Egy asszonynak, aki személyesen ismerte, a név – Adolf Hitler – mosolyt csal az arcára, nem pedig borzongást.

Ő Rosa Mitterer, aki az 1930-as években szobalányként dolgozott a Führernél a bajorországi hegyi menedékében. Rosa 91 éves, és mostanáig hallgatásba burkolta tapasztalatait. Úgy döntött, nem hallgat tovább, miután ráébredt, Ő az utolsó élő ember azok közül, akik a Führert szolgálták azokban az években, mielőtt kirobbant a II. Világháború. Véleménye ellenmond a hollywoodi propagandának korábbi főnökéről: "Elbűvölő ember volt - egy nagyszerű főnök -, valaki, aki mindig kedves volt hozzám. Mindenki mondhat, amit csak akar, de ő egy jó ember volt."

Rosa emlékei a zsarnok udvarában eltöltött évekről lebilincselő olvasmányt adnak. Vezető nemzetiszocialistákat látott jönni-menni. Rosa 15 évesen állt Hitler szolgálatába, amikor még Rosa Krautenbachernek hívták. Anni, Rosa nővére 1920 óta dolgozott szakácsként Hitler berchtesgadeni menedékében.

"Anni azt mondta, hogy Hitlernek szüksége van egy szobalányra, és én pont megfelelek. Tisztán emlékszem az első napra, amikor beszéltem vele a konyhában. Azt mondtam, én vagyok Anni húga, ez mosolyt csalt az arcára, mert Anni volt a kedvence. Én csak úgy ismertem Hitlert, mint egy kedves embert, aki mindig jó volt hozzám.

Az előző házvezetőnője Geli Raubal volt, azt pletykálták, szerelmi kapcsolata volt vele. 1931 szeptemberében lőtte le magát, és nekem azt mondták, mikor hozzá mentem dolgozni, hogy annak a napnak az évfordulóján nem lehetett megközelíteni. A nővéremmel egy szobát osztottunk meg pontosan Hitleré fölött. Hallhattuk sírni."

Hosszú ideig Rosa és Anna voltak az egyetlen szolgálók a lakásban, amit Berghofnak hívtak. Visszaemlékezve a főnöke első kérésére, Rosa azt mondta, hogy néhány porcelán csészét szárított, amikor Hitler lejött a lépcsőn:

"Helló – mondta gyengéden – bocsáss meg, hogy zavarlak, de készítenél nekem egy kis kávét és hoznál egy kevés mézeskalácsot a dolgozószobámba?" Ilyen közelségbe kerülni Hitlerhez, azt az érzést keltette benne, hogy mindjárt elájul, de hamarosan hozzászokott a berghofi élethez.

"Minden reggel 6-kor keltem és egy piros-zöld dirndlit (bajor női népviselet – a ford.) vettem fel egy fehér köténnyel. Az első feladatom a kutyák etetése volt – Hitlernek 3 németjuhásza volt akkoriban: Wolf, Muck és Blondi. Abban az időben Hitler a dolgozószobájában aludt.

Nagyon szerényen volt bebútorozva: volt benne egy vaságy, egy asztal, egy ruhásszekrény, két szék és egy cipősszekrény. Az ágy mellett az anyjáról készült kép lógott. Nem kellett a náci párt tagjának lennem vagy ilyesmi. Egy kis idő után pihentem egy kicsit. Kétségtelenül Hitler utasítása volt, hogy engem és Annit minden vasárnap elvigyenek a templomba, mert ő úgy vélte, ez jó lesz nekünk."

"Egy másik alkalommal lejött a konyhába, meglátott engem és azt mondta: Áh, látom a mi legkisebbikünk gömbölyödött egy kicsit."

Feladatai részét képezte a százával a házhoz érkező rajongói levelek és ajándékok el-rendezése. "Voltak ott szivarok, lekvárok, virágok, képek. Hitler utasítása szerint a legtöbbet szétosztottuk a közeli szegényebb parasztcsaládoknak." - emlékezett Rosa. Szolgálatának ideje alatt, lehetősége volt rá, hogy közvetlen közelről láthassa a nőt, akit Hitler egész uralma alatt titokban tartott emberei előtt - Eva Braunt. "Közelről nem is volt olyan csinos", emlékezett Rosa. "Himmler is mindig ott volt, soványabb volt, mint amilyennek képeken látszott, és Göbbels is. És Bormann, őt egyáltalán nem szerettem. Egy mocskos disznó volt".

1943 végére a ház aknamezőkkel és SS ellenőrzőpontokkal lett körbevéve. "Inkább rabnak éreztem magam, mint alkalmazottnak"- mondta Rosa.

1935-ben szerelembe esett egy helyi üzletemberrel, Josef Amorts-szal, és beadta a lemondását. Azt mondták neki, hogy azonnal elmehet. "Még egyszer találkoztam Hitlerrel 1936. december 10-én, amikor Anni összeházasodott Herbert Doehringgel, Berghof igazgatójával. Eljött az esküvőre és nagyon kedves volt hozzám, azt mondta, hiányzom neki."

Rosa 1939-ben házasodott meg és 3 lánya született. Később újraházasodott. Most dédnagymamaként Münchenben él. A háború után sokszor szembesítették gyűlöletpropagandával arról az emberről, akinek oly szívesen dolgozott. És különösen a 70-es évektől egyre jobban a holokausztpropagandával. "Hogy ilyen rettenetes dolgokat rendelt el, én nem tudom elhinni" - mondta. "Még most is szívesebben emlékszem vissza személyiségének elbűvölő oldalára."