június 27, 2014 a Szellemiség

Egy példamutató közösség, amelyben a jövő nemzedék igazi harcossá érhet, nemcsak fizikai értelemben. A Farkasok egysége egy ütős videóval lépett elő a félhomályból.

A Betyársereg mindig is támogatni fogja az olyan kezdeményezéseket, amelyek a nemzet egészséges önvédelmi ösztönének felélesztésén dolgoznak. Ilyen lehet a Farkasok egység munkája is, ahol a modern harcászatot tanulhatják meg a jelentkezők, miközben egészséges szellemi alapokat is biztosítanak a tagoknak. Mint, ahogy vezetőjük mondja: itt nem katonákat képeznek, hanem harcosokat! Gondolkodó hazafiakat, akik később ezt a tudást felhasználva védhetik meg közösségeiket. A Farkasok egy folyamatosan fejlődő közösség, amelyet most egy videóból és az Alfahír.hu-n, az egység vezetőjével, Barcsa-Turner Gáborral készült interjúból is jobban megismerhetünk.

- Eddig miért nem lehetett hallani a Farkasokról? Miért csak most álltatok elő egy ilyen videóval?

 - Nem szeretem a hangzatos jelszavakkal, nagy csinnadrattával bejelentett terveket, amikből aztán nem lesz semmi. Én az ellenkező eljárást választottam: létrehoztunk valamit, hagytuk kiforrni és érni, folyamatosan kerestük a formáját, és több évig belső építkezést folytattunk. 2011 nyarától létezik a Farkasok, de csak most állunk a nyilvánosság elé, mert úgy érzem, hogy megvan a keret, amit fel lehet tölteni. Van egy kemény mag. Szerintem egyedülállót alkottunk itt Magyarországon, a nyugati világban azzal, hogy valós szellemiséget vittünk bele a modern harcászatba. Ősi tartalommal töltöttük meg ezt az alapjában véve modern formát. Mi nem az emberalattit célozzuk meg, mint a mai tömeghadseregek. Mi nem alázzuk meg a hozzánk érkezőket értelmetlen és sokszor erkölcstelen, gusztustalan dolgokkal, legfeljebb az egóját építjük le célzottan. Azonban ennél is fontosabb, hogy számunkra ez egy életrítus. A szellemi utunk része. Alapos önismereti kurzus, amitől nemesedünk, amitől jobbá válunk, hiszen folyamatosan magunkat kell legyőzni. A test sokszor feladná, a lélek gyötrődik, de a szellem visz minket előre. Tudatosan keressük azokat a határhelyzeteket, amik edzenek minket. Láttam sok kigyúrt, magát harcosnak tartót megtörni, feladni, de láttam normális testalkatúakat emberfeletti teljesítményeket nyújtani. Örök érvényű, kissé elcsépelt is, de igaz, hogy minden fejben dől el. Először fejben kell elejteni a tigrist.

 - Miért pont a modern harcászat, miért nem mondjuk egy középkori hagyományőrzés? Ha a tartalom ősi – mint mondjátok –, akkor a forma miért új? Hagyományőrzőként nem lenne könnyebb ezt a szellemiséget képviselni?

 - Mi is íjászkodunk, vívunk, tehát a tradicionális fegyverekkel is gyakorlunk, főleg egyénileg, kevesebbszer közösségben. Az íjászat összpontosító, tudatfelettiséget kívánó jellege nagyon fontos lehet egy harcos számára. Ajánlom mindenkinek az íjászatot úgy végezni, mint a szellemi út egy részét.

