Mikor lesz téma az IMF függetlensége a funkcióidegen hatalmi és gazdasági érdekektől? 
- Vagy nem ez okozza a sok problémát? 
Fáy Árpád levele 

Nagy hatalom nincs a hátam mögött, hogy már csak azért is elgondolkodjanak rajta az érintettek, amit itt felvetek. 
De legalább magunknak a nívósabb eszmecsere érdekében végig kellene gondolni: az IMF függetlensége nem legalább olyan nagy érték mint az MNB függetlensége? 
Ha az is nagy érték, akkor annak elemzésére adottak a mechanizmusok, a kialakult folyamatok, vagy az legalább akkora talány, mint a magyar útkeresés? 
Van-e kapcsolat az IMF függetlenségének problémája és az MNB függetlenségének ügye között? 

A nemzeti bank függetlensége nagy érték - ez biztos. De mi is veszélyezteti az MNB függetlenségét? Az MNB funkcióazonos működéséhez szükséges szakmai függetlenségét honnan fenyegetik veszélyek, esetleg milyen kátyúkba keveredett idáig is már, amiből ki kellene lépnie? Bizonyos pénzügyi mutatók nem találhatók az MNB honlapján. Ez is függetlenségi kérdés? 

Kitől-mitől kell függetlennek lennie az MNB-nek? 
Az MNB nemzetközi pénzrendszer intézményi hálózatával van körül véve. 
Olyan ez, mint az elektromos hálózat külföldi kapcsolat rendszere? Ha mindenki 50 Hz-en adja-veszi a villanyáramot, akkor mi ne akarjunk 70 Hz-en áramot vásárolni vagy eladni, hanem legfeljebb ha átalakítottuk 50 Hz-re, mint amikor a vasúti kocsik tengelyét cserélik az ukrán határon? 

Mitől kell függetlennek lennie az MNB-nek? 
Az emberi társadalmakban ősidőktől kérdés, hogy kinek mitől kell függetlennek lennie. 
Európában a pápaság és császárság egymáshoz való viszonya kemény katonai küzdelem is volt. 
A méterrendszer elfogadása már kevesebb vérrel ment végbe, de a méterrendszer ma független kormányoktól, nem választási győzelem függvénye. 

A devizahitelek ügye felveti, hogy annak analógiájára jogos lehet-e az aggodalom az IMF és társai "függetlensége" minden olyan hatalmi törekvéstől, amely funkcióidegen a pénzrendszer mint elszámoló eszközrendszer nemzetközi intézményétől? Az IMF nem lehetne még sikeresebb, ha nagyobb lenne a függetlensége a szakmai kérdésektől idegen igényektől? Már csak a funkcionális megfelelés érdekében is. Tehát elvileg az lenne a jó, ha fel lehetne vetni, vizsgálni, elemezni lehetne funkcióazonosságát, azaz függetlenségét olyan erőktől, amelyeknek a nyílt színen semmi közük az IMF-hez. 

Persze ehhez a kormánynak a devizahitelek ügyét is át kellene tudni látnia. Egyelőre azonban hatalmi praktikákban gondolkodik, hogy ilyen-olyan sakkhúzásokkal késleltesse a végeredményt a a jelen játékszabályok között, ahol megkérdezhetik, hogy milyen a függetlensége az MNB-nek, de nem kérdezhető meg az IMF függetlensége a funkció idegen hatalmi és gazdasági érdekektől. Nyersebben: már csak a szakmai funkció azonosság tisztázása érdekében, minden kalóz-igénytől függetlennek tudja tartani magát az IMF? 

