Beküldte: 1003 Kategória: Cikk, beszéd, jegyzet| Magyarországi zsidókérdés| Általános zsidókérdés

II.

Hogy e vallomásokra hogyan bírták a zsidókat, kitűnik a pápának 1247. május 28-án kelt azon bullájából, melyet a viennei érsekhez intézet, ahol ezeket írja:

«Si diligenter altenderet religio christiana et recte dicuteret examine rationis quam inhumanum sit et dissonum pietati, ut reliquias Judaeorum quibus Salvatoris benignitas suae salutiferae passionis mortisque victricis relictis testibus salutis gratiam ropromisit, variis affligat molestiis vel diversis gravaminum conterat nocumentis, non solum ab ipsorum injuria manus retraheret, verum etiam eis, quos habet quasi tributarios, saltem pietatis obtentu et ab Christi reverentiam humanitatis solatia exhiberet. Sane lecta coram nobis universitatis Judaeorum provinciae Viennensis petitio continebat, quod nobilis vir Draconetus, dominus Montis Albani (= Montauban), Vasionensis diocesis, imposito nuper Judacis habitantibus in loco suo, qui Valrias vulgariter appeliatur, ipsos quandam puellam, quae mortua in quodam fossato reperta exstitit, crucis patibulo affixisse, eos non comvictos nec confessos nec etiam aliquo accusante bonis omnibus spoliatos diro carceri mancipavit ipsosque, innocentiae suae excusatione ac defensione Iegitimis non admissis, quibusdam ex eis caesis per medium, aliis igne combustis, aliquorum virorum extractis testiculis et mulierum mammellis evulsis tamdiu poenarum aliarum diversarum tormentis afflixit, donec ipsi id, quod eorum conscientia non didicit, ore sicut dicitur, sunt confessi, uno necari tormento potius eligentes quam vivere et poenarum afflictionibus cruciari. Et ut adderetur afflitlis afflictio venerabilis frater noster… Tricastrinus episcopus (Trois-Chateaux), comestabulus Valentinus ac nonnulli nobiles et potentes ejusdem provinciae, occasione hujusmodi Judaeos quoslibet in eorum terris et dominio commorantes bonis ablatis omnibus in carcere retrudentes, cos quos Apostolica Sedes sub sua protectione recepit diversis macerant angustiis et pressuris. Quare nobis humiliter supplicarunt, ut ipsorum innocentiae super his consulere piae praevisionis remedio misericorditer curaremus. Cum igitur nulli poena ni delictum praecesserit, debeatur, neo sit quis pro delicto alterius puniendus, nos, moti erga ipsos paternae compassionis affectu, quibus ex susceptae servitutis officio convenit nos adesse, ac nolentes eos occasione praemissorum, quac si forsan vera forrent, incorrecta non deberent nec possent aliquatenus remanere, indebitis molestiis agitari, mandamus, quatenus, si est ita, praedictos episcopum et comestabulum et alios moneas, et inducas, ut praedictos Judaeos pristinae restituant libertati ipsisque de ablatis rebus et damnis illatis ut tenentur competenter sine difficultate qualibet satisfacto, permittant ipsos in terra sua libere commorari, contradictores (per censuram ecclesiasticam appellatione postposita compescendo)»…

A negyedik bullában pedig ezeket írja IV. Ince pápa:

