A Kristályéjszakának és a második világháborúnak megvolt a maga történelmi előzménye. Amschel Rotschild pénzelte a bolsevik forradalmat. Trockij, Lenin és Sztálin meggyilkoltatott több mint 20 millió oroszt, akik szembenálltak a zsidó szélhámossággal. Orosz művészeket, tanárokat és más értelmiségieket, ill. vezetőket börtönöztek be és küldtek a Gulágra. 1932-34-ben az ukrán parasztok nem voltak hajlandóak átadni földjüket a kommunistáknak. Sztálin elraboltatta a gabonájukat és éhhalálba küldött legalább 7 millió ukránt.

Hitler gátat vetett a kommunizmusnak. A felbőszült zsidók hadat üzentek Németországnak. Hitler egyedül, dacosan szállt szembe a zsidók által szervezett kommunizmus dagályával, amely akkor mindent elsöpört maga előtt. A kommunisták hatalmukba kerítették Oroszországot és ott voltak a polgári feszültségeknek és forradalmaknak a mélyén Kelet-Európában, Angliában, Franciaországban, a spanyol polgárháborúban, a brit domíniumokban és az USA-ban.

Németország egyedül verte vissza és tartotta ellenőrzés alatt a felforgatásnak és lázadásnak ezt az árhullámát. Ezek a körülményekvezettek a kristályéjszakához.

Herschel Grünspan. Egy zsidó meggyilkol egy diplomatát

Grünspan 17 éves foglalkozás nélküli zsidó volt, akit a LICRA (az egyik zsidó aktivista csoport) pénzelt. Apja szabó volt, aki Lengyelországból Németországba költözött. Herschel hírhedt munkakerülő volt és nagybátyjainak otthonában lopta a napot Brüsszelben és Párizsban. Beköltözött egy költséges szállodába, közel ahhoz az utcasarokhoz, ahol a LICRA hivatala volt. 1938. november 7-én Herschel Grünspan besétált a párizsi német követségre és öt lövéssel lelőtte Ernst von Rath német diplomatát. A LICRA azonnal felfogadta az egyik legkiválóbb párizsi ügyvédet és fizette a bírósági költségeket, amikor Herschelt letartóztatták.

Grünspant letartóztatták

Grünspant a helyszínen letartóztatták és elvitték a rendôrségre. Noha teljesen sötét lengyel zsidó volt, pénz és látható támogatók nélkül, mindazonáltal néhány órával a gyilkosság után az egyik leghíresebb francia ügyvéd, Moro Giaferri megjelent a rendőrségen, és azt mondta a rendőröknek, hogy ő Grünspan ügyvédje.

A gyilkos zsidó

Moro Giafferiről kiderült, hogy a LICRA jogi tanácsadója. Ezt a szervezetet, amely katonai propagandaszervezetként működött, a zsidó Bernard Lecache alapította 1933-ban.

Egy másik gyilkosság

1936 februárjában Giaferri a zsidó David Frankfurtert képviselte, aki Wilhelm Gustloffot, az NSDAP svájci ágának fejét lőtte le. Az ezt követő perben egyértelműen megállapítást nyert, hogy Frankfurter bérgyilkos volt, akit a LICRA támogatott. Grünspan túlélte a háborút, és a LICRA által támogatva Párizsban élt. Grünspan családja nagy összeget és Palesztinába szóló iratokat kapott a LICRA-tól.

Mi történt valójábana Kristályéjszakán?

Egy nappal a Kristályéjszaka előtt, 1938. november 8-án különbözô hesseni kisvárosokban, közel a francia-német határhoz váratlanul korábban sohasem látott, idegen személyek jelentek meg. A polgármesterekhez, az NSDAP által kijelölt körzetvezetőkhöz és e városok más fontos hivatalnokaihoz fordultak és megkérdezték, milyen akciókat vettek tervbe a zsidók ellen. A hivatalnokok meglehetősen meglepődtek e kérdésektől, és azt felelték, hogy nem tudnak semmiféle ilyen tervekről. Az idegenek úgy tettek, mintha megdöbbentek volna ennek hallatán. Felháborodtak és a mellett kardoskodtak, hogy valaminek történnie kell a zsidók ellen, majd további magyarázat nélkül eltűntek.

A hivatalnokok általában őrült antiszemitáknak tekintették az idegeneket és azonnal el is feledkeztek az incidensekről - a következő estig. Néhányan e látszólag őrült személyek közül valójában túljátszották magukat.