Akkor lesz jobb a helyzet, ha a kormány meg fogja kérdezni hasonló ügyekben az ország véleményét, például konferenciát szervez a könyvelők és könyvvizsgálók kamarájának, kikéri az adótanácsadók és mindenekelőtt a helyi pénzrendszerek országos kamarájának a véleményét, továbbá a kamatfelügyelet és a hitelfelügyelet kutató intézetétől kér tanulmányt, találkozik a pénzügyletek alkotmányossága és arányos ellentételezése országgyűlési bizottság vagy felsőházi állandó szekció tanácsával, kérdéseit megküldi ideje korán az innovációs parkok, házak, klubok országos szövetségének, a pénzügyjogászok társaságának és a pénzügyi művelet tanszékek országos tanácsának, valamint kikéri az egyházak a pénz mint a kereszténység önszervezésének szervezési eszköze állandó ökumenikus konferenciának a véleményét, de mindenekelőtt a pénzkibocsátás alanyi jogát védelmező három ombudsman jelentését tanulmányozza, különös tekintettel a az alanyi pénzkibocsátási jog (tehát a személyes önszervezési rendszer keretében az induló, egzisztenciát alapozó hitelfelvételi jog, valamint a személyes és csoportos gazdasági kapacitás kifejtéséhez való pénzügyi jogosultság) nemzetközi környezetének összefüggéseire stb-stb. Gondolom a nemzeti konzultációnak ez volt az egyik fő fejezete, immár kétszer is, csak én valahogy nem figyeltem fel rá a sajtóban. Hol olvashatok róla (a konkurens szemkilövetéses tanulmányain túl?)? 

Meztelen a király, akarom mondani olyanok vagyunk, mint aki légzőpalack nélkül megy a világ legmagasabb hegyére, vagy csak a Duna vagy a Balaton mélyére. Banknak az üvegablakot nézzük és nem tudjuk, hogy az miért fontos, de másoknak is fontos, akkor biztosan nekünk is fontos alapon nem értünk hozzá. Nem szánjuk rá az elegendő energiát sem a megtanulására sem a kitapasztalására, karban tartására, hogy a fejlesztésről ne is beszéljünk. Szalmából épült repülőgép modellekben fontoskodunk a földön, hogy kinek milyen a pilóta sapkája, és fizetünk a nemzetközi papír-repülésügyi hatóságoknak mint a katonatiszt (az óvodában a katonát játszó kispajtás). 

Aki ebből a félmodern skanzenből nem szökött meg idejekorán, az majd viseli a terheket. amit a nemzetközi papírrepülő igazgatóság kivet ránk, szalmarepülős ősemberekre. Akiknek politikai vezetői 20 év alatt nem voltak figyelemmel arra, hogy ki az alkotmányosság alanya, hogy mi a különbség a jogi és a természetes személy között. Hát most majd eligazít minket a papírrepülős lady. Nem baj, hogy a gazdasági életre alkalmatlan az ő receptjük, de a bolondok házában azt is számon lehet kérni. 

Úgy teszek, mint a bohóc. Pedig komolyan képzelem, hogy ha megkérdeznénk az IMF-et, és elgondolkodnának a válaszon (akár IMF tárgyalástól "függetlenül" is), akkor nem a szülinapi tortákat kellene habzsolni, hanem gyorsan magunkhoz térni. Feltenni a kérdést, hogy miben és kitől kell függetlennek lennie az MNB-nek "funkcióazonos" működése érdekében, és azt jobban teljesíteni saját elhatározásunkból, mint az úgymond nemzetközi elvárás. Attól még lehet, hogy nem csitulnak el a zavaros kis hullámok, de legalább tudnánk, mit kell tegyünk a magunk portája küszöbe táján. 

*** www.nemzetihirhalo.hu *************
Tanmese: Magyarország és az IMF 
2012. január 9. hétfő komlomedia 

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Magyarország. Ez a Magyarország beteg. Nem kicsit, nagyon. A kórházi ágya le van foglalva, jelen állás szerint örök időkre. Tanácstalanul tekint körbe-körbe és várja a segítséget, azonban - mivel még eszméleténél, sőt tudatánál van - nem tud dönteni, hogy mit is tegyen. 