«Divina justitia nequaquam populum Judaicum sic abjecit, quin reservaverit ejus reliquias in salutem. Propterea christianorum est aut illaudabilis zelus aut detestanda crudelitas, qui rerum cupidi vel avidi sanguinis eorumden ipsos contra catholicae religionis mansuetudinem, quae illos in suam cohabitationem admittens in propriis decrevit ritibus tolerandos sine judicio spoliant, lacerant et occidunt. Sane Judaei degentes in tua provincia flebilem nuper ad Sedem Apostolicam querimoniam detulerunt, quod quidam praelati et nobiles ejusdem provinciae, ut in ipsos haberent materiam saeviendi, eis cujusdam puellac, quae apud Valria furtim perempta dicitur, interitum imponentes quosdam ipsorum non convictos legitime nec confessos flammis ignium inhumaniter cremaverunt, quosdam vero a suis ejecerunt finibus rebus omnibus spoliatos, eorum quoque filios invitos cogunt contra morem liberae matris generantis in libertatem liberos baptizari. Nolentes igitur haec, sicut nec cum Deo possumus, sustinere, mandamus, quatenus, quae super praemissis inveneris contra eosdem Judaeos per praelatos et nobiles et rectores temere attentata in statum debitum legitimo revocato, non permittas, ipsos de caetero super his vel similibus ab aliquibus indebite molestari, molestatores hujusmodi (per censuram ecclesiasticam appelatione postposita compescendo).»

A pápa tehát megtiltja a zsidóknak további zaklatását ilyen és hasonló vádak miatt, az ellenszegülőkre pedig az excommunicatio büntetését szabja ki. A rituális gyilkosságot nem látja bebizonyítva, hanem azt mondja, hogy az ártatlanul kínzottakat csak azért vádolták a leánykának megölésével, hogy ürügyük legyen kielégíteni a zsidók elleni vérszomjukat és kapzsiságukat.[1]

Méltán fölvethető itt e két kérdés: hogyan, minek az alapján keletkezhetett a vérvád; s miképpen történhetett az, hogy a római szentszék és a császár világos tiltakozása ellenére állandóan fönntartotta magát?

Az elsőt biztosan még nem sikerült kideríteni. A másodikra valamivel könnyebb a válasz, amennyiben az egyszer felizgatott képzelet sok mindenfélét talált, ami állandó gyanúra s vádra alapul szolgálhatott. Leginkább a következő okokat szokták megjelölni:

1. Az őshajdanból fönnmaradt és sok helyen általánosan elterjedt ama babonás hitet, mely, fájdalom, egyes babonásoknál és rajongóknál itt-ott még most is él, tudniillik, hogy az emberi vér különös csodaerővel bír, amiért is egyes babonás és rajongó egyének használták is nemcsak kuruzslásra, jóslásra s boszorkányságra, hanem vallásos célokra is.

2. A zsidóknak azon szokását, hogy az egyptomi fáraó által megölt figyermekek és más zsidók emlékére húsvét első estéjén négy serleg vörös bort ittak, ami megerősítette az embereket ama hitben, hogy a zsidók húsvétkor keresztény vért kevernek borukba s azt isszák.

3. Azokat a különösen ünnepélyes ceremóniákat, melyekkel a húsvéti kovásztalan kenyereket készítik, melyeket a keresztények nem értettek s titokzatosságukat azzal magyarázták, hogy a zsidók keresztény vért kevernek ama kenyerekbe.

4. A sárkányvérnek használatát a körülmetélési seb gyógyításánál. (A sárkányvér sötétpiros gyantája többféle pálmáknak, mely azok gyümölcseiből önként vagy bemetszés folytán folyik ki. Megkeményedve különféle alakban hozzák a kereskedésbe. Alkohollal vérvörös oldatot ad. Megkeményedve a megaludt vér színével bír.)

5. A legfőbb ok pedig egyes zsidóknak vallomása, akik a kínvallatás alatt kijelentették, hogy kuruzslásra s vallási szertartások céljaira szükségük van keresztény vérre.

