Vorwärts” szerkesztőségében már a háború elölt 15 zsidó ült, akik később legnagyobb részt kommunista vezérek lettek, közöttük Eisner Kurt, Rudolf Hilferding és Luxemburg Róza. A lengyel zsidó Joggisches Leo és Luxemburg Róza voltak a lelke a háború alatti akciónak, amely a németországi haderő ellen irányult a világforradalom érdekében. A zsidó Haase Hugó, többszöri elnöke a szovjettanácsnak, már 1914. aug. 4-én a háborús hitelek elutasítását követelte. 1918. nov. 10-én alakult meg a 6 népmegbízottból álló tanács, közöttük a zsidó Haase és Landsberg. 1918. december 16-án tartották meg a németországi munkás- és katonatanácsok általános gyűlését, melynek főreferátumát a zsidó Cohen-Reuss és Hilferding tartották. Mint a német hadsereg képviselői a 8-ik hadsereg részéről a zsidó Hodenberg, a 4-ik hadseregföl a zsidó Lewinson, az A-hadosztály részéről a zsidó Marck Siegfried, a B-hadosztály részéről Mózes Náthán, a kiew-i hadsereg részéről Riesenfeld Jakob és a 11-ik hadseregparancsnokság részéről Rosenberg Ottó szerepeltek. 1918. december 31-én volt a kommunisták alakuló pártnapja Berlinben, ahol a párt vezetését Luxemburg Róza zsidónőre bízták. A Spartakus-szövetség 1918. december 29-iki birodalmi gyűlésén mint üdvözlő szónoka a szovjetnek Radek-Sobelsohn Karl szerepelt, míg a programmbeszédet a zsidó Luxemburg Róza tartotta.

Az 1919. április 6-ról 7-re virradó éjszaka, miután a zsidó Eisnert eltették láb alól, Münchenben kikiáltották a tanácsköztársaságot. Vezetői zsidók voltak, Lapdauer, Toller, Lipp, Mühsant Erich és Wadler. 1919. április 14-én egy második tanácsköztársaságot csináltak Münchenben Leviné-Niessen, Levien és Toller zsidókkal az élén. A berlini kommunista sajtót a zsidók, Thalheimer, Meyer, Scholem, Friedländer és mások uralták. A kommunista párt ügyvédjei e zsidók: Litten, Rosenfeld, Joachim, Apfel, Landsberg stb voltak.

Az ismert zsidó bolseviki Raffes írja: „a cárizmus gyűlölete a zsidók iránt jogos volt, mert a kormány minden forradalmi pártban a hatvanas évek óta a legaktívabb tagokban zsidó forradalmárokat talált”.

Az orosz szociáldemokrata párt második kongresszusán 1903-ban állott be a szakadás a bolsevikiek és mensevikiek között. Úgy az egyik, mint a másik pártnál zsidók voltak a mértékadó állásokban.

A mensevikieknél Martow (Zederbaum), Trotzki (Bronstein), Dan (Gurwitsch), Martynow, Liber (Goldmann), Abramowitsch) Reinn, Goreff (Guldmann) stb.

A bolsevikieknél: Borodin (Grusenberg – később vezére a kínai bolsevista mozgalomnak, jelenleg bolseviki népbiztosa külső Mongóliának), Frunkin, Hanetzki (Fürstenberg), Jaroslavsky (Gubelmann) — a szovjetoroszországi és világ-istentagadó-mozgalom vezére, Kamenev (Rosenfeld), Laschewitsch, Litwinow (Wallach) jelenleg külügyi biztosa a Szovjetuniónak és volt elnöke a Népszövetségnek, Ljadow (Mandelstamm), Radek (Sobelshon), Sinowjew – 1919-1926-ig a kommunista internacionálé vezetője, Sokolnikow (Brilliant), Swerdlow, benső barátja és munkatársa Leninnek.

1917. augusztusában nyílott meg a bolsevikiek hatodik pártkongresszusa. Az elnökség 3 oroszból, 6 zsidóból és 1 georgiaiból állott.

1917. október 23-án volt a központi bizottság történelmi ülése, amelyen a fegyveres felkelést elhatározták. A felkelés vezetésére egy „politikai hivatalt” és egy „háborús forradalmi központot” alakítottak. Ezek a katonai-politikai központjai a bolseviki forradalomnak 2 oroszból, 6 zsidóból, 1 georgiaiból és 1 lengyelből állottak.