Egyáltalán mit keres itt? Gondolkodni kell, emlékezni! Az elmúlt évszázadok alatt számtalan betegség támadta meg, soha be nem hegedő sebeket szerzett. De a kórház? Mikor került ide? Csak emlékfoszlányai vannak, még évtizedekkel ezelőttről. Éppen dolgozgatott, amikor ráköszönt valaki, hogy hogyan érzi magát. Igen, erre emlékszik. Mondta, hogy rossz a közérzete, egy kicsit ez is fáj, egy kicsit az is, de úgy alapjában véve jól van. Az idegen azt mondta, hogy sápadtnak látszik. Vitaminhiány lenne, vagy valami lappangó betegség? Olyan szépen beszélt, olyan kedvesen, megértően. 
Azt mondta, hogy van egy nagyon jó módszer, amitől boldog lesz és kiegyensúlyozott. Alig kerül valamibe és különben is az egészség mindennél fontosabb. 

Emlékei szerint gyorsan belement. Nem kellett mást tennie, csak befizetni a kisebb összeget és elmenni a kórházba. Igen, most már jól emlékszik, hogy mikor lépett be. A legfelső emeleten kapott helyet, gyönyörű, egyszemélyes kórteremben. Tisztaságtól sugárzott a hely és a betűző napfénytől szinte elvakult. 
Azt mondták, hogy nincs nagy baj, mindössze immunerősítőre szorul. Akkor aztán olyan lesz, mint új korában, madarat lehet majd fogatni vele. 

Az első igazi orvos, akivel találkozott egy infúziót hozott. A kitűzőjén három betű szerepelt. Nem emlékszik rá, de "I" betű biztosan volt benne. Nagyon szívélyesen bánt vele. Elmondta, hogy az infúzió minden olyan hasznos összetevőt tartalmaz, amely az egészséghez szükséges. Fájt a szúrás, de utána jóleső érzés öntötte el. Eufóriát érzett, feldobódott, úgy érezte, hogy az egész világot a hátára tudná venni. 
Azt mondták neki, hogy pihenjen néhány napot, hogy hasson az oldat. Emlékezett, hogy annak idején sok pénze volt, így nem is gondolt rá, hogy hazamenjen, hiszen ráfér egy kis pihenés. 

Napok múltán apró pattanásokat vett észre magán. Nem nagyokat, alig látszottak. Nem is törődött velük, hiszen a hangulata kitűnő volt, élvezte a kényelmet. Egyébként is az mondták az orvosok, hogy ez egy lényegtelen mellékhatás. 
Hazament. Fájó szívvel lépett ki a kórházból, hisz olyan csodálatos volt itt minden és az infúzió hatása, minden korábbi érzésével összehasonlíthatatlan. 
Dolgozott ismét. Többet, mint addig, aktívabban, mint addig, de kedvetlen maradt. Évtizeddel később, már igazán nagyon fáradtnak érezte magát. Hiába dolgozott, nem lelte örömét benne és egyre inkább elhatalmasodott rajta az érzés, hogy beteg lesz. Sőt, már beteg is! Még rosszabb közérzet, még intenzívebb fájás, gyengeség. Igen, ez már betegség! Lépni kell! 

Videó: Magyarország jövője - Az IMF hitel átka 

Elment a kórházba. Önként. Akarta, kívánta, hogy jobban legyen. Úgy, mint régen. Vitt magával pénzt, sok pénzt. Volt miből, hiszen rengeteget dolgozott. 
Úgy fogadták, mint régen, de egy szinttel lejjebb kapott csak ágyat. Azt mondták, hogy kicsit nagyobb a baj. Nem nagy, de nagyobb. Kevés lesz egy infúzió, itt már terápia szükséges. Boldog volt, épp ezt akarta hallani. Egy infúzió jó volt, de ha többet kap, még jobb lesz. Nyugodtan feküdt be az ágyba és várta az orvost. Ugyanaz jött, mint régen. Látszott rajta az idő múlása, talán morcosabb is lett, de a szívélyessége változatlan maradt. 

