Ellenállás klub

Ellenállás klub hírei

Egy kis olvasnivaló, Deutschnak és Kövérnek ajánlva: A Wagner család kapcsolata Adolf Hitlerrel

Richard Wagner második házasságát Liszt Ferenc Marie d’Agoult grófnőtől született lányával, Cosimával kötötte. (Cosimának ez szintén második házassága, első férje Hans von Bülow volt, a kiváló karmester, Wagner korábbi barátja és értő előadója. Azonban fontos megjegyeznünk, hogy mind Richard, mind Cosima első házassága jóval korábban romlott meg és hidegült el, mint hogy ők ketten megismerhették egymást.)

E házasságból három gyermek származott: Isolde (1865), Eva (1867), és Siegfried (1869). Isolde később férjhez ment a nála hét évvel fiatalabb Franz Beidler svájci karmesterhez. Eva Wagner pedig Houston Stewart Chamberlainhez.

Az angol nemesi családból származó, sokat betegeskedő Chamberlain Franciaországban nőtt fel, a genfi, majd a drezdai egyetemen folytatott természettudományi tanulmányokat, de igazán a kultúrtörténet érdekelte. Hatottak rá Kant és Platon, Shakespeare, Goethe és Schiller. Hamarosan baráti viszonyba került a Wagner családdal, Cosima ajánlotta neki olvasásra Arthur de Gobineau „Az emberi rasszok egyenlőtlenségé”-ről szóló esszéjét. (Ne feledjük, Liszt és Wagner is lelkes antiszemiták voltak, mint a XIX. század számtalan józan, és tisztán látó géniusza.)

Chamberlain ekkor Bécsben élt, s – ahogyan később Adolf Hitler – ő is igazolva látta olvasmányának konklúzióit, ahogyan megtapasztalta a császárváros beteges zsidó- és szláv zsibongását. Ettől kezdve e témakör különösen izgatta, és ebbe az irányban kezdett kutatni. Közben megírta Richard Wagner életét és munkásságát (1895), melyben nem az életrajzi adatokra tette a hangsúlyt, hanem a zenész, filozófus és politikus Wagnert mutatta be. Ezt követte legismertebb műve, „A XIX. század alapjai”, mely a rasszista antiszemitizmus egyik fő műve, jelentős hatással volt Alfred Rosenbergre és később Adolf Hitlerre. (II. Vilmos császár, Winston Churchill, sőt Albert Schweitzer is sokra tartották e művét.)

Wagner műveihez írt magyarázatai kapcsán egyre közelebb került a Wagner családhoz, és nemsokára elvette feleségül Wagner második leányát, Évát. Az első világháború harmadik évében felvette a német állampolgárságot, ami miatt egyes angol körök hazaárulónak tartották. Mint oly sokan, ő is megdöbbent a német kapituláción, miközben német csapatok még ellenséges területeken tartották állásaikat. Hamar megérette (mint oly sokan mások is), hogy a kapituláció mögött a nemzetközi zsidóság Németország-ellenes összeesküvése áll. (Winifred is hasonlóképpen reagált: „Istenem, ki tartott volna lehetségesnek egy ilyen változást? Mily büszke volt az ember a német anyaföldre, és hogy szégyellte magát az ember, hogy a belső féreg miatt egy ilyen megalázás lehetővé vált.” A belső férgen természetesen a baloldalt és a zsidóságot értette, ahogyan minden nemzeti érzelmű német. A kapitulációra lázítással ők „döfték tőrrel hátba” az országot.) Hitler is ekkor kezd szervezkedni, miután elbocsátották a hadsereg kötelékéből. Megalapítja az NSDAP-t, és rendszeres szónoka a nagygyűléseknek, melyeken leleplezi a „novemberi bűnözőket”, és ostorozza a versailles-i „szégyenbékét”. A Wagner család már ekkor felfigyel a reményt keltő hírekre.

