És kötelező mikor lesz? - Kényelmetlen gondolatok a Terry Black-ügy margójára2010-06-29 12:54 barikád.hu

Apu, anyu? Vagy egyik sem?Hét évvel nemváltó operációja után újra kés alá fekszik Terry Black. A komoly mentális problémákkal küzdő "előadóművész" a Borsnak nyilatkozott arról, hogy ősztől újra nőként szeretné élni mindennapjait. A két szerencsétlen rábízott gyermek sorsa természetesen nem érdekli a súlyos nemi identitászavarral küzdő "meleg polgárjogi harcost". Egyáltalán, érdekel valakit?!

Néhai Rácz Károly közel harminc évvel ezelőtt ráébredt, hogy ő valójában nő. Amikor erre a technika fejlődése lehetőséget adott, nyomban hormonkezelésnek is vetette alá magát, amelynek eredményeképpen szép, kerek mellei nőttek, és innentől kezdve Rácz Károly meghalt, és megszületett Terry Black, a transzszexuális "előadóművész"

Az orvosok jó pénzt kerestek a kúrán, Terry élete kiteljesedett. Mindenki boldogan élhetett volna...Ha egy nap nem jut eszébe hősünknek, hogy énekesként van karrierje, van szép lakása, autója - csak gyereke nincs még. Talán még a Tescóba is elugrott egyért, de ott közölték vele, hogy babát nem tartanak. Ilyen luxuscikket csak a gyámhivataltól lehet leakasztani.

Nosza, be is nyújtott egy örökbefogadási kérelmet, amelyet első körben - megdöbbentő módon - nem nagyon akartak elfogadni. Lett is belőle hetedhét országra szóló hadd el hadd: szegény szimpatikus meleg művésztől megtagadják az élet legnagyobb ajándékát, nem lehet apa! S mindezt csak azért, mert a primitív, suttyó, érzéketlen nácifasisztahomofób bürokraták képtelenek elfogadni a másságot.

Akkoriban minden mértékadó gyermekpszichológus úgy vélte, hogy a kicsik lelki fejlődését megzavarhatja papájuk(?) szexuális beállítottsága. Persze ez nem számított. Két apától-anyától elhagyott kis árva sorsa kit is érdekelt volna, ha egyszer egy homoszexuális, ráadásul egy MŰVÉSZ, így csupa nagybetűvel, akarja megvalósítani önmagát - ezúttal épp szülőként.

Terry az ultraliberális média hathatós segítségével körbesírta a fél sajtót, s lám meg is lett az eredménye: először Danika, majd két évvel később Fannika sorsát is rábízták. Hogy azért a nácifasisztahomofóbok habzó szája is be legyen tömve, hősünk komoly elhatározásra jutván megszabadult nemrég drága pénzen növesztett cickóitól, és "férfiként" nevelte a kicsiket. A történetnek itt akár vége is lehetne, szép szivárványszínekkel kiírhatnánk a The End feliratot.

Csakhogy a természet szigorú anya. Akit valamilyennek megteremtett, azt nem engedi mássá válni. Aki lelke mélyén Terry Black, az nem vedlik vissza egyik napról a másikra Rácz Károllyá. Így történt, hogy művészünkön úrrá lettek eltemetett vágyai, és úgy döntött: mégiscsak nőként szeretne élni. Ezt persze sietett megosztani a bulvársajtóval is, amely egyből kapott a "szenzáció" után.

A Bors híradásából megtudhatjuk, hogy Terry mellinplantátum segítségével "szépül meg", sőt azt is, hogy vadiúj műsorral folytatja transzszexuális előadói pályafutását. Csak az nem derül ki, milyen hatással lehet a két gyerekre, hogy "apu" egyik a napról a másikra "anyu" lesz.

Ez a jelentéktelen részletkérdés minden bizonnyal sem a bulvársajtót, sem a művész úrhölgyet a legcsekélyebb mértékben sem érdekli. A lényeg, hogy az ön meg legyen valósítva. Hogy a lélek "ki legyen teljesedve", mindenféle "elfojtás" és "kötöttség" nélkül. Mentesen a legalapvetőbb emberi szolidaritástól és felelősségérzettől is. Mit számít, ha ebbe belerokkan két kicsi élet, a fontos, hogy az legyen boldog, aki MÁS. Aki persze szinte egyetlen interjúban sem felejti el megjegyezni, hogy mellesleg cigány-zsidó származású, nehogy eszünkbe jusson, hogy egy mukkanás erejéig is szóvá tegyük e halmozottan kirekesztett honfitársunk "szülői" ámokfutását.

Terry Black esete, a kis Danika és Fannika tragédiája a napnál is világosabban rajzolja ki, hol is vannak a homoszexuálisok "egyenjogúságának" határai. Egyértelműen, minden mellébeszélés nélkül fel kell tennünk a kérdést: kinek a jogai érnek többet? Két egészséges kisgyermeké, vagy egy szerencsétlen, szánni való, két lábon járó nemi identitáscsődé? És úgy általában: mi heteroszexuálisok egyáltalán beleférünk-e még az ultraliberális szellemi tervezőasztalokon megálmodott, dohszagú pesti romkomcsákban agyonhirdetett szép, szivárványszín új világba?

Kényelmetlen kérdések ezek, tudom jól, és a Jóisten óvjon a puszta bántás szándékától vezérelt vulgárhomofób felböffenésektől. (Már csak azért is, mert a Terry-félék legjobb munícióját épp ezek szolgáltatják.) De mégis, valahogyan csak ki kellene már ezt beszélni egymás közt.

Mert volt egy vicc a nyolcvanas években, ami napjaink tolerancia-diktatúrájában talán még időszerűbb, mint annak idején. Kohn bácsi úgy dönt, hogy az USA-ból a Szovjetunióba akar emigrálni. A hivatalban megkérdik tőle:
- Mr. Kohn, maga teljesen megőrült? Brooklynból Moszkvába akar költözni? Hiszen ott szegénység van, kommunizmus, meg Brezsnyev.
- Tudom én azt fiam, de én mégis mennék.
- De, hát mondja már meg, miért?!
- Nézze: hetven éves vagyok. Amikor megszülettem a homoszexualitást még tiltották. Harminc voltam, mikor engedélyezték, ötven, mikor elkezdtek az utcán masírozni, hatvan, mikor engedélyezték a házasságukat is. Én nem várom meg, míg kötelező lesz!

Nekünk se kellene....

Balogh Gábor