Én úgy tapasztaltam, hogy a legkeményebb helyzeteket a modern harcászat tudja megteremteni. Folyamatos éberséget kell megvalósítani például egy szimulációs gyakorlat során, ahol közben szakad az eső, hideg van, fúj a szél. Sok embernek az is kihívást jelentene, hogy egyáltalán életben maradjon ilyen környezetben, azonban egy harcos akkor is a küldetés sikeréért dolgozik, és számára ezek az időjárási tényezők csak mellékes körülmények. Egy idő után, ha éppen olyan a feladat jellege, akkor még örül is egy jó áztatós esőnek, még akkor is, ha mindene csuromvizes lesz. Egy jó katona a természetet elfogadja annak, ami: természetes dolognak. Elkezdi az időjárást egy sok tényezős egyenlet egyik változójának tekinteni, mindenféle ítélkezés nélkül.

Szerintem sokkal fontosabb a hozzáállás, a képviselt eszme, mint az, hogy éppen milyen ruha, felszerelés van rajtunk. Sajnos sok hagyományőrző ugyanolyan modern, nyugati mentalitást képvisel, mint az átlagember. Mi pedig korszerű egyenruhában, felszereléssel kívánjuk felidézni magunkban, majd megvalósítani minden pillanatban a régi idők embertípusát. Magyarországon nincs jelenleg sorkatonaság és semmi más, ami jelentős társadalomformáló hatású lenne. A mai fiúk nem nőnek fel, nem érnek férfivá. Nem tudnak parancsot teljesíteni, így később kiadni sem. Ebből fakad, hogy siralmasan teljesít a mai magyar társadalom minden szinten. Nincsenek férfiközösségek, sőt, már semmilyen közösség sincsen. Régen volt cserkészet, levente-képzés, sorkötelezettség. Ezek mind-mind a férfiválás kötelező kellékei voltak. A család válságba került, az oktatás során sem találkozik már a mostani generáció igazi tanárokkal. Az átlag ki van téve modernitás fertőjének, ami többnyire mindenkit beszippant. A nők elférfiasodtak, a férfiak elnőiesedtek. Hiányoznak a vérben és viharban edzett szilárd jellemek. Vallom, hogyha több generáció értelmes keretek között teljesítene sorkatonai szolgálatot, az olyan erővel bírna, ami a közgondolkodást is teljesen visszaalakítaná. Lenne felelősségérzete, becsülete, tartása, hite és célja az embereknek.

Gyakorlati haszna is van, hogy a korszerű formához nyúltunk. Hiszen hasznos megtanulni tájékozódni, tüzet gyújtani egy szál késsel, elsősegélyt gyakorolni, állóképességet növelni, érteni a különböző fegyverekhez. Konkrét kiképzési tervünk van arra, hogy átadjuk a gyakorlati ismereteket, és elültessük a szellemiség magvait az oktatások során.

  – A kiképzési terv miről szól? Mi kerül oktatásra, és mennyire legális az effajta képzés?

 - A részletes ismertetéstől eltekintenék. A lényeg, hogy van egy alapkiképzés meghatározott óraszámban és kiképzési ágakkal, ami során főleg egyéni képességek elsajátításán van a hangsúly és csak a későbbi szinteken van komoly csapatkötelékbeli mozgás. De ez érthető, egy sok résztevős gyakorlatnál már nem lehet azzal foglalkozni, hogy hogyan tartsa a fegyverét az illető, illetve, akkor már nem az az elvárás, hogy ne tévedjen el, és tanuljon meg tájékozódni, hanem akkor már készség szinten tudnia kell oda találnia az adott pontra.