A harmadik Wagner-gyermek, Siegfried, a „trónörökös”, 1869-ben született, és örökölte apja tehetségét. (Az ő születése alkalmából komponálta Richard, Cosimának ajándékként a máig örökzöld „Siegfried Idyll”-t.) Siegfried kiváló zeneszerző, szövegkönyvíró és karmester volt, ha nem is édesapja súlycsoportjában. (17 operát írt, melyeknek szövegkönyvét – apjához hasonlóan – mind maga írta). 1930-ban bekövetkezett haláláig ő vezette a Bayreuthi ünnepi játékokat. Fiatalon előbb architektúrát tanult, de csakhamar a zene felé fordult (mestere a wágneriánus Engelbert Humperdinck, a „Hänsel und Gretel” szerzője volt), és csakhamar az ünnepi játékok sikeres karmestere lett. 1908-ban vette át anyjától az ünnepi játékok rendezését. 1930-ban, Cosima halála után meghívta a Tannhäuser vezénylésére Arturo Toscaninit, aki négy hónap múlva, a próbák alatt, szívinfarktusban elhunyt.

Siegfried természetesen maga is a német népi-nemzeti mozgalom lelkes híve volt. Felesége, Winifred Williams-Klindworth lett a Wagner család és a nemzetiszocialisták bensőséges barátságának fővédnöke. A férjénél 28 évvel fiatalabb asszony is már a nevelőszülői családból hozta magával a Wagner iránti rajongást éppúgy, mint az antiszemitizmust. Nevelőapja kiváló zongorista és a népi német mozgalom lelkes híve, mely gyakran felpanaszolta a zsidóság túlzott és káros befolyását a német kulturális életre.
Siegfriednek és Winifrednek négy gyermeke született: Wieland (1917), Friedelind (1918), Wolfgang (1919), és Verena (1920). Szüleik halála után Wieland, majd az ő halála után Wolfgang vezette tovább az ünnepi játékokat.

Hitler Verena és Friedelind Wagner társaságában 1938-ban

A Führer 1923. október elsején látogatott először Bayreuthba, a Wagner család Villa Wahnfried-jébe, nem sokkal a Német Napok után. A súlyos infláció felemésztette a család vagyonát, bizonytalanná vált az ünnepi játékok jövője. Adolf Hitler akár egy szentélyben járt körbe: a Mester szobájában áhítattal érintette meg zongoráját, használati tárgyait, tekintette meg a sírját a kertben. Mikor újra belépett a házba, megesküdött, hogy ha hatalomra kerül, közben fog járni a Wagner család érdekében. Nem csak Winifred, férje, Siegfried is el volt ragadtatva a látogatótól: „Istennek hála, vannak még német férfiak. Hitler nagyszerű ember, igazi német néplélek.” Néhány nappal korábban Hitler első nyilvános beszédét tartotta Bayreuthban, majd meglátogatta Wagner vejét, a gyengélkedő Chamberlaint, kinek könyvét, „A XIX. század alapjait” még bécsi festő évei alatt olvasta, s hatott az ő „Mein Kampf”-jára. Hitler személye mély benyomással volt Chamberlainre is: őt tartja a német nép reménységének. Így ír hozzá nem sokkal később kelt levelében: „Ön egyáltalában nem az a ’fanatikus’, ahogyan nekem Önt leírták; egy fanatikus felhevíti a fejeket, Ön felmelegíti a szíveket. Egy fanatikus rábeszélni akar, Ön meggyőzni. Hogy Németország legnagyobb szüksége órájában egy Hitlert szült magának, ez igazolja életképességét.” Chamberlain szintén elutasította a weimari köztársaságot, s az általa képviselt áldemokráciát, mert a német nép lényegével ellenkezőnek tartotta. A nagy gondolkodó 1927. 1. 9-én hunyt el, 71 éves korában. Temetésén természetesen jelen volt a Führer is.

Siegfried tudott a tervezett Hitler-Ludendorff puccsról, és amennyiben ez sikeres lett volna, és Hitler magához ragadta volna a hatalmat, a müncheni Odeonban, egy ünnepi koncerten adták volna elő az e célra komponált, Hitlernek ajánlott „Boldogság” című szerzeményét.