SS-nek öltözött provokátorok

Az egyik esetben SS-egyenruhába öltözött két ember ment el egy SA-ezredeshez és azt parancsolta neki, hogy rombolja le a közeli zsinagógát. Ahhoz, hogy megértsük ennek képtelenségét, tudnunk kell, hogy az SS és az SA teljesen különböző szervezetek voltak. Egy igazi SS-katona sohasem kísérelt volna meg parancsot adni egy SA-egységnek. Ez az eset mutatja, hogy az idegenek külföldiek voltak, akik még csak nem is ismerték a német hatósági szervek közötti különbségeket. Az SA-ezredes elutasította a magukat SS-katonáknak kiadó idegenek parancsát és jelentette az incidenst a feljebbvalóinak.

Az idegenek beszédet mondanak

Amikor a provokátorok tudatára ébredtek, hogy törekvéseik a helyi tisztviselőknél nem járnak sikerrel, változtattak taktikájukon: megpróbálták közvetlenül az utcán sétáló embereket felizgatni. Egy másik városban pl. megjelent két ember a piacon, és ott beszédet mondva a járókelőket a zsidók ellen próbálta uszítani. Végül néhány ember valóban megrohamozta a zsinagógát, de akkorra a két provokátor természetesen eltűnt.

Néhány városban hasonló incidensek történtek. Nem azonosítható idegenek jelentek meg hirtelen, beszédeket tartottak, majd köveket kezdtek dobálni az ablakokra, megrohantak zsidó épületeket, iskolákat, kórházakat, zsinagógákat és azután eltűntek. Ezek a szokatlan incidensek már november 8-án elkezdődtek, vagyis még azelőtt, mielôtt Ernst von Rath meghalt volna. Az ő halálát csak november 9-én késő este jelentették be. Az a tény, hogy ezek az idegenszerű incidensek már egy nappal korábban elkezdődtek, bizonyítja, hogy von Rath halála nem volt oka a Kristályéjszaka kirobbanásának. Von Rath még élt, amikor a pogrom megkezdődött.

Módszeres banditák és nem felháborodott polgárok

November 9-én este jól szervezett, nagy kiterjedésû incidensek kezdődtek. Általában öt-hat, feszítővassal és furkósbottal felszerelt fiatalemberből álló csoportok mentek végig az utcákon és betörték az üzletek ablakait. Ezek nem zsidógyűlölő SA emberek voltak, akiket felháborított a német diplomata halála. Túl módszeresen dolgoztak ahhoz, hogy a harag motiválta volna őket.

A munkájukat minden látható érzelem nélkül végezték. De a romboló tevékenységük felbátorított bizonyos más embereket is, akik a legalsóbb társadalmi osztályokhoz tartoztak. Ezek csőcselékké váltak és folytatták a rombolást. A történelemkönyvekbôl bárki azt tudhatta meg, hogy „minden" zsinagógát leromboltak, és „minden" üzlet ablakát betörték. Ettől a pontatlan leírástól eltekintve,a könyvek szinte semmilyen részletet nem közöltek.

A zsidók visszaverték a támadásokat

A történetírók szerint a Kristályéjszaka folyamán minden zsidót megtámadtak, akik szelíden fogadták mindazt, ami történt velük, és ellenállás nélkül figyelték a tulajdonuk elpusztítását. Ennek ellenkezője igaz. Miközben átvizsgáltam az e témáról szóló dokumentumokat, számos dokumentumottaláltam, amelyek pontosan annak az ellenkezőjéről számolnak be, mint amit az említett történészek állítanak. A tény az, hogy sok esetben a zsidók és német szomszédaik együttesen védekeztek a támadókkal szemben. Több esetben az utcai csőcseléket megverték és elkergették.

A rendőrség a zsidók oldalán

A rendőrség és a párt tisztviselői általában a zsidók oldalán álltak. Néhány zsidó közösségi vezető másnap reggel a rendőrséghez fordult. Azt kérték, vizsgálják ki a zsinagógákat ért károkat. Az erről készült rendőri jelentések megtalálhatóak jelenleg is a dokumentumok között.

