Zsidai Ervin 28 éves nemzetbiztonsági főhadnagy szolgálati fegyverével főbe lőtte magát.

Halálhírének közzétételét a cég egyetlen újságban sem engedélyezte, így a temetésén csak a közvetlen hozzátartozói és barátnője, valamint egy ismeretlen sötétruhás férfi jelent meg. Mint később kiderült, ő képviselte a céget.

Virágot nem hozott, lapos pillantásokkal figyelte a temető távolabbi részeit, a temetés befejezése után egy ideig még járkált a sír körül, majd eltávozott.

Ervint munkatársai vidám és rámenős fickónak tartották. Beceneve, vagy csúfneve nem volt, a cég rideg, minden érzelemtől mentes, szürke közegében nem volt divat beceneveket osztogatni. R.László főhadnagy egyszer meg is jegyezte amikor a fedőnevekről beszéltek:

- Öregem! Neked nem is kellene semmiféle fedőnév, amit kaptál az öregjeidtől, tökéletesen rád illik. Te egy olyan ervin-féle alak vagy.

Hogy az ervin-féle alakok milyenek, annak magyarázatával viszont adós maradt. Ennek ellenére Zsidai a „Fokos” fedőnevet kapta, ami valóban találó, vékony volt, közepes magasságú, fürge és veszélyes.

Egy télvégi hét elején tartott eligazításon parancsnoka berendelte az irodájába. Fokos tudta, hogy ez csak két dolog miatt szokott előfordulni. Vagy valami letolásban lesz része, vagy olyan feladatot kap, aminek az elvállalásában a döntő szó az övé lesz. Amit meg kell beszélni, és amit nem kötelező elvállalnia. Ez viszont mindig komoly ügy szokott lenni. Beépülés valamilyen szerveződésbe, kábítószer ügyek és más ehhez hasonlóak Ők az elhárítás segédcsapatának szerepét kapták eddig, besegítettek itt-ott a nagymenőknek, figyeltek, kisszerű feladatokat láttak el. Valójában unták az egészet és csak az vigasztalta őket, hogy a munkájuk teljesen veszélytelen volt.

A parancsnoka azonnal a tárgyra tért:

- Zsidai! Maga a kopaszságával, magyaros fizimiskájával, lezser viselkedésével pont megfelelne arra a feladatra, amit magának szántunk. Be kell épülnie a nácik közé, és hosszabb ideig egyszerű trógerként kell dolgoznia. Többször volt már felderítésen, a koncertjeiken, ismeri a dörgést. El kell utaznia vidékre, munkát vállal egy raktárban és megkezdi a tevékenykedést. A feladathoz mindent biztosítunk, meg a bomberdzsekit is, minden francos jelvénnyel együtt. Na, vállalja?

- Igen.

- Akkor holnap megkezdi a felkészülést. Kap rá két hetet. Minden, ami fontos itt van ebben a paksamétában. Tanulmányozza át, kérdéseivel keresse meg Tóvári századost. A százados különben biztos volt abban, hogy maga vállalni fogja a feladatot, lényegében a megbízás ötlete is tőle ered. Van valami kérdése?

- Áttanulmányozom az iratokat és talán utána.

- Rendben. Távozhat!

Ha ekkor Zsidainak csak egy pillanatra megadatott volna, hogy a jövőbe lásson, még a cégtől is kilép, csakhogy ezt a feladatot ne kelljen elvállalnia.

A városszéli buszvégállomástól mintegy száz; méterre kezdődött a víkendtelkek utcája. Már alkonyodott és az ötödik kis téglaházból fény szűrődött a fenyőkkel beültetett pázsitos udvarra. Ide tartott az a két sötétruhás alak, akik most szálltak le a buszról.

A két bomberdzsekis kopasz belépett a helyiségbe ahol egy az asztal körül már heten ültek.

Beszélgettek és viselkedésükből nyilvánvalóvá vált, hogy igen erős kötelék köti össze őket. Kántor János, - közismertebb nevén Kajak - és Fokos ügynök az asztalhoz léptek.

- Róla lenne szó - mutatta be társát Kajak.

- Bakonyi Ervin - mutatkozott be Fokos - de a bajtársak Rommelnek hívnak.

- Az Ervin keresztnév miatt? - kérdezte az egyik fürkésző tekintettel.

