Az amerikai Washington Institute for Near East Policy kutatóintézet egy nemrégen megjelent tanulmánya szerint a zsidó állam és a libanoni síita Hezbollah közötti esetleges újabb fegyveres konfrontáció sokkal kiterjedtebb lehet, mint a négy évvel ezelőtti, mind a harcok területét, mind pedig a résztvevők körét tekintve. A jelentést jegyző szakértő állítása szerint egy következő háborúba szinte egész Libanon, Izrael, részben Szíria, sőt szélsőséges esetben még Irán is bekapcsolódhat.

Új stratégiák, felkészülés mindkét oldalon

A szerző - Jeffrey White, egy magasrangú nyugalmazott hírszerző tiszt - meglepően konkrét adatokkal szolgál egy „esetleges, jövőbeni" Izrael-Hezbollah konfliktusról. Véleménye szerint az előző összecsapás tanulságaiból tanulva a zsidó állam hadserege a hadműveletek nagy részében az IDF (Izraeli Védelmi Erők) Északi Parancsnokságához tartozó ún. Libanoni Erőket és öt hadosztályt - a 162., a 36., a 98., a 366. és a 319. hadosztályt - vetné be. Ezek az erők ugyanis az elmúlt négy évben átestek egy - a libanoni hadszíntérre való - kiképzésen és sokkal felkészültebbek a Hezbollah fegyveresei által alkalmazott gerilla és városi harcmodorral való szembenézésre. Abban nemcsak White hanem sok már szakértő is egyetért, hogy a következő összecsapás még szélesebb katonai hadműveleteket, még több civil áldozatot és a libanoni infrastruktúrában okozott még súlyosabb károkat fog jelenteni. Az amerikai ex-hírszerző álláspontja szerint Izrael jelen pillanatban sokkal felkészültebb a Hezbollah elleni harcra, mint a legutóbbi összecsapás előtt volt. „Izrael legfőbb célja a hadműveletekkel immáron nem a teljes győzelem és a Hezbollah ellehetetlenítése lesz, hanem a síita szervezet politikai és katonai erejének meggyengítése és befolyásának érezhető mértékű csökkentése. A katonai stratégia fő elemeit szárazföldi hadműveletek, légi és tengeri támogató műveletek fogják jelenteni azzal a nagyon fontos újítással, hogy ebben a konfliktusban elsődleges fontosságú lesz a Hezbollah elmúlt időszakban igen hatalmasra duzzadt rakétaarzenáljának megsemmisítése. Másodlagos cél a szervezet kiterjedt dél-libanoni szárazföldi erejének, bunkerrendszerének és parancsnoki központjainak minél komolyabb meggyengítése." - így a jelentés.

Ami a Hezbollah várható stratégiáját illeti, a tanulmány kiemeli, hogy a libanoni szervezet mindenképpen az izraeli csapatok minél szélesebb körű bevonását szeretné elérni a harcok idején, egyre nagyobb számú zsidó haderőt „bevonzva" a „mélyebb, belső libanoni területekre". Ezzel ugyanis - az előző összecsapás tanulságai alapján - nagy valószínűséggel sokkal komolyabb károkat és veszteségeket tudnak okozni a városi, sűrűn lakott területeken kevésbé jól harcoló izraeli csapatoknak. E cél elérése érdekében szinte teljes rakétakészletét fel fogja használni az elérhető izraeli városok és lakott területek ellen még a konfliktus kezdeti szakaszában, ezzel kényszerítve ki a mind nagyobb mértékű izraeli katonai választ. E stratégia libanoni részről kivitelezhetőnek tűnik, hiszen emlékezetes, hogy a 2006-os 34 napos háborúban is az izraeli szárazföldi hadműveletek egyik fő indoka a Hezbollah folyamatos izraeli civilek elleni rakétatámadása volt. Ezeket a rakétákat és a folyamatosan mozgó, helyzetüket változtató Hezbollah rakétaállásokat még a harcok végéig sem tudták felszámolni sem a Libanonban előrenyomuló izraeli katonák, sem pedig a légierő egyre komolyabb légicsapásai.