Az infúzió is másabb volt. Fehéres színű. Mondták, hogy ez egy kicsivel erősebb anyag. A tűszúrás most is fájt, de a várható hatás feledtette az érzést. A mellékhatások gyorsan jelentkeztek. Nem apró pattanások, hanem csúnya kelések alakultak ki a testén. Ez volt a kisebb gond. Elgyengültek a végtagjai, érezte, hogy nem nagyon tudna felállni az ágyból. Később elájult. 

Csak napokkal később ébredt fel. Nyoma sem volt a régi érzésnek, nem volt feldobódottság és boldogságérzet. Lehangoltság volt és szomorúság. Nem értette, miért van ez. Az orvosok elmondták, hogy új betegségeket diagnosztizáltak, ezért a kezelés valószínűleg el fog húzódni. Érezte, hogy jó kezekben van és megnyugodott, hogy időben érkezett a kórházba. Büszke volt magára, hogy önként jött. Még jó, hogy nem várt tovább, mielőtt nagyobb baja lett volna. Megkönnyebbült. 

Hetek, hónapok, évek teltek el. Mindig gyengült és gyengült. A kórházba egyre többen kerültek be. Szomszédaival és ismerőseivel is találkozott. Mindig jöttek újak és újak és csodálkozva állapította meg, hogy minél egészségesebbek, annál magasabb szintre kerülnek a kórházban. Emlékezett, hogy ő is a legfelsőn kezdte. Ám évről-évre lejjebb került, ma már a dohos pincében kapott helyet. 
Sok időbe telt, míg megtudta, hogy miért van ez. Minél kevesebb pénze maradt, annál lejjebb költöztették, hasonlóan néhány szobatársához. Egy koszos földszinti kórteremben is már csak úgy maradhatott, hogy a házát ráírta a kórház nevére. Ez már a múlté. Amióta nincs pénze, azóta a pincében van. 

Akkor esett kétségbe igazán, amikor megtudta, hogy az infúzióban nem gyógyító oldat van, hanem lassan ölő arzén. Ezt senki nem mondta el neki, magától jött rá az évtizedek alatt. 
A legfontosabb kérdések ekkor fogalmazódtak meg benne. Miért kap ő arzént? Ha valaki beteg lesz, akkor miért kerül mindig rosszabb-rosszabb, és főleg egészségtelenebb kórterembe? De a legfontosabb mégis az, hogy ha már nincs pénze, akkor miért van még mindig a kórházban. 

Sokkolták a válaszok. Rájött, hogy szándékosan tartják itt a betegeket, mindaddig amíg tudnak fizetni. Ezért a gyengítő infúziók és ezért a rosszabb körülmények. Hogy nehogy gyógyulni tudjon, sőt aki nagyon beteg az már a napfényt se láthassa a pincéből. 
Mára megértette, hogy az egyetlen megoldás az lenne, ha megrázná magát, valóban tudatra ébredne és észrevenné, hogy még megmenekülhet. Megfigyelte, hogy a szervei valójában jól működnek. Vannak sebek, csúnya kelések, kóros soványság, de a szív dobog, az agy működik és hiába penészes, dohos a kórház pincéje, a levegővétel is megy, attól függetlenül, hogy az orvosok nem ezt mondják. Tehát fel kell állni az ágyból és kimenni a szabad levegőre. 

Elege van, ki kell innen menni! Elmondta ezt a kezelőorvosnak. Az nem szólt semmit, viszont beküldött egy ápolót, aki bőrszíjakkal lekötözte az ágyhoz. De miért? Hiszen már nincsen pénze. Rosszul gondolta volna? Lehet, hogy nem is a pénze miatt tartják itt? 
Ismét gondolkodott. Ekkor rájött, hogy valóban nem az ő pénze miatt kötözték le, hanem a kórházban lévő betegtársai pénze miatt. Akiknek még van. Ha ő feláll és bebizonyítja, hogy valójában nem beteg, akkor a többiek is megtehetnék ezt. Rájönnének arra, amire ő az évtizedek során rájött. Ezt nem engedheti meg a kórház. 

