Beküldte: 1005 Kategória: Cikk, beszéd, jegyzet| Magyarországi zsidókérdés| Általános zsidókérdés

V.

Sámuelék szakácsának, Bonaventurának kihallgatása és részletes vallomása után, Sámuel fiát, Izraelt vonták kérdőre. Kezdetben mindent tagadott, később azonban (eltekintve a gyermek elrablásának és megölésének körülményeire és a bűnrészesekre vonatkozó vallomásaitól) a következőket is vallotta. Kijelentette, hogy a zsidók azért használják a keresztény vért, mert azt hiszik, hogy büdösek lesznek, ha a húsvéti kovásztalan kenyér nincsen keresztény vérrel készítve. (E bűz valószínűleg erkölcsi értelemben veendő, hogy t. i. az, aki nem használ keresztény vért, vét a zsidó törvény ellen, mit az egyszerű zsidó nép valóságos bűznek érthetett.) A bírák azon kérdésére, hogy mégis minő jelentősége van a keresztény vér használatának, azt monda, hogy ez ama vérre utal, mellyel a zsidók az Úrnak Mózes által adott parancsára egykor a házak ajtófélfáját és felső küszöbét meghintették; s hogy a keresztény gyermek vére vételénél ezen szavakat szokták mondani: «Ezt tesszük a keresztények istenének bosszantására, aki nem isten; jönni fognak majd lovakon és tevéken, kik minket megszabadítanak». (Ez utóbbi szavak értelme, hogy a jövő évben érkezik meg a Messiás.) — Kérdeztetvén, mennyi vért vesznek a megölt gyermekből, azt válaszolta: másfél skutellával (tálacskával). A Simontól vett vérből más országbeli zsidók közt akartak elosztani, de azt nem határozták meg, kinek mennyit fognak adni. Ama kérdésre, mint csináltak más években a trienti zsidók, hogy keresztény vérhez jussanak, azt felelte: Körülbelül négy évvel előbb atyja kezében poharat látott, melynek fenekén megszáradt vér volt. Ezt atyja, mint azt ő maga monda, egy Németországból jött zsidótól szerezte. Kijelenté azt is, hogy Simon megöletésénél a keresztények iránti gyűlöletből segédkezett, de azért is, mert keresztény vérre szükségük volt.

Vitale (itt is, miként a következőknél is, kihagyom a gyermekgyilkolás tenyéré és annak mikéntjére vonatkozó vallomásokat) ama kérdésre, miért kívánta a gyermek vérét, kijelentette: «Azért, hogy vérét a kovásztalan kenyérbe tehessük, melyet húsvétkor eszünk… A zsidóknak szükségük van keresztény gyermek vérére minden évben, hogy azzal húsvéti kenyerüket készítsék.» Ezeket ő elődjeitől hallotta: Sámueltől, az öreg Mózestől, továbbá nagybátyjától, Salamontól, ki Monzában lakik, akinél ő három évet töltött, amely időben húsvét ünnepén Salamon, miként azt ő maga monda, vérrel készített kenyeret evett. Megvallotta továbbá, hogy nagypénteken evett kovásztalan kenyeret, melyről Sámuel és Mózes azt mondák, hogy abba azon keresztény gyermek véréből tettek, kit csütörtökön megöltek; különben nem tudja, ki vegyítette a vért a kenyérbe, hacsak Bonaventura szakács nem, ki a kenyeret sütötte. Kérdeztetvén, miért sebesítették így a gyermeket és miért szurkálták, azt monda: «Azért, hogy vérét vegyék; szúrkálták és kezeit kiterjesztették Jézus emlékére». S midőn a bírák azt kérdezték tőle, hogyan érti a Jézus emlékét, azt felelte: «Meg akarták Jézust, a keresztények istenét gyalázni s a keresztrefeszítés emlékét minden évben így szokták megülni».

Izrael atyja, Sámuel, kinek házában a gyilkosság történt, kezdetben mindent tagadott, végre azonban ő is vallott, s e kérdésre, hogyan jutottak a zsidók arra a gondolatra, hogy keresztényt megöljenek, kijelentette, hogy ez a szokás már régóta dívik, de nem tudja, mióta. Réges-régen, úgy véli, még mielőtt a keresztény vallás hatalomhoz jutott, a zsidó tudósok Babilóniában vagy a szomszédos országokban tanácskoztak s arra a megállapodásra jutottak, hogy a megölt keresztény gyermek vére hasznos a zsidók lelki üdvösségére. De hogy e vér használjon, a gyermeket úgy kell megölni, amint Jézust kivégezték (t.i. kifeszített karokkal), kit a keresztények istenként imádnak. A gyermek hétévesnél ne legyen idősebb. Leány nem alkalmas arra, hacsak nem szűz. Illőbb azonban, hogy fiú legyen, mert a megfeszített Jézust akarják ezáltal megvetni és kigúnyolni, aki nem volt nő, hanem férfi. Ezekről azonban nincsen szó az európai zsidók vallási irataiban, hanem a tengeren túl lakó zsidókéban. (Ez célzás a Babiloniában befejezett Talmudnak az európai államokban történt keresztény megcenzúrázására, valamint a zsidók által is óvatosságból történt többrendbeli kihagyásokra, melyeket azonban a hagyomány máig fönntartott, sőt külön könyvecskékben összegyűjtve újból kiadták.)