Néhányan Barcsa-Turner Gábor vezetésével a 60km-es Kitörés-túra végén

Maga az ismeretanyag elég szerteágazó. Mi főleg kisalegység harcászatra szakosodtunk (4-8 fő), például az elmúlt 3 évben szinte csak terepen voltunk, külterületen, de épületharcászatot alig gyakoroltunk, amire csak most fogunk rákanyarodni. Tudom, hogy a mostani harcok szinte teljes mértékben a városokban zajlanak, de nálunk a gyakorlat összefüggött mindig is az anyagi világtól való eloldódással. Amikor kint vagyunk az erdőben, akkor nem az a lényeg, hogy ugyanolyan komfortot biztosítsunk, mint a kényelmes otthoni lakásban, hanem az, hogy ne is foglalkozzunk azzal, hogy nincs kényelem. Más szavakkal, a tudatállapotunk véletlenül se függjön az evilági körülményektől: el kell érni, hogy mindenhol ugyanúgy érezzük magunkat, mindenhol éberek tudjunk lenni. Persze, egy a tüzérség által szétrombolt város nem éppen komfortos, de azt nehezebb is imitálni. Egy erdőben tényleg csak magunk vagyunk, csak a mi közösségünk és a modern civilizációt kizárjuk.

Az egyik legnehezebb feladat az volt, hogy megtaláljuk azt a módszert, amivel a kiképzések hatékonyak lehetnek minden szempontból úgyis, hogy csak hétvégéken, vagy egyhetes táborokban vannak megtartva, és nem mondjuk egy féléves periódusban. Itt mindenki közben éli a „civil-életét”, valakinek már családja is van, tehát nem volt könnyű megtalálni az utat. Főleg, hogy a volt katonatisztek legtöbbje képtelen ezt a helyzetet átlátni és kiképzési terveik a hivatalos közegekre épültek. Egy önmagát szervező egységnél viszont minden más, az időbeosztástól kezdve az infrastruktúra hiányán át az emberek motivációjáig.

A törvényesség kérdéséről azt tudom mondani, hogy miért ne lenne legális, ha magánterületen airsoftozunk, vagy éppen a tűzgyújtást, netán egy hatástalanított gépkarabély szétszedését és összerakását gyakoroljuk? Mi nem készülünk semmilyen törvénytelenségre, hiszen nem vagyunk naivak, hogy bármit is el lehet érni ilyesmivel a mai világban. Jelenleg olyan erős a világuralmi rend, hogy nincs szükség katonai beavatkozásra, de egyébként, ha kell, akkor erőnek erejével pillanatokon belül elsöpörnék nemhogy a nemzeti oldalt, de egy esetlegesen függetlenedő Magyarországot is. Az igazi harc jelenleg más frontokon zajlik. Mint említettem, mi főleg életrítusként, szellemi útként járjuk a harcosok útját. Ezért konkrétan nem is érdekel, hogy mennyire figyelnek meg, mert nincs mit megfigyelniük.

 - Hadd kérdezzem meg a fiatal korodra való tekintettel, hogy voltál-e katona?

26 éves vagyok, így én sajnos nem voltam már sorkatona, bár amit hallottam az utolsó évek színvonaláról, nem is bánom annyira. A Magyar Honvédségnél vagy egyéb, hivatalos szervnél nem teljesítettem semmilyen szolgálatot, kiképzésen nem vettem részt. Azonban a kezdeti, kisgyermekként való érdeklődésemet folyamatosan valósítottam meg: különböző közelharcoktatásokra jártam, és kerestem azokat a képzéseket, amiket magánúton is el lehet végezni és ahol megszerezhetem a katonai ismereteket szakmai alapon. Több ilyen egységnél is voltam újonc, beosztott. Azóta is folyamatosan képzem magam az oktatások szervezése mellett. Egyrészről ez a gyakorlati ismeretek folyamatos elsajátítását jelenti, hiszen olyan tág és szerteágazó ismeretanyagról van szó, amelynek tanulása egy egész életet kitesz, és tartani kell a lépést a folyamatosan változó eljárásokkal, különböző metódusokkal. Ugyanakkor ugyanúgy szeretek foglalkozni nagy hadvezérek tanulmányozásával, például Caesarral, vagy éppen a korát megelőző Zrínyi Miklóssal. De lenyűgöznek Carl von Clausewitz gondolatai is. Eközben a valódi harcos szellemiség is foglalkoztat. Korábban rovatom is volt az azóta megszűnt Magyar Jelenben, Egy harcos gondolatai címmel. Szerintem valaki nem a fizikai ereje miatt lesz harcos, hanem a benső természete miatt, amire persze lehet építeni különböző külső erőket, és szerteágazó gyakorlati tudást. Végül, természetesen edzek napi szinten: futok, fekvőzöm, húzódzkodom, vagy nagy ritkán végzek szabadsúlyzós gyakorlatokat.