A zsidók többségét nem érintették a támadások

Azzal ellentétben, amit nekünk a történészek mondtak, a legtöbb zsidót közvetlenül nem érintették az események. Pl. Berlinben a város legnagyobb zsidó iskolájában, amely a teljes berlini területet kiszolgálta, minden tanár és tanítvány megjelent az osztályában másnap reggel, anélkül, hogy észrevettek volna bármi szokatlant az előző éjjel.

Ennek az iskolának a zsidó igazgatója, Heinemann Stern , azt írta a háború utáni emlékirataiban, hogy a Kristályéjszakát követő reggel észrevett egy égő zsinagógát az iskolába menet, de úgy gondolta, hogy a tűz nem szándékos gyújtogatásból származott. Miután megérkezett az iskolába, egy telefonhívást kapott, amely az elôző éjjeli rombolásról tájékoztatta. Ezt követően megtartotta az elsô óráját, és csak az első szünetben vette a fáradságot, hogy tájékoztassa az iskola összes tanulóját arról, ami történt.

A zsidó történészek újraírják a történetet

A történészek ezt írták: „Minden egyes zsidót tettleg bántalmaztak, kiraboltak, lakásukból kiüldöztek, meghajszoltak és megaláztak. Az SA kirángatta a zsidókat az ágyukból, irgalmatlanul megverte őket a saját lakásukban és azután... csaknem a halálba hajszolták őket... Vér folyt mindenütt."

Elképzelhető-e, hogy a zsidó gyermekek ezreit szüleik az iskolába küldik egy ilyen végzetes éjszaka után? Így tettek volna, ha a zsidók elleni támadások ennyire borzalmasak, illetve kiterjedtek lettek volna? Elengedték volna a szülők gyermekeiket az iskolába, ha azt gondolják, hogy akárcsak a leghalványabb veszélye is van annak, hogy a gyerekeket az SA kószáló csoportjai támadhatják meg? Úgy gondolom, a válasz világosan: nem!

Kik lehettek a provokátorok?

A Kristályéjszaka után csaknem mindenki tudni akarta, hogy kik voltak a bűnösök. Dr. Göbbels hangot adott annak a gyanújának, hogy egy titkos szervezetnek kellett ösztönöznie az egész ügyet. Ő egyszerűen nem tudta elhinni, hogy bárki magányosan ilyen jól meg tudott volna szervezni egy spontán népi zavargást. Nyilvánvaló, hogy a belső viszályok és az ezáltal okozható károk elkerülése érdekében egy olyan vizsgálatra sohasem került sor, amelynek célja az ösztönzők megállapítása lett volna. Az egyedüli személyek, akiket ténylegesen megbüntethettek volna, azok az SA-egyének voltak, akik közvetlenül részt vettek a pogromban, és akiket a német bíróságokon zsidó vagy német tanúk gyilkossággal, testi sértéssel, fosztogatással vagy más bűncselekményekkel vádolhattak volna. De mielőtt ezen esetek közül bármelyik is bíróság elé került volna, Hitler kiadottegy rendelkezést, amely megparancsolta, hogy ezeket az ügyeket napolják el addig, amíg a vádolt személyek elôször a párt Legfelsőbb Bírósága elé nem állnak (ez belső bíróság volt az NSDAP fegyelmi ügyeinek megítélésére).

Titokzatos telefonhívások

Különböző körzetvezetőket és helyi pártvezetőket az éj közepén bizonyos telefonhívások ébresztettek álmukból. Egyes telefonálók azt állították, hogy a regionális pártközpontból vagy a regionális propagandairodából kérdezik: mi történik a hivatalnok városában. Ha a párttisztviselő azt válaszolta: „semmi, minden rendben", akkor a hívó fél azt mondta német szlengben, hogy ő olyan parancsot kapott, amelynek értelmében a zsidókat még aznap éjjel el kell kapni, és a rendet az illetékes tisztviselőnek kell biztosítania. A legtöbb esetben a pártvezető, aki akkor riadt fel álmából, nem is értette meg, hogy mi történt. Néhányan egyszerűen figyelmen kívül hagyták a hívást, mint egy tréfát és visszafeküdtek az ágyukba.

Mások visszahívták a hivatalt, ahonnan a telefonáló állítása szerint a hívás történt. Ha sikerült ott magasabb beosztású ügyeletest elérni, akkor többnyire azt a választ kapták, hogy senki nem tud semmit az  ilyen hívásról. De ha csak alacsonyabb beosztású hivatalnokot értek el, akkor azok gyakran mondták ezt: „Nos, ha ezt a parancsot kapták, akkor menjenek és tegyék, amit mondtak."

