Beküldte: 1007 Kategória: Cikk, beszéd, jegyzet| Magyarországi zsidókérdés| Általános zsidókérdés

IX.

A törvényszéki tárgyalásra meghívták Ferenc és Farkas grófi testvéreket, továbbá Pozsony és Nagyszombat szabad városuknak, valamint Szencz és Modor városoknak képviselőit a gyilkosság tényének konstatálására. Pozsonyból: Samler Márton és Goldner Zsigmond tanácsbelieket; Nagyszombatból: Hofmaer András és Kossuth János tanácsbelieket; Szenczről: Beham Márton és Schuster Miklós; Modorból pedig Schneider Farkas, Mair Ambrus és Hentzinger Farkas esküdteket küldték ki.

Midőn a gyermeket a bizottság elé vitték s ez a holttestei, alaposan megvizsgálta, nemcsak sok szúrást, ütést és sebet találtak rajta, hanem azt is, hogy valamennyi ere, valamint kezecskéin, épp úgy lábacskáján és hasán is fel volt metszve, ki volt herélve, nyaka és nyakszirtje összezúzva, feje beverve, úgy hogy siralom volt ránézni. A vizsgálat ez eredménye után a bizottság úgy ítélt, hogy ezt csak zsidók követhették el.

Midőn e gyanúokok alapján kihallgatták a bebörtönzött zsidókat, azok ártatlanoknak mondották magukat. Midőn azonban kínvallatásnak vetették őket alá, akkor külön-külön egyhangúlag beismerték, hogy a gyilkosságot ők követték el. Vallomásaikból közöljük a következőket:

Dávid Farkas gróf előtt bevallotta, hogy amint áldozócsütörtök utáni pénteken a zsinagógába ment, annak asztalán írva találta, hogy az egyik zsidónál van egy kézre kerített keresztény gyermek, mondja meg, mit tegyenek vele. S midőn el is jöttek hozzá ezzel a kérdéssel, azt válaszolta, hogy tudni sem akar a dologról. Ezután tudta csak meg, hogy a gyermeket már meg is ölték.

Megvallotta azt is, hogy Sámuel, továbbá Dávid a szappanfőző és Mihály is jöttek hozzá s kérték: Kedves Dávid, látod, mily nagy a lárma a keresztények között a gyermek miatt; nem mentenek föl bennünket a vád alól! Kérünk tehát téged, mivel olyan kegyelmies urad van Farkas gróf személyében, csináld ki nála, hogy az öreg asszonyt, ki a gyermeket megtalálta, valamint a bognárlegényt, akinek mesteréé volt a gyermek, vegyék elő s oly szigorít kínzásnak vessék alá, hogy annak folytán a dolgot magukra vegyék. Akkor mi megszabadulunk, te pedig ígérd meg a grófnak, hogy harminc, negyven vagy száz forintot adsz neki. Ezt ő (Dávid) az említett zsidóknak négyszemközt meg is ígérte S utolsó órájára fogadta, hogy mint jámbor zsidó él-hal ez állítása melleit, hogy azok azt megcselekedték, ami alább következik.

Jakab fegyverkovács azt vallotta, hogy midőn áldozócsütörtök utáni pénteken valamennyi zsidó összegyűjt a zsinagógában, őt és Jakabot, Kolman testvérét, kétszer kikergették, mire ő hazament és ismét munkához látott Dávid házában. Nemsokára eljött hozzá Jakab, Kolman testvére s az ajtó mögött egy gyékényre leheverve, így szólt: «Kedves pajtás! Látod, mit csináltak a zsidók?» Erre ő azt kérdezte: «Kedvesem, hát mi történt?» Mire amaz ezt válaszolta: «Sámuel és Dávid, a szappanfőző, megölte a gyermeket Mihály zsidó háza pincéjében. De ugyanazon a pénteken már keresték az eltűnt fiút. A dolog kezd nekem nem tetszeni; jó lesz, ha kereket oldunk». Jakab, a fegyverkovács azonban azt válaszolta: «Én ártatlan vagyok benne; van énnekem kegyelmes uram; és én nem is tudom, hova menekülnék.» Azt is vallotta Jakab, a fegyverkovács, hogy midőn valamennyi zsidó Schneider Mihálynál, a zsidó bíró borozójában voltak, Sámuel, Dávid a szappanfőző és Mihály a többi zsidó előtt így szólt: «Kedves testvéreim, jól tudjuk, hogy nekünk hármunknak elsőknek kell lennünk a kínpadon; mi azonban tépetni és égetni hagyjuk magunkat, még sem vallunk, hogy ekképp ti mindnyájan megszabaduljatok». Erre valamennyien szövetkeztek s megesküdtek, hogy egyik a másikra semmit se mondjon, semmit se valljon. Minden erre vonatkozó vallomás igaz voltát Jakab a fegyverkovács utolsó órájára fogadta.