Az angol „az oroszországi bolsevizmusról összegyűjtött jelentések”-ben, melyet az alsóháznak bemutattak 1919. áprilisában az angol király rendeletére, a 6-os számú jelentésben többek között a következőt találjuk: Sir M. Findley h1r. Balfour-nak (kézhez vette 1918. szeptember 18-án), távirat: mellékelten a pétervári holland követ szeptember 6-i jelentése az oroszországi helyzetről, különös tekintettel a britt alattvalók és a britt érdekekre, melyek a holland követ védelem alatt állanak: „Moszkvában több ízben tárgyaltam Csicserinnel és Karachannal. Az egész szovjetkormányzat egy gonosztevőszervezet nívójára süllyedt le. A bolsevikiek belátják, hogy idejük elmúlt és ezért egy bűnös őrület pályáját kezdték meg…

A veszély immár oly nagy, hogy kötelességemnek tartom a britt és többi kormányok figyelmét arra a tényre irányítani, amennyiben az oroszországi bolsevizmusnak véget nem vetnek, az egész világ civilizációja veszélyben forog…

Meggyőződésem, hogy a bolsevizmus azonnali letörése az egész világ számára elsőrendűen fontos, még fontosabb mint a világháború megszüntetése. Amennyiben nem sikerülne csirájában elfojtani úgy szükségszerűen egyik vagy másik formájában egész Európában el fog terjedni, miután a bolsevizmust zsidók szervezték és vezetik, akik egy nemzethez sincsenek kötve s akiknek egyetlen feladata abból áll, hogy a dolgok jelenlegi rendjét saját előnyükre szétbomlasszák. Az egyetlen lehetőség a veszély elkerülésére a hatalmak közös akciója volna…”

A Varsóban megjelenő, vezető keleteurópai zsidó napilap „Der Moment” 1934. november 13-án 260/b. számában egy „Laser Moissejewitsch Kaganowitsch – Stalin helyettese és jobb keze” című cikkben a következőket írja: „nagy ember ez a Laser Moissejewitsch, nemsokára uralkodni fog a cár országa felett… Leánya, aki nemsokára 21 éves lesz, Stalin felesége… és jó a zsidóhoz ez a Laser Mojssejewilsch… látjátok milyen jó, hogy ilyen emberünk van vezető állásban”.

A szovjettanácsban az állam és a párt 50 legfelső funkcionáriusából 20 zsidó, csak kb. 17 orosz, míg Szovjetoroszországban a zsidók népességi arányszáma 1.8%.

A belügyek népbiztosa (azelőtt cseka O. G. P. U.) egy Jagoda nevű zsidó.

A Kommunista Internacionálénak, melyet a világforradalom vezérkarának neveznek, egyik legfontosabb embere egy zsidó, Pjatnitzki. Az egyes országuk politikai bomlasztómozgalmának vezetése, majd minden országban, egyes országokban, mint Lengyelországban s Magyarországon kizárólag, zsidó kézben van.

A lengyel rendőrbiztos Landebrzsky, akit a zsidó kommunista nö, Schmelz perében 1935. márciusában kihallgattak, az ügyész kérdésére bebizonyította, hogy 98%-a a Lengyelországban elfogott kommunistáknak zsidó.

Kína bolsevizálásának tulajdonképpeni vezére ugyancsak a zsidó Borodin-Grusenberg.

Ezzel záruljon az utolsó lista.

Ez az álarcnélküli kommunizmus, teóriája, praxisa és propagandája. Ez a száraz és szenvedély nélküli felsorolása a legnagyobb részt hivatalosan alátámasztott tényeknek olyan képet ad, mely előtt minden kultúrembernek borzadva kell visszariadnia. „A proletáriátus felszabadítása a kapitalizmus igája alól” című tan a legrosszabb és legdurvább kapitalizmus, amelyet elképzelhetünk, melyet a legmammonisztikusabb és leganyagiasabb gondolkodás vezet, melynek vezére a föld minden országának nemzetközi zsidósága. A bolsevizmus nem egy szociális kísérlet, hanem semmi egyéb, mint a zsidóság nagymérvű kísérlete, hogy minden nemzet árja rétegét kisajátítsa és zsidó alvilággal helyettesítse. Azok, akik benne mint új tan apostolai és mint az elnyomott emberiség felszabadítói lépnek fel, nem egyebek a valóságban, mint az anarchia és a világkultúra káotikos összeomlásának figurái.

Ennek semmi köze nincs többé a politikához és ezért nem is mérhető politikai mértékkel. Ez gonosztevés a politika álarca alatt. Ez nem a világtörténelem, hanem minden ország ügyészségének fóruma elé tartozik. Ezt ugyanolyan kíméletlenséggel és brutalitással kell megfogni, mint amilyennel hatalomra igyekszik és hatalmát megtartani próbálja. Itt nem lehet helye az egyezkedésnek, mert az a veszély, ami Európát fenyegeti, egyik napról a másikra a civilizált nemzetek legborzalmasabb világszerencsétlenségét okozhatja. Azok az államok, melyek vele békét kötnek, rövid időn belül tapasztalni fogják, hogy nem ők szelídíttették meg a bolsevizmust, hanem a bolsevizmus kerítette őket vezénylete alá. Nem lehet azt állítani, hogy a komintern eszközeit megváltoztatta volna. Marad ami mindig volt: propaganda- és forradalmi gépezet, melynek célja a nyugat tudatos megsemmisítése.