Új szereplők a hadszíntéren?

A jelentés egyik legnagyobb „újdonsága", hogy Szíriát és Iránt is az esetleges harcoló felek között említi. Szíria hadműveletekbe történő közvetlen belépését valószínűbbnek tartja a szerző, hiszen véleménye szerint a Baath-párti vezetés és Izrael között már a harcok megkezdése előtt komoly retorikai harc, valamint a határmenti csapatok mozgósításával egyfajta „erőfitogtatás" alakulhat ki. A Hezbollah-nak és a libanoni lakosságnak nyújtandó szír segítség jelenthet fegyver, lőszer- és élelmiszerszállítmányokat, valamint a szír légierő gépei által végzett felderítő berepüléseket, a határ mentén folytatott „zavaró bevetéseket", amelyekkel elsősorban a libanoni célpontokat támadó izraeli gépek figyelmének elvonása lenne a céljuk. E várható hadműveletek azonban rendkívül kockázatosak lehetnek mind Izraelre, mind pedig Szíriára nézve, hiszen a szír főváros és a főbb katonai létesítmények Libanonhoz való relatív közelsége miatt esetleg mindkét fél egy közvetlen háborúban találhatja magát, akár előzetes szándékaik ellenére is. A jelentés erre az esetre is gondol - annak ellenére, hogy egy közvetlen szír-izraeli háború egyik félnek sem állna érdekében - felvázolva az ebben a „forgatókönyvben" várható szír lépéseket.

A szír politikai vezetés legfontosabb célja egy ilyen háborúban az Asszad-család hatalmának mindenáron történő megőrzése, elejét véve esetleges izraeli támadásoknak, valamint az országban a politikai bizonytalanság esetén minden bizonnyal felerősödő etnikai, vallási ellentéteknek. A legtöbb szakértő szerint egyébként éppen ez - vagyis az al-Asszad elnök által fémjelzett politikai vezetés fenntartása - az a tényező, ami miatt Szíria az elmúlt időszak fegyveres konfliktusaiban viszonylag passzív szerepet játszott, hiszen az elnök nem kockáztathatta hatalmát még olyan hagyományosan fontos célok érdekében sem, mint például a Golán-fennsík visszaszerzése vagy a libanoni politikai befolyás átmentése.

Irán várható szerepéről egy esetleges újabb Libanon területén zajló háborúban erősen megoszlanak a szakértői vélemények, lévén az ország tényleges katonai-biztonsági célkitűzései meglehetősen homályosak. Egy dolog az igen erőteljes retorika, és más dolog a gyakorlati lépések területe. A konkrét biztonsági kérdésekben, illetve lépések tekintetében ugyanis az iráni vezetés mindezidáig igen pragmatikusnak mutatkozott. Legvalószínűbb iráni lépésekként a tanulmány például fegyverek és katonai ellátmány szállítását említi a Hezbollah és szövetségesei számára, valamint tanácsadók, műszaki szakemberek titokban történő Libanonba telepítését, elsősorban a számos iráni, szír és orosz eredetű rakétarendszer hatékony működtetése érdekében. Ténylegesen harcoló alakulatok bevetését a jelentés legfeljebb könnyű, kis létszámú fegyveres - főként a Forradalmi Gárda kötelékéből - alakulatok képében tartja elképzelhetőnek, akik fogságba esése vagy semlegesítése esetén az izraeli fél nem tudná meggyőzően bizonyítani hovatartozásukat, elkerülve a súlyosabb konfrontációt a két régióbeli hatalom között. Igen szélsőséges esetben - például a Hezbollah veszélyes mértékű visszaszorítása vagy Izrael elfogadhatatlanul nagy arányú győzelme esetén - White még iráni rakéták Izraelre történő kilövését is vizionálja, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy ebben az esetben beláthatatlanok az izraeli válaszlépés következményei is.