Ezek a telefonhívások jelentős zavart okoztak. Mindez tisztázódott hónapokkal késôbb azokon a bírósági tárgyalásokon, amelyeket a párt Legfelsőbb Bírósága tartott. A Legfelsőbb Bíróság elnöke azt a következtetést vonta le, hogy minden esetben félreértés keletkezett a parancsnoki lánc egyik vagy másik láncszemében. De amikor szembesültek a látszólag eredeti parancsokkal, hogy szervezzenek tüntetéseket a zsidók ellen aznap éjjel, a legtöbb pártvezető egyszerûen nem tudta, hogy mit tegyen.

A látszólag szórványos zsidóellenes incidensek a kisvárosokban, amelyeket később szerte Németország nagyvárosaiban gondosan tervezett zavargások követtek, világosan utalnak jól képzett ügynökök központilag szervezett csoportjának munkájára. Már röviddel a Kristályéjszaka után sok vezető párttisztviselő azt gyanította, hogy az egész ügyet központilag szervezték meg. Figyelemre méltó, hogy még Hermann Graml is, az egyedüli nyugatnémet történész, aki részletesen írt a Kristályéjszakáról, gondosan megkülönböztette a provokátorokat azoktól az emberektől, akiket egyszerűen elragadott az indulatuk és spontán vettek részt a zendülésben és rombolásban. Az időzítés tökéletes volt. A legtöbb pártvezető a müncheni régi Városházán volt megemlékezésen.

München november 9-én

Miközben mindez megtörtént szerte a birodalomban, Münchenben egy szokásos évi megemlékezést tartottak. Tizenöt évvel korábban, 1923. november 9-én Adolf Hitler, Erich von Ludendorff és a bajor kormány két vezető személyisége megkísérelte eltávolítani a bajor kormányt és új nemzeti kormányként átvenni a hatalmat. A felkelést, illetve puccsot leverték és 16 lázadót agyonlőttek a Feldherrnhallén. Ennek megfelelően 1933 óta minden évben november 9-én a nemzetiszocialista mártírokra emlékeztek. Adolf Hitler, a párt számos veteránja, az összes Gauleiter [régióvezető] ez alkalommal minden évben Münchenben találkozott. Hitler általában 8-án este beszédet mondott a párt veteránjainak a híres Bürgerbraukellerben [a müncheni ún. polgári sörözô pincéjében ].

November 9-én reggel Hitler és veterán bajtársai rendszerint újra megtartják a „felvonulást a Feldherrnhalléra". November 9-én este a Führer mindig részt vett egy nem-hivatalos vacsorán a Régi Városházán a régi bajtársakkal és az öszszes Gauleiterrel. Éjfélkor azok a fiatalok, akik az SS-hez, ill. az SA-hoz kívántak csatlakozni, esküt tettek a Feldherrnhallén. A Gauleiterek és más vendégek általában részt vettek ezen az ünnepélyes eseményen. Majd miután a szertartás véget ért, elutaztak Münchenből és visszatértek a birodalom különböző részein levő otthonukba.

A Gauleiterek nincsenek helyükön

Világos, hogy 1938-ban a november 9-i napot a szervezők nagyon elmésen választották ki. E napon az évi megemlékezés ceremóniája majdnem minden Gauleitert eltávolított otthoni hivatalától, amikor a zsidóellenes zavargások megkezdődtek. Más szóval a tényleges döntést hozó hatalom, amely normális körülmények között a Gauleiterek kezében volt, ideiglenesen a kevesebb tapasztalattal rendelkező alacsonyabb rangú egyének kezébe került. November 8-a és 10-e között az alárendelt hivatalnokok helyettesítették a Gauleitereket, akik vagy Münchenben voltak, vagy odautaztak, ill. hazafelé tartottak a szokásos megemlékezésrôl.  A döntéshozó hatalom időleges áthelyezése nagyon fontos tényező, mert nagymértékben hozzájárult a későbbi zavarhoz és így segítette a provokátorokat.

Egy másik olyan tényező, amely szerepet játszott az eseményekben, az a tény volt, hogy senki sem számított semmilyen problémára. Abban az időben Németország volt a világ egyik legbékésebb országa. Nem volt ok arra, hogy bármiféle zavargásra számítsanak. A Régi Városházán rendezett vacsorán érkeztek néhány Gauleiter otthonából az első szórványos beszámolók a zavargásról és rombolásról. Ugyanebben az időben tudták meg, hogy Ernst von Rath Párizsban belehalt sérüléseibe.

