A Harmadik Birodalom főépítésze, Albert Speer 1938. január 28-án állt a nyilvánosság elé a tervekkel, amit a sajtó lelkendezve fogadott; a külföldi sajtó - ellentétben például a Der Angriff és a Völkischer Beobachter című német lapokkal - kevésbé volt ömlengő, de az amerikai New York Times például azt írta, hogy ez a projekt „a modern éra legambiciózusabb terve".

A tervekben egy hét kilométer hosszú sugárút szerepelt, amely észak-déli irányban szelte át a várost, s két, még csak a tervezés szakaszában járó pályaudvart kötött volna össze. A Reichstaghoz közeli Nagy Csarnok a világ legnagyobb körbekerített területe lett volna, kupolája 16-szor volt nagyobb a Szent Péter bazilikáénál, s 160 ezer fő befogadását célozták meg. Hitler különleges kérése volt a 117 méter magas Győzelmi Boltív, amely a világháborúban elesett 1,8 millió német nevét tartalmazta volna.

„Új Berlinen" generáljavítást terveztek: először is meg kellett volna javítani a város vasútvonalait, s egy újat építeni, amely a belváros körül futott volna. Nem kevesebb munka akadt a közutaknál: Speer sugárutat és négy, koncentrikus kör alakú utat álmodott a városba, ezek közül a külső kapcsolódott volna a város mellett futó autópályákhoz. De kellettek új repülőterek, valamint egy új, a Rangsdorf-tó partjára tervezett kikötő is, ahol hidroplánok közlekedtek volna. A városi parkokat is újratervezték, az ott folyó kutatások célja pedig az volt, hogy olyan fajokat telepítsenek, amivel a 18. század faunáját idézik meg.

Speer terveiből nem sok valósult meg: Berlinben (nagyítóval) járva ezeket csak azok fedezhetik fel, akik tudják, hova kell nézni. Ilyen a Brandenburgi-kapu nyugati oldala mellett található út, vagy éppen az 1873-ban leleplezett Győzelmi Oszlop, amely a tervezett észak-déli tengely miatt került jelenlegi helyére, valamint a déli városrész, Tempelhof, ahol még mindig látható az a 12 ezer tonna betontömeg, amit a Győzelmi Boltív alapjához halmoztak fel.

A grandiózus tervnek azért akadt némi előzménye: az 1936-os nyári ötkarikás játékokra felavatott berlini olimpiai stadionban 100 ezer néző foglalhatott egyszerre helyet, Göring Légiügyi Minisztériumának épülete - amelyet ugyanebben az évben adtak át - a maga 2800 termével, négyezer ablaküvegével, közel 7 kilométer hosszú folyosójával pedig a világ legnagyobb hivatala volt. (ma egyébként a német pénzügyminiszterium székháza.)

Germánia hallatán sokan csak legyintenek, holott Hitler terve - bár túlontúl ambiciózus, hovatovább megalomán volt - nem a megvalósíthatatlan kategóriába tartozott, amint azt a prorai tengerparti betonszörny megépítése is jelzi. Hitler úgy gondolta, hogy Berlin épületei ugyanazt a funkciót fogják betölteni, mint Babilon, Egyiptom és Róma mesés építményei, büszkeséggel töltik el a következő generációkat és inspirációs forrásként szolgálnak a jövő építészei számára.

Speer számításai nem voltak utópisztikusak, mint ahogyan azt elsőre gondolnánk: optimális esetben Germánia 6 milliárd márkát emésztett volna fel, ami Németország 1939-es büdzséjének hat százaléka volt. Ráadásul az alapanyag nagy része szinte semmibe nem került volna, lévén hogy a koncentrációs táborok mind bányák, kőfejtők mellé épültek. Speer figyelmét az sem kerülte el, hogy a tervezett költségek pontosan a náci Németországban élő zsidók vagyonával volt egyenlő, de Berlin a bőkezű felajánlásokhoz is nyúlhatott, s persze az odalátogató turisták által elköltött pénzekkel is számolhattak.

Sok berlininek még ennél is valóságosabb volt Germánia. 1939 és 1942 javában zajlottak a - legtöbbször bontási - munkálatok a városban, 1941 novemberében pedig - a Barbarossa-hadművelet kezdeti sikerein felbuzdulva - Speer 30 ezer szovjet hadifogolyt „kért" Hitlertől, amivel 130 ezer főre duzzadt az új Berlint építők száma. A Speer bulldózereinek útjába kerülő zsidóknak nem volt más megoldásuk, mint az ún. zsidóházakba költözés. Ez a folyamat 1941 októberéig tartott, ekkor indultak meg az első vonatok a fővárosból a lodzi gettóba.

(mult-kor.hu)