- Is. Meg ő a példaképem.

- Kajak már beszélt rólad. Tudjuk, hogy a munkatársa vagy és, hogy nem teszel lakatot a szádra. De miért van rajtad ennyi függelék? - és Fokos jelvényekkel agyondíszített bomberjára nézett.

- Nem okos dolog horogkeresztes jelvényeket viselni - jegyezte meg valaki.

A mindenit - futott át a felismerés Fokos agyán - itt senkin nincs semmiféle cicoma. Hát így készítettek fel engem ezek a pancserek?

- Mifelénk ez a módi - válaszolta rövid hallgatás után.

- Csak azért mondom, hogy ne legyen bajod. Itt sokan vadásznak ránk és nem akárkik.

- Nem félek én senkitől! - és így is gondolta.

- Jó. De jobb óvatosnak lenni, mint nagyon megijedni.

- Üljetek már le! - szólt a most érkezettekre az átható nézésű, de nagyon barátságos hangú kopasz.

- Milyen volt a társaságotok ott a nagyfaluban?- tette fel a kérdést.

Fokos felmondta a leckét. Beszelt a zenekarokról, a koncertekről, megemlített egy-két ismertebb nevet és a végén kirukkolt a nagyágyúval:

- Van pár New Order újságom, és tartom a kiadójával a kapcsolatot - mondta jelentőségteljesen és kihúzta magát.

- Mi ilyen szervezetekkel nem tartjuk a kapcsolatot,és azokat sem fogadjuk örömmel, akik közéjük tartoznak.

Fokosnak minden lélekjelenlétére szüksége volt, hogy el ne árulja magát. Mindenre számított, csak erre nem. Az eligazításokon a New Order volt a központi téma, ennek kellett volna a „szezám tárulj” varázsigét helyettesítenie. A barmok! - gondolt dühösen Tóvárira és csoportjára - micsoda barmok! De mi is várható egy párttitkártól? A lehallgatások, a drága információk csak ennyit érnek? Vagy ezek űznek gúnyt belőlem?

- Hagyjuk az egészet - fejezte be a kérdezősködést a barátságos hangú, a helyi csoport vezetője - folytassuk, mert múlik az idő.

Lényeges dolgokról nem esett szó, egy hétvégi nagyobb létszámú összejövetel szervezési kérdéseit beszelték meg. Későre járt, mire sikerült a távolabbi városokból meghívott bajtársaknak alvóhelyet kijelölni, az előadások sorrendjét összeállítani, a meghívó szöveget megszerkeszteni, beleértve a vonatok és a buszok indulását, érkezését ismertető kiegészítéseket is. Fokost meglepte az a közvetlen, bajtársias hangulat, amit még soha sehol nem tapasztalt. Ügynök létére egy óra elteltével úgy érezte, minta évek óta ismerné a „célszemélyeket”, albérleti lakását is felajánlotta szállás céljára.

Meglepődve vette észre azt a változást, ami az elmúlt három hónapban gondolkodásmódjában bekövetkezett. A jelentéseit rendszeresen megírta, személyesen is beszámolt Tóvárinak a tapasztalatairól, de idegenné vált számára az egész cég. Különösen az döbbentette meg, hogy mennyire vágyik a bajtársak társaságára. Kajakot kirúgták a raktárból, mert leköpte a raktárfőnököt (aki nem volt beavatva az operatív munkába) egy vita során, amit az ő balfogása váltott ki.

Az eset úgy történt, hogy amikor a főnök ordítozni kezdett vele, mert rossz helyre rakta le az anyagot a gépkocsiról, Kajak odajött és felajánlotta, hogy segít átrakni az egészet a helyére.

- Majd ez a barom átrakja munkaidő után - üvöltötte a főnök.

- Te vagy a barom, te szemet takony király! - jegyezte meg tárgyilagosan Kajak a raktárfőnök fölé tornyosodva.

- Ki van rúgva! Ki van rúgva! - hörögte vérig sértve a raktár kiskirálya.

- Igen? Akkor ez meg a tied - és akkurátusan képen köpte, a gutaütéses állapotba került szerencsétlent.

Fokos nem tudott ennek az élménynek a hatása alól napokig szabadulni. Melyik munkatársam tette volna meg ezt értem a cégnél? - fogalmazta meg azt a kérdést, melyre eleve tudta a választ.