Ilyen vallomást tett állítólag a XIII. században egy, különben névtelen zsidó kevéssel halála előtt, aki nagy tekintélyben állt hitsorsosainál. Ez állítólagos vallomását közölte chantimpréi Tamás (sz. 1201, megh. 1263), Albertus Magnus tanítványa s domonkosrendi szerzetes a fuldai eset körüli időben kiadott egyik könyvében. E könyvének címe: «Bonum universale de apibus», melyet azon korban szívesen olvastak, aminek révén annak a névtelen zsidónak vallomása is széltiben elterjedt. Chantimpréi Tamás könyvében (I. II. cap. 29. §. 23.) azt a kérdést is fejtegeti, miért kell a zsidóknak évenként keresztény vér és ezeket mondja:

«Egészen bizonyos ugyanis, hogy évenként sorsot vetnek minden tartományban, melyik község vagy város legyen köteles a többi községeknek keresztény vért szállítani. Midőn Pilátus kezét mosta és mondá: «Én ártatlan vagyok ezen igaznak vérétől», a gonosz zsidók azt kiáltották: «Az ő vére mirajtunk és a mi fiainkon!» Úgy látszik, erre utal Szent Ágoston egyik beszédében, melyben azt mondja, hogy az atyák átka folytán a vérnek makulája által a gonoszságra való hajlam átszáll még most is a fiakra, úgy hogy annak féktelen folyásától a gonosz nemzedék engesztelhetetlen módon szenved, míg csak bűnbánóan be nem ismeri, hogy vétkes Krisztus vérével szemben és akkor meggyógyul. Ezenkívül azt hallottam, hogy egy igen tudós zsidó, aki napjainkban megtért (Nicolaus Dunin?) azt mondta, hogy egy férfiú, aki náluk próféta tekintélyével bír, élete végén megjövendölte a zsidóknak: «Legyetek erősen meggyőződve, hogy ti e titkos kíntól (boteges vérfolyás?), mellyel büntetve vagytok, csakis keresztény vér által gyógyulhattok meg». Ezt a szót megragadták a mindig vak és gonosz zsidók s azt az intézkedést tették, hogy évenként minden tartományban keresztény vér ontassék, hogy e vér által meggyógyuljanak. És ő (a megtért zsidó) hozzátevé: Rosszul értették a szót, mert alatta bármely kereszténynek vérét értették, holott (az a próféta) azt a vért értette, mely a bűnök bocsánatáért mindennap az oltáron ontatik. Mindenki közülünk, aki Krisztus vallására térve ezt (Krisztus vérét az Oltáriszentségben) illendően magához veszi, csakhamar meggyógyul az örökségképpen átszállott átoktól»[2]

Ha ezen emléknél régibbet nem találunk, akkor chantimpréi Tamást tarthatjuk elsőnek, aki a zsidók ellen a rituális gyilkosság vádját emeli az általa kiadott s rendkívül elterjedt eme könyvében. El kell azonban ismerni, hogy e domonkosrendi szerzetesi nem vezérelték nemtelen indítóokok e vád emelésénél, mert hiszen a kereszténységre tért tekintélyes, habár ismeretlen, zsidó volt az, aki őt arról értesítette, hogy a zsidók egy haldokló és szentnek tisztelt hitsorsosuk szavainak, téves felfogása révén jutottak a keresztények leölésének s vérük babonás használatának, gondolatára.

[1] (IV. Ince pápának 1247. júl. 5-én kelt «Lacrymabilem» kezdetű bulláját 1. Raynaldus, Annales Ecclesiastici, tom. II. (Lucac 1747.), pag. 395. sub Nr. 84., vagy Pertz, Monumenta Germaniae Historica. Epist. suec. XIII. tom. II. pag. 297. — A 15. szept. 25-iki bullát Röszler, Deutsche Rechtsdenkmäler aus Böhmen und Mähren I. (Prag 1845.) 178. sk. old. — Az 1247. május 28-án kelt két bullát pedig Else Berger, Registrec d’lnnocent IV. vol. I. (Paris 1884.) 420. sk. és 424. old. — II. Frigyes császár aranybulláját pedig l, Höniger, a »Zeitschrift für die Geschichte der Juden in Deutschland» I. (1887.) 137-144. old.).

[2] (Douay-i 1627-iki kiadás 304 sk. old. Megjelent legújabban Haagban 1902-ben).

Nyomtatható változat