Szólt a kezelőorvosnak, hogy a vezetővel szeretne beszélni. Csak sok idő múltán, de megérkezett a professzor. Mindent elmondott neki. Kérte tőle, hogy hadd menjen haza. Megígéri, hogy nem mond senkinek semmit, csak hazamegy és dolgozik csendben tovább. 
Ám hiába néz kérlelően a fekete ruhás professzorra, az csak csóválja a fejét és azt mondja, hogy ez olyan súlyos betegség, amivel nem lehet játszani. Lám már a tudat is összezavarodott, hiszen ilyen butaságokat hogyan lehetne másképp kitalálni. Amikor összevont szemöldökkel, de cinikus mosollyal az arcán kilép a kórteremből, akkor látszik, hogy a fekete köpenye hátulján ott virít a kórház neve. Valahol talán már hallotta ezt a szót. Úgy hangzik, hogy Globalizmus. 

Itt a vége, fuss el véle... 

Forrás: Lokális túlélés 

Videó: Andrew Gavin Marshall on IMF - Az IMF igazi szerepe 

Kapcsolódók: 
2012.01.06. A pénz természete: ezért nő a szegénység 
2012.01.03. Miért kellünk az EU-nak? 
2011.12.20. A sokkoló igazság a folyamatban lévő EU összeomlásról 
2011.12.19. Káoszból rend: az IMF globális mentőakciója 
2011.12.10. Itt az idő feladni a szuverenitást 
2011.10.25. A Vatikán egy globális pénzügyi hatóság felállításáért 
2011.09.19. Az európai adósságválság célja a politikai hatalom konszolidációja 
2011.09.09. Az EKB elnöke is globális kormányzást akar Európában 
2011.09.05. A tiltott kérdés - Törlesszük-e az államadósságot? 
2011.09.02. A globalizáció és a nem kívánt következmények törvénye 

*** www.nemzetihirhalo.hu *************
Gazdasági diagnózis 

Ahogy egyre több gazdasági elemzést tanulmányozok a felhozatalból, egyre jobban látszik, hogy még az értékkel bíró elemzések is a pillanatnyi helyzetből indulnak ki, figyelmen kívül hagyva az okokat, és a magyar "válságot" elindító eseményeket. A "válság generálói" megtervezték az európai államok kifosztását. Magyarországon hat csoportból tevődik ösze, (a "kiindulásként szolgáló" 22,6 milliárd dolláros, 1990-es állapot) gazdasági mutatók alakulásai: a hitelfelvételekből, a privatizációkból, a bankkonszolidációkból, a módszeres gazdaságrombolásból, a csak a gazdaság megsegítésére fordítható IMF -és Világbanki hitelekkel való kirablásból, és utoljára hagyva az egyetlen bevételi forrást, a GDP, vagyis az alap üzemeltetési költségek levonása után fennmaradó felhasználható költségvetési bevételi alapból. 

Kezdjük talán a hitelekkel: A hitelekért kamatot kell fizetni, nagyjából 3-5 százalékot, és a tartozását csak akkor küzdhetnénk le, ha a magyarországi vállalatok reálnövekedése (amit a statisztikák Gross National Income címen mérnek) ezt meghaladná. A fölvett hitelek fölhasználását mindig az adott bank szakemberei ellenőrzik. Megfelelő támogatást kapnak a könyvvizsgáló cégek, természetesen ezt pénzért, 10-15 százalékért évente. Szinte fölfoghatatlan, de igaz, hogy a hitelből mi még kifizetjük a szakértőnek álcázott hitelezőket is, pedig a kelet-európai gyakorlatot jól ismerik a hitelezők. Tudják, hogy a hitelek jelentős része magánzsebekbe vándorol. 