A tanulmány némiképp szokatlan módon még a palesztin Hamásszal is számol, mint egy lehetséges újabb szereplővel, akinek közvetlen bekapcsolódását a harcokba azonban két okból is valószerűtlennek tartja. Egyrészt az ideológiai és politikai ellentétek miatt, amelyek a szervezet és a síita Irán, Szíria között feszülnek, másrészt pedig a várható izraeli válasz miatt, hiszen a zsidó haderő minden bizonnyal kihasználna egy ilyen alkalmat a Hamász Gázai-övezetbeli hatalmának végleges katonai megdöntésére és a szervezet ellehetetlenítésére.

A védelmi tárva volt hírszerzője által jegyzett tanulmány tehát igen részletesen és sok szempontból valamint számos lehetséges opciót figyelembe véve vizsgálja egy esetleges újabb izraeli-Hezbollah összecsapás jellemzőit, a szereplőket és a várható következményeket. White szerint ha Izrael végül ismét a libanoni helyzet katonai megoldása mellett dönt - érdekes, hogy a szakértő nem számol azzal a lehetőséggel, hogy a Hezbollah vagy a mögötte álló szövetségesei is dönthetnek a helyzet fegyveres eszkalációja mellett és kiprovokálhatják Izrael támadását - és hajlandó lesz megfizetni az elsősorban nemzetközi megítélésének tovább ártó súlyos civil áldozatok és károk rendkívül magas árát, akkor elérheti katonai céljait. „Megtörheti a Hezbollah katonai erejét és meggyengítheti politikai hatalmát. Amennyiben Szíria is a fentebb említett mértékben aktivizálja magát a konfliktusban, úgy az ottani rezsim is veszíthet térségbeli befolyásából, Irán mozgástere pedig jelentős mértékben beszűkülhet. A Hezbollah két fő szövetségese -Szíria és Irán - komoly presztízsveszteség nélkül viszont nem hagyhatja magára libanoni pártfogoltját, így valamilyen mértékben kénytelen lesz támogatni azt egy újabb konfliktusban. Ez pedig mindenképpen gyengíteni fogja őket középtávon." - fogalmaz a jelentés végső konklúziója. Az amerikai politikai vezetés szerepéről szűkszavúan csak annyit említ az írás, hogy a harcok ideje alatt várhatóan az USA nem fogja hivatalosan - fegyverekkel vagy más módon - Izraelt támogatni, viszont ellenlépéseket sem fog foganatosítani, hanem „szemlélőként" hagyja, hogy a zsidó állam véghezvigye terveit. A jelentés egyebek mellett talán ezen a ponton a legfelületesebb, hiszen az Obama-adminisztráció és Tel-Aviv jelenlegi kapcsolatát elnézve nem túl valószínű, hogy az Egyesült Államok tétlenül szemléljen egy olyan széleskörű térségbeli háborút, mint amelyet a tanulmány szerzői vízionálnak. Érdekesség továbbá, hogy a dokumentum bár „súlyos áldozatok" mellett, de egyértelműen Izrael katonai győzelmét valószínűsíti, ami azonban a közelmúlt izraeli hadműveletei tapasztalatainak fényében egyáltalán nem ilyen egyértelmű.

Ami azonban kétségkívül helytálló, az az a megállapítás, miszerint Izrael és a libanoni Hezbollah közötti esetleges újabb fegyveres harc a jelenlegi körülmények - mindenekelőtt az előző háború széleskörű tapasztalatai és az azóta történt felkészülés, valamint az időközben megváltozott térségbeli viszonyok - miatt még súlyosabb következményekkel járna, sajnos ismét elsősorban a területen élő civil lakosság számára. A Jeffrey White által a jelentés végén hangoztatott baljóslatú kijelentés pedig - miszerint „az 1973-as háború óta ez lenne a legnagyobb szabású és legtöbb országot érintő háború, amelyet Izrael vív" - remélhetőleg nem válik valóra.

(Kitekintő)