Mit tett Göbbels?

Miután a vacsora véget ért, a Führer este 9 óra tájban eltávozott és visszatért szállására. Dr. Göbbels ezután felállt és röviden elmondta a legfrissebb híreket. Tájékoztatta a hallgatóságot von Rath haláláról és arról, hogy ennek következtében zsidóellenes tüntetések kezdődtek spontán módon két-három helyen.

Joseph Göbbels

Göbbels híres volt szenvedélyes és lelkesítő beszédeiről. De ezen az estén nem szónoklatot tartott, hanem rövid, nem hivatalos bejelentést tett. Ő azt engedte sejtetni, hogy a Gauleiterek és az SA vezetője, Viktor Lutze egészen bizonyosan érintkezésbe lépnek otthoni hivatalukkal, biztosítandó a béke és rend fenntartását.

Széles körben elterjedt állításokat hallhattunk arról, hogy Göbbels indította el a kristályéjszakai pogromot egy november 9-én este elmondott tüzes beszédével. Ez a széles körben elfogadott történet hamis. A következô tények meg fogják világítani ezt a témát: Dr. Göbbelsnek, mint Berlin Gauleiterének nem volt hatalma a berlini körzetén kívül. Noha a német kormány propagandaminisztere volt, ez nem adott neki hatalmat a párttisztviselők felett. Továbbá, semmilyen hatalma nem volt az SA és az SS felett.

Az összes nemzetiszocialista vezető közül Dr. Göbbels mindenki másnál jobban megértette, hogy egy zsidóellenes pogrom mérhetetlen károkat okoz Németországnak. November 10-én reggel, amikor először megtudta az előző éjjelen végbement károk és rombolás mértékét, mérges volt és megdöbbent azok ostobaságán, akik ebben részt vettek. Hogyan ösztönözhetett volna egy november 9-én este 9 óra után elmondott beszéd egy „pogromot", amely már elkezdôdött az előző nap, amikor az első provokátorok megjelentek, és a helyi hatóságoknak és párttisztviselőknek azt mondták, hogy kezdjenek akciót a zsidók ellen.

A Gauleiterek utasításai

A Gauleiterek és az SA-parancsnokok felhívták otthoni hivatalukat, hogy alárendeltjeik tegyenek meg minden szükségest a béke és rend fenntartása érdekében. Hangsúlyozták, hogy semmilyen körülmények között ne vegyenek részt semmiféle tüntetésben. Ezeket a telefonon érkező utasításokat a helyi hivatalokban mind leírták, bárki is volt ott szolgálatban. Minden egyes Gauleiter rendelkezéseit azután telexen továbbították a régión, illetve a körzeteken belül a többi hivatalba. Ezek a telex-üzenetek még mindig megtalálhatók a különböző dokumentumok dossziéiban és elérhetők mindazok számára, akik meg akarják őket vizsgálni.

Rendelkezések a pogrom leállítására

Mialatt a Gauleiterek telefonáltak helyi hivatalukba, az SA feje, Viktor Lutze utasította összes közvetlen alárendeltjét, az SAGruppenführereket, akik vele együtt Münchenben voltak, hogy szintén hívják fel otthoni hivatalukat. Lutze megparancsolta, hogy az SA-emberek semmilyen körülmények között se vegyenek részt a zsidók elleni tüntetéseken, ezenkívül az SA-nak kötelessége közbeavatkozni a már folyamatban lévő zavargások leállítása végett. E szigorú rendelkezések következtében az SA-emberek őrizni kezdték mindazokat a zsidó üzleteket, amelyeknek kirakatait, ablakait azon az éjjelen betörték. Lutze e rendelkezésével kapcsolatban nincs semmi kétség, mert rendelkezünk különböző tanúk háború utáni olyan vallomásaival, amelyek megerősítik e tényt. Az SS és a rendőrség hasonló parancsokat kapott a béke és a rend helyreállítása végett. 

