Fatah és Hamas: Dwa bratanki
2011. április 29. 01:06:10

Tegnap két történelmi eseményre került sor a világ gyorsan forgó színpadán.

Isztambulban a török gazdaság robbanásszerű dinamizmusa sikerétől jogosan diadalittas Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök a Boszporusz csillogó vizével a háta mögött emelte fel két karját a magasba (a fotót több nyugati lap közli ma), hogy bejelentse a hatalmas projektet: országa elhatározta, megépíti a saját Panama csatornáját. Ez a világ legforgalmasabb és így legveszélyesebb átkelőjétől, a Boszporusztól nyugatra fekszik majd és azzal párhuzamos lesz. (Méretei: 25 méter mély, 150 méter széles, 50 km hosszú.)

Ha a „geopolitika” szónak van értelme, akkor abban biztosak lehetünk, a török „nyak” átvágása világpolitikai jelentőségű lesz.

A másik, ennél hatásaiban még nagyobb horderejű bejelentést a palesztinok tették. Az új kairói kormány közvetítésével a Ciszjordániát kormányzó Fatah párt és a Gázai övezetet kormányzó Hamasz eltemette eddigi ellenségességét és átmeneti egységkormányt hoznak létre a megszállt területek kormányzására. Mondhatjuk tehát a lengyel-magyar barátság ismert mondása lengyel változata nyomán: a Hamasz és a Fatah unokatestvérek, együtt harcolnak, együtt vígadnak, mindkettő bátor, mindkettő élettel teli, az Isten áldja őket. (A magyar változat – lengyel, magyar – két jó barát, együtt harcol s issza borát – a túlnyomórészt mohamedán és így a szeszes italt elutasító palesztinokra nem illik.)

Ez nagyon nem tetszik megszállóiknak. Az izraeli miniszterelnök azonnal elutasította az egyezséget és kijelentette: a Fatah egyszerre nem választhatja a Hamaszt és a béketárgyalásokat. Netanjahu nyilván viccel. Abbasz, a Fatah elnökét két tényező késztette a megegyezésre a Hamasszal. Az egyik pontosan az volt, hogy a béketárgyalások megakadtak. A másik pedig az, hogy az arab tavasz, vagyis az arab világon végigsöprő forradalmi mozgás kikényszerítette a két szembenálló frakció megállapodását a palesztin nép alapvető érdekének előmozdítására. 

A megállapodással még inkább megnőtt annak esélye (ld. mai sajtószemlénket ITT), hogy az ENSZ közgyűlése szeptemberben elsöprő többséggel elfogadja a palesztinok államalkotását bejelentő nyilatkozatát. Amely ellen nyilván csak Izrael, a magát így a világ népei  szemében végleg elásó Egyesült Államok (Izrael már így is nyakig a földbe ásta magát) és talán a rettegett Marshall-szigetek fog szavazni.

A szavazásnak – az izraeli félelmet kifejező Ehud Barak hadügyminiszter szavaival – „diplomáciai cunami” hatása lesz. Izrael totálisan elszigetelődik ezzel.

Vannak olyan egyébként tisztességes nyugati elemzők, akik az egyiptomi változásoknál is amiatt aggódtak, hogy mindez porhintés, mert amerikai pénzen képeztek ki számos egyiptomi polgárjogi aktivistát. Nyugtassunk meg mindenkit: ez mellékjáték és ne essünk mi is abba a hibába, hogy állandóan mellékjelenségek miatt elveszítjük a fő fonalat. Egyiptom ma alapjában más, mint Egyiptom tegnap. Nemcsak azért, mert Mubarakot akár ki is végezhetik és szeptemberben választások lesznek, amelyen várhatóan nem az amerikai pénzen, elsősorban a Nemzeti Demokrácia Alap által kiképzett  liberálisok nyernek, hanem az iszlamisták, akik könnyen felrúghatják az egyiptomi-izraeli békeszerződést. Hanem azért is, mert a Fatah és a Hamasz közötti megállapodást most élesen elutasító Izrael látványosan tapsolt Mubaraknak ahhoz az igyekezetéhez, hogy a Fatahot és a Hamaszt kibékítse. Ami a megbuktatott zsarnoknak nem sikerült. Most viszont az új kairói kormánynak ez sikerült és Izrael tombol a dühtől. A palesztinok az örömtől, és velük a világ tisztességes része - így mi is.