Az Antall-kormány privatizáció indítására, mi idősebbek emlékezhetünk. Sosem fogom elfelejteni a Parlamentben ordítva hadonászó "képviselőt", aki azt üvöltözte, hogy "akár egy forintért is el kell adni a veszteséget termelő vállalatokat, cégeket"! Az ilyen "egyforintos" privatizációkból gazdagodtak meg a mai "elit" tagjai, mert azt elfelejtették megemlíteni, hogy a mélyen ár alatt eladott cégek állóeszköz és ingatlan vagyona a vásárlási érték minimum 20-50, de esetenként a több százszorosát érték, ami az új tulajdonos gyorsan el is adott. Természetesen mindenkinek nem járt lehetőség, csak azoknak, akik vagy a korábbi MSZMP tagjai voltak, vagy rendelkeztek a részesedési lehetőséghez "üzleti", baráti, rokoni kapcsolatokkal. Természetesen nem csak veszteséges cégeket, vállalatokat privatizáltak, hanem a nagyértékű, nagy nyereséget termelő ágazatokat is, amit a privatizációba bevont külföld vásárolt fel nagyrészben. Így került az olajipar, a világhírű gyógyszergyártás, vagy a világ második legnagyobb világítótest gyártója, a Tungsram is "idegen kézre". A cégek listája hosszú és siralmas. Korrupcióval, kenőpénzekkel, átgondolt gazdaságrombolással az Antall -és Boross kormány olyan lejtőn indította el az országot, amitől "vérszemet kapott" az összes hevenyészve összetákolt párt. A privatizált cégek "költséghatékonysági", gazdaságossági indokokkal leépítésre, majd felszámolásra kerültek, de a zsebeik tömködésével elfoglalt rablóelit nem elégedetett meg a privatizációkból kilopható országvagyonnal. Az Antall-Boross duó gazolinlopásból, és más költségvetés fosztogatási bűncselekményekből, az Orbán-Pintér páros a maffiaügyletek, szesz, olajszőkítés, vám megcsapolásából, és korrupciós "szolgáltatásokból", a Horn-Kuncze alakulat többek közt olajügyletekből, a Gyurcsány-Apró(Klein)-klán pedig mindenféle csalásból, lopásból, lenyúlásokból "egészítette ki" a rablóprivatizációs "bevételeit"! Németh és Medgyessy előkészítő tevékenysége eltörpül az előzőekben felsorolt "legfelső vezetés" bűncselekményei mellett, de ezek sem elhanyagolhatóak. 

A bankkonszolidációk azért képeznek külön kategóriát, mert ugyan szorosan kapcsolódnak a privatizációkhoz, de a "világválság kezdete" után már az európai bankrendszerhez is közvetlen a kicsatolás. A privatizációknál mindig volt egy-két bank, pénzintézet, amely kijelölésre került, mint általános privatizációs hitelfinanszírozó. A tűzhöz közeli "elit tagjai", és holdudvaruk, gyakran vettek fel nagy összegű hiteleket "vásárlásaikhoz", amit "elfelejtettek kifizetni, ezért ez a hitelösszeg átkerült a bank konszolidációs számlájára. 100-250 milliádos hiány esetén, a "kormány" megsegítette a pénzintézetet a költségvetésből, amely összeg soha nem került vissza! Sok ilyen tranzakcióra került sor, szinte minden kormány fosztogatási ciklusa alatt. Az USA-ban szándékosan generált "ingatlan túlfinanszírozási válság" óriási pénzeket vitt el az európai bankok kihelyezett tőkéjéből, amit a tagországok IMF is és Világbank hitelekkel pótoltak, a tagországok költségvetéséből. A bennünket jelenleg kifosztó bankok, Európa lakosságának adójából maradtak életben! 