Himmler megparancsolja az SS-nek a zsidók védelmét

Himmler megparancsolta Reinhard Heydrichnek, hogy akadályozzon meg minden rombolást és védje meg a zsidókat a zavargóktól. E parancs telex-közlésének dokumentuma még ma is hozzáférhetô: a Nürnbergi Nemzetközi Katonai Bíróság dokumentumai között található. Mindazonáltal a Nürnbergi per folyamán ezt a telexparancsot három különbözô formában mutatták be, az eredeti értelem megváltoztatása érdekében hamisított módosításokkal.

Hitler mérges volt

Adolf Hitler részt vett az éjféli ünnepségen a Feldherrnhallén. Csak ezután, hajnali 1 óratájban tért vissza a szállására, és ekkor szerzett tudomást a müncheni zavargásokról, amelyek során egy zsinagógát felgyújtottak. Mérges volt és azonnal megparancsolta a müncheni rendőrfőnöknek, hogy jöjjön el hozzá. Azt mondta neki, hogy haladéktalanul oltassa el a tüzet és biztosítsa, hogy semmilyen más erőszakos esemény ne történjen Münchenben. Azután felhívott különböző rendőrtiszteket és párttisztviselőket szerte a birodalomban, hogy tájékozódjon e zavargások méreteirôl.

Végül egy telex-üzenetet küldetett minden Gauleiter hivatalába. Ez így hangzott: „A legmagasabb helyről származó kifejezett parancs, hogy zsidó üzletek vagy más zsidó tulajdon elleni gyújtogatás semmilyen esetben és semmilyen körülmények között ne forduljon elő."Zsinagógákról e telex-üzenet nem tett említést, nyilvánvalóan azért nem, mert Hitlernek nem volt tudomása az egy müncheni zsinagóga felgyújtásán kívül más zsinagógák elleni gyújtogatásról.

Hogyan keveredett bele a rombolásba az SA, vezetőjének parancsa ellenére?

A dokumentumok szerint a 28 SA-csoport közül legalább 3 nem engedelmeskedett Lutze parancsainak. Ehelyett elküldték embereiket zsinagógákat és zsidó épületeket rombolni. Ténylegesen éppen ellenkezőjét tették annak, amit Lutze parancsolt. Az, hogy ténylegesen mi történt, kitűnik azokból a tanúvallomásokból és bizonyítékokból, amelyek a háború utáni perekben szerepeltek, s amelyeket olyan egykori SA-emberek ellen folytattak, akiket azzal vádoltak, hogy részt vettek a zavargásokban.

Provokátorok küldtek üzenetet az SA-dandárnak

A tárgyalások, amelyeket 1946 és 1952 között tartottak, nagyrészt Karl Lucke-nek, az 50. SA-dandár parancsnokának jelentésén alapultak, amely a következő szavakkal

kezdődik: „1938. november 10-én hajnali 3 órakor a következő parancsot kaptam: 'A Gruppenführer parancsára a dandár körzetén belül minden zsinagógát szét kell verni vagy fel kell gyújtani.'" Lucke azután mellékelte ebben a jelentésben azoknak a zsinagógáknak a listáját, amelyeket az ő dandárjának emberei romboltak le. Ezt a jelentést idézte a Nürnbergi perben a vád, és azóta gyakorlatilag minden történész egyetért abban, hogy ez bizonyíték arra, hogy az SA parancsot kapott a zsidó üzletek és zsinagógák lerombolására.

Lutze megparancsolta a csoportvezetőknek, hogy vegyék fel az érintkezést az otthonihivatalukkal minden zsidóellenes zavargás leállítása érdekében. Fust más SA-vezetőkkel együtt ugyanezt tette. Ő felhívta mannheimi hivatalát és átadta a parancsokat, amelyeket Lutze-től kapott. A mannheimi éjjeli ügyeletes, aki megkapta Fust rendelkezését, megerősítette, hogy megértette, majd letette a kagylót. De sohasem adta át a parancsot, amit kapott. Ehelyett pontosan ellenkező parancsot adott tovább.

Fritsch hamis parancsokat kap

A mannheimi ügyeletes esetében a normális eljárás az lett volna, hogy azonnal felhívja a helyettes csoportvezetőt, Lucke-t, aki a közeli Darmstadtban volt. De ő ehelyett Fritsch SA Oberführert (rangidős ezredest) hívta fel és megkérte, jöjjön be a hivatalába. Fritschről az a hír járta, hogy nem volt különösképpen okos. Amikor megérkezett, az ügyeletes, aki a telefonhívást kapta, egy kis darab papírt mutatott neki, amelyen az állt, hogy a mannheimi SA-csoport körzetén belüli zsinagógákat le kell rombolni.