Kérdeztetvén, mi célra használják a zsidók a keresztény vért, ezeket mondta: A húsvéti kenyérhez használják a következő módon. A zsidó húsvét előtti napon, midőn a kovásztalan kenyérhez való tésztát dagasztják, a családfő a birtokában levő keresztény vérből belevegyít a dagasztás alatt lévő tésztába többet vagy kevesebbet, aszerint, hogy mennyivel rendelkezik. Elég azonban, ha csak egy lencsenagyságút is tesz bele. Ezt megteheti a dagasztó szemeláttára, ha az illető megbízható, ellenben pedig titokban teszi.

Midőn azt kérdezték tőle, kik végezték házában a múlt évben a dagasztást, Sámuel azt felelte: «Cselédeim s mindegy, férfiak-e azok vagy nők. A múlt évben nem bíztam cselédeimben, azért titkon vegyítettem a vért a tészta közé. Ez évben azonban Bonaventura szakács szemeláttára tettem azt».

A húsvéti vacsorára vonatkozólag a többiek között ezeket monda: Az ünnep előestéjén a családapa vacsora előtt az asztalnál a főhelyet elfoglalván, elővesz egy borral telt serleget, abba keresztény vért vegyít s a serleget maga elé helyezi. A család minden tagja előtt áll egy-egy borral telt pohár. Az asztal közepén egy tálban három kovásztalan kenyér van, melyet keresztény vérrel sütöttek. Ebbe a tálba tesznek valamit azon ételekből, amit azon este el akarnak fogyasztani. A családfő belemártja ujját a borosserlegbe és meghinti vele az asztalon levő ételeket e szavak kíséretében: «Vér, békák, szúnyogok, legyek, dögvész, kelések, jégeső, sáska, sötétség, elsőszülöttek halála», vagyis elmondja ama tíz csapást, melyeket Isten az egyiptomiakra küldött, mikor a fáraó nem akarta elbocsátani a zsidókat Egyiptomból. Átkot mondva keresztényekre, hozzáteszi ama szavakhoz: «Kérjük Istent, hogy mind e csapásokat küldje azokra, kik a zsidó vallásnak ellenségei!». Ezután kezébe veszi a családfő a kovásztalan kenyeret, széttördeli s mindegyiknek ad belőle. Most kiissza a serleg borát, ugyanezt teszik utána a többiek is, mire elköltik a vacsorát. Másnap este megismétlik e szertartásokat.

Midőn azt kérdezték Sámueltől, vajon egy meghatározott napon kell-e a keresztény gyermeket megölni s vérét venni, azt válaszolta, hogy az bármikor megölhető, de a vér jobb s az áldozat Isten előtt kedvesebb, ha a húsvéthoz legközelebb eső napokban történik. Ezt ő nem írásokban olvasta, hanem Spring Dávid nevű mesterétől tanulta, aki Bambergben és Nürnbergben tanított, de nem tudja, vajon él-e még.

Arra a kérdésre, hogy miért szaggatták le a húst csípővasakkal a gyermek orcájáról és combjáról és miért szurkálták tűkkel, Sámuel megvallotta, hogy ez a keresztények félrevezetésére történt, nehogy, mint máskor, a zsidókra gyanakodjanak, ha megtalálják a holttestet. Tűkkel azért szúrták, hogy ezzel kigúnyolják azt, kit a keresztények Isten fiának neveznek. S midőn a bírák újból kérdezték, miért nem használtak inkább kést, Sámuel azt felelte: Azért nem használtak kést, nehogy a keresztények, ha a holttestet esetleg megtalálják, megint oly könnyen a zsidókat gyanúsítsák, mint két évvel előbb is, amikor egy Eisenbusch nevű fiú eltűnt s holtteste megtaláltatván, a püspök figyelmeztette a hatóságot, nézzék meg jól, nincsenek-e vágási sebek a gyermek testén, mert ezt a zsidók szokták tenni, hogy vért vegyenek belőle. Ezért nem akarlak a zsidók kést használni, hanem inkább csípővasat.