Sokat segítettek, segítenek a mai napig egyébként szakmai vonalon volt katonatisztek tanácsokkal, tapasztalatok megosztásával, vagy konkrét kiképzési anyagok megírásával. Amit ki lehetett hozni pénz nélkül, hiszen mindent önerőből oldunk meg, azt kihoztuk. Szerintem egy jó színvonalat sikerült elérnünk. Ez köszönhető annak, hogy a Szent Korona Rádióból, vagy éppen a HVIM-ből sokan ismernek, és így könnyebb volt építkezni ebbe az irányba is.

 - A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom társvezetője vagy, így adja magát a kérdés, hogy a Farkasok gyakorlatilag a HVIM katonai szárnya?

A Mozgalomtól szervezetileg független kezdeményezésről van szó. Vannak személyi átfedések nyilván, és az értékrend, az eszmeiség is közös, de bárki tagja lehet a Farkasoknak, aki nem vármegyés, viszont teljesíti a Farkasok által támasztott követelményeket. Szerintem a HVIM prominenseitől ez megszokott, hogy néha, a mozgalom formájától különálló, de nyilván azzal szövetségben létrehoznak különböző intézményeket. Ilyen a Betyársereg is, aminek az egyik alapítója Toroczkai László, aki a HVIM alapítója is, de ilyen kezdeményezésként alapítottam meg én is a Szent Korona Rádiót, ami a HVIM-mel szövetségben van azóta is, de attól különálló intézmény. Mi nem követjük azt a kóros szindrómát, hogy mindent egy ugyanazon szervezet berkein belül szeretnénk megvalósítani, hanem felismertük, hogy a különböző területek különböző formákat kívánnak meg. Univerzális gondolkodásra van szükség, ha szeretnénk sok területen helytállni. A Farkasok egység soha nem fog fesztivált szervezni, de nem fog karitatív tevékenységet sem folytatni. Mi egy dologban szeretnénk kiválóak lenni, ez pedig a saját területünk. Szerintem a Magyar Gárda is ebbe bukott bele valahol, hogy a virágültetéstől kezdve az ételosztáson át mindent csináltak, pedig nagyszerű kezdeményezésnek indult.

A HVIM tagjai kiváló harcosok, büszke vagyok rá, hogy ilyen kiváló fiatalok vezetője lehetek. Nagy felelősség is, hiszen soha nem élesedett még ki ennyire a helyzet, mint most a belpolitikát tekintve. Sok a feladatunk, de az első számú az, hogy a nemzeti oldalon olyan követelményrendszert mutassunk fel, aminek általánossá kell válnia, ha nyerni akarunk. Ilyen az érdemelvűség, hogy nem jár minden automatikusan, hanem a jogokért a kötelezettségeket teljesíteni kell, az extra jogokat pedig ki kell érdemelni. El kellene fogadnia mindenkinek a kialakult hierarchiát. A fegyelem bár javult, de még mindig hagy maga után némi kívánnivalót. A már említett hatáskörök letisztázása is feladat, mert azt látom, hogy sok, a saját szakterületén egyébként kimagaslót nyújtó ember elkezd olyan területekbe is beleavatkozni, amihez végképp nem ért. Tudni kellene csapatkötelékben harcolni. Egymással szolidárisnak lenni és szinergiában együttműködni. Mi mind a Farkasokon, mind a HVIM-en keresztül különböző eszközökkel, de ugyanazért dolgozunk: a harcos embertípus megvalósításán.

(Alfahír.hu nyomán)