A telefonhívást vevő ember azt mondta Fritsch-nek, hogy a parancs az imént érkezett Münchenbôl. A lassú felfogású Fritsch nem tudta, mit tegyen, és felhívta a körzeti pártvezetőt és helyettesét. Ez a két férfi megérkezett az SA-központba, megtárgyalták a helyzetet, mialatt ugyanabban az időben a telefonügyeletes értesített más SA-vezetőket, de Lucke csoportvezető-helyettest még mindig nem értesítette. Közben a kis papírlap eltűnt, és az SA-központba most érkező SA-emberek csak a körzetvezetővel találkoztak, aki azt mondta nekik, hogy úgy gondolja: a parancs Münchenbôl érkezett. Senki sem kért semmilyen további megerôsítést. Az SA-emberek elmentek megkezdeni a rombolást. Órákkal késôbb, amikor az egész akció már majdnem véget ért, a telefonügyeletes végre felhívta Lucke helyettes csoportvezetőt és átadta neki a hamis parancsot. Arról is tájékoztatta, hogy az akció már több órája folyik. Mivel akkor már majdnem befejezôdött az akció, Lucke elmulasztotta, hogy a parancs megerôsítését kérje. Már hajnali 3 óra volt. Ekkor azután riasztotta brigádja Standartenführerét és végrehajtották a darmstadti körzeten belül a rombolást.

A titokzatos telefonhívás

Másnap reggel 8 órakor Lucke leült és megírta a jelentést, amelyet később idéztek a Nürnbergi perben. Amint már láttuk, nem érkezett igazi parancs a müncheni Gruppenführertől gyújtogatásra vagy a zsidó tulajdon elleni bármilyen más romboló tevékenységre, hanem a parancs csupán a telefonügyeletestől származott. Az, hogy ki volt ez az ember, rejtély maradt. A szóban forgó SA-egység ellen a háború után zajló perek során egyetlen bíró sem tudakolta ennek a telefonügyeletesnek a nevét, illetve személyazonosságát. Nagyon valószínű, hogy azoknak az ügynöke volt, akik ténylegesen az egész kristályéjszakai ügy mögött álltak.

A zsidókra kivetett bírság

A német kormány és a párt tisztviselői mérgesek voltak a történtek miatt. Hermann Göring, aki felelős volt a német gazdaságért, azt panaszolta, hogy lehetetlen pótolni az egyes üzletek speciális, betört ablaküveglapjait, mivel azokat nem Németországban gyártották. Belgiumból kellett ôket importálni, igen nagy értékű külföldi valuta ellenében.

Hermann Göring

A bírság oka

A német áruk elleni zsidó bojkott következtében a birodalom szűkében volt a külföldi valutának, Göring elrendelte a bírságot, minthogy ezt a valutahiányt a zsidók okozták. Ezért ők azok, akiknek fizetni kell a betört üvegekért. 1 millió birodalmi márka bírságot vetett ki a németországi zsidókra. Bizonyos, hogy igazságtalanság volt a zsidókat arra kényszeríteni, hogy fizessenek azért a kárért, amelyet nem ők okoztak. Göring tudta ezt. Mindazonáltal magánszemélyként a bírságot azzal indokolta, hogy 1933-ban a zsidók hadat üzentek Németországnak a világszerte jelenlevô zsidó milliók nevében. Ezért most nekik kell németországi hitsorsosaikat segíteni a bojkott következményeinek elviselésében. Meg kell jegyezni, hogy csakis azoknak a németországi zsidóknak kellett hozzájárulniuk a bírsághoz, akiknek több mint 5000 birodalmi márka tőkéjük volt készpénzben.

1938-ban, amikor az árfolyamok igen alacsonyak voltak, 5000 birodalmi márka nem jelentett nagy gazdagságot. A birodalom elkobozta az összes biztosítási pénzt, amelyet azoknak a zsidóknak kellett volna megkapniuk, akiknek üzleteit kifosztották vagy lerombolták. A zsidó tulajdonosoknak személyesen kellett állniuk a helyreállítás összköltségét.

A cikk a Hatodik Nemzetközi Revizionista Konferencián elhangzott előadás szerkesztett változata.(Ford.: Tudós-Takács János)

(Szittyakürt, 2008. január)