A bírák azon kérdésére, vajon ő és családja evett-e annak a gyermeknek véréből, kit nagycsütörtökön megöltek, Sámuel azt felelte, hogy igenis azon estén vacsora előtt tett poharába ama vérből s aztán bort töltvén raja, megáldotta az asztalt olyan módon, amint már előadta. Hasonlóképpen cselekedett a következő estén. Kovásztalan kenyeret nem készítettek sem az említett csütörtökön, sem a következő napon. Hogy más zsidók használtak-e a gyermek véréből, nem tudja.

Elmondotta még ezeket is: «Miután Angelo öt-hat évvel előbb Trientben letelepedett, ezzel évenként, közben pedig Tóbiással is értekezett a módról, hogyan szerezhetnének keresztény gyermeket, hogy vérét vegyék; de a legújabb időig (t. i. Simon megöletéséig) nem jutottak keresztény gyermekhez. A zsidók, különösen a tanultak, azt mondják, hogy a keresztény gyermek vére nagyon előmozdítja a lélek üdvösségét. S ha hozzáférhetnek, minden módon meg kell azt szerezni; ha azonban nem jutnak hozzá, béketűréssel vannak. Körülbelül négy esztendeje, hogy Trientben pénzen annyi vért vett, amennyi belefér olyan üvegampolnába, milyenben szemvizet szoktak tartani. Ezen ampolna egy ujjnyi hosszú volt. A vért négy aranyon vette bizonyos Ursus (Beer) nevű házalótól; hogy  ez hová való, nem tudja; csak annyit mondhat, hogy Szászországot emlegette. Ezen házalónak volt hitelesítő levele, mely bizonyította, hogy Ursus megbízható ember s amit árul, nem hamis portéka.

Ursus hitelesítő levelében többi között zsidó nyelven ez volt olvasható: «Tudva legyen mindenki előtt, hogy amit Ursus magával hord, nem hamisított». Aláírva pedig így volt a hitelesítő levél: «Hól Mózes Szászországból, a zsidók főmestere». E vér, melyet Ursus árult, edényben volt; fából volt-e vagy fémből, arra nem emlékezik; de azt tudja, hogy belül cinkkel volt bevonva. A vér poralakban volt, még pedig azért, hogy gyanút ne keltsen, mert ha keresztények kérdőre vonták e vérkereskedőket, azt mondták, vörös téglaport árulnak. Annyi vér volt az edényben, amennyi egy üveg (amphiola vel mossa) negyedrészét töltené meg. Nyílása fehér viasszal volt elzárva ezen fölirattal : «Mózes, a zsidók főmestere». E viaszra Sámuel zsidó betűkkel hozzáírta : «Trienti Sámuel», jelezni akarva, hogy ő is bizonyítja, hogy az edényben keresztény gyermek vére van.

Utolsó vallatásakor Sámuel még a következőket mondotta : «Hogy a keresztény vér üdvös legyen a zsidókra nézve, szükséges, hogy a gyermek kínok közt haljon meg, különben nem használ a vér. Igaz, hogy leginkább a családfők teszik a vért a borba, melyet húsvét estéjén isznak; de Istennek inkább tetszik, ha a család minden tagja iszik belőle, azért kívánta ő is, hogy családjában mindenki igyék a vérrel vegyített borból.

Angelo (Engel), aki részt vett ugyan a gyermek megszerzéséről folytatott tanácskozásban, de a gyilkosságnál nem volt jelen, a bírák azon kérdésére, miért sebzik meg a gyermeket «in virga», azt felelte, hogy ez a körülmetéltetést jelzi. Azaz, valamint ezen aktusnál a zsidó gyermek fájdalmat szenved, úgy kell a keresztény gyermekkel is ugyanazon testrészen fájdalmat okozni. S midőn azt keretezték, miért sebzik egész testén, azt mondotta, hogy az egész testen tett szurkálások azt jelentik, hogy az egyiptomi nép egész testében veretett meg, amiért a keresztény gyermeket is egész testében kell megsebezni.

Kérdeztetvén, mit csinálnak a zsidók a keresztény vérrel, válaszolta, hogy e vért porrá szárítják s ezt a port gondosan megtartják. Mikor gyermekeiket körülmetélik, annak praeputiumára keresztény vért tesznek.

S midőn a bírák tudni akarták, hogyan szerezte ő a keresztény vért, melyet fiai praeputiumára tett, ezt válaszolta: «Erre nem volt gondom, mert József mester, aki Rivában lakik és fiaimat körülmetélte, mindig rendelkezik ilyen vérrel, melyet a körülmetélésnél alkalmaz… Ha azonban keresztény vér nincsen, akkor örmény lapdacsokat és sárkányvért (de bolo armeno et de sanguine draconis) használnak a körülmetéléshez… Négy évvel előbb, négy líráért babszemnyi keresztény vért vett bizonyos Izsáktól, kinek családi nevét nem tudja. Izsák azt mondta, hogy Alsónémetországból, a kölni egyházmegye Naus nevű helyiségéből való s hogy van nála eladó vér, melyet por alakjában vörös kendőben tartott. Azt hiszi, hogy Izsák Trientből Velencének vette útját.