Néhány héttel a Wagneréknél tett látogatás után, november 8/9-én kísérelte meg az NSDAP Münchenben átvenni a hatalmat. A puccs meghiúsulása ellenére Wagnerék töretlenül hittek Hitlerben. Winifred így nyilatkozott egy bayreuthi NSDAP-gyűlésen: „Higgyék el nekem, mindezek ellenére Adolf Hitler az eljövendő férfi, és mégiscsak ő lesz az, aki kihúzza a kardot a német tölgyfából.” Hitler letartóztatása után Winifred és Siegfried Wagner állandó levelezésben állt a landsbergi várbörtönben sínylődővel. Vigasztalásképpen beküldték neki olvasni Siegfried új operája, „A marienburgi kovács” librettóját; és karácsonyra szeretetcsomagok gyűjtését szervezték a börtönbe. Winifred küldött papírt a Mein Kampfhoz, amit Siegfried így kommentált: „Feleségem, mint egy nőstényoroszlán, harcol Hitlerért. Ez nagyszerű.” Hitler 1924. május 24-én hosszabb levélben köszönte meg mindezt: „hogy Ön, s az Ön mélyen tisztelt felesége éppen a gyászos november 9-én nevüket adták a népi mozgalomhoz.” …”mivel magamnak is a gyűlölet és rágalmazás négy évig tartó áradatát kellett elszenvednem, ezért, hogy Önök ilyen sok szeretettel halmoztak el, ezt nem akarom elfelejteni.”

Siegfried 1924 júniusában így írt Falk Salomonnak, a bayreuth-i rabbinak: „Amit én a német népre nézve szerencsétlenségnek tartok, az a zsidó és a germán rassz keveredése.” (Ez a gondolat nyilvánvalóan a zsidó-germán konszenzus legfontosabb alapját képezte.)
Chamberlain után Winifred volt a második angol „bevándorló” a Wagner családban, és a második vérbeli nemzetiszocialista.

Hitler még bécsi évei alatt rajongójává lett Wagnernek. Minden róla szóló, beszerezhető irodalmat elolvasott, rendszeres látogatója volt az Udvari Operának, ahol olcsó állóhelyen nézte végig a Mester zenedrámáit. Különösen a „Lohengrin” és „A nürnbergi mesterdalnokok” voltak a kedvencei, ezeket talán tízszer is megnézte – emlékezett vissza később ifjúkori barátja, Kubizek.

Miután a Führer 1924. december 20-án kiszabadult rabságából, első dolga volt a párt újraalapítása. Az első nyilvános gyűlésre (a müncheni Bürgerbräukeller-be, melyből korábban a puccsot is irányította) meghívta Winifred Wagnert is. Utána egy új Mercedes gépkocsival kísérte haza Bayreuthba. Hitler júliusban látogatta először az ünnepi játékokat, Winifrednek ajándékba hozta a frissen megjelent „Mein Kampf” első kötetét. Winifred 1926-ban belépett az NSDAP-ba, ettől kezdve tegeződnek, egymást Winnie-nek és Wolfnak szólítják, bizalmas, életre szóló barátság szövődik köztük. A gyerekek, Wieland és Wolfgang szívesen fényképezgeik a családot látogató Führert, aki elalvás előtt szívesen mesélt nekik. Winifred megjelent az 1929-es pártnapokon is. Néhány héttel később New Yorkban összeomlott a tőzsdén a részvénypiac, kitört a világgazdasági válság. Az NSDAP lett a német társadalom végső reménysége.

1930-ban 2,6%-ról 18,3%-ra erősödtek; két év múlva, 1932. július végére már 37,3%-kal a legerősebb parlamenti párt voltak.

