Beküldte: 1004 Kategória: Cikk, beszéd, jegyzet| Magyarországi zsidókérdés| Általános zsidókérdés

III.

A fuldai és valreási esetek utáni időből kiemeljük a pforzheimi és a weissenburgi eseteket.

A badeni Pforzheimben 1267-ben egy gonosz asszony egy hétesztendős árvaleányt eladott a zsidóknak, hogy azt megöljék. A zsidók többszörösen összehajtott vászonra fektetve a leányt, sok sebet ejtettek rajta s a nagy erővel kinyomott vért gondosan felfogták a vászonba. A tetemre aztán követ erősítettek és bedobták a város melletti folyóba. Néhány nap múlva azonban halászok a vízből kimeredő emberi kart látván, megtalálták a leányka holttestét. A gyanú a zsidókra esett, akiknek vétkességét a holttesten történt csodálatos dolgok megerősíteni látszottak. Miután pedig a gonosztettet az asszonynak saját leánya elárulta, a zsidókat elfogták és kerékbetörték.

Weissenburgban (Elszász) 1270. június 29-én (vasárnapon) eltűnt a hétéves Menger Henrik, akit atyja egyedül hagyott a szántóföldön. Mire a gondatlan atya fiáért visszament a mezőre, az már eltűnt. Az anya a zsidókat vádolta, azt mondván, hogy megölték gyermekét. A rákövetkező kedden a fiúnak rendkívül megcsonkított tetemét (feje le volt ütve) megtalálták a Lauter folyócska vizében. A nép rendkívül fel volt ingerülve a zsidók ellen, megrohanta a börtönt, hogy az ott fogva tartott zsidókat széttépje, a lakosság higgadtabb része azonban ezt megakadályozta. Midőn a városba hozott holttest sebeiből csodálatosan ismételten megeredt a vér, a dühöngő népet már nem lehetett fékezni, amiért is az elfogott hét zsidót, bár tagadták a tettet, kerékbetörtek közel ahhoz a szántóföldhöz, ahonnan a fiúcskát állítólag ellopták.

Ezen esetek után a nép sokfelé rendkívül fel volt bőszülve a zsidók ellen. S most megint Róma volt az, amely megoltalmazta őket a nép dühe ellen. 1272. október 17-én X. Gergely pápa bullát adott ki, melyben ezeket is olvassuk:

«Statuimus etiam, út testimonium christianorum contra Judacos, noon valeat, nisi sit Judaeus aliquis inter eos christianos ad testimonium perhibendum, cum Judaei non possint contra christianos testimonium perhibere; quia contingit interdum, quod aliqui christiani perdunt eorum pueros christianos et impingitur in Judaeos ipsos per inimicos corum, út pueros ipsos christianos furtim subtrahant et occidant, el quod de corde et sanguine sacraficent corumdem ac patres corumdem puerorum vel christiani alii Judaeorum ipsorum aemuli clam abscondunt ipsos pueros, ut possint Judaeos ipsos offendere et pro corum vexationibus redimendis possint a Judaeis ipsis extorquere aliquam pecuniae quantitatem asserantque falsissime, quod Judaei ipsi pueros ipsos clam et furtim subtraxerunt et occiderunt et quod Judaei ex corde et sanguine corum sacrificent puerorum, cum lex eorum hoc praecise inhibeat et expresse, quod Judaei ipsi tangant non sacrificent, non comedant sanguinem neque bibant nec etiam comedant de carnibus animalium habentium ungues scissas, et hoc per Judaeos ad christianum fidem conversos in nostra curia pluries probatum, hac occasione hujusmodi Judaei plurimi pluries contra iustitiam capti fuerant et detenti. Statuimus, quod christiani in casu hujusmodi occasione contra Judaeos audiri non debeant, et mandamus, quod Judaei capti hujusmodi occasione frivola a carcere liberentur nec deinceps hujusmodi occasione frivola capientur, nisi forte, quod non credimus, in flagranti crimine caperentur». (L. az innsbrucki Statthalterei-Archiv-ben: Trient Arch. capsa 69. Nr. 17.)

A XIV. században felmerült nevezetesebb vérvádi esetekből fölemlítem a weissenseeit és a münchenit.

1303-ban a thüringiai Weissensee-ben arról vádolták s zsidókat, hogy kevéssel húsvéti ünnepük előtt ők ölték meg Konrád iskolásfiút a vérnek fölmetszett ereiből való kisajtolása által. Emiatt nemcsak Weissenseeben, hanem Thüringia más helyein is üldözték a zsidókat. Március 14-én halomszámra öldösték őket.

Münchenben 1345-ben találtak egy Henrik nevű fiút; hatvan helyen meg volt szúrva s erei meg voltak nyitva. A nép ismét a zsidókat vádolta, a kis Henriket pedig szentként tisztelte s kápolnát épített ama helyre, ahol a fiú holttestet megtalálták.

A XV. században előfordult vérvádi esetek közül figyelemreméltóbbak a diessendorfi, a rinni, a trienti és a nagyszombati.

