Napra pontosan húsz évvel ezelőtt mondták ki a két politikai irányvonal mentén irányított Németország és az 1945-ben kettészakított Kelet és Nyugat Berlin egyesítését. A német főváros az elmúlt évtizedek alatt jelentős átváltozásokon esett át: megújultak főterei, utcái; fákat, bokrokat ültettek a II. világháború és a hidegháború ideje alatt parlagon hagyott foghíjakra, illetve újra élet köszöntött be az egykori berlini fal környékére-, ahol addig több tucat nyúlcsalád élte gondtalanul az életét. Erre az egyesítésre nem lett volna szükség, ha a Harmadik Birodalom nem veszti el a II. világháborút, és nem ad önhibáján kívül „életteret” egy másik totalizmust hirdető politikai irányzatnak. Más lenne Berlin látképe is, ha Adolf Hitler és Albert Speer tervei alapján, a birodalmi főváros már Germánia néven nemcsak egy ország, hanem az egész világnak a fővárosa nem lett volna. Lássuk mi lett volna Berlinből, ha nem lenne ez a sok ha. A Falanszter.blog.hu írása.

A hazaárulás vádjával elítélt Adolf Hitler a landsbergi börtönévei alatt diktálta le cellatársának, Rudolf Hessnek a Mein Kampf (Harcom) néven összefoglalt politikai nyilatkozatnak is beillő eszmefutatását. Az írás egyik fejezete az „ördög találmányával, a városok kialakulásával és fejlődésével” foglalkozott: A pártelnök urbanisztikai elmélkedései szerint Európa fővárosai 1924-ben már nem képviselték azt az épített dicsőséget, amit az adott ország nemzeti nagysága megkövetelt, illetve megérdemelt volna-, így a monumentalitás jegyében az NSDAP vezetője az általa kiválasztott településeket jelentősen átszabatta volna erre az igényére. A mérnöki vénával megáldott Adolf Hitler 1925-ben több skiccet is elkészített Nürnberg, München, Weimar és Berlin átfogó városfejlesztéséről, amely a főváros esetében a Spree folyó kelet-nyugati tengelye mellett, a császári időkben párhuzamosan megépített csaknem 50 kilométer hosszú főútvonalat törte volna át először merőlegesen egy észak-déli irányú közlekedési vonallal, amely leginkább a II. Vilmos császár kiépített porosz, szász és bajor nemzeti hősök szobraival ékesített Győzelmi sugárút meghosszabbítása lett volna. A szintén a császárság ideje alatt kialakított kelet-nyugati irányú tengely a Berlint megkerülő császári autópálya wustermarki elágazásától az Adolf Hitler téren, /ma Theodor-Heuss tér/ a Dam tér /ma Ernst Reuter tér/ a Charlottenburg Chaussee /ma Június 17.-e sugárút/ a brandenburgi kapun, illetve az Unten den Linden sugárúton át a frankfurti kapuig húzódott. Hitler ezt a kelet-nyugati irányú utat a Spree folyó egyik ívébe befutó Panke folyócska találkozásából kiindulva törte volna át a mai Június 17.-e sugárút tiergarteni szakaszán.(A Tiergarten, nevével ellentétben nem állatkertet, hanem a budapesti Városligetnél körülbelül négyszer nagyobb szökőkutakkal, tavakkal, sétányokkal, kastélyokkal és emlékművekkel teletűzdelt parkot takart és takar a mai napig is.) Hitler elképzelése nem volt agyament ötlet, sőt kimondottan zseniálisnak volt mondható, hiszen bukása után Nyugat-Berlin vezetése pont a Führer által kijelölt szakaszon alkotta meg a kettészakított város első észak-déli irányú vérkeringési vonalát, amely ma Németország 96-os számú főútvonalaként „éli tovább életét”.

Hitler 1933-as kancellári, majd 1934-es elnöki kinevezése után nem az általa áhított észak-déli tengellyel kezdte meg Berlin átalakítást, hanem a kelet-nyugatival. A sugárút kiszélesítési munkái mintegy hét kilométeres szakaszt öleltek fel az Ernst Reuter tértől az Alexander platzig. A hat ütemben elvégzett munka középpontjába Tiergarten parkban álló 1701-ben emelt Nagy Csillag (Großer Stern) viktoriánus stílusban megépített aranyozott egészalakos női alakja került (ezen az oszlopon szemlélte a kettészakított német fővárost Wim Wenders 1987-ben bemutatott Berlin fölött az ég című filmjének fekete lódenkabátos angyala) amely ekkor nyerte el mai 68 méter magas formáját a most már Németország győzelmét hirdető Germánia istennőre átkeresztelt szobor személyében. A sugárút kiszélesítésével Hitler kedvenc építészét Albert Speert bízta meg, aki csak a Múzeumi-szigetet átszelő szakasz megtervezését bízta egykori tanárára, Wilhelm Kreis professzorra.

A tényleges munka 1937. október 4.-én kezdődött el, amikor is ez év januárban elfogadott törvényre hivatkozva végre befejeződhetett a lebontásra ítélt épületek lakóinak állami kártérítése. Speer a már tervasztalon nyugvó észak-déli szakasz miatt, a 100 méter széles kelet-nyugati főútvonal több részét is kétszer háromsávos alagutakba vezette le, hogy a leendő keresztirányú forgalmak a későbbiekben ne zavarják majd egymást. Világszenzációnak számított, hogy a korra jellemző rendőri irányítás helyett, mind a földfelszínen, mind pedig az alagutakban már közlekedési lámpák irányították a járműveket. Szintén egyedüli volt a világon, hogy a „sztráda” állatkerti szakaszát télen fűteni, nyáron pedig hűteni is lehetett- így a lakosság kevesebb autógumit igényelt az egyre inkább a Wehrmachtot és az SS-t kiszolgáló nyersanyaghiányban szenvedő gumigyáraktól. A legek azonban itt nem álltak meg: az addig csak a tengerentúlra jellemző épületeltolást itt alkalmazták először Európában. Wilhelm Kreis árgus és féltő szemei mellett ugyanis a Múzeum-szigeten álló 50 méter magas császári dómot nem lebontották, hanem „csak” 14,5 méterrel arrébb tolták, hogy ne legyen az új sugárút útjában. A kelet-nyugati irányú tengely áthaladt a brandenburgi kapun is. Itt több háromszintes eklektikus épületet bontottak le, hogy egy kisebb teret, illetve egy 14 méter széles keresztutcát alakíthassanak ki közvetlenül a „diadalív” előtt. Az 1936-os olimpiai játékokra készülő Berlinről szóló színes korabeli propagandafilmen már jól látszanak az átalakítás nyomai.

A cikk folytatását a itt olvashatja tovább<klikk