Jakab, Kolman testvére, nem akart egyebet beismerni, mint hogy azt mondta: ő nem is bazini zsidó s abban a szándékban volt, hogy haza menjen feleségéhez és gyermekeihez.

Dávid, a szappanfőző, bevallotta, hogy Mihály a gyermeket házába vitte, ahová Dávidot és Sámuelt, más zsidókkal egyetemben hívta s a gyermeket ők valamennyien a Mihály pincéjében megkínozták s ekképp a gyermeknek vérét vették. Sőt elmondta azt is, hogy négy évvel ezelőtt, mikor még nagyszombati lakos volt, éjnek idején, tudtán és akaratán kívül, egy elkínzott, halálra vált keresztényt tettek kocsijára s szeméttel beborították. Reggel pedig Salamon és Kolman zsidók azt parancsolták neki, hogy vigye ki a szemetet. Ezt ő megtette, de nem tudott arról, hogy a holttest kocsiján van. Midőn a hullát a szemét lerakásakor megtalálta, megijedt s besietett a városba, ahol a nagyszombati kis Feitl zsidó azt mondta neki, hogy ugyanaznap Izsák, kit Sepekinek hívnak, sok zsidót látott vendégül házában s ezek kínozták halálra azt a keresztényt.[17]

Dávid azt vallotta, hogy midőn a gyermeket szurkálták, tollszárakkal és nádszálakkal szopták ki a gyermek vérét.

Mihály beismerte, hogy áldozócsütörtökön a gyermeket házába csalták, amiről értesítette Sámuelt és Dávidot a szappanfőzőt, valamint más zsidókat is, mire azok eljöttek s mindnyájan kínozták a gyermeket; és ő (Mihály) mérte annak fejére az első csapást baltával, aztán pedig minden zsidó egy időig szurkolta és egy ideig fogta a gyermeket. Mihály tartotta meg a vérét. Miután pedig meghalt a gyermek, holttestét az istállóba vitte és náddal takarta le. Erik napja (május 18.) éjjelén pedig összekötött kezekkel, a fazekas-utca mögött, egy tüskebozótba, mely mellett néhány diófa állt, vitte és tette le a holttestet, mialatt néhány zsidó őrt állt. A fölfogott vért a zsinagógába vitték, ahol emiatt nagy volt az ujjongás. Megvallotta azt is, hogy azután Jakab, a Cihó (Csehó) fia, valamennyi zsidó parancsára a vért Marchegg felé vitte, hogy a kancsal Lebl és Närtl zsidóknak adja át.

Jakab, a Cihó fia, megvallotta, hogy az ottani zsidóság parancsára a vért a kancsal Lebl zsidónak szolgáltatta át, amiért Lebl egy forint borravalót adott neki. Azt is beismerte, hogy ő is ott volt a gyermek kínzatásánál és hogy ő is segített, amikor a gyermeket a tüskebokorba vitték. Azt is mondta, hogy azalatt néhány zsidó őrt állt.

Izsák, a zsinagóga szolgája bevallotta, hogy ő is részi vett a gyermek kínzásában. Arról is van tudomása, hogy Jakabnak, a Cihó fiának megparancsolták a zsidók, hogy a gyermek vérét Marcheggbe vigye. Kijelentette, hogy a zsidóknak a házasságkötésnél is szükségük van keresztény vérre, amivel a mátkapárok ujjait bekenik.

Sámuel, kit különben Schmülertnek hívnak, bevallotta, hogy más zsidókkal együtt ő is kínozta a gyermeket. Kijelenti, hogy a zsidóknak szükségük van keresztény vérre, mellyel az előkelőbb zsidókat, a kohanitákat megkenik, akik az áldást osztják, amit pajszának (ִםלֵסָא) is neveznek.