1401-ben a sehweitzi Diessendorfban harminc zsidó ellen emeltek vádat, hogy a négyesztendős Lory Konrádot, akit három forintért vásároltak s azután vérét véve megöltek. Elfogták őket s megindult ellenük a vizsgálat. A kínvallatás alatt huszonkilenc zsidó állhatatosán tagadta a gyilkosságot, egy azonban megtörve az alatt, megvallotta, hogy minden zsidónak szüksége van keresztény vérre, hogy büdösek ne legyenek s hogy a zsidók a keresztény vért megszárítva porrá törik s hajnalban a harmatra szórják, amitől három-négy héten át másfél mérföldnyire emberek és állatok elpusztulnak. E vallomás alapján hatvan zsidót megégettek, Diessenhofenból, Schaffhausenból, Konstancból, Winterthürből, Freiburgból és Lindauból minden zsidót kiűztek, miután vagyonuktól megfosztották őket.

Rinn, tiroli falucska közelében (Innsbruck mellett) 1462. július 12-én a bozeni vásárról rabbijukkal együtt hazatérő tíz zsidó kereskedő megállapodván Mayer vendéglősnél, megvették ennek hároméves keresztfiát, a feltűnően kedves arcú Oxner Andrást azalatt, míg ennek anyja kint volt a mezőn aratni. A zsidók egyike azt ígérte, hogy a jobb sorsra érdemes fiút gyermekéül fogadja s jövőjéről gondoskodik. A távozó zsidók azonban a szomszédos nyírfaerdőben egy nagy kőtáblán, (azóta «Judenstein» a neve) levetkőztetvén a gyermeket s bekötvén annak száját, előbb arcát marcangolták, azután átmetszették karjain az ereket s a kicsurgó vért edényekbe gyűjtötték. Sok sebet ejtettek csípőin és lábikráin is. Miután a fiúcska meghalt, kereszt alakjában kiterítették a sziklára s nagy erővel kisajtolták testéből a még nyerhető vért. Végre egy nyírfára akasztván a holttestet, az Inn völgyén át elmenekültek.

A mezőről visszatért anya kétségbeesetten kereste gyermekét s meg is találta eléktelenített tetemét az erdőben. A fiúcska nagybátyja s keresztapja, a lélekkufár Mayer később lelkifurdalásoktól gyötörtetve megőrült és nyomorult véget ért.

A tiroliak csakhamar szentként tisztelték a kis vértanút és sírja fölé kápolnát építtettek. A római szentszék azonban csak háromszáz év múlva engedélyezte Boldog Andrásnak tiszteletét. Midőn ugyanis XIV. Benedek pápa alatt Andrásnak hivatalos kanonizációja ügyében tárgyalásuk folytak (melyek azonban nem fejeztettek be), a pápa 1755 február 22-én kelt «Beatus Andreas … a Judaeis in odium christianue fidei … crudelissime necatus» kezdetű terjedelmes bullában a százados szokás alapján megengedte, hogy boldognak tisztelhessék s miként e bullábóI kitűnik, már 1753-ban megengedte a brixeni egyházmegyének Boldog András tiszteletére a külön misét és officiumot, mindazoknak pedig, a kik július 12-én gyónnak és áldoznak s a riuni templomot, melyben B. Andrásnak ereklyéi őriztetnek, meglátogatják, teljes búcsút engedélyezett. A Martyrologiumban azonban nem engedi nevének említését azon indokolással, hogy ebbe «canonisatorum nomina solum modo inferentur, omissis nominibus eorum, qui beatorum numero adscripti sunt». (Benedicti Papae IXV. Bullarium, tom. IV. Romae 1762. pag. 102., 103.)[3]

Mivel a zsidók időközben panasszal fordultak a római szentszékhez, hogy egyes szerzetesek hamis vádakkal gyűlöletessé teszik őket a keresztény nép előtt, V. Márton pápa 1422. február 20-án kiadott bullájában ezt megtiltja, exkommunikációval megfenyegetve az ellenszegülőket. Bullájában a többek közt ezeket mondja:

»Sanc querelam quorumdam Judaeorum nuper accepimus continentem, quod nonnulli praedicatores verbi Dei tam mendicantium ordinum quam aliorum ad populum preadicantes inter alia christianis exhibent per expressum (praeceptum), ut fugiant et evitent consortia Judaeorum nec cum eis quoquo modo participent nec coquere aut ignem vel aliquid ad laborandum ministrare seu ab illis recipere seu Judaeorum pueros lactare et alere audeant vel praesumant quodque facientes contra sint jure ipso gravibus excommunicationis sententiis et censuris ecclesiasticis innodati. Propter quae nonnunquam inter eos et christianos dissensiones et scandala oriuntur daturque materia ipsis Judaeis, qui forte ad christianam fidem conventerentur, si pic et humane tractarentur, in corumdem perfidia perdurandi. Nonnunquam etiam plurimi christiani, ut dictos Judaeos redimi facere et cos bonis et substantiis spoliare et lapidibus caedere possint, fietis occasionibus et coloribus asserunt mortalitatum et aliarum ealamitatum temporibus Judaeos ipsos venenum in fontibus injecisse et eorum azymis humanum sanguinem immiscuisse; ob quae scelera eis sic injuste objecta talia asserunt ad perniciem hominum pervenire. Ex quibus occasionibus populi commoventur contra Judaeos ipsosque caedunt et variis persecutionibus et malafieiis afficiunt et affligunt». (L. Analecta juris pontificii XII. (1873.) 387. old.)

[3] Boldog Andrásra nézve l. Acta Sanctorum, Julii Tomas III. pag. 462-470; J. Deckert «Vier Tiroler Kinder, Opfer des chassidischen Fanatismus», Wien 1893. 87-119. old.

Nyomtatható változat