Ha valakinek a szépsége alapján nem lett volna egyértelmű: Orbán főtanácsadója is "túlélő", bár '19-ben volt egy meleg helyzet
Mert ugye minden zsidó túlélő, akinek
valamelyik rokonát nyakon akarták vágni a vérszívást megelégelő emberek.
Akkor is, ha még meg sem volt születve akkor - ezt abból a logikából
sikerült levezetnünk, hogy minden zsidó túlélő (tehát kárpótlásra
jogosult), aki megérte a szovjet megszállást, még akkor is, ha
munkatábort sem látott, és például egyéves volt akkoriban. Az adónkból
havi egymilliót (+ Audi A6 sofőrrel) kapó Hegedűs Zsuzsa pedigréjéhez
(francia kötődései tiszteletére használjuk e szót), akinek főellensége a
Jobbik, mindenesetre fontos adalék az alábbi Népszabadság-interjúban
elhangzó kis önéletrajzi színes.
- Két héttel ezelőtt azt kérte, várjunk az interjúval, amíg elcsitulnak kicsit a kedélyek. Ennyire forró a helyzet?
- Más a probléma. Elmondom, miért vettem nyakamba
az egész ügyet, ami egyébként eszem ágában se volt. Január végén
hazajöttem Párizsból, és zsinórban kerestek meg a legkülönbözőbb
helyekről, hogy csináljak már valamit. Bekapcsoltam a tévét, másról se
szólt, csak az emlékévről meg a holokausztról. Az ATV-ben láttam Gellért
Ádámot, aki az 1941-es kamenyec-podolszkiji történet kutatásával
foglalkozik, rengeteg dokumentumot gyűjtött össze. Arról beszélt, hogy
bármennyire más a véleménye, mint Szakály Sándornak, semmiféle hatalmi
döntésre nincs szükség: nyilvános szakmai vitákat kell folytatni.
Mélységesen egyetértettem vele. A politikát ne keverjük össze a
tudománnyal. Aztán átmentem a Hír TV-re, ahol a Sorsok Háza ügyében
Köves Slomó, az EMIH (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség)
rabbija roppant nyugodtan előadta, hogy Budapesten a Páva utcában már
van holokausztmúzeum, olyan intézmény viszont nincs, ami bemutatná,
hogyan éltek együtt évszázadokon át a zsidó származású és a nem zsidó
emberek. Nagyon megtetszett az ötlet. Az én anyukám Izsákon született az
egyik legrégebben Magyarországra került zsidó családban. Egyik ősöm
tábornok volt az 1848–49-es szabadságharcban. Integráltan éltek,
megtartva saját vallásukat és szokásaikat. 1919-ben, amikor Izsákon volt
egy pogromkísérlet, a szomszédok figyelmeztették őket, hogy „jönnek”.
És elbújtatták őket.
- Nehogy valakiben kétely maradjon: kik jöttek, a vörösök vagy a fehérek?
- A fehérek, de ez most lényegtelen. A Mazsihisz,
ugyebár, három dolgot akart elérni: Szakály Sándor leváltását, a Sorsok
Háza és a Szabadság téri emlékmű leállítását. Kettőben máris volt
alternatív javaslat: a nyilvános vita elindítása és az Együttélés Háza.
Behívtam magamhoz Gellért Ádámot és Köves Slomót. Lelkesek voltak,
Gellérttel arról is megállapodtunk, hogy létrehoz egy honlapot, ahol a
mai tudásunk szerinti legteljesebb forrásanyag hozzáférhető lesz
Kamenyec-Podolszkijról. Aztán felhívtam Heisler Andrást, a Mazsihisz
(Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) elnökét és Zoltai Gusztáv
ügyvezető igazgatót. Majd Szabó Györgyöt, a Mazsök (Magyarországi Zsidó
Örökség Közalapítvány) vezetőjét. Kettesben és hármasban is találkoztam
velük, együtt és külön is, mindenfajta felállásban.
- Kinek a felkérésére egyeztetett?