Wolfl, kit Phorának neveznek, bevallotta, hogy a zsidók neki tudtára adták a gyermek meggyilkoltatását, amin ő nagyon panaszkodott és búsongott, így szólván: «Nem jól cselekedtetek». Mire ők így válaszoltak: «Már megtörténi, sohse bánkódjál miatta!» Ezután ő hazament, asztalához ült s egész nap sírt.

Wolfl, a házaló zsidó bevallja, hogy a gyermeket egyszer nyakszirten szúrta. Azt is mondja, hogy valamennyi zsidó adott a gyermek véréből egy Galgócról való Izsák nevű zsidónak, midőn az útban volt Morvaországból.

Liphart megvallotta, hogy bár nem volt jelen a gyermek kínzásánál és halálánál, de azért tudja, hogy azt a zsidók megcselekedték.

Szecho szintén azt állítja, hogy nem volt jelen a gyermek halálra kínzásánál, de kijelenti, hogy azt a zsidók követték el. Sőt azt is vallja, hogy tudomása van arról, hogy néhány évvel azelőtt nagyszombatban is halálra kínozlak egy keresztényt, de ő azon sem volt jelen.

Végre Jakab, Kolman testvére pünkösd napján este, midőn harmadszor vallatták, szintén beismerte, hogy tudja, hogy a zsidók kínozták a gyermeket.

Ezen bejmerő vallomások alapján pünkösd utáni pénteken, május 31-én a zsidókat szabad ég alatt törvényszék elé állították, melyben a grófi testvéreken és Bazin esküdtbíráin kívül részt vettek még az említet négy város kirendeltjei. Ezek előtt és a (Neissából, Olmützből, Bécsből és más városokból és falvakból odasereglett) körülálló néhány ezernyi ember előtt, fölolvasták a zsidók vallomásait. S mi lőn a bírák megkérdezték a zsidókat úgy történt-e a dolog, mint bevallották, a zsidók egyhangúlag igennel feleltek.

Erre a törvényszék ítéletet hozott, hogy az összes bazini zsidók tűzzel irtassanak ki. A grófok azonban a nyolc vagy tíz éven aluli zsidó gyermekeknek megkegyelmeztek. Ezeket a keresztények magukhoz vették, elosztották maguk között és megkeresztelték.

A többi zsidókat, férfiakat, nőket, mintegy harmincat, Bazinból kivittek s egy tágas téren rakott máglyán elégették. A kivégzés helyét a mai vasúti állomás közelében mutatják az úgynevezett zsidóhalmon (Judenhügel), ahol 1840-ben, a pozsony-nagyszombati vasút építése alkalmával az ásatásoknál tényleg rábukkanlak még egy szénnel és emberi csontokkal telt helyre.[18]

A bazini esetei megörökítő hiteles okmányokkal szemben. Wolf G. 1883-ban a bécsi Reichs-Finanzminiszteriumban állítóIag elfekvő akták alapján a bazini zsidók ártatlanságát akarta kimutatni, úgy tüntetve föl a dolgot, mintha maga a gróf lopatta volna el a gyermeket, mely később élve meg is került (!).

A bécsi állítólagos okmányok alapján Wolf így igyekszik megkonstruálni a bazini történetet:

Az eladósodott gróf sok pénzzel tartozott az ottani Eszlein Ausch nevű zsidónak, sőt több marcheggi (Alsóausztria) zsidónak is. Hogy megszabaduljon adósságaitól, hitelezőit el akarta tenni láb alól. Rábírt tehát egy bamba öregasszonyt, hogy azzal a kilencéves fiúval távozzék Bazinból. Ez megtörténvén, a gróf vádat emelt a zsidók ellen… Eszlein Auscht le is tartóztatták, aki a tortúra alatt úgy vallott, amint azt bírái kívánták; a többi között azt is vallotta, hogy a marcheggi zsidók bűntársai voltak. Emiatt mindazok a zsidók, akik szökéssel nem mentették meg életüket, máglyára kerültek. Mikor azonban a gróf Marcheggben is folytatni akarta mesterkedéseit, a zsidók Ferdinándhoz, a császárhoz és Magyarország királyához (1526 —1564) folyamodtak, kérve az ügynek alapos megvizsgálását. A pör folyama alatt üzleti ügyekben utazó bécsi zsidók megtalálták az öregasszonyt az állítólag megölt fiúval együtt, mire a pert természetesen megszüntették. Milyen sors érte emiatt a grófot — így fejezi be Wolf — nem derül ki a bécsi aktákból.[19]

E bécsi akták alapján mindenesetre elég leleményesen van a tényállás — elferdítve. De kevés ember hisz már manap az ilyen történelmi kutatás eredményében. Ez nem egyéb, mint a történetírók bizonyos táborában már megszokott tudományos szemfényvesztés, amelyet az igazi tudósok nem vesznek komolyan, amellyel azonban még más eseteknél is fognak találkozni.

