Amikor néhány héttel ezelőtt olvastam a hírt, hogy a budapesti, II. kerületi időközi parlamenti választáson Mécs Imre is rajtvonalhoz áll az SZDSZ színeiben, azt hittem rosszul látok. Aztán amikor megbizonyosodtam, hogy mégsem, akkor hirtelen arra gondoltam, hogy a hírportál véletlenül egy tavalyi hírt hozott le újra. Aztán amikor rákerestem más weblapokon is és kiderült, hogy tényleg nem tévedésről van szó, harsányan felnevettem.

Ilyen egész egyszerűen nincs…

Vagyis mint látszik, mégis van. Meg valami elképesztően vastag bőr az arcon. Bár mondjuk Mécsnek ezzel soha nem volt problémája. Ha kellett, feladta és beköpte a társait, ha kellett, beült az utódpárt soraiba. Egy megélhetési halálraítéltnek semmi nem okozhat erkölcsi problémát.

És nem is okozott.

Most sem.

De vajon mire gondolhatott, vajon mire számított, amikor elhatározta, hogy újra előbújik a süllyesztőből, előkukázva és magasba emelve a mindenki által megvetett szabadmadaras zászlót? Vajon mit várt?

Azt hitte, hogy az emberek ilyen gyorsan elfelejtették azt a megszámlálhatatlan gazemberséget, a pofátlanságot, a hazaárulást, amely fogalmak mára már a köznyelvben az SZDSZ szinonimájává váltak?

Azt hitte, hogy annyi gyalázatos tett, annyi gátlástalanság, annyi felháborító eset után, majd bárki is elhiszi, hogy innentől majd minden másképp lesz? Hogy másfél évnyi csend után, most majd patyolattisztán, már-már erkölcsi magasságokba emelkedve jelenhet meg a politika élvonalában, mint harcos jogvédő?

Vagy mégis mit?

Mécs erkölcsileg ugyan egy nulla, de talán ennyire nem hülye. Vagy legalábbis nem hittem volna, hogy ennyire az. De akkor vajon mivel vették rá arra, hogy teljesen idiótát csináljon magából? Vajon miből gondolhatta azt, hogy akár egy fikarcnyi esélye is lehet?

Valószínűleg a válaszokat soha nem fogjuk megtudni, de még az is lehet, hogy Mécsben fel sem merültek ezek az anomáliák, hisz ahogy azt már a korábbi évtizedek során megszokhattuk, a liberáltak realitásérzéke nem nagyon szokott találkozni a mindennapok valóságával. De, hogy mit gondolt, vagy nem gondolt Mécs, annak igazából már túl nagy jelentősége nincs. Konkrétan semmi. Nulla. Egészen pontosan annyi, amennyi kopogtatócédulát a múlt pénteki határidőig ő és a pártja leadott.

A helyi választási iroda vezetőjének a tájékoztatása szerint ugyanis „öt jelöltnek sikerült összegyűjtenie határidőre az ajánlószelvényeket, így a megmérettetésen a fideszes Láng Zsolt, a szocialista támogatású Lévai Katalin, az egykor volt MDF, manapság a Jólét és Szabadság színeiben induló Kovácsics Ádám, az elempés Karácsony Gergely és a jobbikos Bodor Zoltán indulhat. A hatodik induló az SZDSZ-es Mécs Imre lett volna, de ő a határidőig egyetlen szelvényt sem adott le.”

Másnapra kiderült, hogy „az SZDSZ aktivistái még az utolsó nap, pénteken is gyűjtötték az ajánlószelvényeket, de csak 709 ajánlószelvényt tudtak összegyűjteni, ebből tíz nyilvánvalóan érvénytelen lett volna.”

Hogy miért pont tíz lett volna érvénytelen, az az ATV híradásából nem derült, de a lényegen ez végülis mit sem változtat. Mécset és az SZDSZ-t a polgárok tavaly tavasszal már behelyezték a hulladékgyűjtőbe, és szerencsére most sem gondolták úgy, hogy a szemetet mégiscsak elő kéne szedni.

Sic transit gloria mundi.

Az SZDSZ-é és Mécs Imre, megélhetési halálraítélté talán most már mindörökre.