- Semmiféle felkérésem nem volt. Egyébként pedig
nem egyeztettem, hanem megkerestem őket. Dialógust kezdeményeztem. A
kettő nem ugyanaz. Nekem ez a szakmám. A konfliktuskutatásban a világ
tíz legjobbja között vagyok. Miért ne én csinálnám?
- Volt bármifajta felhatalmazása?
- Dehogy volt!
- Orbán Viktor nem is tudott erről?
- Dehogy tudott! Ezért mondom, hogy én, Hegedűs
Zsuzsa voltam a kezdeményező. Végiggondoltam, hogy mit lehet lépni,
fogtam a telefonomat, belekezdtem. A felek azért nem szoktak dűlőre
jutni egymással, mert mindenki a saját igazát védi. Engem azonban nem
érdekel, kinek van igaza. Az érdekel, ami előrébb viszi az ügyet.
Habermas német filozófus alaptézise, hogy a modern demokráciában
konszenzusra kell jutni. Ami nem azt jelenti, hogy mindenki egyet fog
érteni mindenkivel, hanem azt, hogy addig megyünk tovább, amíg találunk
egy új, mindenki számára megfelelő megoldást. Ha elindul egy olyan
folyamat, ami a saját dinamikája miatt is egyre nagyobb
ellenségeskedéshez és szembenálláshoz vezet, nem lehet leállítani. Csak
háborúban, amikor az egyik legyőzi a másikat. Demokráciában azonban
senki nem győz le senkit. Magyarországon ezt elég kevesen értik.
- Akkor most magamban tartok néhány megjegyzést.
- Jó is, mert előre szóltam, hogy ebben az
interjúban nem politizálok. Üljünk le, kezdjük el kibeszélni a
problémákat. Ez a legfontosabb. Miután találkoztam a zsidó szervezetek
képviselőivel – ami azért eltartott néhány napig –, megkerestem a
miniszterelnököt. Neki is elmondtam, amit az előbb, és beszámoltam az
alternatív javaslatokról.
- Mit szólt?
- Támogatta mindkettőt.
- Ne feledkezzünk el a harmadikról sem, a
Szabadság téri német megszállási emlékműről, amelynek felállítását végül
elhalasztotta a kormány. Egyáltalán kinek az ötlete volt az emlékmű, és
mit akart elérni?
- Semmit nem tudok. Csak annyit, amennyit az
újságokban olvastam. Amikor először hallottam a tervről, felhívtam Orbán
Viktort, és kifejtettem a magánvéleményemet.
- Megosztaná a nyilvánossággal is?
- Nem. De mindenki kitalálhatja. Nagyon örülök, hogy elhalasztották.
- Ha létrejön az Együttélés Háza – például a
Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában, ahogyan a Mazsihisz szeretné –,
akkor mi lesz a Józsefvárosban javában épülő Sorsok Házával?
- Nem tudom, nem is az én dolgom. Éppen azért nem
akartam nyilatkozni erről az egészről, mert tényleg úgy gondolom, hogy
egy demokráciában semmi nem fontosabb a választásnál, és egy választási
kampányban az állampolgárokat az érdekli – erről kell szólnia a
közbeszédnek, semmi másról –, hogy ki mit javasol nekik a következő négy
évre. Az a kérdés, hogy épüljön-e Sorsok Háza, nem tartozik a
választásig hátralévő időszak eldöntendő kérdései közé.
- A kampányra hivatkozva a miniszterelnök is
azt írta a Mazsihisz vezetőinek, hogy a vitatott ügyekre térjenek vissza
a választás után. Ön javasolta, hogy ez legyen a levél tartalma?
- Igen. Azt akarom, hogy a választásig egyetlen
problémával foglalkozzunk: merre tovább, Magyarország? A vészkorszak és a
megemlékezés nem lehet a kampány része. Nekem az fáj a legjobban, hogy
nincsenek pontos és megfogható témák arról, mit akarnak csinálni a
pártok. Ha pedig nincsenek megfogalmazott lehetőségek, akkor hiába
szabad a választás, nem tud jól működni a demokrácia.
