Amit ezen a téren ma mindenütt elmulasztanak, azt a nép államának pótolnia kell! Tegye a faji kérdést az egyetemes élet legfőbb kérdésévé, gondolkodjon a faj tisztántartásáról, nyilvánítsa a gyermeket a nép legértékesebb kincsének. Gondoskodjon arról, hogy csak egészséges embernek szabadjon gyermekeket nemzeni, hogy szégyen: betegség és fogyatékosság ellenére gyermeknek életet adni, de becsületes dolog: erről lemondani! Viszont megvetést érdemel az, aki egészséges gyermekektől fosztja meg nemzetét. Az állam legyen egy ezeréves jövendővédelmezője, amely előtt az egyéni óhajnak és önzésnek meg kell hajolnia. Állítsa ennek az elvnek a szolgálatába a modem orvosi segédeszközöket is. Nyilvánítsa nemzésre képtelenekké a nyilvánvalóan betegeket és terhelteket, s ezt valósítsa meg a gyakorlatban, viszont gondoskodjon arról is, hogy a kormányrendszer könnyelmű pénzügyi gazdálkodása amely a szülőknél a gyermekáldást átokká változtatja az egészséges asszony termékenységét semmiképpen ne korlátozza. Vessen véget annak a lusta, sőt átkos közömbösségnek, amellyel ma a soktagú család szociális létfeltételeit kezelik, és legyen a nép e legfőbb kincsének legnagyobb oltalmazója. Gondoskodjon inkább a gyermekről, mint a felnőttről.

A testileg és szellemileg beteg embernek nem szabad szenvedését gyermekébe átültetnie. A népi államnak e tekintetben óriási nevelőmunkát kell végezni. Egykor majd nagyobb vívmánynak tekintik ezt, mint polgári korszakunk leggyőzedelmesebb háborúit. Neveléssel fel kell világosítani az egyént arról, hogy betegnek és gyöngének lenni nem szégyen, csak sajnálatos szerencsétlenség; gaztett és szégyen azonban ezt a szerencsétlenséget megbecsteleníteni azzal, hogy ártatlan utódokra is rákényszerítjük. Milyen csodálatos és nemes lelkületre vall, ha az önhibáján kívül beteg ember lemond a gyermekről, és szeretetét, gyöngédségét népe egyik szegény, fiatal magzatjára fordítja, akinek egészsége biztosít bennünket arról, hogy egykor erőteljes nemzedék erőteljes tagja lesz. Az állam e nevelő munkáját gyakorlati tevékenysége mellett szellemi téren is valósítsa meg tekintet nélkül arra, hogy megértik-e, helyeslik-e vagy rosszallják-e azt.

Ha testileg degenerált, szellemileg beteg embereknek nemzőképességét csak hatszáz évig akadályoznánk meg, ezzel nemcsak mérhetetlen szerencsétlenségtől szabadítanánk meg az emberiséget, hanem olyan regeneráló folyamatnak vetnénk meg az alapját, amelynek hatását ma el sem tudjuk képzelni.

A népi világnézetnek a népi államban meg kell valósítania azt a nemes korszakot, amelyben az emberek nem kutyák, lovak, macskák nemesítésében találják örömüket, hanem az emberi faj felemelésében és nemesítésében. Ebben a korszakban az egyik néma belátással lemond, a másik pedig örömmel hoz áldozatot, és örömmel adakozik.

Napjaink nyárspolgárainak jajveszékelő serege ezt sohasem fogja megérteni. Nevetni fog, ferde vállát vonogatja és örökös kifogásait sóhajtozza: "Ez bizony szép volna, de sajnos kivihetetlen. "

Ezeknek azt üzenjük: Veletek ezt már nem lehet elérni, a ti világotok erre már nem alkalmas. Ti csak egy gondot ismertek, önző életeteket és egy istent: a pénzt. De mi nem is hozzátok fordulunk, hanem azok nagy táborához, akik túl szegények, semhogy saját önös életük a világ legnagyobb örömét jelentse számukra. Azokhoz, akik életcéljukat nem az aranyban látják, hanem más istenekben hisznek. Elsősorban német ifjúságunk hatalmas seregéhez fordulunk! Ők egy új korszak küszöbét lépik át; amit apáink lomhasága és közönye elmulasztott, az őket majd küzdelemre ösztönzi. A német ifjúság egykor vagy építője lesz az új népi államnak, vagy utolsó tanúja a polgári világ teljes pusztulásának.

Mostani polgárságunk képtelen az emberiség magasztos feladatait elvégezni. Ennek az oka egyszerű: gerinctelen és romlott. Nem készakarva rossz, inkább hihetetlen nemtörődömsége és annak következménye folytán. Ha mi az állam legfőbb feladatául a nép szolgálatában és javára a legjobb faji egyedek megtartását, gondozását és kifejlesztését tekintjük, akkor az ez irányú gondoskodásnak nemcsak az ifjú nép és fajtárs születéséig kell terjednie, hanem kötelessége, hogy a fiatal hajtásból a későbbi szaporodás értékes tagját nevelje fel.

A népi állam nevelő munkásságát ne csak az abszolút tudás besulykolására fordítsa, hanem elsősorban az egészséges testi nevelésre. Csak másodsorban következzék a szellemi képességek fejlesztése; e téren is a jellemképzés, különösen az akaraterő, elhatározóképesség és a felelősségérzet kifejlesztése a legfontosabb, és csak utoljára a tudományos kiképzés.

A népi állam e kérdésnél induljon ki abból az igazságból, hogy a tudományosan kevésbé képzett, de testileg egészséges, erősjellemű ember, telítve határozottsággal, akaraterővel sokkal értékesebb a népközösség számára, mint a szellemes nyápic.

A rothadt testet a szellem semmiképpen sem teszi esztétikusabbá. A legmagasabb szellemi képzettség mit sem érne, ha viselői testileg romlott és elsatnyult, jellemükben akaratgyönge, ingadozó, gyáva személyek volnának. Ami a görög szépségideált halhatatlanná teszi, az a leggyönyörűbb testi szépség, a ragyogó szellem és legnemesebb lélek csodálatos összhangja.

Adolf Hitler, Mein Kampf (II. Az állam)