1930-ban, Siegfried Wagner halála után Winifred lett az ünnepi játékok irányítója. A Führer ’31-ben és ’32-ben is felkereste Bayreut-ot. Lieselotte Schmidt, Winifred asszisztense így emlékezett vissza: „Az ember vonítani tudna, ha arra gondol, hogy mi, németek ajándékba kaptuk ezt az embert, és mi a nép sorsát még mindig nem tettük le bátran a kezébe. No de ez is gyorsan közeleg.”

Hindenburg 1933. január 30-án Hitlert nevezi ki birodalmi kancellárrá. Néhány héttel később ünnepli a Lipcsei Gewandhaus Wagner halálának 50. évfordulóját, melynek díszvendége a Führer. Winifred is egyre gyakrabban keresi fel Berlinben. „Csodás, ahogy egyre inkább lendületbe jön” – áradozik egy levelében, nem sokkal azelőtt, hogy a parlament megszavazza a „Felhatalmazási törvényt”, mely később az egyeduralmi irányítás alapjául szolgál. Hitler hálás Winifred erkölcsi támogatásáért, és állandó szolid anyagi bázist biztosít a krónikus deficitben szenvedő ünnepi játékok számára. Mikor Hitler '33 júliusában ismét Bayreuthba látogat, már lelkes, barnainges ujjongó, „heilt” kiáltozó tömeg várja a színház előtt. Mikor a díszpáholyban a Führer kézcsókkal köszönti Winifredet, a közönség némán feláll tisztelete jeléül. Későbbi látogatásai alkalmával a Siegfried házat mintegy rezidenciaként bocsátják a birodalmi kancellár és kísérete rendelkezésére. ’34-ben a Führer egy róla készült nagy olajfestményt ajándékoz Winifrednek, mely a falon természetesen díszhelyre kerül, és a kapitulációig ott is marad. Mikor Winifred időnként a Harmadik Birodalom gépezetének működésében jelentkező problémákról hall, tudja, hogy ez mindig lelkiismeretlen karrieristák számlájára írható, hiszen ha a Führer idejében értesült volna róla, nem történhetett volna meg.

1939-ben, nem sokkal a Lengyelország elleni támadás előtt Hitler már pártegyenruhában vett részt az ünnepi játékokon. ’40-ben újra eljön megtekinteni „Az istenek alkonyát”, melyet így kommentál: „A győzelem istennője szárnyainak suhogását hallom” - nemrégen diadalmaskodott Franciaország felett. 1944-ben meghívja Wielandot és Verenát párjukkal együtt ünnepi vacsorára a birodalmi kancelláriára. A Führer – a vesztésre álló háborús események ellenére – bizakodó lelkületű, még mindig töretlenül hisz a végső győzelemben, és szeretné, hogy ehhez méltó módon kerüljön sor 1945-ben az ünnepi játékokra.

A történelem másként alakult. Azonban Winifred, egészen 1980-ban bekövetkezett haláláig sohasem tagadta meg Adolf Hitlerhez fűződő barátságát. Már 1945-ben interjút készített vele egy katonaújság, melyben így nyilatkozott: „A politikához nem sokat értek, de a férfiakhoz nagyon sokat. Hitler elbájoló ember volt. Tudja, egy igazi osztrák. Kedvességgel teli és kellemes. És a humora egyszerűen csodálatos.”

1947-ben Winifredet e szavaiért egy gyors kirakatperben 450 napi különleges munkára és vagyona 60%-ának elkobzására ítélték.

’48-ban, a fellebbezési tárgyaláson az asszony hűségét már kevésbé ítélték terhelőnek, de így is 6000 márka befizetésére kötelezték egy zsidó kártalanítási alapba. 1949-ben fiának, Wielandnak adta át az ünnepi játékok vezetését. 1975-ben, egy évvel az ünnepi játékok 100. évfordulója előtt filmet készítettek a csaknem 80 éves Winifreddel. Ebben a nemes szívű asszony így nyilatkozott: „Ha Hitler például ma ezen az ajtón bejönne, pontosan olyan vidám és boldog lennék, hogy jelen van és láthatom, mint mindig...”