A módszeres, előre kitervelt gazdaságrombolás egyre jobban szűkíti a foglalkoztatási lehetőségeket, így az adóbevételeket, és a refinanszírozási lehetőségeket is. A stratégiai ágazatok eladása is csökkenti az állami bevételt, mivel az emelkedő szolgáltatási költségek kevesebb vásárlóerőt hagynak meg, ami újabb munkahelyek megszűnéséhez vezet. A mezőgazdaság ellehetetlenítésében "elévülhetetlen érdemei" vannak a nyugatnak, akár a feldolgozóipar felvásárlása és jelentős részének megszüntetését, akár az Uniós csatlakozással, a nyugati európai országoktól számottevően kisebb mezőgazdasági támogatás biztosítását nézzük. A nyugati termelő már akkor olcsóbban árut tudott kínálni, amikor a többletfinanszírozása miatt árban a magyar termelő önköltségi árai alá tudott menni. A magyar termelő csak veszteségesen maradhatott versenyképes, tartalékképzési lehetőség nélkül, és erre még a feldolgozóipar felvásárlása, ill. megszüntetése, a tároló és szállítási kapacitás felvásárlása, lekötése is "rátett néhány lapáttal". 

A gazdaság megsegítésére bankoknak kötelezően kiadatott, de az ország lakosságával megfizettetett IMF és világbanki hitelekből szinte semmi sem jutott el a rendeltetési helyére, kivéve a multikat, és néhány "bennfentest". 1,8-2 milliárd dollárnyi, az ország adósságaként felvett hitelre fizetünk a gazdaság megsegítésére (nem)"hitelező" bankoknak óriási, a világon is példátlanul magas jegybanki alapkamat melletti kamatjutalékot a költségvetésből, az MNB számláikon elhelyezett pénzünk után. 

Utolsóként maradt a költségvetés zsugorodó bevételi forrásainak vizsgálata. A bruttó hazai termék (GDP, Gross Domestic Income) növekedése jelentős mértékben, a kivitel 80 százalékát adó multiknak "köszönhető", akik viszont kiviszik megtermelt profitjukat. Ebből az következik, hogy Magyarországnak előbb-utóbb hiteleinek átütemezését kell kérnie, ami valutaválsággal (a forint árfolyamának példátlan zuhanásával), hiperinflációval, még nagyobb munkanélküliséggel és elszegényedéssel járna, bár az utóbbi kettő már most is növekvő tendenciával adott. 

Lokális megoldást jelent minél több helyi pénz bevezetése: ahol van kereslet és kínálat, ott a pénz mennyiségétől és értékétől, valamint az adósságok nagyságától függetlenül egymásra találhatna a vevő és az eladó. Ha a helyi pénz forgási sebessége nagy (sokan és sokat használják), akkor előbb-utóbb össze lehet kapcsolni a forinttal (kérdés, hogy érdemes-e). 

Az Orbán-kormány adósságcsökkentési "elképzelései", több mint 14 milliárd dolláros befizetés mellett elérték, hogy elúsztak a nyugdíjalapok, és az adósság a látszólagos bankok elleni hősködésnek köszönhetően ugyanott van ahol volt, de közben romlottak az ország nemzetközi gazdasági mutatói, és a befektetési megítélése is. 
Nevezhetnénk az 1989-óta tartó folyamatot elhibázott gazdaságpolitikának, ütődött, korrupt és kapzsi, országellenes gazdasági vezetések által okozott hibák sorozatának, de ilyen nincs a mesében sem! Ez szándékos, megtervezett, és kifejezetten Magyarország ellen, az ország lakossága ellen irányuló csalássorozat. 