A másik tény meg jobban megviselte. A bajtársi beszélgetéseken nyoma sem volt a gyűlölködésnek (legfeljebb némi lekezelő gúnyolódásnak a cigányok és a zsidók kárára), viszont annál többször kellet igazat adnia azoknak a bajtársaknak, akik a hibákat elemezték, és az új társadalom képét vázoltak fel. Meglepte az a vallásosság, amit tapasztalt és életében először (felderítői okokból) szentmisén részt vett. Megrázó élmény volt számára.

Megismerte a hungarizmus szellemiségét is, nem elemezte, de annyira nyilvánvaló igazságokat tartalmazott, hogy elfogadta. Sokat olvasott, mert nem akart butának látszani beszélgetések során. A csoporton belül a Cédé nevet kapta, Ervinnek, vagy Rommelnek soha nem neveztek. Egy ideig Romnak szólítottak, de mivel a számítógépek ekkor kezdtek terjedni, valaki CD Romnak szólította. Ebből a Cédé maradt meg.

A szervezet létszáma rohamosan nőtt. Maga részt vállalt a szervezőmunkában, érezte bajtársai megbecsülését és a szeretetét, ami körül vette. Néha már maga is ellenségként gondolt, munkatársaira. Az igazi baj azonban akkor kezdődött, amikor megismerkedett Katalinnal.

A csoporthoz több lány is tartozott. Részben a bajtársak testvérei voltak, de többen úgy csatlakoztak mint bárki más. Fokos az elmúlt fél évben, egyetlen esetben sem hallott valamiféle kétértelmű megjegyzést, vagy trágárságot a csoportban. Ez eleinte fel sem tűnt, akkor lett erre figyelmes, mikor Kajak egyszer figyelmeztette a helytelen megjegyzésére. Soha többet nem engedett meg magának ilyesmit. De viszont figyelni kezdte a csoport erkölcsiségét.

Előző munkái során oly sok szennyel, szeméttel találkozott, hogy elfogadta; mocskos a világ, ez a természetes.

Most viszont egy teljesen más erkölcsi rendet ismert meg, a megfogalmazása szerint az „európai keresztény erkölcsiséget”. Ez volt a csoport belső normája, ez alól senki sem vonta ki magát. Ez a közösség semmiben sem hasonlított a koncerteken megismert részeges káromkodós társasághoz.

És bárhova mentek vagy távoli csoport tagjai jöttek valamilyen rendezvényre mindenhol ugyanezzel a normával találkozott.

Katalin hosszabb ideje tagja volt a közösségnek, de eddig meg nem udvarolt neki senki. Csinos volt, vékony, szőkésbarna és mindig vidám, pedig igen nehéz körülmények között éltek. Többen is közeledtek volna feléje, de a legényeket kedvesen leszerelte, akik viszont tiszteletben tartottak döntését.

- Majd egyszer lesz valaki, akit komolyan veszek - mondta ilyenkor vigasztalásul.

És ez a valaki Fokos lett. A sok aljasságot megismert és néha maga is elkövető felderítőtiszt valóban tiszta szerelemmel közeledett a lányhoz, aki ezt hasonló érzelmekkel fogadta. Fokos tudta, minden porcikájában érezte, hogy nagy baj lesz. Egy év telt el azóta, hogy Fokos belépett a csoportba, és főnökei is észrevették a változást, ami a beosztottjukban végbement.

Az utolsó személyes jelentéstételkor keményen letolták és felhívták a figyelmét, hogy fogja vissza magát, és azonnal szakítson Katalinnal. Közölték vele azt is, hogy jelentései alapján elkészült az a terv, melynek eredményeként a csoportosulásokat „törvényes keretek között” fel tudják számolni is meg az első szabad választások előtt. Rövidesen - két munkatárs csatlakozik hozzá, és hárman elégségesek lesznek a terv végrehajtására. Ezt a két munkatársat neki kell a csoporttal elfogadtatni, mint volt bajtársait. A tervet vele nem közölték, már nem bíztak benne.

