szerda, október 31, 2012  #[ Freca ], Borsodi szemmel, Gondolatok és jegyzetek

Annak idején, amikor még egy másik Unió kisinasa voltunk, szintén nagy kulturális nyomás nehezedett ránk. Nemcsak a hivatalos ideológia, az orosz nyelv kötelező tanulása és más hasonló egyértelműen politikai dolgok síkján, hanem a hétköznapok apróságaiban is. Igen ám, de a dinamó-gatya, a Szokol zsebrádió, a Nu pogogyí rajzfilmsorozat, vagy akár a Moszkvics autó és sok más ilyesmi nem fenyegetett azzal a veszéllyel, hogy hanyatt esünk tőlük, és önmagunkat feladva, önmagunkról megfeledkezve a ránk telepedett idegen ország és világrend zombi-alattvalóivá váljunk. A mostani úgynevezett Demokrácia azonban sorozatos és egyre nagyobb sikereket könyvelhet el magának ezen a téren.

A konzumidiotizmustól kezdve a szórakoztatóiparon át a viselkedéskultúráig és a nyelvig rengeteg területet említhetünk az életünk összes síkjáról, de ragadjunk ki egy pirinyó, de annál jellemzőbb elemet, mert aktuális: a Halloween. Vagy ott az édestestvére, a Valentin-nap.

Nagyjából a 80-as évek közepéig a kutya sem tudott a Halloweenről. Nem mintha titkolták volna előlünk, és még csak politikai tiltás sem volt ellene, hanem egyszerűen nem volt érdekes. Aztán valóságos diadalmenetbe kezdett. Abban az ütemben, amilyenben ránk zúdult a Nyugat világa.

Veszélyes dolog ez a Halloween? Ha önmagában nézzük, csakugyan nem szabad túldramatizálni. Hiszen csak annyi történik, hogy gyerekek és fiatalok buliznak, beöltöznek maskarákba, töklámpást pedig a gyerekek mindig is készítettek évszázadok óta. Szót sem érdemelne az egész, ha csak ennyiből állna a történet.

A gondok ott kezdődnek, hogy miért alakul ki belőle ünnep, sőt kultusz. Ahhoz valami hajtóerő kell. Ez a hajtóerő pedig nem más, mint az a legalább száz év óta belénk ivódott reflex, miszerint minden jó és bámulatos, ami Nyugatról jön. Függetlenül a tartalmától. Ha magától a Halloweentől esetleg nem is kell félni, de ettől a saját reflexünktől, ami benne is manifesztálódik, nagyon is félnünk kell. Önveszélyes. Azért, mert akik vissza akarnak élni, azok kapva kapnak rajta. Ezen a reflexünkön, babonánkon, áhítatos szájeltátásunkon keresztül bármit, de tényleg bármit lenyomhatnak a torkunkon. Meg is teszik!

Más népek ünnepének, ceremóniáinak az átvétele akkor okoz gondot, ha sajátot szorít ki. Jelen esetben megtörténik. Háttérbe szorul Mindenszentek, vagy ahogyan már sokan más néven ismerik, Halottak Napja. Meghitt emlékezés helyett viháncolás – hát bizony elgondolkodtató… Biztosan vannak, akik a jókedvet tartják többre. Nos, ez egyéni ízlés kérdése. Az viszont semmiképpen sem egyéni megítélés szintje, hogy jónéhány általános iskolában az igazgatóság kötelező tanrendi megünneplés tárgyává emelte a Halloweent, miközben például az Aradi Tizenhármakról nincs ilyen megemlékezésük. Ebben a szembesítésben már jól megmutatkozik az ilyen átvételeknek az egyébként rejtett „valamit valamiért” jellege. Méghozzá a korunkat annyira jellemző természetében: idegent kapunk, és bár kapni jó, de önmagunkból veszítünk valamit érte cserébe.
Aztán már sokkal kisebb ellenállással jöhet a következő lépcső, amikor iskolákat akarnak átjátszani a Hit Gyülekezete kezére. Halloween és hasonlók után már felpuhul az ellenállás, sőt szinte természetes...

A kísértetnek öltözés még hagyján. Az nem ízléstelen. De a Halloween nem áll meg ezen a ponton. Gyermekek hullának festik ki magukat, sőt abban versenyeznek, hogy melyikük lubickol jobban a pusztulásban, az Istentől-embertől elrugaszkodásban. Az amerikaiak sohasem a jó ízlésükről voltak nevezetesek, főleg a tömegkultúrában. Hiányzott pont a gusztustalankodás? Gyermekeknek? Ők még nem tudják megítélni, de a felnőtteknek több eszük lehetne.

A túlvilággal játszadozás, a horrorkultusz aztán persze nem áll meg az évenként egyszeri bulizásnál. Megy tovább olyasmik felé, mint az emó és a sátánizmus. Jelenleg már ott tartunk, hogy az állatvédők októberben nem adnak ki fekete cicát örökbefogadásra, mert nagyon rossz tapasztalataik vannak a Halloween kapcsán történő titkos sátánista eseményekkel a tizenévesek között.

Ha már mindenképpen ünnepet és ifjúsági programot akarunk bevezetni, akkor mennyivel szebb és emberibb, léleknemesítőbb és gyermeket Emberré nevelőbb volna régi, de sajnos elhanyagolt hagyományunk felélesztése, a Madarak és Fák Napja!

A cinizmus, nihilizmus, ridegség és értékhamisság sújtotta mai világban talán nem a zombikultusz felé kellene hagyni mozogni a gyermekek és a fiatalok lelkét, hanem emberibb dolgok felé.