- Pláne akkor nem, ha a választás sem teljesen szabad.
- Ez hülyeség, de most nem megyek bele. Tartom
magam ahhoz, hogy nem politizálok. Mert nem vagyok politikus. Annyi
viszont biztos, hogy csakis egyetlen pártnak kedvezünk,ha választási
témává tesszük az emlékév körüli vitákat: a Jobbiknak. Tessék megnézni a
felméréseket, jön fel a Jobbik. Részben azért, mert rákényszerítettünk
az országra egy olyan ügyet, aminek semmi köze a kampányhoz. Engem
leginkább az érdekel, hogy megakadályozzuk, hogy a szélsőjobb ugyanolyan
erős legyen, mint Franciaországban.
- Hogyan?
- A gyűlöletbeszéd ellen úgy fellépni, hogy nem
nyúlunk hozzá a szólásszabadsághoz, nagyon nehéz. A tettekkel szemben
viszont zéró tolerancia kell. Nem abban a világban élünk, amikor
mindenki biztosra veheti, hogy a „gyerekeim többre viszik, mint én”.
Lehet, hogy ez a világ soha nem létezett, ha mégis, akkor a nyolcvanas
években véget ért. Ráadásul van egy régi szociológiai szabály: ha nem nő
az életszínvonal, az emberek úgy érzik, hogy romlott. Ebben a
helyzetben nem szabad megengedni, hogy a felgyülemlett indulatok mások
gyűlöletében nyilvánuljanak meg.
- Tudomásul veszem, hogy nem akar politizálni, de olyan képet fest, mintha Magyarország nem teljesítene jobban.
- Nem csak Magyarországról beszélek, a lakosság
harmada mindenütt az út szélén van. Az adott társadalomtól függ,
nyomorog-e vagy legalább arra van esélye, hogy eljusson a szegénységig.
Mindenhol létezik egy iszonyatosan jó lehetőségekkel és anyagi
eszközökkel rendelkező, de rendkívül szűk csoport. Utána nagy szünet.
Amit korábban úgy hívtak, hogy középosztály, sok darabra szakadt.
Jelentős része csúszik lefele.
- Ettől még az a helyzet, hogy – ha a Fidesz
marad hatalmon – április közepén a Mazsihisz nélkül kezdődik a
holokauszt-emlékév. A kudarc közös, de a felelősség…
- Milyen kudarc?
- Nem az?
- Egy konfliktusban nincs kudarc. A kudarc az, ha
nem lehetséges a párbeszéd. A politikai naptár ezekben a komoly
kérdésekben egyáltalán nem számít. Ami számít: legyen párbeszéd. Lehet
vitatkozni, lehet kiabálni. Mindent lehet, de beszéljünk egymással.
Lépjünk túl azon, hogy kinek van igaza. Most nem ez érdekli az
embereket. Ismétlem, hogy a vita csak azt a Jobbikot erősítené, amely
nekem máig a főellenségem.
- A Fidesznek is a Jobbik a főellensége? Nem a baloldal?
- Személy szerint nekem lehetnek ellenségeim, de
azt gondolom, hogy egy demokráciában nincsenek ellenségek. Egy politikai
pártnak nem ellenségei vannak, hanem versenytársai vagy ellenfelei.
Demokráciában a pártok nem ellenfelek, hanem versenytársak. Akár
utálhatják is egymást, nem érdekes. Érzelmi kérdés. A baloldal
versenytárs, a Jobbik viszont ellenfele minden demokráciát védő
embernek. A szélsőjobboldal az egész demokratikus közélet ellenfele. És
ebből nem engedek.
Korábban írtuk:
Kapcsolódó hírek:
A Fidesz elkezdte a "rendteremtést": kaszáltatnak a lyukói károsultakkal
"Gettófelszámolás" Fidesz-módra: büntetés helyett kétmillió forintot adnak ajándékba az önkormányzati ingatlanokat tönkretevő retkeknek
Nemzetközi felháborodás kíséri Orbánék kishantosi búzamegsemmisítéseit
FIDESZ, az állampárt