1990-1993 között az Antall-féle bagázs 66,%-ról 88,7%-ra növelte a GDP arányos államadósságot, és papíron 3,3 milliárd dollárnyit privatizált, de felélt 17,7 milliárdot. 2002-re már 41 milliárd dolláros államadósság, 13,3 milliárd privatizációs bevétel, és 13,4 milliárd dolláros felélt, de többnyire ellopott, és törlesztésekre fordított mutatók jellemzik a korántsem hitelesnek tekinthető sarokszámokat. A Gyurcsány-kormányzás alatt már 2007-re több mint duplájára nőtt az államadósság, és még utána, 2008-2009-ben szervezték meg a lakosság nagyarányú átverését a deviza-alapú hitelekkel, létrehozva hozzájuk a törvényi szabályozást, a bankok számára a kiskapukat. A FIDESZ-kormányzat még 2010-2011-ben is folytatta, a becsapott adósok szankcionálásához szükséges törvények meghozatalát. 


2010. márciusában az államadósság a GDP 82,5%-át tette ki, ami jelenleg is hasonló értéken mozog, vagyis a hozzávetőleg 25.000 milliárd forintos éves állami bevétel 82%-a az adósság, de közben adósságot is csökkentett a "kormány" 3000milliárd forinttal. Hamár felhasználásra kerültek a nyugdíjalapok, fel lehetett volna használni a kisvállalkozások beindítására is (500 ezer vállakozás kaphatott volna 6 millió forint támogatást), de a még 80%-ban eladott termőföldek mellett is lehetővé tette volna a mezőgazdság újbóli beindítását. Igaz a gazdaság megsegítésére kapott hitelekből is megvalósítható lenne, de akkor a multiknak felkopna az álla, mert a mezőgazdasági támogatási különbség is megszűnt. Most hasonló indokkal az Orbán-kormány az ország devizatartalékait akarja megcsapolni, ami miatt tovább lehet inflálni a forintot. A tavaly júliusi 265 forintról 320 forint környékére sikerült a média-törvénnyel, a diktatórikus alkottákolmánnyal, és a lózungokat hangoztató, bankok elleni látszatfellépéssel, IMF-nek azonnal lefekvő bábkormányával lerontani. A forint átlagos árfolyama 2011. negyedik negyedévében 10%-kal gyengült az euróhoz és 16%-kal a dollárhoz képest, miközben a záróárfolyamok rendre 7 és 12%-os gyengülést mutattak. Összeségében 18% körüli inflációt hozott össze Orbán és Matolcsy, fél év alatt. Kilóg a lóláb! 


Az MNB-ben a "madarak" már államcsődről csiripelnek, de még nincs minden kiárusítva, ellopva, elrabolva. Az időzítés szinte tökéletes! Az idén esedékes "törlesztést" már csak a megemelt, szaporodó adókból és adónemekből, valamint a készenléti IMF hitelkeret lehívásával lehet teljesíteni, mert egyre szélesebb rétegeket sodornak a tönk szélére. A "3 millió koldus országán" már régen túl vagyunk! Az országrablásért felelősök kapcsolati összefonódásai, és bűncselekményeinek listája megtekinthető a Tempo (már nem párt), és a TempoHirek.com web-oldalon, bár a Legfelsőbb Ügyészségnél és az ország legtöbb bíróságánál is megtalálhatók az 500 politikus-bűnőző elleni feljelentések, és bűnlajstromuk. 
Az országtól ellopott közvagyon, és költségvetési bevételek értéke csak százezer milliárd forintokban mérhető, az okozott felbecsülhetetlen értékű életellenes károk mellett. Sokak szerint Magyarország lesz hamarosan Európa Lehman Brotherse! A 135 milliárd dolláros államadósság egy része szerencsére megtalálható, csak vissza kell venni a tolvajoktól, de jelentős része már befektetésekben és aranyban van elrejtve külföldön. Az elkövetők is felkutathatók, jelentős részük most is ott ül a Parlamentben és a "zsíros" állásokban tovább szívva az ország "vérét"!. 

http://hungarianrealnews.com/news.php?readmore=204