Irving Roth a Manhasszeti Judea Templom Holokausztkutató Központjának igazgatója New Yorkban. A holokauszt túlélőjének mondja magát, és előadásokat tart vagy interjúkat ad, hogy elmesélje történetét. 2011. február 16-án a virginiai News Advance c. lapban jelent meg Liz Barry cikke Irving Roth egyik előadásáról, amely a zsidó minden állítását készpénznek vette. Erre reagált az alábbi levelében egy volt kanadai diplomata, Ian Verner Macdonald.

Köszönöm, hogy beszámolt Irving Roth felszólalásáról, amely a genocídiumnak szentelt szimpóziumon hangzott el. Bizonyára tudatában van annak, hogy újságíróként képes hitelesíteni azt, amiről azt akarja, hogy elhiggyék az olvasói. Ugyanezt el kellene várnia azoktól is, akiktől azon információk erednek, amelyeket méltónak talál arra, hogy tényeknek tekintsék, mivel megismétli őket a lapja hasábjain. Következésképpen azelőtt, hogy közzétenné Roth nyilatkozatát, az önben bízó olvasókra való tekintettel vagy azt kellene írnia, hogy ő azt "állítja", hogy ez vagy az így vagy úgy történt, vagy pedig megkérni, hogy bizonyítsa a gonosz vádjait.

Hitelességének a tesztelésére megkérdezhetné tőle, hogy miként sikerült meghatároznia az Auschwitzba tartó vonaton lévő utasok számát és nemzetiségét, és hogyan bizonyosodhatott meg róla, hogy "300 kivételével mindet megölték a gázkamrákban a megérkezésüket követő 24 órában". Azt is megkérdezhetné tőle, honnan tudta, hogy a hozzátartozóit "megölték", és nem természetes okból (mint a tífusz) haltak meg. Még fontosabb: megkérdezhetné tőle, honnan "tudta", hogy zsidók millióit ölték meg. A mai napig sohasem bizonyították be az emberirtó gázkamrák használatát, és nem esett említés róluk Churchill, Eisenhower és De Gaulle emlékirataiban sem, akiknek korlátlan hozzáférésük volt a szövetségesek titkosszolgálataihoz, és minden bizonnyal tudtak volna erről a rettenetes műveletről - ha megtörtént volna.

Három másik jó oka is van annak, hogy kétségbe vonjuk a zsidógenocídium történetét: ad 1) bármelyik európai, izraeli vagy észak-amerikai fontos népességközpont megfigyelése, ezekben ugyanis a zsidók aránya jelentősen megnőtt a háborút követő bevándorlásuk következtében; ad 2) a német kormányhoz a "túlélők" részéről benyújtott kártalanítási igények száma, 1996-ban 4,6 millió fő; ad 3) a holokauszt reklámlobbi által kifejtett eszeveszett és gátlástalan erőfeszítés a szkeptikusok elhallgattatására és olyan törvények elfogadtatására, amelyek büntetendővé nyilvánítanak minden nyilvános kutatást a zsidók második világháborús sorsára vonatkozóan. Mindezt annak tudtában, hogy a szemtanúk beszámolói köztudottan megbízhatatlanok, különösen, amikor nyilvánvalóan a szereplési vágyuk kielégítésére szolgálnak, amely jelenséget a Jad Vasem is elismeri, nyíltan kimondva, hogy a túlélők beszámolóinak többsége képzeletbeli, hazug, ellentmondásos és haszontalan.

Hangsúlyozni szeretném, hogy a második világháború egykori frontharcosaként (Royal Canadian Air Force) minden okom megvan elhinni az "ellenség" legrosszabb részét, de még jobban hiszek az igazságban, a becsületben és a fair-play-ben, ami azt jelenti, hogy többé már nem hiszem el, hogy az európai zsidókat "kiirtották", ellenkezőleg, meg vagyok győződve róla, hogy a nagy többségük nem csak túlélt, de prosperált is. Talán írhatna egy cikket erről a "csodáról" is, amely a holokauszttal ellentétben könnyen bebizonyítható!