A csoportban nem csak szellemi képzés folyt, hanem fizikai is. Rendszeresen túráztak, négyen karatéztak és szinte mindenki edzésre járt a kisváros egyetlen konditermébe. A kocsmázással évekkel ezelőtt felhagytak, melyhez a csoportvezető ivászatellenességén kívül az a szerencsés körülmény is hozzájárult, hogy Jocó megörökölte a találkahellyé kinevezett víkendházat. Ezt közösen tartottak fenn és rendbe, nyáron tábortűz mellett, télen egy maguk építette kandalló előtt folytak a késő éjszakába nyúló szombat esti beszélgetések.

Fokos és Katalin kapcsolatát mindenki elfogadta, nem ugrattak őket, mikor a többiektől elvonulva beszélgettek. A kirándulásokon is mindig pár méterrel a csoport előtt vagy után ballagtak. Fokos egyre szótlanabbá vált, Katalin viszont egyre beszédesebbé és talán ezért nem tűnt fel neki kedvese szótlansága. melyet az nagyobb udvariassággal és gyengédebb közeledéssel igyekezett pótolni.

Pedig Fokos gondolatai gyorsvonati sebességgel száguldoztak és minden erejével azt próbálta kikövetkeztetni, hogy miből is állhat az a terv, melynek a csoport (és azon keresztül egész mozgalom) felszámolása a célja. Ismerte a céget, tudta, hogy eszközökben nem válogatósak.

- Május elején egyik este vendégei érkeztek.

Két 25 év körüli fiatal férfi. Mindkettő kopasz volt; így az első pillantásra fel sem ismerte egyikben munkatársát, Krausz hadnagyot.

- Na mi van? Nem lattal meg fehér embert? - jópofáskodott Krausz köszönés helyett.

- Nyomulás befelé - szólalt meg a másik is - ne tátsuk itt a szánkat.

Fokos meg volt döbbenve. Tudta, hogy jönnek, de hogy pont ezt a szemétládát küldik le, azt fel sem tételezte.

Soha nem bírták elviselni egymást, a jövevény aljassága és alattomossága a legrosszabb előérzeteket ébresztette benne. A másikat nem ismerte, de hogy egy sunyi alak, azt azonnal megállapította.

- Ezek ott fenn valami igen piszkos dolgot fundáltak ki - gondolta, de ennek ellenére igyekezett jó képet vágni a dologhoz.

Istenem!

Mennyivel különbek nálunk azok, akiket meg kellene semmisítenünk - futottak tovább gondolatai, miközben araszoltak fel a lépcsőkön a második emeletre. Az egész rendszer olyan, mint ezek ketten - folytatta a gondolatsort - de most ráfáznak. Kicsinálom őket, mégpedig úgy, hogy a barátaimnak semmi bajuk sem lesz.

Az alacsonyabb rendfokozatú Krausz oly természetességgel vette át az irányítást, hogy Fokosnak nem is kellet kérdéseket feltennie.

Tudta, hogy leírták. Amikor Krausz közölte vele, hogy a terv a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt megváltozott, és ők ketten nem veszik fel a kapcsolatot a csoporttal, megkérdezte:

- Akkor csomagoljak?

- Dehogy! Te leszel az utolsó, aki innen elmegy - jegyezte meg különös hangsúllyal Krausz, rnajd folytatta:

- A jövő hét közepe felé kell egy olyan nap, amikor biztos, hogy senki nem megy ki a víkendházba

Ezt az időpontot igen sürgősen közöld velem.

- Milyen sürgősen?

- Legkésőbb holnapután.

Erre a kérdésre akár azonnal tudott volna válaszolni, mert a csütörtök minden csoporttag számára foglalt volt.

Akkor voltak karate edzésen és a konditeremben, ketten vagy hárman pedig valamilyen tanfolyamra jártak.

- Rendben. Holnapután közlöm a biztos időpontot - és gondolatban folytatta; tehát van egy hetem, ezalatt meg kell tudnom, miben sántikál ez a két hülye.

A csoport összejövetelére sokan jöttek ki. A jó idő, és egy csoporttag születésnapjára kihozott két rekesz sör, - a szalonnasütés a tábortűznél - estére kiváló hangulatot teremtett.

Katalin is nagyokat nevetett, de Fokos volt a legemelkedettebb hangulatban. Búcsúzott azoktól, akiket megszeretett, búcsúzott Katalintól, az egész életétől. Mindent eldöntött, tudta mit kell tennie. Először csak azért vidámkodott, mert nem akarta, hogy bárki észrevegyen valamit, később egész lényét kitöltötte ez a felhőtlen vidámság. Katalin azt hitte, hogy a sör váltotta ezt ki.