Tóbiás, az orvos (sebész), ki a keresztények között sokszor megfordult, a többek között elmondván a keresztény vér használatának rítusát, azon részletnél, hogy a család minden tagja a vérrel vegyített borból iszik, megvallja, hogy vacsora után a családfő zsidó nyelven e szavakat mondja: «Így vesszenek el a gójok!» (a nemzsidók). Elmondja továbbá, hogy négy-öt évvel előbb Sámuel tanácsára, egy rajnai forintért egy dió nagyságának megfelelő keresztény vért vett egy Ábrahám nevű idegen zsidótól. Kételkedvén, keresztény vér-e, megmutatta Sámuelnek, aki azt megtekintvén, kijelentette, hogy az valóban keresztény gyermektől való vér.

Midőn fölszólították Tóbiást, mondja meg, hogy a múltban hol és hogyan öltek meg keresztény gyermekeket vérvétel végett, ezt válaszolta: «Hat vagy hét évvel azelőtt, mikor a császár Velencében volt, ő maga is Velencében időzött. A zsidók maguk közt beszélték, hogy Kandia szigetéről egy hatalmas zsidó kereskedő van most Velencében, aki cukron kívül nagymennyiségű keresztény vért is árul. Azt is hallotta, hogy bizonyos Forles József, aki a császár kíséretéhez csatlakozva jött Velencébe, veti vért attól a kereskedőtől. A többi zsidók is vettek, ő maga azonban nem vett. Akkor igen sok zsidó volt Velencében, akik a császár kísérete után mentek oda, hogy vám nélkül szerezzenek árukat, melyeket aztán a császár szekereire csempészve tovább szállítottak, azt mondván, hogy azok a császár tulajdonát képezik.

A zsidó rítusokban teljesen otthonos öreg Mózes egyebeken kívül szintén beismervén a keresztény vér használatát, azt mondotta, hogy aki egyáltalán nem tud keresztény vért szerezni, az ki van mentve, de annál nagyobb dicséretet érdemel az, aki minél több keresztény vért használ.

A bíráknak azon megjegyzésére, hogy hiszen Krisztus előtt nem volt még keresztény vér, Mózes azt válaszolta, hogy akkor a családfők Mózes törvénye szerint bárányvérrel hintették meg ajtaikat. Most azonban a keresztény vér helyettesíti amazt. Ő is kijelenti, hogy a vér hét éven aluli fiú testéből veendő s hogy eközben a fiút kínozni kell, mert Jézus is férfi volt s mert ő is fájdalom és gyalázat közt halt meg a kereszten.

Midőn azt kérdezték az öreg Mózestől, hol vannak mindezek megírva is ki rendelte ezt, Sámuellel megegyezőleg azt felelte, hogy erről a zsidóknak nincsen írásuk, de tanítják a tudósok és a törvényben jártasok s e tanítást a szóbeli hagyomány állandóan fönntartotta.

Arra a kérdésre, vajon mindnyájan jelen lehetnek-e a keresztény gyermek kínzatásánál és vére vételénél, Mózes így felelt: A tudós zsidók tanácsa szerint nők és tizenhárom éven aluliak ne legyenek jelen, ne is tudjanak róla, mert a nők és a nagyon fiatalok nem tudnak titkot tartani.

Kérdeztetvén, mit tett a múltban, hogy keresztény vérhez jusson, azt válaszolta: «Tíz év óta nincs arra gondja, hogy szerezzen; mert annyi idő óta lakik Sámuelnél, tehát őmaga már nem családfő. Csak a családfőknek kötelességük keresztény vért tartani. Az utolsó tizenhat év előtt harminc éven át Speyerben lakott; ott egy elszászi Rotpoch Izsák nevű zsidótól vett keresztény vért. Midőn negyven évvel azelőtt Spitzbergben lakott, az ottani zsidóktól szerzett keresztény vért. Ötven évvel előbb Mainzban lakván, a vért Sweschin nevű kölni zsidótól szerezte. Ezen vérből mindannyiszor ő maga is evett, családjának is adott belőle. Mindama zsidók hitelesítő levelekkel bírtak, melyben az elüljárók bizonyították, hogy az illetők megbízható emberek és hogy valódi keresztény vért árulnak.

Vallottak még Mohar (Mayr) és mások is, de olyanokat, amiket már az előzők is mondottak.

A férfiak vallomásait, megerősítették a zsidó nők is, sőt ezek sok más gyermekgyilkosságot is bevallottak, miket a zsidók korábbi években elkövettek.

Nyomtatható változat