A bolsevizmus bevallott ellensége minden nemzetnek és vallásnak és minden emberi kultúrának. Ma épp úgy, mint azelőtt, hirdetett és kimondott célja a világforradalom. Stalin maga kijelentette, mint a „Vörös Csillag”, a hadügyi népbiztosság hivatalos lapja, diadalmasan még 1935. januárjában írja: „Lenin zászlója alatt fogunk a proletár forradalommal győzni az egész világon”. A kommunista emigráns Pieck kijelentette a komintern hetedik világkongresszusán, a múlt év július 28-án: „a szociálizrnus diadala Szovjetoroszországban megmutatja egyidejűleg a szociálizmus győzelmének elkerülhetetlenségét az egész világon.” Nem jól illik-e ehhez a francia kommunisták lapjának a „Humanité”-nak előző napi cikke, amelyben a kongresszust a következő felkiáltással üdvözli „Éljen a komintern, a világforradalom vezérkara.”

A bolsevizmussal való együttműködés úgy politikai, mint világnézeti alapon lehetetlen. A Szovjetuniónak az amerikai Egyesült Államok által való elismerése a kommunista propaganda hallatlan megerősödését, számtalan streikot és nyugtalanságot hozott Amerikának. A Franciaország és Szovjetoroszország között megkötött katonai egyezmény rövidesen nagyarányú kommunista szavazatnövekedéshez vezetett a francia községi választásoknál, melynél a kommunisták 43 mandátummal többet kaptak s ezzel mandátumaikat a duplájára emelték, míg az összes pártok vesztettek. A Csehszlovákia és a Szovjetunió közöl megkötött katonai egyezmény egyrészt a hadsereg bomlásához, másrészt a kommunisták hatalmas szavazatnövekedéséhez vezetett.

Az, aki a bolsevizmussal paktál, megsemmisíttetik általa. Semmi sem áll távolabb tőlünk, mint hogy a többi népnek és kormányainak előírásokat tegyünk, vagy tanácsokat adjunk. Mi nem avatkozunk belső ügyeikbe. Mi csak azokat a veszedelmeket látjuk, melyek Európát fenyegetik és óvó hangunkat emeljük fel ellene, mert a veszély nagyságát felismertük.

Ami bennünket illet, mi teljesen túl vagyunk rajta. Ez talán a legnagyobb érdem, amelyet Hitler német küldetésén felül, az egész emberiség érdekében szerzett, hogy a világbolsevizmus rohamának Németországban olyan gátat állított, amelyen ezen ázsiai zsidó szennyfolyam hullámai megtörtek. Megtanított bennünket a bolsevizmusban nemcsak a nagy világellenséget megismerni, hanem azt el is találni és legyűrni. Egy egész nép felszabadításának új, jobb, nemesebb és igazabb ideáját állította fel benne. Ennek az ideának a jegyében küzdöttünk és vittük zászlónkat győzelemre. Ez adta nekünk az erőt Németországban a bolsevizmus fenyegetését lerázni és ezt a veszedelmet a német népről egyszer s mindenkorra elhárítani. Ma a kísértés eme hatalmának méltó ellenfelei vagyunk.

A nemzet a vörös anarchia mérge ellen immunná vált. A nemzet ledobta magáról a kommunista világpropaganda üres és hazug frázisait és nekilátott, hogy a sorstól részére kiszabott problémáit komoly fegyelemmel, szorgalommal és kitartással megoldja. A történelem kénytelen tesz Hitlernek azt a bizonyítványt kiállítani, hogy Németországot a bolsevizmus letörésével a leghevenyebb és leghalálosabb veszedelemtől mentette meg és ezzel az egész nyugati kultúrát a teljes megsemmisülés szakadékától rántotta vissza.

Adassék meg, hogy ne csak az utókor, hanem a jelenkor is megértse ennek a történelmi küldetésnek nagyságát és a benne foglalt tanhoz híven cselekvésre határozza el magát. Mi, mint a vezér hü és engedelmes pártgárdája, boldogok vagyunk, hogy ennek a döntő küzdelemnek zászlói alatt állhattunk, melynél nagyobbat a világtörténelem még nem látott. 

(betiltva.com)