A hol ezen, hol azon országban fölmerült vérvádi esetek s különféle egyéb okok miatt, amelyek között nem utolsó helyen szerepel a zsidók embertelen uzsoráskodása, a hatóságok egyes helyeken nem valami kíméletesen bántak a zsidósággal. Az elüljárók példáját természetesen követték a zsidóktól kiszipolyozott alattvalók is. És tagadhatatlan, hogy az elkeseredett nép nem egyszer brutálisan igazságtalan módon bosszulta meg magát a tőle gyűlölt zsidókon.

S az előzmények után meglepő és kiválóan figyelemreméltó jelenség, hogy midőn a zsidóság a felizgult nép haragjának veszedelmesebb mérveket öltő kitörésétől félt, szorult helyzetében megint Rómába fordult oltalomért. Tudta jól a zsidóság, hogy a római Szentszék sohasem bosszúálló, hogy a pápát mindenkor az igazság és szeretet vezérli, s ennek folytán míg egyrészt elítéli, kárhoztatja s meg is bélyegzi a vétkesek gonosztetteit, addig másrészt az ártatlanok üldözése ellen bárkivel szemben erélyesen fölemeli tiltakozó szavát s őket, amennyire tőle telik, oltalmába is veszi.

Hogy újabban milyen panasszal fordulhattak Rómába s milyen vádakat emelhettek ott a keresztények túlkapásai ellen, az kitűnik ama bullából, amelyet III. Pál pápa 1540 május 12-én Magyarország, Csehország és Lengyelország püspökeihez intézett s amelyben egyes urakról és hatóságokról azt panaszolja föl, hogy halálos ellenségei a zsidóknak, akik ellen kapzsiságból emelnek koholt szörnyű vádakat, amivel az egyszerű népet is feluszítják ellenük, úgyhogy gyakran igaztalanul fosztják meg őket vagyonuktól és életüktől.

A pápa egyebek között ezt írja:

«Sane universorum Judaeorum in partibus istia commorantium coaquestione displicenter accepimus, quod a nonnullis citra certi oppidorum nonnullae universitates et alii domini ac potentiores ouidam in eisdem partibus degentes acmuli capitalesque ut ajunt corumdem Judaeorum inimici odio et invidia aut quod verisimilius videtur avaritia obcoecati, ut ipsorum Hebraeorum bona cum aliquo colore usurpare valeant, quod parvulos infantes occident et eorum sanguinem bibant et alia varia et diversa enormia crimina praesertini contra dictam fidem nostram tendentia eis falso impingunt sicque conantur simplicium christianorum animos contra eos irritare, quo fit, ut saepe non solum bonis, sed propria vita injuste priventur.».[20]

[17] Az ezen alkalommal bevallott gyilkosságot tehát büntetlenül követték el a zsidók, mert az még csak vizsgálat tárgyát sem képezte.

[18] Különösen említésre méltónak tartom azt a meglepő rövidséget, mellyes Csukási F. és Schön J. «A zsidók története» már idézett könyvüknek 118-119-ik oldalain a bazini eseten átsurrannak, írva a következőket: «Az őrjöngő vád (t. i. a vérvád): Erfurt, Kolamár, Krems, Magdeburg, Weissenburg, Párizs, Bern, Würzburg, Posen, Prága, Trient, Boppard, Budweis, Dressenhofen, Bazin, és még egyéb helyen sok ezer zsidó életébe került». És még meglepőbb, hogy a Szabolcsi Miksa szerkesztésében megjelent történelmi mű «A zsidók egyetemes története», Budapest, 1906-1908. habár e kort még tárgyalja, a bazini esetet egyáltalán meg sem említi!

[19] G. Wolf, Historische Skizzen aus Österreich-Ungarn. Wien 1883 296—298. old.

[20] Lásd e pápai bulla teljes szövegét az August Schupp kiadásában névtelenül megjelent: Die päpstlichen Bullen über die Blutbeschuldigung. München, 1900. 30—34. old.

Nyomtatható változat