- Máskor is ihatnál egy-két pohárral Bandi. Kimondottan használ neked - mondta Fokosnak.

- Ugyan, nem a sörtől van jó kedvem, hanem tőletek, Katikám!

Ezen az éjszakán mindketten kint maradtak a víkendházban. Csodálatos éjszaka volt, beteljesült az, amit már annyira vártak. Katalin volt a boldogabb, neki nem voltak sötét jövő-képei.

Vasárnap délután Katalin a szüleivel elutazott egy hétre az apai nagyanyjához. Nehezen váltak el egymástól az állomáson végre megismerte Fokos a szülőket is, akik igen rokonszenves, egyszerű emberek benyomását keltették benne. Nyugalom töltötte el, mert bizonyossá vált előtte át fogjak segíteni Katit a nehéz időkön.

A vonat kifutott az állomásról és Fokos egyénisége egy csapásra átalakult. Arca megkeményedett, szeme összeszűkült, lopakodva vadászó hiúzra emlékeztetett. Terve egyszerű volt, de végrehajtható. Megakadályozza a céget terve kivitelezésében, megvédi azt a közösséget, akik legközelebb álltak hozzá és igazságot szolgáltat

Krausszal közölte, hogy csütörtökön szabad a terület. Mikor az ő szerepére kitértek, megtudta, hogy egy városon kívüli homokbánya bejáratánál kell lennie a szolgálati fegyverével este kilenc órakor.

A sunyi aznap reggel megkapja az anyagot, melyet az utasítás szerint kell kezelnie és Krausz előkészíti a mellékszereplőket az akcióra. A hét első napjai nehezen teltek, Krausz esténként eltűnt, Fokossal nem közölte az okát, a sunyi kedden terepszemlét tartott a víkendház környékén.

Nem tudta követni egyiküket sem, mert hol az egyik volt úton, hol a másik. Mintha rá is vigyáztak volna. Nem akarta kiváltani gyanakvásukat, mert akkor az egész akciót háttérbiztosítással hajtanák végre, és ez nagyon megnehezítette volna a dolgot.

Csütörtök délelőtt Fokos lement bevásárolni, vett három levélpapírt borítékkal és egy cukrászdában megírta mindhárom levelet, melyeket hazafelé bedobott egy útba eső postaládába. Este hétkor az akció megkezdődött. Mindenki külön indult a meghatározott célja felé. Sunyi a délelőtt folyamán megkapta azt a nagy sporttáskát, aminek tartalmát a víkendházban kellett elrejtenie, ezért Fokos úgy döntött, hogy őt fogja elkapni elsőként.Jól ismerte a környezetet, a szomszédok felől közelítette meg a házat.

Krauszt nem látta sehol, remélte, hogy az valahol máshol kever. Előnyben volt a sunyival szemben, mert az nem számított támadásra. Fokos megvárta míg az megtalálja a megfelelő álkulcsot és belep az épületbe.

Fokos berúgta az ajtót és fegyverét előre tartva belépett a szobába.

Sunyi épp a táskát kezdte kipakolni. Fel térdre ereszkedve rakodott helyiség közepén és amikor első ijedtségéből feleszmélt és felfogta, hogy ki áll előtte, rekedt hangon kérdezte:

- Mit keresel itt te állat? Nem tudod, hol a helyed?

Ekkor vette észre a rá irányuló fegyvert.

- Ne hülyülj, beszéljük meg a dolgot - szólt jóval csendesebben és Fokos összeszűkült szemébe nézett. Megértette, hogy nincs sok esélye.

A lövés ugrás közben érte. Nem volt halálos, Fokos nem is annak szánta. Kellett az információ, ezért lőtte gyomron.

- Miért? Miért? - kérdezte a sebesült.

- Hol van Krausz?

- Soha nem fogod megtudni.

- Hívjál mentőt!

- Nekem nem te kellesz, hanem Krausz.

- Ha nem mondod meg hol van, akkor mindkét szemedet és mindkét térdedet átlövöm.

- A Vén Hegedűsben van két provokátorral és engem várnak.

- Mi a terve a provókkal?

