Beküldte: 1003 Kategória: Cikk, beszéd, jegyzet| Magyarországi zsidókérdés| Általános zsidókérdés

I.

Immár csaknem hétszáz év óta vádolják a zsidókat, hogy vallási célokra és kuruzslásra keresztény vért használnak.

Igaz-e ez a vád vagy alaptalan, e kérdésnek a külföldön már tekintélyes irodalma van. A múlt század hetvenes évei után pedig a füzeteknek és kisebb-nagyobb könyveknek egész halmaza jelent meg, amelyek részben pro, részben contra nyilatkoztak.

Nálunk, Magyarországon újságcikkeken s néhány tendenciózus füzeten kívül alig jelent meg számottevő tudományos könyv a dologról.

Sajnálatos, hogy a két táborhoz tartozók nem ritkán nemcsak kellő nyelvi, történelmi stb. ismeretek s rátermettség nélkül ragadtak tollat, hanem igen gyakran a higgadtság teljes hiányával, sőt durva személyeskedéssel iparkodtak ellenfelüket nézetének téves voltáról, álláspontjának helytelenségéről meggyőzni. Felületesség, elfogultság és animózitás pedig nem alkalmasak valamely kérdés tisztázására s ezt a kérdést is nemcsak nem oldják meg, hanem még inkább összebonyolítják.

Minthogy azt tapasztaltam, hogy nálunk is e kérdésben meglehetős tájékozatlanság s különösen intelligens köreinkben vagy átöröklött kritikátlan hiszékenység vagy teljes szkepszis uralkodik, engedtem a kievi bűnper alkalmával több oldalról hozzám intézett felszólításnak s megírtam tárgyilagosan a vérvádnak történetét főbb fázisaiban első feltűnésétől napjainkig. Azt hiszem, hogy értekezésem éppen a kérdés aktualitásánál fogva számíthat némi érdeklődésre a művelt publikum részéről.

A XII. századig csak arról vádolták a zsidókat, hogy Krisztus iránti gyűlöletből s a keresztények iránti bosszúból keresztre feszítenek keresztényeket húsvét körül.

Ama váddal, hogy keresztény vért használnak, eddigi kutatások szerint, csak a XIII. század óta találkozunk, amikor azonban mindjárt mint fama communis lép föl. Szent Bernát (1091-1153.), aki pedig sokat ír a zsidókról, erről a vádról még mit sem tud.

A legelső eset, mely a rituális gyilkosság vádjára alkalmat szolgáltatott, Fulda városában történt, ahol 1235. dec. 25-én egy molnárnak háza, azalatt míg ő feleségével a templomban volt, lángba borult, otthon hagyott fiait pedig a házban holtan találták. Ugyanakkor francia keresztes vitézek is időztek Fuldában, akik — amint ők mondák — a kereszt ellenségeit, a zsidókat, mindenek előtt saját hazájukban akarták megbüntetni. A keresztesek fel is uszították a lakosokat a zsidók ellen, kik csakhamar arról vádolták a zsidókat, hogy ők a gyújtogatok és gyilkosok. El is fogták őket. A zsidók a kínvallatás alatt azt mondták, hogy két hitsorsosuk ölte meg a gyermekeket azon célból, hogy vérüket orvosságul használhassák («ut ex eis sanguinem ad suum remedium elicerent»). Ennek alapján december 28-án nemcsak azt a két zsidót, hanem velük még harminckettőt máglyán elégették.

Ez az eset oly nagy feltűnést keltett, hogy Németországban az egész zsidóság ellen a rituális gyilkosság vádját emelték. II. Frigyes német-római császár elé kerülvén a dolog, miután előbb maga megvizsgálta az ügyet, összehívott egy világi és papi kiváló tudósokból álló bizottságot, melyben külföldiek is, sőt megkeresztelkedett zsidók is voltak. E bizottság a komoly tanácskozás egyhangú eredményeként a császár azon kérdésére: Igaz-e, hogy, miként azt általában föltételezik, a zsidóknak keresztény vérre van szükségük, tagadó választ adott, tehát ártatlanoknak nyilvánította a zsidókat. Ezt a császár 1236. július havában ki is hirdette u. n. arany-bullájában, megtiltva egyúttal, hogy jövőre a rituális gyilkosság miatt zaklassák a zsidókat. A bulla második részében ugyanitt ezeket olvassuk:

«Quorum super hoc assertionibus publicatis, quia compertum non est in Testamento Veteri vel in Novo, Judaeos avidos esse humani sanguinis hauriendi, immo quod est praedicto prorsus contrarium, quod ab omnis omnino sanguinis fedatione caveant in Biblia, quae dicitur ebraice berechet (= Beresit), praeceptis Moysi datis, decretis judaicis, quae dicuntur ebraice Talmilloth (= Thalmud), expressius habeamus. Praesumentes etiam praesumptione non modica his, quibus sanguis prohibitus est et animalium permissorum sitim non posse humani sanguinis superesse, rei horribilitate, naturae prohibitione ac speciei commoditate, qua Christianos etiam amplectuntur, et quod pro eo quod expositum de animalibus de virorum munitionibus habere possent pro nihilo, non exponerent periculo substantias et personas, Judaeos loci praedicti ab objecto crimine ac alios Judaeos Alemanniae a tam gravi infamia dictante sententia principum pro nunciavimus penitus absolutos.»

Ennek dacára azonban a közvélemény fönntartotta a vádat, úgyhogy a zsidók szorult helyzetükben Rómába folyamodtak s az apostoli széktől kértek védelmet, amit az akkori pápa, IX. Gergely (1227-1241) meg is tett, mert közvetlen utódja, IV. Ince, azt mondja elődjéről, hogy a zsidók megoltalmazásában őt megelőzte.

Maga IV. Ince pápa pedig négy bullát adott ki a zsidók érdekében.

Abban, melyet 1247. júl. 5-én Németország (és Franciaország) érsekeihez és püspökeihez intézett, ezeket mondja:

»Lacrimabilem Judaeorum Alamanniae recepimus questionem, quod nonnulli tam ecclesiastici, quam saeculares principes ac alii nobiles et potentes vestrarum civitatum et diocesum, ut eorum bona injuste dirpiant et usurpent, adversus ipsos impia consilia cogitantes et fingentes occasiones varias et diversas, non considerato prudenter, quod quasi ex archivio eorum christianae fidei testimonia prodierunt, scriptura divina inter alia mandata legis dicente «non occides», ac prohibente illos in solemnitate poschali quicquam morticinium ,non contingere, falso imponunt eisdem, quod in ipsa solemnitate se corde pueri communicant interfecti, credendo, id ipsam legem praecipere, cum sit legi contrarium manifeste, ac eis malitiose objiciunt hominis cadaver mortui, si contigerit illud alicubi reperiri. Et per hoc et alia quamplura figmenta saevientes in ipsos, eos super his non accusatos, non confessos, nec convictos, contra privilegia illis ab apostolica sede clementer indulta spoliant contra Deum et justitiam omnibus bonis suis, et inedia, carceribus ac tot molestiis tantisque gravaminibus premunt ipsos, diversis poenarum afligendo generibus et morte turpissima eorum quamplurimos condemnando, quod iidem Judaei, quasi existentes sub praedictorum principum, nobilium et potentum dominio doterioris conditionis, quam eorum patres sub Pharaone fuerint in Aegypto, coguntur de locis inhabitatis ab eis et suis antecessoribus a tompore, cujus non exstat memoria, miserabiliter exulare; unde suum exterminium metuentes duxerunt ad apostolicae sedis providentiam recurrendum. Nolentes igitur praefatos Judaeos injuste vexari, quorum conversionem Dominus miseratus exspectat, cum testante propheta credantur reliquiae salvae fieri eorundem, mandamus, quatenus eis vos exhibentes favorabiles et bonignos, quicquid super praemissis contra eosdem Judaeos per praedictos praelatos, nobiles et potentes inveneritis temere attemptatum in statum debitum legitime revocato, non permittatis ipsos de caetero super his vet similibus ab aliquibus indebite molestari; molestatoros hujusmodi per censuram ecclesiasticam appelatione postposita composcendo. Dat. Lugduni III. non Jul. anno V-o.»

Egy másik bullában, mely 1253. szept. 25-én kelt, megemlékezve a fuldai esetről, a többiek között azt mondja a pápa, hogy az emberek kapzsisága és romlottsága az oka annak, hogy a zsidókat a rituális gyilkossággal vádolják.

«Ad haec malorum hominum pravitati, avaritiae obviantes decrevimus, ut nemo cimiterium Judaeorum inutilitare vel minuere audeat seu obtentu pecuniae corpora humata offodere, nec etiam aliquis eis objiciat, quod in ritu suo humano utantar sanguine, cum tamen in Veteri Testamento praeceptum sit eis, ut de humano sanguine taceamus, quod quolibet sanguine non utantur, cum apud Fuldam et in pluribus aliis locis propter hujusmodi suspicionem multi Judaei sint occisi, quod auctoritate praesentium, ne deinde fiat, districtius inhibemus. Si quis autem decreti hujus tenore cognito temere, quod absit, contraire temptaverit, homoris et officii sui periculum patiatur aut excommunicationis ultione plectatur, nisi praesumptionem suam digna satisfactione correxerit; eos autem dumtaxat hujus protectionis praesidio volumus communiri, qui nihil machinare pracsumpserint in subversione fidei christianae.»

A németországi zsidókhoz hasonló szorult helyzetbe kerültek a franciaországi zsidók is a rituális gyilkosság vádja miatt. Ők is IV. Ince pápa segítségéért könyörögtek. 1247. március 26-án ugyanis Valréas városkában eltűnt a két éves keresztény Meilla. A következő napon holtan találták a leánykát a városi árokban, homlokán, kezein és lábain sebekkel. S mert eltűnése előtti napon a zsidó-utcában látták, azonnal a zsidókat vádolták meggyilkolásával. El is fogtak és bebörtönöztek több zsidót, akik közül az egyik a kínvallatás alatt azt mondta, hogy a vért engesztelés céljából akarták felhasználni. A néptől való félelemből azonban az árnyékszékbe öntötték; s hogy ott, ahol sok zsidó lakik együtt, ez kétszer történik évenként, különösen Spanyolországban s ha ott keresztényhez nem jutnak, vásárolnak egy saracénust. Egy másik vallomása szerint a vért úgy akarták felhasználni, mint hajdan a főpap, aki a tulok vérét az oltárra hintette. Egy harmadik meg azt mondta, a vért mintegy áldozatul akarták bemutatni, s hogy nagypénteken kellett volna a leányt keresztre feszíteniük, de mert ilyen sokáig nem rejtegethették, már a szerdára virradó éjjel ölték meg. Mindnyájan meg is érintették a leányt, hogy Istent kiengeszteljék. Kötelességük lett volna más zsidóknak is küldeni e vérből. E vallomások alapján a néhány zsidó halálra ítéltetvén, megégettetek, mások száműzettek az országból s vagyonuk elkoboztatott.

Nyomtatható változat