- Belekötnek majd a nácikba amikor kijönnek a konditeremből, és eljátsszák a súlyos sebesült szerepet. Hívd már a mentőt!

- És ti ketten kicsinálnátok őket, majd az egészet a kopaszok nyakába varrjátok. És nekem miért kellett a bányához mennem?

- Krausz ott lőtt volna le, és azt is a nácik számlájára írják. A bizonyítékok már el is készültek.

- Mi lesz már, őrülten kezd fájni!

Fokos a sebesült fölé hajolt és közvetlen közelről fejbe lőtte.

A Vén Hegedűs egy külvárosi ütött-kopott kocsma volt. Fokos nem sietett annyira, hogy ajtóstól rohant volna a helyiségbe. Feltételezte, hogy Krausz szokása szerint egy távolabbi asztalnál ül, szemben a bejárattal és figyel.

Mivel semmi esélyt nem akart adni neki, megvárta, míg egy kisebb társaság érkezik és azok mögé, kibiztosított fegyverrel besorolt. Jól számított, valóban az ajtóval szemben ült Krausz, csak a helyiség volt jóval kisebb, mint amilyenre gondolt. Egy másodperccel előbb vette észre Krauszt, mint az őt. Azonnal lőtt többször egymás után. Miután Krausz kezéből kiesett a fegyver, oda lépett a székről lassan lecsúszó sebesült mellé és szó nélkül őt is fejbe lőtte. A kocsmában halálos volt a csend. Senki nem mert megmozdulni, kimeredt szemekkel néztek a semmibe. A két cigány provokátor hamuszürke arccal várta a lövést.

- Az akció lefújva! - szólt hozzájuk, majd megemelt hangon a többiekhez:

- Aki kilép a kocsmából, annak vége!

Felvette Krausz pisztolyát és távozott. A döbbenet csendje kísérte.

Nem ment a lakására, hanem lassan, ballagósan elindult a sötétedő utcákon ki a városból. A keskeny külvárosi utcák elfogytak, még hallotta a távoli rendőrautó szirénájának hangját.

Szántóföldek között, majd fás, bokros részeken sétált, gondolataiban újra lepergette az elmúlt egy évet. Szép volt és ezt meg is írta Katalinnak és a bajtársaknak. De meg az akció nem ért véget. Most Cédé és Zsidai párbaja következik

Egy kisebb dombra vezetett fel a poros szekérút.

A dombtetőn körülnézett, a kisváros fényei a lábai előtt villogtak. Kiváló párbajhely.

Kihúzta magát, mindkét pisztoly csövét a szájába vette és meghúzta a ravaszt.

Az ügyet igyekeztek eltusolni. Nem volt nehéz, mert úgy felgyorsultak a politikai események, hogy senki nem törődött a félresikerült akcióval. Nem ez volt az első fiaskó a cég történetében, és nem is az utolsó. A kopaszokat ki sem hallgatták, a két cigányt gyorsan lesittelték pár évre, így még tanúja sem maradt az eseménynek. A parancsnok amikor elolvasta Zsidai levelet (mert az egyiket neki címezte) hosszú percekig némán nézett maga elé. A levél eltűnt, a parancsnokot pár hónap múlva nyugdíjazták.

Az eseményeket követő egy hetes zűrzavar és helyszínelés után a csoport kitakarította a víkendházat, és újra összejöttek a bajtársak. A csoport vezetője felolvasta Cédé levelét, melyben mindent őszintén leírt. Megindokolta tettét, ismertette a cég szennyes praktikáját és tudatta mindenkivel, hogy erkölcsi megfontolásból tett mindent.

Levele végén kérte őket, hogy ne tekintsék se öngyilkosnak, se áldozatnak.

A levél felolvasása után a csoportvezető egy perces néma vigyáz állást vezényelt elesett bajtársuk tiszteletére.

Katalin nem volt ott ezen az összejövetelen.

„...azért tettem, mert szeretlek. Jobban mint az életemet, és ezt halálom bizonyítja. Őrizz meg emlékezetedben!” - írta Katalinnak küldött levele végén, amit az minden nap elolvasott. Hónapok múlva már hangosan kezdte felolvasni a levelet, miközben kezét a lassan növekvő pocakjára tette. Halljad kisfiam te is - suttogta - ilyen ember, igazi hős volt az apád.